2000, 1989 (1.évfolyam) szeptember
Lengyel László: Alkonyat
mondanak. „Mindenki ágál, de ki adja vissza a 60-as és 70-es évek biztonságát? Lehet, hogy az öreg sok marhaságot is csinált, de mégiscsak törődött velünk. Akkor szereztük a lakást meg mindent. A mai vezetők csak okoskodnak, harsognak, de nem csinálnak semmit." Az „MSZMP-kisemberek" nem tudnak mit kezdeni azzal az állítással, hogy ők egy elviselhetetlen sztálini vagy posztsztálini diktatúrában éltek 30 évig. „Ennyire balekok voltunk, hogy ezt nem vettük észre? Amikor mi gyarapodtunk, akkor valójában lefelé mentünk? Vagy azzal, hogy beléptünk a pártba, mi lettünk a többiek elnyomóivá?" De hiszen csak élték a mindennapi, teljesen politikamentes életüket. És nem akarnak továbbra sem politizálni. „Az értelmiségiek könnyen ugrálnak, ők mindig megússzák. A melóst, a kisembert rúgják fenékbe, ha valami van. Ezek az MSZMP-főnökök és az ellenzékiek csak minket hülyítenek. Jöjjenek le hozzánk a műhelybe, ne csak papoljanak, hanem csináljanak is valamit." Nyers Rezső többször is megpróbált e csoport felé közeledni - leginkább Kádár temetésén sikerült -, de gesztusai megkésettek és bizonytalanok. A párt - és talán a társadalom - legnagyobb választói tömege politikai kifejeződés nélkül húzódik a mélyben. Konzervatívok? Igen, annyiban, hogy ragaszkodnak a korábban elért politikai nyugalomhoz, a langyos vízhez, az együtt épített házhoz és kerítéshez. Reformellenesek? A reformok semmi jóval nem kecsegtetik őket, ha egyáltalán valaki világosan megmondta nekik, hogy miben is állnának ezek a reformok. Karrieristák? Egészséges önzésből léptek a pártba, hogy biztonságban legyenek. De milyen karrierje kötődik ma egy brigádvezetőnek, egy tszágazatvezetőnek a párttagsághoz? Semmilyen. Inkább hátrány lesz, mint előny. Átmeneküljön egy másik pártba? Minek? Mit találhat ott, ami nyugalmat és természetes előrejutást biztosíthatna? Nem fog elmenni szavazni. A kora Kádár-kor (1956-1962) hősei, a Münnich Kör tagjai, vagy a volt rákosisták olyan szétszórt kisebbségeket képviselnek, akiknek inkább a politikai ijesztgetés szomorú szerepe jut. Csalódott volt pártmunkások, apparátusaik, sok küzdelmen és csapáson átment munkáskáderek érthető elkeseredéssel tekintenek a jelenlegi MSZMP-re: ez a szétfolyó massza semmiben sem emlékeztet egy olyan mozgalom központjára, amely akár a kommunizmus utópiáját akarná elérni, akár egy gyakorlatias hatalmat képes volna irányítani. Ha megfúl a fuldokló rend „Ilyenkor minden a nyers erejére szűkül, az erő önkény lesz, az önkény Mohóság, s ez az egyetemes farkas, Mit erő s önkény közösen segít, Egyetemes prédára kényszerül S végül magát falja fel." Shakespeare: Troilus és Cressida Mi lesz ezzel a párttal a rendkívüli kongresszuson és utána a választásokon? Úgy is kérdezhetném: mi marad ebből a pártból? Kivel lesz képes koalícióra? Ki lesz hajlandó vele koalícióra lépni? Az egyik lehetőség, hogy a mai párt vezetőség változó hatalmi felállásban, de fenntartja a látszategységet. A különböző szintű vezetőségekben fennmaradnak a rossz személyi kompromisszumok, az alkalmi megegyezések, ahol minden vezető utálja ugyan a másikat, de udvarol a másik csoporjának. Ész, igény, nemesség mit sem tehet, csak a közbutaság győzedelmeskedhet. A pozsgaysták a királyválasztó pártoligarchák (megyei és városi titkárok, nagyvállalati vezérek, államhivatalnokok, a tömegkommunikáció törpe cézárjai stb.) megnyerésére kényszerülnek, azért, hogy a pártválasztásokon eséllyel lépjenek fel. Az oligarchák Grósz helyett új képviselőt keresnek , és fogcsikorgatva mosolyognak a reformatákra, vagy flörtölnek a „kisemberek" pártjával. A szervezeti változásoknak, a hatalomösszpontosításnak a párttagok feje felett való eldöntése -senkit sem kérdeztek az alapszervezetekben, hogy akarja-e a mindent elhatározó pártelnökéget, a Politikai Bizottság kiterjesztését, méghozzá ilyen személyi összetételben, hogy kívánják-e a rendkívüli kongresszust, az ellenzékkel folytatott tárgyalásokat és az azon kialakított tárgyalási pozíciót, Pozsgay Imre köztársasági elnökké jelölését stb. -, azt mutatja, hogy a demokratizálást hirdető vezetés ott folytatja, ahol a kádári abbahagyta. De mindez nemcsak e vezetők kádári stílusú reflexeiből következik - nevezetesen, hogy amit én jónak tartok, azt jónak kell tartania a tagságnak is -, hanem abból a teljesen ésszerű megfontolásból is, hogy a rossz kompromisszumba belesüllyedő vezetők pontosan tudják: az alapkérdésekről folyó vita azonnal szétviszi a pártot, rögtön megmutatja, hogy a párttagok csoportjai távolabb állnak egymástól, mint a pártonkívüliektől. Természetesen egy ilyen kiegyezésnek valóságos programja sem lehet, hiszen ellentétes érdekű és értékrendű tagok csak abban tudnak megegyezni, hogy miben nem értenek egyet. A látszategységre épülő párt látszatpárt lesz. Nem mozgalom, program- és értékhordozó politikai erő, hanem a hatalom maradéka. Fekete lyuk, egy önmagát felélő égitest. Egy valóban szabad választáson a biztos vesztes. Arcnélküli vagy lejáratott vezetők, önbizalmát vesztett, dühös és elkeseredett tagság, társadalmi megvetés - ez az összeragasztózott oligarchikus, reformdagályos, kisemberekre tikkelő párt plakátja. És ezt a pártot még az ellenfelek gyengesége sem fogja megmenteni. Ha geopolitikai okokból, szovjet és nyugati kényszerre be is kerülnek a koalícióba, csak kényszerű teherként, elsőként kidobandó felesleges csomagként bánnak majd vele. Tételezzük fel, hogy a párt bárói, vagy a bárók pártja győzedelmeskedik a rendkívüli kongresszuson. A nagyvállalati vezetők, a megyék és városok irányítói elunják a demokráciáról, az alkotmányozásról szóló üres fecsegést, a Medgyessy-fiókák liberál-monetáris programocskáit, és új megegyezést ajánlanak. Bérindexálást és szanálást a nagyüzemi munkásoknak, hogy ne rettegjenek az inflációtól és a munkanélküliségtől, nyílt vállalat- és bankközi megegyezéseket a központi terv- és pénzügyi szabályozgatás és szabadpiaci folyamatok helyett, engedményeket a középosztályos fogyasztóknak a vám- és devizaszabályokban, a külföldi munkavállalásban, az ellenzéki pártok anyagi kielégítését (épület, telefon, saját lap, gépkocsi stb.). Kiegyezést a helyi szakmai elitekkel: a mi mindig nagyra ” LENGYEL LÁSZLÓ