2000, 1994 (6.évfolyam) június

Szigethy Gábor: Szerelmeslevelek

2000 . És József megírja harmadik levelét. Budapest, 1908. április 24­, déli egy óra Édes Irmuskám! Egyéb írnivalóm hiányában szívesen tudomására adom jóllétemet, mit viszont óhajtok örökké hallani. Hogy van, édesem! Boldog szombatot kívánok, szívé­lyesen üdvözli és kacsókáit számtalanszor csókolja: G. József. És a lap szélén ismét a szokásos megjegyzés: Kezeit csókolom k. szüleinek. K­­edves Nagysád! Édes Ir­muska! Édes Irmuskám! Akárhogy is vesszük, szép haladás egy hét alatt. Jó, hogy nem maradt meg a következő leve­lezőlap. Meg a következők! Gondolni is rossz arra, hogy valahol talán még porosodik néhány levelezőlap, amelye­ket Grossmann József úr írt becses nejének, Goldstein Ir­muskának, s amelyek úgy kezdődnek: Irma! így szép, így kerek a történet; három levél: előtte, utána­­ semmi. Három színésznő fénykép. Kedves nagysád! Édes Irmuska! Édes Irmuskám! Ha Miskolcon járok, nem fogom megkeresni a Sörház utcát s a tizenhetes számú házat! Hátha Irmuska soha nem hízott el, nem lett lompos s amíg élt, olyan gondosan fésült hajkoronát viselt, mint a levelezőlapon Langer Karolin! N­­em biztos, hogy Tolsztoj­nak mindig igaza volt. Az írók, a nagy írók is tévedhetnek. Nem minden regénynek úgy van vége, ahogy az író befejezi. Csak egy aggasztó gondolat motoszkál a fejemben. Úgy emlékszem, persze lehet, hogy tévedek, de mintha 1957 nyarán, amikor az iskolai szünidőt otthon, anyámnál, Kecskeméten töltöttem, néha egy-egy levelezőlapot írtam reménytelen szerelmemnek, a szőke, sötét szemű, fitos or­rú, darázsderekú Zsuzsannának. Hol lehetnek most azok a levelezőlapok? S miket írhattam én akkoriban? Helyreigazítás. Májusi számunkban, sajnálatos tördelési hiba miatt, Bodor Béla egyik verséből (Az ismeretlen nevek ciklusból) több sor kimaradt. A verset teljes egészében újraközöljük. Bodor Béla AZ ELSŐ MOZDULATTAL a sötétséghez igyekszem közelebb férkőzni A ház sok apró ablakából gerendákat támaszt a salakos földhöz a benti fény Hosszúkás darabokat török le belőlük és lassan szopogatom mint a fagyott savanyúságot nem mintha ízlelgetném csak rossz fogaim bírnak nehezen a szálkás öreg fénnyel Egy hátsó kiszögellésben fölemelkedik egy gumivégű bot és kilöki a bejárati ajtót míg falnak csapódik és kissé visszazárul A fényhasáb végén foltnak látszik az alak aki az ajtónyílásban áll lába alól a kavicsra folyik a petróleumos sárga levegő Eldöntendő most hogy a hátsóajtó kifejezés közelebb juttat-e az ismeretlenhez vagy a név csak beékelődik a megnevező és a megnevezett közé­p nevek körül forognak gondolataink Emlékezetes: a névtelen idom szálakra bomlott ebben az esetben 63 SZERELMESLEVELEK

Next