168óra, 2020. április-június (32. évfolyam, 14-26. szám)
2020-05-21 / 21. szám
VILÁGVEVŐ ! Ami a képernyőn látható - és ami mögötte van Butaságuk története Irigykedhetnének a mai filmrendezők. Mindazok, akik évekig várnak rá, hogy leforgathassanak egy nagyjátékfilmet. Meg azok is, akiknek tévésorozatok jutnak, megosztva többekkel. Egykor - persze az átkos időkben - ez egészen másképp volt. Igaz, eleinte még egyáltalán nem volt tévé, aztán éppen csak beindult, így a színház mellett a filmek jelentettek kitörési lehetőséget a játszó és az alkotó művészeknek. Szép számmal készültek is mozidarabok. Keleti Márton például kevesebb mint harminc év alatt -1948 és 1965 között - harminc filmet forgathatott. Köztük ma is szórakoztató, emlékezetes alkotásokat. 1949-ben mindjárt kettőt is: a Janikát és a Mágnás Miskát. Később megszületett a Fel a fejjel (Latabár Kálmánnal), a Csodacsatár, a Pár lépés a határ, a Hattyúdal, az Esős vasárnap, meg a Tizedes és a többiek. Ennek a sorozatnak az utolsó darabja - 1965-ből - a Butaságom története, amelyet a napokban ismét levetítettek a Duna TV-n, aztán megismételték a Duna Worldön. Biztos siker. Keleti Márton profi volt. Pontosan tudta, mi kell a nézőknek, mivel lehet őket becsalogatni a moziba. És persze megfelelt a magas kulturális fennhatóság elvárásainak is. Nem véletlenül volt háromszoros Kossuth-díjas. Ezt az elismerést mindössze nyolcan kapták meg ennyiszer, az is jellemző, hogy köztük három filmrendező - Keleti mellett Bán Frigyes és Fábri Zoltán - van. Az sem meglepő, hogy a kitüntetéseik java része 1956 előtti, amikor még tucatszám osztották a Kossuth-díjakat egy-egy évben. Keleti 51-ben, 53-ban és 54-ben vehette át, így amikor - ugyancsak 65-ben - megcsinálta talán legjobb filmjét, a Tizedest, utána már csak Kiváló Művész címmel gazdagodott. És persze könnyű volt neki. Mindig a legnagyszerűbb színészekkel dolgozhatott. A Mágnás Miska című operettben megkapta Gábor Miklóst, a Janika - amúgy kettős - címszerepére Turay Idát, többször irányíthatta Latabárt, Sinkovitsot, Bessenyeit, akit csak akart. A Butaságom története is sztárparádé, ráadásul jutalomjáték, hiszen a közreműködő művészek többek között saját magukat karikírozhatták Lubickolnak is. Básti Lajos bebizonyította, hogy nemcsak drámában, hanem komédiában is jó. Ruttkai Éva - a butaság és az okosság elegyével - többször elvarázsolt. De még őket is lejátszotta Kiss Manyi, aki a szerepe szerint vidéki színésznőből avanzsált házvezetőnővé. Azért sem volt nehéz dolga, mert két évvel korábban már domborított egy hasonló figurát a Mici néni két életében. Még a kis szerepekben is óriások tűntek fel: Várkonyi Zoltán, Mensáros László, Szemes Mari, Szendrő József, Zolnay Zsuzsa és a többiek, mind-mind pár szóval és gesztussal hozták a jellegzetes alakokat. Tulajdonképpen ez lenne a megoldás. Ilyen filmeket kellene nézni naphosszat, nem törődve a politikával és annak leképeződésével a különféle híradókban. Sokkal nyugodtabban telnének a napjaink, és nem kellene szembesülnünk a stúdiókba szabadult tehetségtelen tévések butaságának folyton ismétlődő történeteivel. Mert a jelenlegi hatalom által birtokolt és az ő propagandájának alárendelt hír- és elemző műsorokban állandóan ezzel találkozhatunk. Keleti Márton filmjében egy olyan színésznő „csatáinak" lehetünk szemtanúi, aki a saját jól felfogott érdekében azt játssza, hogy egy butuska liba, miközben pontosan ez mutatja, mennyire rafinált és okos. Ruttkai Éva pedig azért nagy színésznő, mert ezt a kettősséget egészen finoman, szinte hétköznapi eszközökkel állítja elénk. Nem is játszik él a szerepben. Az a sok Névtelen Senki, aki napjainkban feltűnik az M1 hírfolyamában, a TV2 - nyilván a vicc kedvéért - Tényeknek nevezett