168óra, 2001. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
2001-05-31 / 22. szám
Kultúra Pályája elején jegyezte meg róla egy kritikus: itt az új Csortos Gyula. Rendszeresen díjazták alakításait. Nyolc ével ezelőtt azonban megvált a Katona József Színháztól. Azóta szabadúszó. De megfeledkezett róla a szakma. Nyílt titok volt, hogy iszik és megbízhatatlan. Most viszont újra színpadra áll: június elejétől az R. S. 9. Színházban játszik Ödön von Horváth A Szép kilátás című darabjában. Azt mondja, őt mindig is a végpontok izgatták, miként jut el valaki odáig, hogy megdicsőül, vagy mint egy roncs végzi az életét. CSERJE ZSUZSA interjúja. ■ Építész, orvos is akart lenni. Aztán a jogi egyetemre járt. Ráunt a paragrafusokra? - Harmadikos gimnazista voltam, épp a nyári KISZ-táborból jöttem hazafelé Fonyód Bélatelepről, amikor megvettem Molnár Gál Péter Rendelkezőpróba című kötetét. Megragadott, amit - többek között - Mensáros Lászlóról, Mezei Máriáról, Latinovits Zoltánról olvastam. Különösen Latinovits személye hatott rám: építészmérnök volt korábban, s miután én is építésznek készültem, rokon vonásokat fedeztem fel kettőnk között. ■ Mégis az orvosi egyetemre jelentkezett. - Mert a barátaim közül sokan próbálkoztak vele. Csakhogy épp az érettségi időszakában halt meg a dadám, aki gyerekkorom óta nevelt. Tehetetlenségem miatt, hogy nem tudok rajta segíteni, elment a kedvem az orvosi pályától. Amúgy elutasítottak - helyhiány miatt. Később családi hatásra - apám jogász volt - a jogira adtam be a papírjaimat. Esti tagozatra vettek fel. Jobb oldalamon egy BM-essel, bal oldalamon egy HM-essel - amolyan mezei jogászképzőnek látszott az egész. ■ Mégis, hogyan lett színész? - Egyszer a villamoson megláttam egy plakátot: a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Ház amatőr színjátszó együttese versmondást kedvelő fiatalokat keres. Öcsém betanított három verset, azokkal jelentkeztem. Répássy András - akkor a 25. Színháznál volt - felvett. Ő javasolta a főiskolát. 1973-ban próbáltam meg először. Nem feleltem meg. Persze az is igaz, hogy link voltam. A felét sem tanultam meg a kötelező anyagnak. ■ Másodszorra viszont felvették Marton Endre osztályába. A vizsgákon Ivanovot, Malvoliót, Falstaffot, Proctort, Szatyint játszotta. Aztán Kaposvárra szerződött, de csak egy évadra. - Tartottam a vidéki életmódtól, noha előnye is volt: nem foglalkoztunk semmi mással, csak a színházzal. Minden este játszottam. S bár megtanultam a szakmát, belterjesnek találtam azt az életet. Nagyképűség nélkül mondom, hogy fél év után - amikor 1979 februárjában Gombrovicz Esküvőjét megcsináltuk Ács Jánossal - már azt éreztem, semmi újat nem kapok ott. ■ Könnyen gondolhatta, hiszen akkor már előszerződése volt a Székely-Zsámbékiféle Nemzetibe. Még Kaposvárott egyszer kifakadtam Ascher Tamásnak. Elmondtam, mi minden nem tetszik nekem. Azt hittem, ezek után majd csak néhány szavas szerepeket kapok tőle: „A kocsi előállt” vagy ,A tea tálalva”. Rosszul ismertem őt. A Nemzetiben rögtön rám osztotta a Jövedelmező állás főszerepét - az egyik legnagyobb sikerem volt a színházban. ■ Alapító tagja lett az akkor alakuló Katona József Színháznak. Teljes belső személyiséget feltáró, idegeket próbáló szerepeket játszott: Brutust, Szoljonijt, Platonovot... Többször is önnek szavazták az évad legjobb alakítását, és szinte havonta kapott valamiféle nívódíjat. Váratlanul hagyta ott a társulatot 1993-ban. Döntését megdöbbenéssel fogadta a szakma. - Valami szétesett bennem. Egy út végéhez értem. Amikor közöltem, hogy nem újítom meg a szerződésemet, bejött az öltözőmbe Udvaros Dorottya, és így szólt: „sejtettem.” Évekkel később jöttem rá, hogy inkább azt kellett volna mondanom: maradok, csak egy ideig nem akarok dolgozni. ■ Megbánta? - Úgy éreztem, hogy pihenésre van szükségem. De hirtelen határoztam, kicsit sorsszerűen. ■ Nem tartóztatták? - Nem eléggé. Utána még sokáig visszajártam, ugyanis a Platonovot - ami összegzése volt addigi színészetemnek -1995-ig játszottuk. Már túl a századik előadáson időnként úgy éreztem magam benne, mint egy házibuliban: sok kedves ember vesz körül, vágyom