2000, 1989 (1.évfolyam) április
Lengyel László: Ezerkilincszáznyolcvannyolc
Ezerkilencszáznyolcvannyolc LENGYEL LÁSZLÓ Mi is történt 1988-ban? Miért látszik mind politikai, mind gazdasági szempontból zavarosnak, érthetetlennek ez az év? Miért, hogy ugyanilyen megfoghatatlan a többi szocialista országban is a dolgok logikája? És egyáltalán beszélhetünk-e az események logikájáról? Megpróbáltam sorba rendezni az egymással összefüggő tényeket. 1988 nálunk az 1987 szeptemberi kormányprogrammal kezdődött. Ez a program szakított a korábbi dinamizálási illúziókkal, meghirdette a monetáris visszafogást, és bejelentett egy 1990-ig tartó konszolidációs szakaszt a szerkezetátalakításra. Az 1988-as első év a „fordulat éve" lesz, deklarálta a miniszterelnök. Kemény támogatásleépítés, exportkényszer, fogyasztásvisszafogás fogja megalapozni az 1990-es második évet. Az első esztendőben magasabb lesz az árak emelkedése, de csökken a költségvetés hiánya, javul a külkereskedelmi és a fizetési mérleg. E gyors fordulatot a második év „egyensúlyi helyzete" követi. Az 1989-es infláció immár 10 százalék alatt lesz, a költségvetésnek csak 10 milliárd Ft körül lesz a hiánya, a fizetési mérleg pedig egyensúlyba kerül. Az 1987 évi munkaterv a gyorsított ütemű szerkezetátalakítást az új adórendszertől, a kétszintű bankrendszer hatékony tőkeátcsoportosító tevékenységétől, a támogatások felülvizsgálatától várta. A munkatervben nem volt szó sem a tulajdonosi rendszer megváltoztatásáról - ezt a társasági törvény helyettesítette -, sem a liberalizálásról, sem a politikai intézmények szükséges reformjáról. Hasonló tervezetekkel és felfogással vágott neki az új évnek 1987 végén a jugoszláv és a lengyel kormány is. A Grósz-, a Messner- és a Mikulics-kormány mind személyi összetételük, mind apparátusaik hagyományai folytán a technokratikus reformdiktatúra és a populista programok között ingadoztak. Mi is a technokratikus reformdiktatúra? A kormányzat ideológiamentes, pragmatikus közgazdasági és közigazgatási reformokban gondolkodik, és a piac felülről kikényszerített szabályaival - az árak felszabadításával, modern adórendszerrel, monetarizált fogyasztás visszafogással, a támogatások leépítésével - próbálja meg letörni az örökölt alkurendszert. E tevékenységéhez olyan szakértőket von be a kormányzásba, akik meg vannak győződve arról, a nyugati nemzetközi pénzügyi intézmények kényszerítő befolyása mellett ki tudják alakítani a modern piacgazdaság technikáit. A kormányzat mindhárom országban burjánzó, szinte megfoghatatlan alkurendszert örökölt. Az egyik oldalon (mindhárom országban) gyenge, szétesett központi kormányzatot találunk, a másikon erős tagköztársasági, megyei, banki (Jugoszlávia), vajdasági, ágazati (Lengyelország) és nagyvállalati, ágazati érdekcsoportokat (Magyarország). Mindhárom országban kiépültek formális és nem-hivatalos érdekérvényesítési csatornák, érzékelhető az egységes kormányzati apparátus hiánya. A '80-as években, különösen annak második felében, már mindenütt behatoltak a központi párt- és államigazgatási szervezetekbe a nagy területi-ágazati, vállalati érdekcsoportok képviselői, a pártmunkás legalább annyira kijárója a sziléziai bányáknak, a magyar kohászatnak, a makedóniai ipartelepítésnek, mint amennyire a pártközpont hűséges fia. Az alkumechanizmus megrögzíti a politikai és gazdasági szerkezetet, szklerotizálja a modellt. A technokrata típusú kormányok a mindent megkötő alkuknak legalább egy részét szerették volna felmondani. Ehhez vagy különleges hatalommal felruházott külön apparátusokat, bizottságokat vonultattak fel, vagy a monopóliumokat enyhítő engedményekkel próbálkoztak. A Grósz-kormány munkaterve felemás formában tartalmazta a reformdiktatúra elemeit, hiszen csak így volt eladható a nemzetközi intézményeknek. De már benne voltak azok a populista jelszavak is, amelyek későbbi fordulat lehetőségére utaltak. A munkatervben egymás mellett élt a személyi jövedelemadó és az általános forgalmi adó reformdiktatúrás eszközrendszere, és a bérreform populista ígérete. Már a munkaterv elfogadásának másnapján felszínre került a belső ellentmondás. Az adókat viharos körülmények között elfogadták, alapot teremtve így egy reformdiktatúrás indításra, ezt azonban azonnal meg is tötték „népszerű" engedményekkel. A támogatásleépítés programját elfogadták, de a miniszterelnök a nagyvállalatok vezetőivel tartott három találkozóján mégis elkötelezte magát az érdekcsoportok követelései mellett. Az 1988-as év mindhárom kormány számára rosszul kezdődött. A lengyel kormány az elhamarkodottan kiírt „reformnépszavazás" elvesztéséből kénytelen volt levonni a keserű tanulságot: bármilyen reformjelszavakat alkalmaz, a lakosság nem támogatja a keményebb fellépés programját. A rendkívül népszerűtlen adórendszer bevezetése Magyarországon drasztikus hitelválságot előidéző politikával párosult. Jugoszláviában a Mikulics-kormány a kockázatos árliberalizálásért vívott harcot. Kapcsoljuk be a körbe a Szovjetuniót! A szovjet politika és gazdaság rándulásai nélkül sok minden érthetetlen abból, ami a kisebb országokban történt. 1987 novemberében 2 LENGYEL LÁSZLÓ