168óra, 2002. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)
2002-12-05 / 49. szám
Háttér játékfilmet, mostanában egyáltalán nem. Az irodalmi élet gyakorlatilag megszűnt. Az iraki televíziót lehet nézni, amely kizárólag propagandaműsorokból áll. Ám érdekes, hogy Irakban máig lehet nézni a külföldi adásokat is. Az amerikai, az angol és arab adók foghatóak, ezt nem is tiltják. Az iraki tájékoztatási politika megfejthetetlen vonása, hogy a nagy külföldi tévétársaságok, újságok tudósítói jelen vannak Bagdadban, s mindenről hírt adnak. A tévések riportfilmeket forgatnak, amelyeket aztán maguk az irakiak is láthatnak a külföldi hálózatokon. ■ Hogyan lehet elhitetni az emberekkel, hogy Amerika a „sátán birodalma ”? Az emberek nem vagy nem feltétel nélkül „veszik be” az iraki propagandát. Legalábbis nem olyan mértékben, ahogy Szaddám Huszein szeretné. Persze vannak ellenintézkedések. Egyetlen szállodát tartanak fenn Bagdadban, az Al-Rasidot, ahol főleg külföldiek tartózkodnak. Annak bejárata előtt nagyméretű mozaik látható, amely az idősebb Busht ábrázolja angol és arab nyelvű felirattal: „Ez egy bűnöző.” Senki nem tud bemenni vagy kijönni anélkül, hogy ezen a képen át ne haladna. A minap láttam a televízióban, ahogy a fegyverzetellenőrök megérkeztek Bagdadba, és ők is a mozaikon lépdeltek át. ■ Egyébként mit sulykol az iraki propaganda? - Azt állítják: Irak 1991-ben győzött. S azóta újabb győzelmeket arat. Minden jó Szaddám műve. Tevékeny, aktív, sokoldalú embernek mutatják, azzal együtt, hogy néha több hét is eltelik, mire megjelenik a tévé képernyőjén. Igaz, Bagdad tele van fotóival, a róla készült festményekkel, az utcákon lovas szobrai láthatóak. De ez a nagyobb városokban is így van. Az ember nem tud körülnézni anélkül, hogy ne látná az elnököt. Az arab világban hasonló mértékű személyi kultusz nem alakult ki sem Nasszer, sem Szadat, sem más vezető körül. MA nők milyen helyzetben vannak? - Bagdadban a nyolcvanas évek elejéig nem éltek elnyomás alatt a nők. A mindennapi életben megőrizték a szerepüket. Léteznek óriás szervezetek, mint a Nőszövetség vagy a Munkások Szövetsége, vannak nagy szakmai szervezetek, a tanárok, a gyógyszerészek, az orvosok szervezetei. Mindnek élén egy-egy régi, Szaddám-tisztelő funkcionárius áll. Néha Juhász Ernő diplomata és orientalista 1939-ben született Jászkarajenőn. 1958 és 1963 között az ELTE BTK magyar-arab szakát végezte el, majd 1964-65-ben a Kairói Egyetemen tanult. Egy évig Sopronban gimnáziumi tanár, 1965-től 1974-ig a Kulturális Kapcsolatok Intézetének egyiptomi, majd arab referense, később osztályvezető. 1974-1980 között a kairói nagykövetség kulturális tanácsosa, 1974-től 1977-ig a kairói Magyar Tudományos és Kulturális Központ igazgatója. 1980-1989-ben a Művelődési Minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztályán osztályvezető, majd főosztályvezető-helyettes. 1989 és 1993 között ismét a kairói nagykövetség kulturális tanácsosa. 1994-től 1998-ig kairói nagykövet. 1998-1999-ben a Külügyminisztériumban a kulturális és tudományos együttműködési főosztály vezetőhelyettese. 1999-től 2001 novemberéig Magyarország bagdadi nagykövete, ügyvivője, majd 2002 áprilisában a Külügyminisztérium állományából ment nyugdíjba. Ma az ELTE Bölcsészettudományi Karán orientalisztikát tanít, szakmai konferenciákat rendeznek, máskor Szaddám-életműkiállítást vagy az elnök születésnapja alkalmából ünnepséget. Minden év áprilisában Tikritben, Szaddám Huszein szülővárosában hatalmas állami ünnepséget tartanak, ahol megjelenik minden fontos ember. Meghívják a külföldi diplomatákat is. Az elnök nincs jelen soha. Nyilván biztonsági okból. ■ Mi a kormány szerepe? Minden miniszternek van valamicske hatásköre, de a fontos kérdésekben az elnök dönt. Az pedig néha hosszú hónapokig is elhúzódhat, így lassan haladnak az ügyek. ■ Néhány héttel ezelőtt elnökválasztást tartottak, amely megerősítette Szaddámot a hatalomban. Hogyan zajlik egy ilyen procedúra? Külsőségeit tekintve körülbelül úgy, ahogy nálunk. Még választási bizottság is létezik. Ám az eredmény önmagáért beszél: noha természetesen nem volt ellenjelölt, egyetlen „nem” szavazatról sem számoltak be az iraki források. Korábban azért ügyeltek arra, hogy legalább néhány ezreléknyi ellenszavazat legyen. ■ Irak területén ókori nagyvárosok romjai találhatók. Folynak-e ásatások, a turisták látogathatják-e ezeket a helyeket? - Ez számomra is nagy kérdés volt, amikor odaérkeztem. Egyszer beszélgettem a legnagyobb északi város, Moszul kormányzójával. Ő azt mondta: csak az ő környékükön 1500 olyan hely van, ahol ásni kellene. A külváros egyik részén található például Ninive. De egyelőre nincs pénz a feltárásra, s nem tudnak külföldi régészeket és kutatócsoportokat fogadni. Délen található Ur, Uruk, Babilon - minden úgy maradt, ahogy 1985-ben a régészek hagyták, amikor a háború elől elmenekültek. Egyébként minden híres hely látogatható, Babilonban például meg lehet nézni Szemirámisz függőkertjét. ■ A beszélgetés elején említette: rossz előérzettel ment Irakba. - Meghatározó élmény volt számomra, hogy közelről láthattam, milyen az élet egy ENSZ-embargó által sújtott országban. Az a felismerés lepett meg legjobban, hogy a nyilatkozatokban Irak az embargó feloldását követeli, de valójában nem érdeke a nyitás. Ugyanis van egy tehetős réteg, amely az embargó miatt gazdagodhatott meg. Első helyen Szaddám Huszein és családja. Ők élvezik az engedélyezett kereskedelem hasznát, ugyanis minden egyes ügylet profitjának meghatározott százalékát az elnöknek fizetik be a kereskedők. Az embargó - paradox módon - éppen az elnök helyzetét erősíti. ■