168óra, 1998. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-20 / 3. szám
Lovász Péter keretek között vagyunk még hajlandók megállapodást kötni, s mely határok túllépése elfogadhatatlan számunkra. „Ki kell tapogatni a szlovákok álláspontját, s ehhez kell olykor némi csalétek.” Valami effélét vélek kiérteni az első beosztott hivatalos ember tájékoztató szózatából. Mit mondjak, kevés meggyőző erőt mutatott a beszély. Úgy tetszik, a kormány képviselői a honi nyilvánosság előtt nemigen tudják vagy akarják hiteles érvekkel indokolni álláspontjukat. A megnyilatkozásokban sok a ködösítés, mellébeszélés, nincsenek tények, megalapozott érvek, szakértői vélemények. Lehet találgatni, nincs-e suskus a háttérben. Találgatnak is rendületlenül, ténynek állítva be hiedelmeket, igazságnak vádakat, hivatalos álláspontnak találgatásokat. Csak tudni nem lehet semmit. Úgy hiszem, jobb lenne, ha a kormány összetrombitálna jó néhány vízügyi és nemzetközi jogi szakértőt, s megkérdezné őket: adott körülmények között mi a teendő. Jussanak egyetértésre, s a kormány a tárgyalásokon ennek az álláspontnak kívánjon majd érvényt szerezni, és ezt képviselje a nyilvánosság előtt. Lehet, persze, hogy ez meg is történt, csak éppen erről mit sem tudunk. Pedig suttyomban aligha lehet megállapodást kötni Szlovákiával. A kormánybiztos a hágai ítélethirdetés után kijelentette: igyekszik majd távol tartani a politikát a tárgyalásoktól. Ez az igyekezet nem járt sikerrel. (Ilyen finom kis gumicsontot ugyan melyik kampánykész ellenzéki erő engedne el?) Egyébiránt a választóknak joguk van tudni, mi várható a vízlépcső ügyében, ők fizetik a számlát. Ráadásul a kormánytöbbség álláspontját a belpolitikában ez tenné megingathatatlanul hitelessé. Az is lehet persze, hogy a nemzeti érzékenységet, nemkülönben a büdzsét mélyen érintő nemzetközi vitában naivitás lenne nyílt kártyákkal játszani. Ki tudja? Ha a diplomáciai szakértők mást mondanak, legyen úgy. Ebben a magatartásban legalább benne van, amit józan ésszel magam is elengedhetetlennek tartok: a kormány számára világos, megegyezni csak a szlovák fél egyetértésével lehet. Az eszmecserében - tetszik vagy sem - annak, aki megállapodást akar, mindenképp mérlegelnie kellene a hágai ítélet valódi tartalmát, valamint a magyar és a szlovák érdekeket, amennyiben azok egyáltalán és egyaránt érvényre juttathatók az ítélet keretei között. (Ha igen, akkor lehetséges a megegyezés, ha nem, akkor a vita még évtizedekig folyik. Ez esetben Hágában a bíróság ítélkezhet, amint akar, nem lesz megoldás.) Az ellenzék egészen más alapállásból közelít a kérdéshez. Szemlátomást nemigen érdekli sem a hivatásos politikusokat, sem a környezetvédelmi apostolokat, hogy a szlovákok miként vélekednek minderről, s hogy ők milyen határok között hajlandók a megegyezésre. A minap a környezetvédelem egyik felkentje a közszolgálatiban jelentette ki: legnagyobb tévedése volt, hogy nem hitte, a szlovákok szakmailag megalapozatlanul is megépítik azt az istenverte ártalmas vízművet, kaput, csatornát, miegymást. „Nem tudhattuk, hogy ilyenek” - hangzott a vallomásban. A Duna Kör vitáján és a tévében az a vád is elhangzott, hogy a magyar kormány valójában nem is kívánja a magyar érdekeket érvényesíteni, és holmi titkos tárgyalásokon már megállapodás is született: nosza, építünk majd gátat, ha nem Nagymarosnál, hát Pilismarótnál. Ez a nézet végül is azt a képtelen álláspontot fejezi ki, mely szerint a szlovákok - milliárdokat áldozva - pusztán a mi bosszantásunkra építették az egész hóbelevancot. Mintha a szlovák mérnökök nem tudnának számolni, vagy egyszerűen nem érdekelné őket a környezetvédelem. S csak az lenne számukra fontos, hogy megmutassák a világnak: lám, milyen, mekkora erőművet tudnak ők építeni. Ostoba és ártalmas lebecsülése ez a szomszédok szakértelmének. És persze, az ellenzők számára az is mellékes, hogy világszerte működnek vízierőművek, hogy Ausztriában a Dunán is akad egy-kettő, hogy Szlovákiában is épült jó néhány. S ahol az építkezésben a környezetvédelmet is érvényesítették, ott utóbb még üdülőközpontok is létrejöttek. Mellékes számukra az is, hogy tekintélyes hazai mérnökök, szakemberek nyilatkoztak: a vízlépcsőt igenis hiánytalanul meg kell építeni. Őket a kormány fizetett szószólóinak minősítették. Mit tesz erre a valóban független szakértő? A továbbiakban inkább hallgat. (Jellemző, hogy 1989-ig csak vízlépcsőpárti, azóta pedig jószerint kizárólag azt ellenző szakvélemények jelenhettek meg a magyar sajtóban. Ki tud itt eligazodni?) A Horn-kormány viselkedését minősítő vélekedések pedig világossá teszik: a nemzeti érdekek önkéntes szószólóit hangyányit sem érdekli a magyar-szlovák viszony, a vita és országunk nemzetközi, európai megítélése vagy éppen a Duna sorsa. Itt a kormány bírálata a fontos. Hiszen közelednek a választások. A nyuszi pedig kapja a füleseket. Úgy kell neki, miért nyuszi! ■ VISTAKLUB Az új menet 19