2000, 2004 (16. évfolyam) február

LENGYEL LÁSZLÓ: Mageurópa vagy demokratikus birodalom

Lengyel László Mageurópa vagy demokratikus birodalom A­­­­mikor az Egyesült Államok új bi­rodalmi kezdeményezésbe fog, a kontinentális Európa egy része bevonul erődjébe. Amikor Eu­rópa túlvállalja magát és terjeszkedni kezd, az Egyesült Államok világméretű ellenlépéseket tesz, így volt ez a hatvanas években, amikor Ken­nedy — liberális univerzalizmussal - át akarta ren­dezni a világ politikai, gazdasági és katonai rend­szereit, és az Adenauer-De Gaulle, német-fran­cia páros a Mageurópa — Kemeuropa, Europe de Six - erődítményébe vonult vissza. De Gaulle meg­vétózta Nagy-Britannia, Dánia, Norvégia, Portu­gália felvételét a Közös Piacba. Európa közössége sokáig a britek, a skandinávok, az ibériaiak és a kelet-közép-európaiak nélkül építette intézmé­nyeit az Egyesült Államok ellenében. A nyolcvanas évek elején tüntetők százezrei álltak német, brit, olasz és francia városok terein, hogy tiltakozzanak az amerikai Pershing rakéták ellen, harcoljanak Reagan amerikai és Thatcher brit újkonzervatív ideológiája ellen. A Mag­európa társadalmai kitartottak a jóléti állam és a pacifizmus mellett. Békét akartak és nem elret­tentést a szovjet birodalommal szemben. Békét, azon az áron is, hogy Lengyelországra ráborult a szükségállapot sötétje, hogy kelet-közép-európai­ak milliói a falon kívül rekedtek. A szovjet összeomlás után a Nyugat nagyhatal­mainak szembe kellett nézniük azzal, hogy vala­mennyi globális intézmény a hidegháború kétpó­lusú rendszerére épült. Vajon alkalmasak lesz­nek-e az „újraegyesült" világban ezek az intézmé­nyek a hatékony működésre? Módosítani vagy új intézményi szerkezetet kiépíteni? Az 1943 és 1989 között kialakított univerzális és globális politikai, gazdasági, biztonsági intéz­mények és békerendszerek kezdeményezői több­nyire az Amerikai Egyesült Államok vezetői vol­tak. Az Egyesült Államok kellő kezdeményező képességekkel, és a megvalósításhoz szükséges ka­tonai, gazdasági és politikai erővel rendelkezett. Franklin Roosevelt és csapata találta ki az ENSZ-et, annak szakosított szervezeteit - a Valu­taalapot, a Világbankot -, sugallta Teheránban és Jaltában a világháborút lezáró békerendszert. Majd Harry Truman építette fel a háború utáni rendszert - a Nemzetközi Büntetőtörvényszéktől a Marshall tervig, a GATT-tól a hidegháborús elrettentésig, a NATO-ig. John Kennedy próbál­kozott érdemben a fegyverzetkorlátozással, ren­dezte a szuperhatalmak közötti nukleáris válság­kezelés kérdését, liberalizálta a világkereskedel­met. S mindannyian tudjuk, hogy az idősebb George Bush biztosította intézményesen Német­ország újraegyesítését, majd az öbölháborúban valamennyi nagyhatalom együttes fellépését. Amerika multilaterális és működtethető világ­intézményeket javasolt és hozott létre a többi nagyhatalommal kiegyezésben. Az idealista ter­vezők hol számoltak, hol kihagyták számításaik­ból, hogy a szervezeteknek egymással ellentétes érdekű és értékrendű országokat kell egyesíteni­ük, közöttük kell egyensúlyt és összhangot terem­teni. A világintézmények szinte kezdettől fogva belső ellentmondásokkal és válságokkal küszköd­tek, de alkalmasnak bizonyultak a folyamatos megújulásra, egészen 1989-ig. A I­­ nemzetközi globális konstrukció mentén építették Európa nagyhatalmi konstruk­tőrei a regionális Európa közösségi intézményeit. 2000 0 5

Next