2000, 2002 (14. évfolyam) szeptember

Philippe Bram: Fotók

2000 leütés Nyár van. Főszezon: ássák a Várost. Bontják, építik. Egyik napról a másikra eltűnő háztömbök, helyükön hatalmas gödrök, s mikor újra arra jársz, már szép (vagy ronda) tükörpaloták tornyosulnak. Valami ilyesmit olvastam egyszer Kertész Imrénél: „érdemes olykor visszajárni életünk régi színtereire, hogy megtudjuk: semmi közünk korábbi önmagunkhoz­" A Város. Alig nőttek a fák. Ugyanolyan a kapu. A ház sem sokat változott. Huszonhat évet éltem ott. Minden ismerős, mert idegen. Akár a többi utca. Egy utca Szófiában. A műstoppoló helyén szerény antikvárium. A Kiskakukk most is étterem. A hiány az új. Már nem jár a tizenötös villamos. Eltűnt a csúszós, sárga keramitburkolat. A Város. Leomló-omlasztott falak. Tűnő álmaink. Hiánycikk már az igazi Globus mustár a fröcsögő-kolbász mellé. Lángos még van a kispiacon, még mindig ellenállhatatlan: ugyanolyan rosszul leszek tőle, mint sok évtizede. Megbízható minőség. A Város. Tűzfalak. Életek fonákja. Az okkerrel hengerelt konyhafal még megfejthető. Itt lóghatott a háziáldás: „Kínálva nem lesz senki, de jóllakhat mindenki." Vagy talán: „Sorg, aber sorge nicht zu viel, es kommt so, wie Gott es haben will!" A gáztűzhely helye. Rajta repedezett vörös gumicső-farkával a két szemén kék lángot lövellő vasaló. Előtte konyhaasztal. Egykoron szürke eternit-borítás. Ma csak a hely. Az asztalon sok-sok befőttesüveg, még forró baracklekvárral. Rájuk szalicil kerül, s vízbe mártott celofánpapír. Homorú üvegdob lett a tél közepén. A húsdarálóból kinyomott linzertészta helye, melyből villanygyújtásra szanaszét menekültek a svábbogarak. Ismerős falak. Átellenben a tömbmegbízott konyhaablaka. Oda kellett vinni lepecsételtetni a papírgyűjtésnél kapott számlát. Pecsét nélkül az osztály gyűjtéseredményébe nem számították volna be nagyapám régi jogi könyveit. A tömbmegbízott két kövérkés lánya. Mindig ők nyitottak ajtót. Soha nem köszöntünk. Csodaszép asszonyokként láttam őket viszont a rendszerváltás forgatagában. A Város. Tűzfalak. Ásatási leletek. Mellmagasságig világoszöld olajfestés. Felső határán okkerrel húzott csík. A vizesblokk helye. Amott az öntöttvas falikút, fehér zománcán átdomborodik az öntudatos gyártó emblémája: Bates-féle szabadalom. Afregoli csigája: a húsleves gőzében száradó ruhák helye. Fotó Nádas Péter kötetéből. Otthon Áruház• Bukléhuzatos kagylófotel. Macskaszemes Orion rádió: Rücskös váza trapéz-ernyővel. A hatvanas évek fülledt tornaterem-szagú helye. Otthonos. A Város. Tűzfalak. Az életünk. A tizennyolcas ugyanarra jár­tán majd megint: János-kórház -Moszkva tér - Attila út - Gellért tér - Bartók Béla út - és tovább a Fehérvári úton egészen a titokzatos Albertfalva kitérőig. Végállomás. Szüts Miklós

Next