168óra, 2002. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)
2002-09-26 / 39. szám
Festőművész, de nem Ts ködevő fajta. Szeret és tud is élni. Szerette-szereti a színt, a formát, a nőt, a zenét, az italt. A szépet, a jót. Bizonyára ennek köszönheti hosszú életét. Závód Ernőt NAGY JÓZSEF látogatta meg. Fürge aggastyán. Két órát ad, hogy meghallgassam kilencvenegy esztendeje történetét. Álmélkodom, röhögök a sztorikon - ez épp elég ahhoz, hogy végül is törölje a délutáni csendespihenőt. Háromcentes konyakdózisokkal turbózza amúgy is penge emlékezetét. Harmincpercenként tölt a pohárkákba, hatig számolom. Nem mentegetőzik, magyaráz. - Mindent, mindent ki kell próbálni. Az összes szenvedélyt. Csak persze uralni is tudni kell őket. Ez az ő hosszú életének titka. Névjegykártyájára írhatná: Zórád Ernő képző- és életművész. Látta Nurmit futni, Josephine Bakert énekelni, Orth Gyurit futballozni Budapesten. Imádja a focit, a nőket, a színeket. Mesés akvarellekbe álmodta a néhai Tabánt, megfestette legnagyobb költőinket, íróinkat, illusztrálta a Toldit. Sorsfintor: legtöbben mégis a Fülesben negyven éven keresztül megjelent képregények szerzőjeként ismerik a nevét. De sorjában, Trianon után elszegényedő felvidéki kisnemes család egykéje. Gyerek még, amikor becsődöl az ezernyolcszáz holdas dacsókeszi birtok, s Magyarországra menekül a família. Budapest belvárosáig futja a vagyon maradékából, majd egyre kijjebb költöznek. Mesés fordulatként beüt a lottófőnyeremény (akkoriban osztálysorsjegynek hívják), amit - kivéve részüket a gazdasági világválságból - hetek alatt eltőzsdéznek Zórádék. A kis Ernő gimnáziumba jár, utóbb kénytelen megelégedni a polgárival. Ügyes kezű. Rajztanárát annyira fellelkesíti tehetségével, hogy az maga vásárol méregdrága festékkészletet a fiúnak. Ő hálából országos versenyt nyer. Iparművészeti iskolába kerül, díszítőfestő szakra. Terepgyakorlat előzi meg a képzőt - vécé faláról kéne levakargatnia a spaklizandót. Fejlett egója tíz percig bírja a bűzös megaláztatást. Szülése elé áll: - Édesapám, kénytelen vagyok a magam kezébe venni sorsom irányítását. Tizenhét éves ekkor. Vulkánfíber bőröndbe pakolja vagyonát, s vándorfestőnek áll. Pontosabban: giccspiktornak. Ügynökével, a Krúdyt is novellára ihlető báró Wallburg Egonnal járja az országot. Képein lovak, versenyen, pólózás, vadászat közben. Vízfestékkel dolgozik - látványos, haladós technika. Kivált az ifjú Zórád-féle, könnyű csuklójú művészpalántának. Kilóra dolgozik tíz éven át, napi három-négy akvarellt dob papírra. Természetesen egyiket sem szignálja. Haknizó homlokára nem csókol a múzsa. - Már hogy írtam volna alá?! Azokat? Zsenánt. A rapid alkotások alá a báró kanyarintja jól csengő nevét - múlt századi manufaktúra. A vásári giccsig nem süllyednek, a jómódúakat látják el deko- r ratív festményekkel. Igazán pénzes kuncsaftjaikat a huszárezredek parancsnokai között lelik. A forgatókönyv állandó. Be- veszik magukat az aktuális város egyik panziójába, kiöltöznek - „Micsoda remek gardróbunk volt!” -, s Wallburg házas ágú koronás névkártyájával bejelentkez-► KULTÚRA Krúdy utolsó örököse 168 óra 33