168óra, 2000. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-28 / 39. szám
Kultúra 1 . Soha nem támadták azért, hogy 1985 és ’89 között képviselő volt a parlamentben? - Nem rajtam múlt a képviselőség. Moszkvai vendégszereplésről hazatérve a reptéren tudtam meg: ott a nevem egy harmincnégyes listán, amelyen tudósok, papok is szerepelnek. Gondoltam, vállalom a feladatot, ha már ilyen komoly emberek közé kerültem. A gorbacsovi években én is a változást szorgalmaztam, a reformerekhez tartoztam. A rendszerváltás után sem volt mit számon kérni rajtam. Igaz, amikor később például Ablonczy László, a Nemzeti új direktora támogatásomat kérte, s én kiálltam mellette - pedig mint kritikust nem szerettem addig -, akadt, aki azt terjesztette rólam: ez egy szovjetbarát, ez mindenre képes. Töprengtem, ki a fene lehet az én szovjet barátom: Tovsztonogov, Ljubimov? És nem volt politikus, aki ott fogta volna a parlamentben a rendszerváltás után? - Lett volna ajánlat jobbról is, balról is. De a változás küszöbén már éreztem: erősödik a demagógia, a hatalomért folyó harc révületében kezdik elfelejteni, hogy a győztesnek más feladata is lesz, mint a hatalom megtartása. Fel is szólaltam a parlament egyik utolsó ülésén, és éppen a Fidesz kampányfogása okán fejtettem ki: nem elég csak a győzelmi-t mutogatni, program is kellene. Ha marad képviselő, ezt a beszédét az elmúlt tíz évben többször is elmondhatta volna. Pedig jó lenne már, ha valaki rájönne: negyvenévnyi úgynevezett „proletárdiktatúra” után más hangnemben kellene politizálni. Hogy a választók érezzék: már nem a hatalomra jutottak ukázai szerint kell élniük, hanem bevonják őket az ország irányításába. Ilyen gesztusra csak az a politikai erő lenne képes, amelyik az ország érdekeit fontosabbnak tartja a sajátjánál, és szót ért a más eszmerendszerhez tartozókkal is. Viszont amíg nem bukkan fel ilyen erő, addig a hatalomváltások ugyanúgy tragédiákkal, sorsok össszeroppanásával járnak, mint az átkos legsötétebb korszakaiban. A különbség csak annyi, hogy most nem direkt pusztítják egymást az ellenfelek: a vesztesek között van, aki egzisztenciális okból magával végez, mást a szíve visz el. Mi értelme így ennek az egésznek? ■A szeretetet hiányolja a politikából? Miért ne? Sőt, a szellemi szexepilnek, a finom erotikának is helye lehet az emberi politizálásban. Nem viccelek. Gondoljon csak Dávid Ibolyára. Feltűnt egy csinos, vonzó asszony. Iszom a szavait, különösen amióta kitalálta a Békejobbot. Óhatatlanul mindenféle kellemes affinitásom ébred vele kapcsolatban. Végre egy politikus, aki megmozdít bennem valamit - szimbolikusan és de facto. ■ Azért az ország nem a nagy lelki bacchanáliák korát éli. A nemzet színésze cím odaítélése sem csak tapsot hozott. Sok álmatlan éjszakát szereztek nekem, akik igyekeztek kardcsörtetésre használni a dolgot. Elszomorító írások jelentek meg, ráadásul olyanok tollából is, akik mindig valamilyen hatalom érdekét szolgálták. A díjazottakat nem támadták. Azokat kérdőjelezték meg, akik kijárták és akik odaítélték a címet - engem viszont nem érdekel, milyen okkal-joggal intrikálnak ellenük. Ilyen kézzelfogható elismerés még nem volt a magyar színjátszás történetében. Amikor a vállveregetésen kívül pénzt is kapok, és nem kell reszketnem, mi lesz velem vénségemre - akkor nem leszek senki harcostársa, aki elvenné ezt a lehetőséget. Nem mondhatok mást, köszönöm.Hetvenöt évesen egyre többet játszik vendégként különböző színházakban. Nem fárasztó új és új csapathoz szokni? - Frissítő. A Nemzetivel való kapcsolatom egy nagyon jó, régi, ám olykor bizony kicsit kimerítő házassághoz hasonlít. Számomra fontos, hogy olyan csapatban játsszak, ahol szeretnek. Remekül érzem magam Bálint András színházában vagy a Vígben Eszenyi Enikővel. De már csak könnyebb feladatokat vállalok. Sajnos nincs rendben a szívem, és óriási „szerelem” kellene ahhoz, hogy valami nagy szerep kedvéért kockára tegyem az egészségemet. ■ Mindig mondta: könnyen lesz szerelmes. Az igaz! Beszélhetünk bármiről, azért az a legfontosabb dolog a világon. Amikor kitüntettek, mondtam is Eszenyinek: ha egy csipet nemzeti érzés van benned, hát az enyém leszel. Persze csak komédiáztam. ■ 168 óra CHE GUE1 Richard Fleischer amerikai rendező 1969-ben forgatja filmjét Che címmel Omar Sharif főszereplésével amely kalandos, véres betétekkel színezi át Castro Kubájának első évtizedét. Huszonöt éves késéssel a film nálunk is látható, de addigra fotók, híradók, könyvek, naplók és cikkgyűjtemények halmaza teszi ismertté az időközben megölt gerillavezért. Egy epizód mindegyikből hiányzik. Az, amely épp negyven éve, 1960 októberében borzolta fel a magyar vezetés idegeit BOKOR LÁSZLÓ írása. Mit meg nem tud az ember. Nemrég riportesszé jelent meg Itália szabadkőműveseiről, akik az U-2 utórezgéseitől tartván, kitárulkozásra vágynak, s a világmozgalom sokszínűségét bizonyítandó, egy tagnévsorban Che nevét is feltüntetik. Miért is ne... Rögtön el is képzeltem, amint a Buenos Aires-i szegények orvosa, atyja, a Perón-ellenes műépítész unszolására megmártózik e jótékonysági titokszervezet mélyvizeiben. Talán még konspirációt is ott tanul (később kiderül, nem eleget), de az biztos, hogy a hatvanas-hetvenes éveket már nem a páholyból nézi. 1960-ban, amikor a karibi vizeket még nem borzolja sem az inváziós kísérlet, sem a rakétaincidens, a négymotoros Britannia kormánygép eurázsiai bevetésre indul. A gazdasági küldöttséget Che vezeti, aki akkor a havannai jegybank igazgató-minisztere. Sikerül is neki - a Peking-Phenjan-Moszkva-Prága-Berlin-Budapest-útvonalon - mintegy 350 milliós dollárkölcsönt szereznie. Október végén érkezik Budapestre, ahol Corticos államelnök megbízásából egyezményt köt a diplomáciai kapcsolatok kölcsönös felvételéről. Sík Endre külügyminiszter nem érti a hárombetűs Che aláírást, azt hiszi, Kuba csak parafálni akar. Megnyugtatják: ez az aláírás szerepel az új bankjegyeken is. Che viszont azt kérdi, mit jelent a dr. Ernesto Che Guevara de la Serna mellé gépelt őrnagy szó. Ő is kap magyarázatot, miszerint ez a Comandante magyar megfelelője. Ha a fordítás pontatlan is, ettől kezdve mindenki így szólítja. A sok mindenen edződött hazai parlamenti protokollosok megrökönyödve nézik a fővendég gyűrött svájcisapkáját, tábori zöld overallját, amely viseltes ejtőernyős bakancsban végződik. Nem is szólva az esőkabátról, amely olyan, mintha Columbo hagyta volna egy turkálóban. Arra viszont kitűnő a forradalmi romantika e házhoz jött kelléktára, hogy végighordozzák egy sor iskolán, gyáron, laktanyán, sőt, elvigyék az éppen ülésező KISZ I. kongresszusára is. Zúg a Venceromos, a Guantana Mera, tessékelik a mikrofonhoz. Che gyakorlott szónok, tüstént érzékeli az áramkört, amelyre rákapcsolták, és - kerülve minden harsányságot - lassan, gondolataiba merülve kezd beszélni. (F)elmondja persze az obuigát jelszavakat, szól a sanyarú cukorsziget sorsfordulásáról, a megörökölt erkölcsi fertőről, írástudatlanságról, szegénységről, népbetegségekről, de a forradalom más hangsúlyokat kíván. Felemlíti a börtönjárt értelmiségieket, akik élhették volna tovább megszokott, kiegyensúlyozott életüket, ha lelkiismeretükkel ez összefért volna. Azok lettek a változások érlelői, a harcok megindítói, hogy a hozzájuk