2000, 1994 (6.évfolyam) február
Lengyel László: Szép új világ (első rész)
Lengyel László Szép új világ ELSŐ RÉSZ: TÖRTÉNETI ÉS GLOBÁLIS FELTÉTELEK - A FORDULAT VÁRATLANSÁGA „A megdarált húst összedolgozzuk tojással, tejbe áztatott zsömlével, sóval, borssal, és forró zsírban vagy olajban húspogácsákat sütünk belőle. Figyelem! Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg. ÖRKÉNY ISTVÁN: FASÍRT A IX. , 1989-90-es kelet-európai fordulat mindenkit meglepett váratlanságával és végkimenetelével. Felkészületlenül érte a szocializmus összeomlása mind a kelet-európai, mind pedig a nyugati társadalmakat. E társadalmak politikai kultúrájában a szovjet típusú társadalomról és gazdaságról alkotott kép igen eltérő volt, de egyben megegyezett: feltételezték, hogy a szocializmus tehetetlenségénél fogva állóképes, illetve váratlan összecsuklása esetén erőszakhoz fognak folyamodni a hatalom birtokosai. A társadalmak várakozását osztották a különböző kelet-európai ellenzéki és félellenzéki csoportok, amelyek hosszú és bonyolult folyamatra, lassú állóháborúra voltak felkészülve, s nem gyors offenzívára. A magyar ellenzéki programok mind-mind feltételezték, hogy csak egy korlátozott forradalom, egy körülhatárolt és bizonyos korlátokat elismerő változás mehet végbe. Ennek okát a Szovjetunió tartós erejében és hatalmi igényeiben látták, illetve a hatalom szerkezetének merevségében. Az ellenzék nem gondolt, nem is gondolhatott a hatalom megdöntésére. Ebben erősítette az ellenzéki politikusokat a nyugati politikusok magatartása is. Az Egyesült Államok és az európai hatalmak politikája a nyolcvanas évek végéig arra épült, hogy támogatnak minden kelet-európai reformot, függetlenedési kísérletet. De nem merült fel, hogy ezeknek a reformoknak a végén valóban bekövetkezik - először a kis országokban, majd a Szovjetunióban is - a rendszerek összecsuklása. Tévedés lenne nyugati nagyhatalmi tudatosságról beszélni. A nagyhatalmak lépései felerősítették ugyan az átalakulást, de nem voltak egy átgondolt stratégia részei. Ez különösen világossá vált akkor, amikor a Nyugatnak az összeomlott rendszerek helyén új világ kialakítását kellett kezdeményeznie, s nem tudott mit kezdeni a feladattal. De nem igaz a gorbacsovi önkéntes hatalomátadás mítosza sem. A szovjet reformok természetesen sokat segítettek közvetlenül és közvetve a kelet-európai váltásban, de a szovjet bomlás sem tekinthető egy előre elgondolt program részének. A gorbacsovi peresztrojka szándékon túli eredményeket hozott. Olyan erőket indított be, amelyeket már nem tudott megállítani. A szovjet nagyhatalmi stratégiában is inkább tanácstalanság és zavar uralkodott, mintsem a tudatos engedmények politikája. Talán nem szégyen beismerni, hogy nem tudjuk, mi okozta a szovjet típusú rendszerek váratlan felbomlását. Ez az értetlenség uralja a mai világpolitikát is. A kelet-európai rendszerválság felszínre hozta, hogy teljesen új kapcsolatrendszerek kiépítésére lenne szükség, amelyekre azonban nemcsak az összeomló államok társadalmai és gazdaságai alkalmatlanok, de a fejlett országok is felkészületlenek. Vegyük a történeti és globális feltételek néhány elemét, kelet-közép-európai szemszögből. 1. A cél nélküli kelet-európai történelem 1989 után elvileg megszűnt, illetve radikálisan csökkent a kelet-európai országok történelmi predesztinációja és determinációja. Jövőjük nem közvetlenül következik a múltjukból. Olyan utak is elképzelhetőkké váltak, amelyek korábban nem is látszottak. A történelemnek, így a kelet-európai történelemnek sincs célja. Semmiféle történelmi meghatározottsága nincs annak, hogy a kelet-európai országoknak előbb vagy utóbb a politikai diktatúrából a demokráciába, a központosított államgazdaságból a piacgazdaságba kell érkezniök. (Ahogy korábban sem, hogy a kapitalizmusból szükségszerűen a szocializmusba, a kommunizmusba érkezzenek.) Ugyanakkor a kelet-európai országok évszázados történelmi hagyományai, korábbi gazdasági, politikai és kulturális fejlődési irányai fogva tartják ezeket az országokat és nemzeteket. Ez a paradoxon azt fejezi ki, hogy nincs semmiféle történeti egyenes út, se kanyarokkal teli, amelynek valahonnan valahová kell érnie, ugyanakkor csak nagyon szűk ösvényt hagy a történelem korábbi menete. Egyes feltételezések szerint Kelet-Európán keresztül húzódik egy olyan „történeti-kulturális" határ, amely minden változás ellenére tartósan fennmarad. Ez a nyugati kereszténység és a keleti kereszténység határa. Ennek a tetszetős vonalnak egyetlen baja, hogy mára már sok tekintetben érvényét veszítette. Hiába ugyanis e történelmi „meghatározottság", ha a gazdasági, politikai vagy katonai feltételek másként alakultak, s országokat, országrészeket más „civilizációba" löktek át.2 2. A birodalmi meghatározottság véget ért, ha csak átmenetileg is, a kelet-európai országok külső, birodalmi meghatározottsága. Korábban ez a térség egyértelműen a szovjet birodalom része volt. Most az országok „gazdátlanná" váltak. Az Egyesült Államok, mint legnagyobb szuperhatalom befolyása alá vonta a térséget, de ez a befolyás nem jelent mélyebb elkötelezettséget. Az országok nincsenek betagolva az európai integrációba, bár elindultak erre. Elváltak Oroszországtól, amelynek hatása továbbra is érződik. A Szovjetunió vége az országokat is- 7 LENGYEL LÁSZLÓ