168óra, 2020. április-június (32. évfolyam, 14-26. szám)
2020-05-21 / 21. szám
IRA MAI ÜGYEK / MAGYARORSZÁG Kutyaszorítóban az állatvédők A háziállatok jövőjét is rontja a válság A koronavírus megjelenése óta minden korábbinál nehezebb helyzetbe kerültek a hazai állatmenhelyek, a számukra felajánlott adományok aránya drasztikusan visszaesett, miközben a szervezetek védenceinek száma folyamatosan növekszik. Szerencsére az örökbefogadók kedve nem lanyhul, s ha csak ideiglenesen is, de segítséget nyújtanak az állatvédőknek. A válság egyébként nem hozott sok változást a menhelyek esetében, sokuknak eddig is hasonló volt a helyzete, így a krízis már nem okoz meglepetést. - Az egyébként is támogatás nélkül működő állatvédelmi civil szervezetek mostanra szinte ellehetetlenültek - jelentette ki a 168 Órának Wieden Kriszta, a tíz esztendeje ernyőszervezetként működő Hangya Közösség Alapítvány elnöke. A szakember egyáltalán nem túloz, hiszen munkája során tökéletesen rálát a hazai menhelyek mindennapjaira. Alapítványa jelenleg 220 állatvédő szervezetnek nyújt segítséget, tárgyi adományokkal, illetve jogi és szakmai ajánlásokkal látja el őket.A menhelyek működése általában a lakosság támogatási kedvétől függ, ami azonban a koronavírus hatására jelentősen visszaesett - szögezte le a szakember. - Az állatotthonok nagy része eddig a közüzemi étkeztetésből, menzai maradékokból oldotta meg védencei élelmezését, ez viszont az oktatási intézmények bezárásával teljesen megszűnt. Emlékeztetett rá, hogy korábban a helyi vágóhidaktól nyesedékhúsok, az élelmiszerláncoktól lejárathoz közeli hústermékek is érkeztek az állatvédő szervezetekhez, mostanra azonban ezek a felajánlások is elapadtak. Az élelmezés megoldása tehát jelenleg óriási probléma az állatvédőknek. A koronavírus márciusi megjelenése azonban nem csak az alapvető működés terén hozott negatív változást a menhelyek életébe. Ebben az időszakban a tapasztalatok szerint egyre többen akarnak megválni az állataiktól. Ez a munkahelyek megszűnésének, a nehéz anyagi helyzetnek és a járvány miatti hiányos információknak az eredménye. Ugyanakkor nőtt a nem átgondolt örökbefogadási szándékkal jelentkezők aránya is, így a gyakran több száz állatot gondozó szervezeteknek ezzel is meg kell küzdeniük. - Mi szerencsére nem tapasztaljuk annyira, hogy nagy arányban válnának meg az emberek az állataiktól - mondja Németh Réka, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület vezetője. - Persze ettől függetlenül szép számmal akadnak, akik attól való félelmükben, hogy a kutya, a macska vírushordozó lehet, megszabadulnak tőlük valamilyen módon. A felelős gazdák többsége ugyanakkor most is az marad, aki meg le tud mondani az állatáról a félelmei okán, az valószínűleg soha nem is volt jó gazda. 24 2020. május 21.