2000, 1994 (6.évfolyam) február
Ezredévi beszélgetés Hankiss Elemér szociológussal
egy nagyszerű ember, és sírt. Azért sírt, mert amikor fel akarta hozni a postámat, akkor a rendészek vezetője azt mondta neki, hogy nem viheti, mert már nem én vagyok az elnök, ezért a helyettesemnek kell vinnie. Azt mondta, hogy ő erről nem tud, és neki az a kötelessége, hogy nekem hozza föl. Egy olyan embernek volt bátorsága ehhez, aki számára a 12 ezer forintos keresete létkérdés! MILYENNEK LÁTOD MA AZ ORSZÁG KILÁTÁSAIT? A magyar társadalom kényszerpályára került 1948-ban, amikor a kommunisták átvették a hatalmat. Erről a kényszerpályáról '56-ban sikertelenül próbált lelépni. A '60-as évek végétől kezdődően a többi kelet-európai országhoz képest sikerrel módosította ezt a kényszerpályát, ha nem is tért le róla. '89-ben viszont lehetőség nyílt arra - legalábbis azt hittük -, hogy megszabjuk a saját pályánkat a következő évszázadra. Emlékeztetek rá, hogy a '80-as évek második felében milyen burjánzása volt a teóriáknak, terveknek, hogy merre kellene tovább futniuk a kelet-európai országoknak. Ezzel a boldog tudattal mentünk bele '89-be, hogy rajtunk múlik, hogyan tovább. Az elmúlt három évben jelentős mértékben beszűkültek az alternatívák. Ma már nincsen annyi váltási lehetőségünk, mint akkor volt. Még mindig van; egy demokráciában mindig több a lehetőség a változtatásra, mint egy diktatúrában, de sokkal kevesebb, mint '89-ben gondoltuk, és kevesebb, mint valójában '89-ben volt. Néhány lehetőséget ugyanis már elpasszoltunk, mert, mint korábban mondtam, minden döntés lehetetlenné tesz más, jövőbeni döntéseket. Ebben az országban nem illendő derűlátónak lenni, úgyhogy félve mondom azt, hogy ennek ellenére az esélyek nem olyan rosszak napjainkban. Ha Nyugat-Európa kimászik a jelenlegi válságból, beindul a gazdasági fejlődés -persze sok minden függ az ukrán-orosz fejlődéstől, a jugoszláv helyzet alakulásától és a belső változásoktól -, akkor a lehetőség megvan arra, hogy az ezred végére egy normalizálódni kezdő európai típusú országként működjünk. Nem fogjuk behozni az elmulasztott vagy elvesztett 200 évet, de olyan ország lehetünk, amelyik mindennap egy kicsit előre megy. Ennek három feltétele van: 1. a világgazdaságban induljon el egy újabb felfutás, 2. legyen lassú kibontakozás a keleti sztyeppéken, 3. legyen olyan politika, amely megőrzi a demokráciát, és sikeresen dolgoz ki egy olyan gazdaságpolitikát, amely előnyt húz abból, hogy itt van mellettünk Dél-Európa balkáni része és a nagy kelet-európai síkság. Ezek nálunk fejletlenebb és óriási lehetőségeket kínáló területek. Nemcsak híd, hanem nagyon fontos pénzügyi és ipari központ lehetünk, ezer úton-módon. Tehát ha be akarunk kerülni Nyugat-Európába, de közben nem felejtjük el Kelet-Európát mint lehetőséget, akkor jó esélyeink vannak arra, hogy tisztességes fejlődés induljon meg. A BESZÉLGETÉST MONORY M. ANDRÁS ÉS TILLMANN J. A. KÉSZÍTETTE . HANKISS ELEMÉR