2000, 1990 (2.évfolyam) február

Lengyel László: Az új Európa – magyar szemmel

Az új Európa - magyar szemmel LENGYEL LÁSZLÓ E­­urópa új versailles-i béke megkötésére készül. Számos jel mutat arra, hogy egy európai nagyhatalom területeket és befolyási övezeteket veszít, miközben egy másik európai hatalom nagyhata­lommá válik, területeket nyer és jelentősen kiterjeszti gazdasági, politikai és kulturális befolyását. Az előbbi, a vesztes, Szovjet-Oroszország. Az utóbbi, a nyertes, Né­metország. Az a nagyhatalom, amely a II. világháborút fegyverrel megnyerte, az most, a béke 45 éve után, elveszíti ezt a világháborút. És az a birodalom, amelyet akkor legyőztek, megváltozva és megújulva ismét felnőni látszik. Ha a Szovjetunióban nem fordulnak meg a politikai erők - amire komoly esély van és a szovjet birodalom nem válik atomháborúval közvetlenül fenyegető nemzetiszocia­lista nagyhatalommá, amely egy talpalatnyi földről sem mond le, akkor a 90-es évek békerendszerében meggátol­hatatlan átrendeződések mennek majd végbe, főként a német és az orosz erőterek határvonalain. Mai belátásunk szerint a 90-es évek legjelentősebb ide­ológiai alapelve, a nemzeti önrendelkezés, de legalább en­nyire a gazdasági függés következtében, a német egység mindenképpen létrejön. Németország nyugati és keleti felének gazdasági, politikai és kulturális újrafonódása sok összeütközéssel fog járni; valószínűleg nemcsak a nyugati fogyasztói-piaci kultúra és a tömegdemokrácia rendszere hat majd a kiéhezett keleti németekre, hanem a keleti tekintélyuralmi, ön- és közfegyelmező, meghunyászko­dóan agresszív, a baloldalisággal szemben engesztelhetet­len értékrend is hat a törékeny és félig kész nyugati libera­lizmusra. Ebből a sajátos egyvelegből rosszabb esetben egy liberális piacgazdaságot működtető, termelői és fogyasztói fölényben eltelt, a keleti kisállamokat csatlósként kezelő tekintélyuralmi jellegű birodalom keverhető ki. Jobb eset­ben az Európai Közösség többi országának, főként Fran­ciaországnak és Nagy-Britanniának az ellensúlya. Nagyobb liberalizáló hatású anyagokat keverve a vegyületbe csök­kenthető Németország tekintélyelvűsége. Végül Németor­szág politikai berendezkedését némileg az is befolyásolhat­ja, hogy a német újraegyesítés magával ragadja Ausztriát is. Ausztria beilleszkedése az egyesült Európába a semle­gesség és az önálló államjogi státus feladásán keresztül vezet, hiszen a gyenge osztrák identitást csak rombolhatja Németország gazdasági és szociális vonzása, a nagyobb tőke- és munkaerőpiacba való bekerülés lehetősége. A 90-es évek első felének német fellendítési politikájában három ország lesz kiemelt helyen: Kelet-Németország, Ausztria és Csehszlovákia. Az utóbbi, Csehszlovákia cseh és morva részei egyértelműen át vannak itatva a történeti német kapcsolatokkal, és vontatókötélre vehetik az elmara­dottabb Szlovákiát. Azt feltételezni, hogy a felívelő Német­országot, amelynek iparába beszállíthat és műszaki fejlesz­tését élvezheti, Csehszlovákia majd a hanyatló Lengyelor­szággal és a stagnáló Magyarországgal cseréli fel szövetségi partnerként, tökéletes illúzió. Csehszlovákia, Magyar­ország és Lengyelország párhuzamos, egymással versengő iparokat építettek ki, amelyek sugarasan kapcsolódnak mind a Szovjetunióhoz, mind pedig az NSZK-hoz. E há­rom ország és az NDK közötti szorosabb gazdasági kapcso­lat, integráció csak addig volt a Német Szövetségi Köztár­saság érdeke, amíg elképzelhetetlennek látszott a német egység és a KGST külső feltörése. Mára azonban Németor­szág első övezetébe vonhatta keleti részét és Csehszlováki­át, és csak a második övezetben tart számot Lengyelország­ra, Magyarországra és Jugoszláviára. És mivel valamennyi ország azzal próbálkozik, hogy a németek fő szövetségesé­nek rangját elnyerjék, Csehszlovákia él kedvező helyzeté­vel, illetve azon igyekszik, hogy magát vonzóvá tegye Né­metország előtt. Csehszlovákia gyors és kulturált demokra­tizálása, az a kiegyensúlyozottság, ahogyan Masaryk vona­lán egyesíteni igyekeznek a háború előtti demokrácia és 1968 szocialista értékeit és mítoszait, megnyugtatóbb a gyanakvó Európa számára, mint a keletnémet nemzetiszo­cialista érzelmek hevessége vagy a lengyel szakszervezeti populizmus és nemzeti katolicizmus együttese. A csehszlo­vák-lengyel együttműködés ellen szól, hogy sokkal több „népi" ellentét halmozódott fel a két ország között az elmúlt évtizedben, mint korábban bármikor. Az új békerendszer vesztese, Szovjet-Oroszország már érzékeli, hogy tartósan aligha tudja útját állni a balti kisál­lamok, Litvánia, Észtország és Lettország önállósulási törekvéseinek, azok egyfajta külön integrálódásának. És napirendre került Szovjet-Moldávia, Besszarábia egyesü­lése Romániával. A kérdés immár az, hogy a kulcsszerepet betöltő Ukrajna, illetve a kisebb politikai és gazdasági jelentőségű Fehéroroszország (Belorusszia) mikor és mi­lyen feltételekkel akarnak az önállósulás útjára lépni, mennyire érik be a Szovjetunión belüli nagyobb gazdasági és kulturális autonómiával. Úgy tűnik, hogy Oroszország körül kisebb-nagyobb nemzetállamok gyűrűje alakulhat ki, amelyek egyfajta pufferszerepet játszhatnak. Csak re­ménykedhetünk, hogy ezek az önállósulások nem egy fegy­veres polgárháború vérfürdői közepette mennek végbe. Szóljunk először Oroszországról. A mostani „versailles-i békeszerződés" egy gazdaságilag megtört, ideológiájában 3 LENGYEL LÁSZLÓ

Next