2000, 1995 (7.évfolyam) május
Szilágyi Ákos: LENGYEL LÁSZLÓ/KORUNKBA ZÁRVA (Margináliák)
M argináliák LENGYEL LÁSZLÓ/KORUNKBA ZÁRVA SZILÁGYI ÁKOS Ha nem is mindenki, azért meglepően sokan - úgyszólván egy ország, a társadalmi hierarchia bármely fokán állók, csúcsoktól le a talapzatig, sőt akár a föld alá - személyes tapasztalatból ismerik azt a csudálatos beszédhelyzetet, amelyben Lengyel László mesél nekik. Ő lett a nagy magyar politikai mesemondó. Természetesen korunkba zárva. A modernitás üzenetét ugyanis -korról, kortársakról, korszerűségről, történelemről, haladásról, kiútról, felzárkózásról stb. - meseként zárta magába a kor, amely már nincsen, amely szintén mese, s ezért csak elmesélhető. Lengyel Lászlót meghívják, Lengyel László betoppan, Lengyel Lászlót megkérlelik, hogy meséljen, „mi volt", hogy üljön le, ide közénk - nos, ha nem is úgy, mint fehérek közt egy európai, de legalább mint posztmodernek között egy modern, kortalanok között egy kortárs, és mint messziről jött, sokat látott és sokat hallott ember meséljen. S valóban, amikor Lengyel László mesélésbe fog, akkor mindig az utazó mesél, aki nagy útról tért meg, olykor egyenesen a halálból, a hatalom (vagy egy másik személyiség) túlvilágáról (vagy poklából), ahol mi, mesehallgatók nem jártunk, nem járhattunk, elképzelni sem tudjuk, mi van ott. Ennek megfelelően a mesemondói érzület a meglepetésre, elképesztésre, olykor elborzasztásra van beállítva, míg a mesehallgató arcán a hihetetlennek kijáró hitetlenkedés, elképedés és kaján kíváncsiság árnyalatai váltogatják egymást. „Nagy útról jön, nagy mesét tud"- tartja a közmondás. Mellékes, hogy előadás, folyosói vagy telefonbeszélgetés, élménybeszámoló, lábjegyzet, replika formájában bugyognak elő ezek a mesék, mindannyiszor az utazó meséi, aki egy olyan világban, ahol „a történések közül majdnem minden információs anyaggá válik, és majdnem semmi meseanyaggá"- mint Walter Benjamin írja -, képes ezt az információs anyagot meseanyagba, szakmai tudást költői látomásba, információs-hatalmi pozíciót mesemondói alapállásba átfordítani, méghozzá a személyes tapasztalat („ott voltam, a saját szememmel láttam, a saját fülemmel hallottam") hitelével. A mesemondó Lengyel László a mesei mindentudás naiv talaján állva ad tanácsokat és elégíti ki valamely „történet iránti sürgető igényünket" (Walter Benjamin), sürgetőt, hiszen „mind ritkábban esik találkozásunk olyan emberekkel, akik tisztességesen el tudnának mesélni valamit". Persze e mesei mindentudás naivitása már nem archaikus, hanem modern jellegű. A modern manapság a naiv. A mese egykoron azért halt ki, illetve azért húzódott vissza az archaikusba, mert - ismét Benjámint idézve - kihalt az igazság epikus oldala, a bölcsesség. Már Ebben a rovatban mindig a lap egyik szerkesztője mondja el véleményét, melyet kollégái marginális megjegyzésekkel kísérnek. 2. Régi logikai tréfa ez• Azt idézed a tekintélyes bölcstől, hogy kihalt a bölcsesség. Miért nem egyenesen annak a krétainak a tekintélyére hivatkozol, aki szerint minden krétai hazudik! HI 53 SZILÁGYI ÁKOS 1. Másképpen szólván: messziről jött ember azt mond, amit akar. Alighanem épp e gesztusban rejlik Lengyel írásainak varázsa és gyarlósága: épp azért érdekesek és mindenki számára elolvashatók (elolvasandók), s épp azért váltanak ki oly sokszor (s gyakran méltán) indulatokat, mert az alkalmazott tudományos terminológia dacára sem tartanak igényt bizonyításra, verifikálásra (esetleg cáfolatra) - az állítás önmaga bizonyítékaként működik (olyan eljárás ez, mint amit sok irodalomtörténetben láthattunk: a szerző arra azért nem biztat minket, hogy az elemzett műveket el is olvassuk...). MI