2000, 1994 (6.évfolyam) február

Lengyel László: Szép új világ (első rész)

Lengyel László Szép új világ ELSŐ RÉSZ: TÖRTÉNETI ÉS GLOBÁLIS FELTÉTELEK - A FORDULAT VÁRATLANSÁGA „A megdarált húst összedolgozzuk tojással, tejbe ázta­tott zsömlével, sóval, borssal, és forró zsírban vagy olajban húspogácsákat sütünk belőle. Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kér­dés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darál­nak-e meg. ÖRKÉNY ISTVÁN: FASÍRT A IX. , 1989-90-es kelet-euró­pai fordulat mindenkit meglepett váratlanságával és végki­menetelével. Felkészületlenül érte a szocializmus összeom­lása mind a kelet-európai, mind pedig a nyugati társadal­makat. E társadalmak politikai kultúrájában a szovjet típu­sú társadalomról és gazdaságról alkotott kép igen eltérő volt, de egyben megegyezett: feltételezték, hogy a szocializ­mus tehetetlenségénél fogva állóképes, illetve váratlan összecsuklása esetén erőszakhoz fognak folyamodni a hata­lom birtokosai. A társadalmak várakozását osztották a kü­lönböző kelet-európai ellenzéki és félellenzéki csoportok, amelyek hosszú és bonyolult folyamatra, lassú állóháborúra voltak felkészülve, s nem gyors offenzívára. A magyar el­lenzéki programok mind-mind feltételezték, hogy csak egy korlátozott forradalom, egy körülhatárolt és bizonyos korlá­tokat elismerő változás mehet végbe. Ennek okát a Szovjet­unió tartós erejében és hatalmi igényeiben látták, illetve a hatalom szerkezetének merevségében. Az ellenzék nem gondolt, nem is gondolhatott a hatalom megdöntésére. Eb­ben erősítette az ellenzéki politikusokat a nyugati politiku­sok magatartása is. Az Egyesült Államok és az európai ha­talmak politikája a nyolcvanas évek végéig arra épült, hogy támogatnak minden kelet-európai reformot, függetlenedési kísérletet. De nem merült fel, hogy ezeknek a reformoknak a végén valóban bekövetkezik - először a kis országokban, majd a Szovjetunióban is - a rendszerek összecsuklása. Tévedés lenne nyugati nagyhatalmi tudatosságról be­szélni. A nagyhatalmak lépései felerősítették ugyan az át­alakulást, de nem voltak egy átgondolt stratégia részei. Ez különösen világossá vált akkor, amikor a Nyugatnak az összeomlott rendszerek helyén új világ kialakítását kellett kezdeményeznie, s nem tudott mit kezdeni a feladattal. De nem igaz a gorbacsovi önkéntes hatalomátadás mí­tosza sem. A szovjet reformok természetesen sokat segítet­tek közvetlenül és közvetve a kelet-európai váltásban, de a szovjet bomlás sem tekinthető egy előre elgondolt program részének. A gorbacsovi peresztrojka szándékon túli ered­ményeket hozott. Olyan erőket indított be, amelyeket már nem tudott megállítani. A szovjet nagyhatalmi stratégiá­ban is inkább tanácstalanság és zavar uralkodott, mintsem a tudatos engedmények politikája. Talán nem szégyen beismerni, hogy nem tudjuk, mi okozta a szovjet típusú rendszerek váratlan felbomlását. Ez az értetlenség uralja a mai világpolitikát is. A kelet-euró­pai rendszerválság felszínre hozta, hogy teljesen új kapcso­latrendszerek kiépítésére lenne szükség, amelyekre azon­ban nemcsak az összeomló államok társadalmai és gazdasá­gai alkalmatlanok, de a fejlett országok is felkészületlenek. Vegyük a történeti és globális feltételek néhány elemét, kelet-közép-európai szemszögből. 1. A cél nélküli kelet-európai történelem 1989 után elvileg megszűnt, illetve radikálisan csökkent a kelet-európai országok történelmi predesztinációja és deter­minációja. Jövőjük nem közvetlenül következik a múltjuk­ból. Olyan utak is elképzelhetőkké váltak, amelyek koráb­ban nem is látszottak. A történelemnek, így a kelet-euró­pai történelemnek sincs célja. Semmiféle történelmi meg­határozottsága nincs annak, hogy a kelet-európai országok­nak előbb vagy utóbb a politikai diktatúrából a demokráci­ába, a központosított államgazdaságból a piacgazdaságba kell érkezniök. (Ahogy korábban sem, hogy a kapitalizmus­ból szükségszerűen a szocializmusba, a kommunizmusba ér­kezzenek.) Ugyanakkor a kelet-európai országok évszázados történelmi hagyományai, korábbi gazdasági, politikai és kulturális fejlődési irányai fogva tartják ezeket az országo­kat és nemzeteket. Ez a paradoxon azt fejezi ki, hogy nincs semmiféle történeti egyenes út, se kanyarokkal teli, amely­nek valahonnan valahová kell érnie, ugyanakkor csak na­gyon szűk ösvényt hagy a történelem korábbi menete. Egyes feltételezések szerint Kelet-Európán keresztül hú­zódik egy olyan „történeti-kulturális" határ, amely minden változás ellenére tartósan fennmarad. Ez a nyugati keresz­ténység és a keleti kereszténység határa.­ Ennek a tetszetős vonalnak egyetlen baja, hogy mára már sok tekintetben érvényét veszítette. Hiába ugyanis e történelmi „meghatá­rozottság", ha a gazdasági, politikai vagy katonai feltételek másként alakultak, s országokat, országrészeket más „civili­zációba" löktek át.2­ 2. A birodalmi meghatározottság véget ért, ha csak átmenetileg is, a kelet-európai országok külső, birodalmi meghatározottsága. Korábban ez a térség egyértelműen a szovjet birodalom része volt. Most az orszá­gok „gazdátlanná" váltak. Az Egyesült Államok, mint leg­nagyobb szuperhatalom befolyása alá vonta a térséget, de ez a befolyás nem jelent mélyebb elkötelezettséget. Az or­szágok nincsenek betagolva az európai integrációba, bár elindultak erre. Elváltak Oroszországtól, amelynek hatása továbbra is érződik. A Szovjetunió vége az országokat is- 7 LENGYEL LÁSZLÓ

Next