168óra, 2011. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)
2011-10-27 / 43. szám
sem, mert éppen ez a mű nem szolgál rá a dicséretre. Mondjuk ki nyersen: csalódás. Elszánt művészkedés van, széteső, nyekergő történettel, tele bizonytalansággal. Nehéz eldönteni, hogy a sok félrefotografált kép a titokzatosságot akarja-e szolgálni, vagy csak rossz volt az expozíció, esetleg kevés a pénz a lámpaparkra. (Netán vetítési nehézségek adódtak.) Nem könnyű e félhomályban azonosítani a szereplőket, különösen ha mindenki szakállas (a nőket kivéve persze), és ráadásul mindenki egyformán van fényképezve. (Szuperközelikben ugye minden szőrszál egyforma.) A helyszínválasztást („ahol emberi sorsok kereszteződnek...”) olyan sejtelemmel konferálja fel a film, mintha eddig hotel nem lett volna kriminek, drámának, történetnek a terepe. Amikor aztán e búgó hangon elmondott sületlenségek mellé még fülsértő hegedűszó is társul, tudhatjuk: jobb lenne futóra fogni. (De maradtunk.) Emberi sorsok meg még Robinson szigetén is tudtak kereszteződni, nem kellett ahhoz külön szálloda meg idegenforgalom. A hotel lehetne ugyan valamiféle gyűjtőpontja a konfliktusoknak (ha azok meg volnának írva), nem csupán egy könnyáztatta szerelmi konfliktusnak a melodramatikus helyszíne. Olyan sztorik alkalmi háttere, amilyenekre Karinthy Frigyes kitalálta a „hát bizony, János” reflexiókat. Amikor a semmi van előadva sóhajok közt, recegtetve. Pedig azt sejtjük: e mű magát az örökzöld babérokat célozta meg lábujj hegyen. Ám mi a dán filmet épp valóságérzékeléséért, természetességéért, iróniájáért, eredeti látásmódja miatt szerettük. (Rendezte Birgitte Stasrmose Mortensen.) Bölcs István Kultúra Kiállítás Zórádiáda _ - Ahogy tavaly ilyenkor ezeken a hasábokon megjósoltuk, Zórád Ernő idén lett (volna) egyszáz esztendős. E jeles alkalomból egész ünnepségsorozat vette kezdetét október közepén, az I. kerületiek emléktáblaavatással, tárlattal, visszaemlékezéssel, kötettel és filmvetítéssel emlékeztek a Csap utcai álomlovagra, akit ők elsősorban (és joggal!) a Tabán festőjeként tartanak számon. Hivatali elöl- és hátuljárók, civilszervezetek és körök mozdultak meg az ügy érdekében (a Várnegyed Galériában például olyan kiállítás nyílt különféle Zórád-képekből, amelyet a kerület lakosai „raktak össze” magángyűjteményeikből), megmutatva, meddig lehet jutni lelkesedéssel, öszszefogással. (És persze megmutatva azt is, hogy az utókor mégiscsak igazságot szolgáltat e hányatott sorsú festőnek, kit kortársai inkább csak képregényíróként tartottak számon.) Sokakat illethet dicséret e rangos eseménysorért, mi ezúttal Kún István, Jankóné Pajor Ildikó és Vecsey András nevét emeljük ki, és persze a Zórád-leszármazottakét, akik, úgy tűnik, szintén összezártak a századik születésnapra. A Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállításának megnyitóján annyian voltak, hogy alig fértek be a két tágas terembe - másnap délelőttre tucatjával állottak az elragadtatott bejegyzések a vendégkönyvben. A tárlat - amely Zórád könyvillusztrátori és képregényírói munkásságát mutatja be, néhány becses családi relikvia társaságában (és még a kupléénekest is megismerhetjük, saját zongorakíséretével) sokakat (köztük e sorok íróját is) visszavezetett gyermekkoruk világához, az irodalommal való ismerkedéshez. Regényekhez, amelyek fontos szerepet játszottak eszmélkedésükben, s amelyeket mindannyian Zórád Ernő csodálatos ecsetjén keresztül szerettek meg. Nádas Sándor Íje! j * UJI! a a II I ·1 — I ¥ 1\ A ^1 Haszon és rizikó Tévhitek és tudnivalók az influenzáról. iöKóraMfe? 1 68 Óra Rádió Dr. Komáromi Zoltán háziorvost kérdezi Pásztor Magdolna. www.168ora.hu/radio 168 Óra 35