2000, 1993 (5.évfolyam) július
Lengyel László: Emelkedés és hanyatlás
2000 évenkénti választások szervezői és propagandista szerepkörére állítsa át. Az a módszere, hogy a pártok mozgalmáraival végezteti el az ideológiai piszkos munkát, amit azután pragmatikus közigazgatási intézkedésekkel egyensúlyoz ki, 1992 nyarától igen kényelmetlenné vált. Mind saját pártjában, mind a koalíciós pártokban hatalmi és önigazolási igények jelentkeztek, amelyeket egyre nehezebben tudott és tud féken tartani. Mind az MDF radikálisai, mind a kereszténydemokraták, illetve a kisgazdák azon lázadoznak, hogy nem ment végbe a rendszerváltás, a pártokat paktumpolitikára használták fel. A pártok képviselői egyszerre szeretnének kanyarítani a kormányzati „zsíros kenyérből", illetve a választások közeledtével szeretnék magukat rendszerváltó buzgóságukkal igazolni választóik előtt." A 94-es választások előtti pártkongresszusok, országos gyűlések azt a kellemetlen kötelezettséget rótták és róják a miniszterelnökre és a miniszterekre, hogy találkozzanak saját választóikkal, saját pártjaikkal, akiknek válaszokat kell adniuk a kormányzati sikertelenségekre, valamint reményt kell nyújtaniuk a választásokra. A miniszterelnöktől mi sem állt távolabb, mint a mozgalmárság, és mindent megtett, hogy a mozgalom még annyi ellenőrzést se gyakoroljon a kormányzat felett, mint korábban. Ennek érdekében igyekezett minél távolabb tolni az Országos Gyűlés időpontját, és minél kevesebb ütközési pontot találni a párton belül, illetve a koalíciós pártokkal." Fő jelszavai: „pártegység", „kétfrontos harc a párton belüli szélsőségekkel szemben"." De az is egyértelmű volt valamennyi politikai gyűlésen, hogy a miniszterelnök jelentősebbnek tartja, hogy az első független magyar kormány elnöke, mint azt, hogy a rendszerváltó MDF elnöke lehet. c) Kormányzaton belüli újraegyensúlyozás 1992 tavaszán a pénzügyminiszter visszaszorítása és a privatizációs miniszter kiemelése kormányzati egyensúlyhiányt okoz.14 Az antalli egyensúly visszaállítása érdekében párhuzamos apparátusok és hatalmi háromszögek jönnek létre. Nyár elején újra rögzítették a Gazdasági Kabinet szerepét és szerkezetét, amely Kupa befolyását erősítette. A közigazgatási államtitkárok értekezletein ugyancsak valamiféle kiegyensúlyozódás és szakmai együttműködés kezdődik. Ezzel párhuzamosan erősen megnövekszik a Belügyminisztérium és Boross Péter belügyminiszter szerepe. d) A betelepülés folytatódása A kormányzat és a kormányzati emberek folytatni igyekeznek az 1991 őszén megkezdett betelepülést. A privatizációs folyamatban természetessé kívánják tenni, hogy szpáhibirtokként államjavakhoz lehet jutni. Azok a képviselők és állami tisztviselők, akik korábban az 1994-es győzelem reményében, a tartós berendezkedésben bízva települtek az államvagyonba, 1992 egyre kevésbé biztató hónapjaiban, a 94-es kiesésre számítva a tisztes polgári magánlétre gyűjtenek. A betelepülés része a vezetők folyamatos cseréje és változása. Mire valakihez a gazdasági szereplők hozzászoknának, addigra már másutt irányít, vagy a magánvilágban csinálja az üzletet." A betelepülés fontos része, hogy a költségvetési közvetlen pénzelés mellett és helyett sorra jelennek meg a költségvetésen kívüli állami kötelezettségvállalások, amelyek mind a parlament, mind a nemzetközi pénzügyi intézmények, mind az Állami Számvevőszék által ellenőrizhetetlenek.16 A betelepülésnek nem az a jellegzetessége, hogy állami túlhatalom jelenik meg, hanem sokkal inkább az, hogy a politikusok és a tisztviselők a maguk számára privatizálják az államvagyont és az állami jövedelmeket. Az állam, a kormányzat továbbra is gyenge, de emberei szépen gyarapodnak. e) Együttélés a nemzeti intézményekkel Az Antall-kormánynak igazi nehézségei nem az ellenzékkel, hanem a nemzeti intézményekkel adódtak 1992-ben. Az Alkotmánybíróság több döntése is keresztülhúzta a kormányzat számításait. Az Alkotmánybíróság döntésével lehetetlenné tette az igazságtételnek a Zétényi-Takács törvényben meghatározott módját, és a médiaháborúban rendre keresztezte a kormányzat szándékait." És bár voltak politikai mozgások a kormánypárti padsorokban, a kormány mindig tiszteletben tartotta az Alkotmánybíróság döntéseit. Antall József miniszterelnök „jóváhagyólag tudomásul vette", hogy az Alkotmánybíróság a „rendszerváltás" alatt a jogállam kinyilvánítását és megvalósításának folyamatát érti. Mivel a rendszerváltás a törvényesség (legalitás) keretei között ment végbe, az Alkotmánybíróság nem tesz különbséget az alkotmány megszületése előtti és utáni jog között. Ha pedig a jogfolytonosság mégis megkérdőjeleződne, akkor az Alkotmánybíróság a jogbiztonságot tekinti elsődlegesnek. Az Alkotmánybíróságnak ezek az 1992-ben már deklarált elvei teljes mértékig szemben állnak a kormánypártok jobboldali szárnyainak „forradalmi jogértelmezéseivel", „igazságossági igényeivel"." Más volt a kormány viszonya az Állami Számvevőszékkel. Az ÁSZ igen sok vizsgálatot folytatott kényes kérdésekben, így foglalkozott az országgyűlés pénzügyeivel, a kormányhivatalok gazdálkodásával, a privatizáció egyes ügyeivel, az Állami Vagyonügynökség 1991-es tevékenységével, a Pénzügyminisztérium 1992-es pótköltségvetésével és 1993-as költségvetési javaslatával. Az ÁSZ sorra állapította meg az állami pénzek pazarló felhasználását, a költségvetési szervezetek jogszabályokat sértő magatartását. Hibáztatta az állami vagyon összeírásának, egységes nyilvántartásának hiányát, és megállapította, hogy a 93-as költségvetésben 10-20 százalék eleve megtakarítható lehetne, ha a közpénzeket nem pazarolnák. Feltehetően az ÁSZ alkotmányjogi és politikai helyzete gyengébb, mint az Alkotmánybíróságé, mert vizsgálatainak túlnyomó többségére a kormány egyszerűen nem is figyel, hatásuk csekélyebb. Az Állami Számvevőszék a politikai támadások miatt arra kényszerült, hogy újra meg újra hangsúlyozza, nem egy ellenzéki szervezetről van szó, véleménye nem ellenzéki vélemény. A Legfőbb Ügyészséget ugyancsak támadások érték, különösen akkor, amikor a „guruló dollárok" ügyére, illetve az igazságtételi próbaperek kísérleteire került sor.10 Szakmai érdekesség, hogy a Legfőbb Ügyészség által is támogatott ügyészségi törvény tervezete az ügyészséget a kormány alá helyezné, megszüntetve korábbi státusát. Ellentmondásos helyzet alakult ki a Magyar Nemzeti Bank vonatkozásában. A jegybanktörvény megteremtette a kormánytól független jegybanki jogállást, amelynek alapján lehetőség nyílt volna egy önálló monetáris politika folytatására. Ugyanakkor azzal, hogy az MNB elnökéül a miniszterelnök Bod Péter Ákost és nem a korábbi elnököt jelölte, szinte lehetetlenné vált az aktív monetáris pp- 4 LENGYEL LÁSZLÓ