2000, 1991 (3.évfolyam) március

Lengyel László: Tudomány és politika

Tudomány és politika LENGYEL LÁSZLÓ T­­­udomány és politika - össze nem illő fogalmak. De itt Kelet-Közép-Európában kevés dolog fonódott annyira össze, mint tudomány és politika. És amikor bekövetkezett egy politikai rendszer, egy politi­kai korszak válsága, az magával hozta a tudomány válságát is. Három kérdést teszek fel magamnak. Az első a leíró tu­dományok helyzetére vonatkozik: tudtak-e a magyar társa­dalomtudományi leírások lényegeset hozzáadni a világ tu­dományához? A második kérdés a leíró tudományok tár­gya, vagyis a leírt rendszer, mechanizmus tényeire vonat­kozik. A harmadik kérdés: mivé lesz az úgynevezett norma­tív társadalomtudomány, legyen az ellenzéki vagy kor­mánypárti? Végül szólni szeretnék a kilencvenes évek tu­dóstípusairól: a tudós politikai Messiásról, a professzionista szakértőről és a perifériára tolt kritikai társadalomkutató­ról. Vegyük az első kérdést. Élesen fogalmazok, vitát kívá­nok provokálni. Véleményem szerint a magyar társadalom­tudományok és társadalomkutatók nagyobb része az elmúlt negyven évben nem tudott kilépni a provincializmusból. A provincia határai könyörtelenül visszatartottak. A tudo­mány mércéje a provincia mércéje volt. Nézzük a magyar közgazdaság-tudomány eredményeit. Ez a közgazdaságtan a provincia, Kelet-Európa értékítélete szerint komoly ered­ményeket ért el. Csakhogy a világ mértéke nem ez. Mert amit leírtak a legjobbak, az egy provincia játékszabályai­nak gyűjteménye volt, és nem a világ gazdasági játékszabá­lyaié. Amikor most legördül a függöny, és Kelet-Európa gazdasága valami mássá változik, a korábbi leírások szinte használhatatlannak tűnnek, akár a kremlinológusok jelen­tései. Példám Kornai János. A kiváló tudós onnan indult, hogy leírta a szocializmus túlcentralizált rendszerét, éles bírálatot gyakorolt az egyensúlyi elméletek, a wallási köz­gazdaságtan felett, és arra a következtetésre jutott, hogy a szocialista hiánygazdaság és a kínálati piacgazdaság egy­másnak tartós ellentettjei, hogy a közgazdász szentelje éle­tét e hiánygazdaság tényei leírásának. Majd a végeredmény ma: Kornai János harminc év után visszatér Friedrich Ha­yek, Ludwig von Mises álláspontjára, amit ezek az úriem­berek már a húszas években kifejtették, hogy a szocialista gazdaság közgazdasági szempontból értékelhetetlen, a tiszta közgazdaságtannak nincs mit kezdenie vele. És Kornai in­dulatos röpiratot - normatív tudományos röplapot - ad ki, hogy a piacgazdaság jobb dolog, hogyan kell arra menni. Istenem, az volna a tudományos eredmény, amit a bécsi is­kola, vagy Pareto államszocializmusról szóló írásai elmond­tak a századelőn? Kornai tragédiája a magyar közgazdaság-tudomány tragédiája. Nem tudtuk magunkat beilleszteni a világméretű fejlődésbe, hiszen a provincia szabályszerűsé­gei érdektelenek a világgazdasági folyamatok szempontjá­ból. Természetesen Kornai átképezheti magát „amerikai tudóssá", de ettől még megmarad a magyar közgazdaság-tu­domány kellemetlen kérdése, hogy hogyan tovább. Mit ér­nek azok a művek, amelyek ott sorakoznak a polcainkon? Érnek-e többet, mint történeti kordokumentumok? És fé­lek, hogy ugyanez a magyar szociológia, filozófia, politika­tudomány gondja is. Nem szólva a történettudomány bizo­nyos provincializmusáról, vagy, finomabban szólva, regio­nalizmusáról. Most nem a módszertanról beszélek, amely­ben elhagytak minket, hanem arról, hogy tudtunk-e kap­csolódni világméretű paradigmákhoz. Azt már meg sem merem kérdezni, hogy ki tudtunk-e alakítani ilyen para­digmákat. M­ás kérdés, hogy társadal­mak egészen jól működnek társadalomtudományi színvo­nal és eredmény nélkül is, így a japán, a dél-koreai vagy tajvani közgazdaság-tudomány teljesítményei ismeretlenek a világ előtt - valószínűleg mert nincsenek ilyen eredmé­nyek -, mégis ezen nemzetek gazdasági eredményeket mu­tatnak fel. Hozzájuk képest a magyar közgazdászok világhí­rűek, a gazdaság eredményei alatta maradnak a várakozás­nak. Ezzel csak azt a bizonytalan gondolatot szeretném megfogalmazni, hogy talán ott dúlnak a tudományok, ahol válság válságra jő, s ott nemigen kérnek belőlük, ahol van teljesítmény. A második probléma, hogy mit tegyünk akkor, ha kide­rül, hogy tudományunk eddigi tárgya és annak tényei nem hitelesek. Vajon azok a tények, amelyeket felhalmoztunk a rendszerről, hitelesen festették-e le a rendszer működését, vagy jönni fog egy új tudomány, amely visszamenőleg is új­ra minősíti a tárgyat. Ez nem elvont kérdés. Példám az olasz közgazdaságtan, amelyben nagy vita zajlott le 1945 után, hogy mit kezdjenek a háború előtti gazdaság tényei­vel, statisztikai-közgazdasági elemzéseivel. Ezekre elméle­tek épültek. És amikor elkezdték vizsgálni az adatokat, az összefüggéseket, kiderült, hogy többségük torzított, hamis. Az intézmények leírásainál, működési szabályaik elemzése­kor ugyancsak torzulásokat találtak, szinte semmi sem volt úgy, az intézmények nem a leírtak szerint működtek. A ke­let-európai szovjet típusú gazdaságokban szakadék tátong a mérhető tények és az elméletek k­özött. Magyarországon kissé jobb ugyan a helyzet, de itt is dilemma, hogyan le­hetséges egy új közgazdaságtan, amely semmivé teszi a ko­rábbit azzal, hogy fölülvizsgálja a tényeket. A leíró tudo­mányok nem tudták megmagyarázni, hogy mitől jutott válságba az, amiben éltünk, a leíró gazdaságtan, szociológia A Társadalomtudományi Társaság első ülésén elhangzott előadás szövege.

Next