2000, 1994 (6.évfolyam) február

Ezredévi beszélgetés Hankiss Elemér szociológussal

egy nagyszerű ember, és sírt. Azért sírt, mert amikor fel akarta hozni a postámat, akkor a rendészek vezetője azt mondta neki, hogy nem viheti, mert már nem én vagyok az elnök, ezért a helyettesemnek kell vinnie. Azt mondta, hogy ő erről nem tud, és neki az a kötelessége, hogy nekem hozza föl. Egy olyan embernek volt bátorsága ehhez, aki számára a 12 ezer forintos keresete létkérdés! MILYENNEK LÁTOD MA AZ ORSZÁG KILÁTÁSAIT? A magyar társadalom kényszerpályára került 1948-ban, amikor a kommunisták átvették a hatalmat. Erről a kény­szerpályáról '56-ban sikertelenül próbált lelépni. A '60-as évek végétől kezdődően a többi kelet-európai országhoz képest sikerrel módosította ezt a kényszerpályát, ha nem is tért le róla. '89-ben viszont lehetőség nyílt arra - leg­alábbis azt hittük -, hogy megszabjuk a saját pályánkat a következő évszázadra. Emlékeztetek rá, hogy a '80-as évek második felében milyen burjánzása volt a teóriáknak, ter­veknek, hogy merre kellene tovább futniuk a kelet-euró­pai országoknak. Ezzel a boldog tudattal mentünk bele '89-be, hogy rajtunk múlik, hogyan tovább. Az elmúlt há­rom évben jelentős mértékben beszűkültek az alternatí­vák. Ma már nincsen annyi váltási lehetőségünk, mint akkor volt. Még mindig van; egy demokráciában mindig több a lehetőség a változtatásra, mint egy diktatúrában, de sokkal kevesebb, mint '89-ben gondoltuk, és kevesebb, mint valójában '89-ben volt. Néhány lehetőséget ugyanis már elpasszoltunk, mert, mint korábban mondtam, min­den döntés lehetetlenné tesz más, jövőbeni döntéseket. Ebben az országban nem illendő derűlátónak lenni, úgy­hogy félve mondom azt, hogy ennek ellenére az esélyek nem olyan rosszak napjainkban. Ha Nyugat-Európa kimá­szik a jelenlegi válságból, beindul a gazdasági fejlődés -persze sok minden függ az ukrán-orosz fejlődéstől, a jugosz­láv helyzet alakulásától és a belső változásoktól -, akkor a lehetőség megvan arra, hogy az ezred végére egy normalizá­lódni kezdő európai típusú országként működjünk. Nem fogjuk behozni az elmulasztott vagy elvesztett 200 évet, de olyan ország lehetünk, amelyik mindennap egy kicsit előre megy. Ennek három feltétele van: 1. a világgazdaságban in­duljon el egy újabb felfutás, 2. legyen lassú kibontakozás a keleti sztyeppéken, 3. legyen olyan politika, amely megőrzi a demokráciát, és sikeresen dolgoz ki egy olyan gazdaságpo­litikát, amely előnyt húz abból, hogy itt van mellettünk Dél-Európa balkáni része és a nagy kelet-európai síkság. Ezek nálunk fejletlenebb és óriási lehetőségeket kínáló területek. Nemcsak híd, hanem nagyon fontos pénzügyi és ipari központ lehetünk, ezer úton-módon. Tehát ha be aka­runk kerülni Nyugat-Európába, de közben nem felejtjük el Kelet-Európát mint lehetőséget, akkor jó esélyeink vannak arra, hogy tisztességes fejlődés induljon meg. A BESZÉLGETÉST MONORY M. ANDRÁS ÉS TILLMANN J. A. KÉSZÍTETTE . HANKISS ELEMÉR

Next