168óra, 2002. október-december (14. évfolyam, 40-52. szám)

2002-12-05 / 49. szám

Háttér játékfilmet, mostanában egyáltalán nem. Az irodalmi élet gyakorlatilag meg­szűnt. Az iraki televíziót lehet nézni, amely kizárólag propagandaműsorokból áll. Ám érdekes, hogy Irakban máig le­het nézni a külföldi adásokat is. Az ame­rikai, az angol és arab adók foghatóak, ezt nem is tiltják. Az iraki tájékoztatási politika megfejthetetlen vonása, hogy a nagy külföldi tévétársaságok, újságok tudósítói jelen vannak Bagdadban, s mindenről hírt adnak. A tévések riport­filmeket forgatnak, amelyeket aztán ma­guk az irakiak is láthatnak a külföldi há­lózatokon. ■ Hogyan lehet elhitetni az emberekkel, hogy Amerika a „sátán birodalma ”?­­ Az emberek nem vagy nem feltétel nél­kül „veszik be” az iraki propagandát. Leg­alábbis nem olyan mértékben, ahogy Szaddám Huszein szeretné. Persze vannak ellenintézkedések. Egyetlen szállodát tar­tanak fenn Bagdadban, az Al-Rasidot, ahol főleg külföldiek tartózkodnak. Annak bejárata előtt nagyméretű mozaik látható, amely az idősebb Busht ábrázolja angol és arab nyelvű felirattal: „Ez egy bűnöző.” Senki nem tud bemenni vagy kijönni anél­kül, hogy ezen a képen át ne haladna. A minap láttam a televízióban, ahogy a fegy­verzetellenőrök megérkeztek Bagdadba, és ők is a mozaikon lépdeltek át. ■ Egyébként mit sulykol az iraki propa­ganda? - Azt állítják: Irak 1991-ben győzött. S azóta újabb győzelmeket arat. Minden jó Szaddám műve. Tevékeny, aktív, sokol­dalú embernek mutatják, azzal együtt, hogy néha több hét is eltelik, mire megje­lenik a tévé képernyőjén. Igaz, Bagdad tele van fotóival, a róla készült festmé­nyekkel, az utcákon lovas szobrai látha­tóak. De ez a nagyobb városokban is így van. Az ember nem tud körülnézni anél­kül, hogy ne látná az elnököt. Az arab vi­lágban hasonló mértékű személyi kultusz nem alakult ki sem Nasszer, sem Szadat, sem más vezető körül. MA nők milyen helyzetben vannak? - Bagdadban a nyolcvanas évek elejéig nem éltek elnyomás alatt a nők. A min­dennapi életben megőrizték a szerepüket. Léteznek óriás szervezetek, mint a Nő­szövetség vagy a Munkások Szövetsége, vannak nagy szakmai szervezetek, a taná­rok, a gyógyszerészek, az orvosok szer­vezetei. Mindnek élén egy-egy régi, Szaddám-tisztelő funkcionárius áll. Néha Juhász Ernő diplomata és orientalista 1939-ben született Jászkarajenőn. 1958 és 1963 között az ELTE BTK magyar-arab szakát végezte el, majd 1964-65-ben a Kai­rói Egyetemen tanult. Egy évig Sopronban gimnáziumi tanár, 1965-től 1974-ig a Kul­turális Kapcsolatok Intézetének egyiptomi, majd arab referense, később osztályvezető. 1974-1980 között a kairói nagykövetség kulturális tanácsosa, 1974-től 1977-ig a kairói Magyar Tudományos és Kulturális Központ igazgatója. 1980-1989-ben a Mű­velődési Minisztérium nemzetközi kapcso­latok főosztályán osztályvezető, majd fő­osztályvezető-helyettes. 1989 és 1993 kö­zött ismét a kairói nagykövetség kulturális tanácsosa. 1994-től 1998-ig kairói nagykö­vet. 1998-1999-ben a Külügyminisztérium­ban a kulturális és tudományos együttmű­ködési főosztály vezetőhelyettese. 1999-től 2001 novemberéig Magyarország bagdadi nagykövete, ügyvivője, majd 2002 áprilisá­ban a Külügyminisztérium állományából ment nyugdíjba. Ma az ELTE Bölcsészettu­dományi Karán orientalisztikát tanít, szakmai konferenciákat rendeznek, más­kor Szaddám-életműkiállítást vagy az el­nök születésnapja alkalmából ünnepsé­get. Minden év áprilisában Tikritben, Szaddám Huszein szülővárosában hatal­mas állami ünnepséget tartanak, ahol megjelenik minden fontos ember. Meg­hívják a külföldi diplomatákat is. Az el­nök nincs jelen soha. Nyilván biztonsági okból. ■ Mi a kormány szerepe?­­ Minden miniszternek van valamicske hatásköre, de a fontos kérdésekben az el­nök dönt. Az pedig néha hosszú hónapo­kig is elhúzódhat, így lassan haladnak az ügyek. ■ Néhány héttel ezelőtt elnökvá­lasztást tartottak, amely megerősí­tette Szaddámot a hatalomban. Ho­gyan zajlik egy ilyen procedúra?­­ Külsőségeit tekintve körülbe­lül úgy, ahogy nálunk. Még vá­lasztási bizottság is létezik. Ám az eredmény önmagáért beszél: noha természetesen nem volt ellenjelölt, egyetlen „nem” sza­vazatról sem számoltak be az iraki források. Korábban azért ügyeltek arra, hogy legalább néhány ezreléknyi ellenszava­zat legyen. ■ Irak területén ókori nagyvárosok romjai találhatók. Folynak-e ásatá­sok, a turisták látogathatják-e eze­ket a helyeket? - Ez számomra is nagy kérdés volt, amikor odaérkeztem. Egyszer beszélgettem a legna­gyobb északi város, Moszul kormányzójával. Ő azt mond­ta: csak az ő környékükön 1500 olyan hely van, ahol ásni kellene. A külváros egyik ré­szén található például Ninive. De egy­előre nincs pénz a feltárásra, s nem tud­nak külföldi régészeket és kutatócsopor­tokat fogadni. Délen található Ur, Uruk, Babilon - minden úgy maradt, ahogy 1985-ben a régészek hagyták, amikor a háború elől elmenekültek. Egyébként minden híres hely látogatható, Babilon­ban például meg lehet nézni Szemirá­misz függőkertjét. ■ A beszélgetés elején említette: rossz előérzettel ment Irakba. - Meghatározó élmény volt számomra, hogy közelről láthattam, milyen az élet egy ENSZ-embargó által sújtott ország­ban. Az a felismerés lepett meg legjob­ban, hogy a nyilatkozatokban Irak az embargó feloldását követeli, de valójá­ban nem érdeke a nyitás. Ugyanis van egy tehetős réteg, amely az embargó mi­att gazdagodhatott meg. Első helyen Szaddám Huszein és családja. Ők élve­zik az engedélyezett kereskedelem hasz­nát, ugyanis minden egyes ügylet profit­jának meghatározott százalékát az elnök­nek fizetik be a kereskedők. Az embargó - paradox módon - éppen az elnök hely­zetét erősíti. ■

Next