168óra, 1998. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1998-06-30 / 26. szám
oros folt padlásszobába érve végignézi. - Semmi lazítás? - faggatóznék. Nem is nagyon figyel rám. A kettesben már készítik elő az újabb beteget. A vizitről lemaradt, de a tegnap operált kétéves kisfiút meg kell néznie az intenzíven. Az ajtónyílás mögött a némaságba süppedt szülők. A test csodái - Sajnos, nem kizárt, hogy rosszindulatú. Holnap lesz eredmény. A gyerekágyhoz lép. Az agyvíztől duzzadt koponya félrebillenve, a gyerek arcán kín. Széttárt lábakkal alszik. - Hideg a talpa - fordul a nővérhez Vajda. A szomszédban egy nagylány hangtalan reklámot néz. - Hát ő miért van még itt? - Nincs ágya - felel a nővér. A műtétre várók közt ott a rövidre nyírt hajú, mosolygós Zsuzsi. Hetekig nem tudták, mitől vérzik az agya. A játszószobában pizsamás kislány, „fejéke” - akár egykor Horn Gyuláé. Egy autósülésbe kötött kicsinek riadtan görbül a szája. Zöld ruha, maszk, gumipapucs újra. A műtőasztalon súlyos férfitest, arccal lefelé fordítva. Fejét három ponton acélváz tartja. Negyvenkilenc éves, tüdőrákos. Az áttétes daganat eltávolítása után a Korányiban kezelik tovább. A sötétbordó massza darabokban jön ki. Hosszan szólongatják, mire szeme sarkában megjelenik a könnycsepp. Vajda akkor már a négyes műtőben áll kollégája - tanítványa mellett, aki érzsákot operál. A kritikus percekben bele-beleszól. A hármasban zöld lepedősátor alatt mellén keresztbe font kezekkel alvó kisgyerek ül, szájában altatócső, tarkója nyitva. Az ülő helyzet nem veszélytelen, az altatóorvos fejhallgatóval figyel. Légbuborék keletkezhet, amely jellegzetes hangot ad. Órák óta egyetlen gondolatom van: ülni, ülni! És persze: enni. Lehetőleg együtt a kettőt. Négy óra. - Éhes? - néz rám csodálkozva Vajda. - Akkor együnk. Végre beszélgethetünk, reménykedem. A folyosón sötétlilába hajló arc látogatót vár. - Kivel verekedett L. bácsi? - torpan meg Vajda. - Velem. - fordul felém nevetve. - Előfordul, hogy bevérzik az arc. Annyira óvjuk az agyszövetet, hogy kisebb lágyrészsérüléseket óhatatlanul okozunk. B. doktor levesét kanalazom. - Fritz Kahn könyve - Az emberi test csodái - volt gyerekkoromban az első, amelyet egyhuzamban végig tudtam olvasni - meséli Vajda, miközben szeme az ügyeleti naplót pásztázza. - Sz. holnap már ne szedjen gyógyszert. Szóval, Kahn azt írta: az agysebészet a legmagasabb rendű emberi tevékenység. Sokáig nem is gondoltam rá, hogy az agysebész orvos. Világutazónak képzeltem, aki hol itt száll le megjavítani az agyat, hol ott. Mint Olivecrona, aki Karinthyt operálta. Színes kudarcok Huszonöt éve hárman kezdték az Amerikai úton. Egy török származású, svájci - ma Amerikában élő - professzorhoz jártak tanulni, Yasargilhoz. A padlásszobán ketten osztoztak Nyáry Istvánnal. Nyáry professzor azóta a főigazgatói szobába költözött. Vajda a tudományos igazgató. Minden évben három hónapig Izraelben operál. Ott kevésbé van rá szükség, indokolja. Két nap múlva Clevelandbe utazik, epilepsziasebészeti világkonferencián ad elő. A tea desztillált vízből az igazi Mércés edényben kilenc decit föltesz a rezsóra, tetejére - fedő gyanánt - egy másik edényt, aljára füstszagú tealeveleket szór - plusz „one for the cup”. - Szenvedélyem? - ül vissza az internethez. - Nem is tudom. A motor nem a szenvedélyem. Azzal járok. Fiatal orvosként csak Pannóniára volt pénzem. Aztán megszerettem. Gyors. Valahonnan előkap egy Beethoven-partitúrát. Ujjaival követi az interneten hangzó szonátát. Egyik lánya elörökölte tőle a zene szeretetét, a másik filmesztétának tanul. Vajda tagadja, hogy volna összefüggés a mestersége és a zene iránti rajongása között. Czirják például horgászik, úgy heveri ki - üti el viccel. - És a halál? - kérdem sután, s ő nem hagyom annyiban. Vannak .■5 emlékek, melyektől nem lehet szalbadulni, ismeri el. Még több műtét , a gyógyír - sikerekkel színesre feszteni a kudarcokat. Csakhogy az, könnyű eseteket a fiataloknak kell adni. Marad a kockázat. ■