168óra, 2004. április-június (16. évfolyam, 13-25. szám)
2004-04-01 / 13. szám
ZÁG sak”, azaz a pártvezetés nevében felszólított: írjak cikket, amelyben megtagadom a mozgalmunkat. Nem voltam hajlandó rá. Majdnem egyórás hiábavaló győzködés után így bocsátott el: „Te nem tudod, mit csinálsz. És úgy látszik, nem tudod, hogyan fogod végezni.” Nem kellett nagy ész ahhoz, hogy értsem, ez mit jelent. Ha nem jön közbe a szovjet párt XX. kongresszusa, Sztálin bűneinek leleplezése, akkor nem biztos, hogy még élnék. ■ Nagy Imre köréhez tartozott. Barátjának tekintette őt? - Majdnem harminc esztendővel volt idősebb nálam. Tiszteletlenség lett volna barátomnak mondani. Példaképem volt következetességben, becsületességben, elvhűségben. ■ Ön aztán emigrált. Félt, hogy elítélik? Féltem-e? Furcsa, de az 1956. november 4-ét követő két-három hétben nem. Ellenkezőleg: engem is, barátaimat is kihívó vakmerőség töltött el. Gyűléseztünk az írószövetségben, határozatokat fogalmaztunk, és kiálltunk a forradalom legfőbb követelései mellett. Követeltük a letartóztatottak szabadon bocsátását. Láttuk, tapasztaltuk: a muszkavezetőket milyen gyűlölet és megvetés veszi körül. Meg voltunk győződve arról, hogy Kádárék majd kompromisszumos megoldásra törekszenek a forradalomban újjászületett demokratikus pártok vezetőivel és a jugoszláv követségen lévő Nagy Imréékkel. ■ Naivak voltak? - Akkor nem tűnt naivságnak. November 10-e körül megjelent lakásomon egy régi kommunista, Horthyék börtöneit megjárt munkásember, Péntek László. Annak idején egyik ajánlóm volt a pártba. Elmondta: egyenesen Kádártól jött, az ő üzenetét tolmácsolja. Kádárnak - akivel egyébként korábban néhányszor találkoztam - szüksége van az olyan Rákosi-ellenes elvtársakra, amilyen én vagyok. Kéri, menjek be hozzá a Parlamentbe. Azt válaszoltam: ha majd eltűnnek a szovjet tankok, amelyek az Országházat körülveszik, fontolóra veszem, hogy felkeressem-e. Ha féltem volna, aligha merem ezt üzenni Kádárnak. ■ Akkor miért hagyta el az országot? A fordulatot Nagy Imréék elrablása jelentette. Amikor a rádió bemondta, hogy Nagy Imre és társai „saját kérésükre” távoznak Romániába, azonnal megértettem: itt nem lesz semmiféle kompromiszszumos kibontakozás. Minden újrakezdődik: a hazudozás, az erőszak, a gerincek megroppantása, a törvénytelenségek sorozata. És abban a minutumban eldöntöttem: nem maradok tovább. Arra fel voltam készülve, ha a forradalom győz, akadnak majd, akik számon kérik a múltam eltévelyedéseit. Még akkor is, ha ezzel a múlttal már évek óta szakítottam. De hogy Kádár, Apró, Dögör vonjon felelősségre - és nem azért, ami rossz, hanem azért, ami jó volt bennem -, nos, abból nem kértem. ■ Franciaországban több mint harminc évig szerkesztette az Irodalmi Újságot, amelybe különféle világnézetű szerzők írtak. Hogyan sikerült őket összetartani? - Összetartottak ők maguktól is - a legitimistáktól az exkommunistákig, a kereszténydemokratáktól a szociáldemokratákig, pártonkívüliekig. Könnyű ez, ha közös az ellenség, a megszálló hatalom. És közös a cél: a független, demokratikus Magyarország. Segítette az összetartást az is, hogy szűkében voltunk annak, amin esetleg marakodhattunk volna. Többnyire épp csak annyi pénzt sikerült összeszednünk, amennyiből egy-egy számot megjelentethettünk. ■ Miből élt közben? Úgy tudom, krimiket, forgatókönyveket is írt. Igazi „hazai” kérdés. Ilyesmit errefelé nem szoktak egymástól kérdezgetni az emberek. Ugye nem veszi zokon, ha elmosolyodom: a kérdés annyiban is „hazai”, hogy azzal folytatja, ami kuriózumnak számíthat, a krimikkel. Nos, aki a krimiírást könnyűnek tartja, annak ajánlom: próbálkozzék meg vele. Jól lehet vele keresni. ■ Megsértettem? Dehogy! Csak miért nem kérdez a „komoly” munkáimról? Mert ilyeneket is írtam. 1957-58-ban megírtam Nagy Imre első életrajzát. Franciául Sartre publikálta. Minden valamirevaló nyugati egyetem könyvtárában megtalálható. Száz és száz példányt csempésztek haza belőle a magyar turisták. Sokan mondták nekem otthon ’89 után, hogy ez az a könyv.► A fordulatot Nagy Imréék elrablása jelentette. Abban a minutumban eldöntöttem: nem maradok tovább. Háttér