168óra, 1997. június-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1997-09-23 / 38. szám
MIT SZÓL HOZZÁ? A 72.-ről a 71. helyre jött fel Magyarország a labdarúgó-világranglistán. CSANK JÁNOS, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: - Nem nagy ügy. Sokkal jobban állhatnánk, ha megvertük volna a svájciakat, a norvégokat. Szívesebben nyilatkoznék, ha legalább húsz hellyel léptünk volna előrébb. Egyébként pedig azt gondolom, ha rossz a statisztika, akkor mindenki felfigyel rá, ha viszont jó, akkor a kutya fülét sem érdekli. SZEPESI GYÖRGY riporter: - Bár csak tizenöt-húsz helyet ugrottunk volna előre! De hol van az még? Tabi László krokija jut eszembe, melyet 1935-ben írt, amikor ismét kikaptunk az olaszoktól. Negyvenéves ember kesereg benne: lehet, nem éli már meg, hogy újra legyőzzük őket. A barátja vigasztalja, ebben a korban azért még van remény. Én viszont hetvenhat vagyok. Attól tartok, búslakodnom sem érdemes. JAKAB JÓZSEF, a Népszabadság sportrovatának vezetője: - Már csak azért is figyelemre méltó ez a jelentős előrenyomulás, mert az olaszok éppen most csúsztak ki az első tízből, így mindössze ötvenkilenc hely választ el bennünket egymástól. Igazán nem szeretnék a helyükben lenni. VARGA ZOLTÁN, a Kispest szaktanácsadója: '*■ - Ezek szerint talán még Trinidad is megelőz bennünket. A magyar válogatottnak jóval előkelőbb helyen kellene állnia - de jelenleg csak hétmérföldes mesebeli csizmában tudna eljutni odáig. Mert a valóságban nem látok esélyt olyan szakmai összefogásra, amely komoly nemzetközi sikereket eredményezhet. Kár, mert az első hetven csapatban bőven akadnak olyanok, akiknél nem vagyunk rosszabbak. Csupán annyi a különbség: ők elszántan, egy emberként akarják a sikert, amikor a nemzeti lobogó alatt kifutnak a pályára. MOLDOVA GYÖRGY író: - Leszünk mi még hetvenedikek is. KIRÁLY B. IZABELLA, A Magyar Érdek Pártja országos elnöke: - Máshoz vagyunk szokva. Az első helyen kellene állnunk. Én már elmúltam ötvenéves, és emlékszem sokkal szebb időkre is. Azóta viszont minden megváltozott, és éppen ideje volna a sportot feje tetejéről a talpára állítani. Tudom, a nemzeti válogatottban csak magyar sportolók szerepelhetnek. De nekem a klubcsapatok szintjén sem tetszik az „idegenlégiózás”. PUHL SÁNDOR játékvezető: - Ez a helyezés elég messze van attól, amiről a szurkolók álmodoznak. De tudomásul kell venni: jó, ha évszázadonként egyszer összejön egy olyan nemzeti tizenegy, mint az Aranycsapat, amely nálunk az etalon. Túl sokáig ültünk a babérjainkon, és a világ elrohant mellettünk. Amíg arról ábrándoztunk, milyen szépen, technikásan játszottak Puskásék, addig más országokban egyre nagyobb hangsúlyt kapott a fizikai erőnlét, a dinamizmus. Ma már persze sokan tudják: korszerűsíteni kellene a magyar labdarúgást, ideje volna odafigyelni az utánpótlás-nevelésre. De mindenki csak beszél erről és nem tesz semmit - aminek megint sajátos okai vannak. Nálunk nem kell senkinek kiváló focistává képeznie magát ahhoz, hogy megéljen a labdarúgásból. Magyarországon az ösztönző rendszer nem úgy működik, mint azokban az országokban, amelyeknek jók a csapataik, s így jó válogatottjuk van. Itt megeshet, hogy a tehetséges fiatal inkább jól támogatott kispályás klubot választ, mint egy nehéz anyagi helyzetű, de tekintélyesebb egyesületet. Mindenesetre, amíg kis munkával is nagy pénzt lehet keresni, addig az is eredménynek számít, ha benne vagyunk az első százban. PETERDI PÁL újságíró, humorista: - Irigylem a fiúkat - legalábbis matematikailag. Ugyanis nemrég volt a hetvenkettedik születésnapom, mit meg nem adnék, ha egy év múlva ismét a hetvenegyediket tarthatnám. De azért ez az ugrás szakmai szempontból is óriási bravúr. Labdarúgóink alaposan lepipálták az agyba-főbe reklámozott brazilokat, akik évek óta egyetlen hellyel sem képesek előrébb lépni a világranglistán. Ebben persze szerepe lehet annak is, hogy évek óta ők az elsők. VÁRKONYI ATTILA, a Juventus Rádió műsorigazgatója: - Jó hír, bár a lépték lehetne nagyobb is. Egyébként őszintén bízom benne, hogy előbbutóbb közelebb kerülünk az első tízhez. Mert lassacskán rend lesz végre a honi labdarúgásban. Tönkremennek majd azok a klubok, amelyekben nem a siker a fontos, hanem egyéb kapcsolatok számítanak. SZ.A. Egy jelenet az Azerbajdzsán elleni győztes mérkőzésről 38 ÉNEKES ZOLTÁN, a Nemzeti Sport főszerkesztője: - Úgy gondolom, a kiváló azerbajdzsáni válogatott elleni mérkőzés utolsó perceiben mutatott lenyűgöző játékunknak köszönhető ez az óriási előrelépés. Komolyra fordítva a szót: gyökeres változásokra van szükség ahhoz, hogy ismét régi hírnevünkhöz méltó teljesítményt nyújtsunk. Először is jóval kevesebb pénzt kellene fizetni a játékosoknak.