2000, 2006 (18. évfolyam) április
LENGYEL LÁSZLÓ: Standeisky Éva / Gúzsba kötve
MARGINÁLIÁK Lengyel László Standeisky Éva / Gúzsba kötve Vajon milyen helyet foglalt és foglal el az irodalom és az írók a hatalom szerkezetében, és a politika, a politikusok az irodalmi diskurzusban? Ez a kérdés nemcsak Standeisky Évát érdekli egész történészi pályáján, de egyike a legkínozóbb irodalmi problémáknak.1,2 A francia felvilágosodás hatalmi és meritokratikus mintája szerint a felvilágosult hatalom a hatalmasok és az alantasok érték-és észelvű irányító formája. A hatalomnak és a befolyásoltak viselkedésének törvényei vannak, amelyek megismerhetők, és ennek alapján e törvények alakíthatók. Az irodalom és az írók, a filozófusok e felvilágosodás igazi szereplői, tanítanak és megvilágosítanak fejedelmeket, alakítanak írásaikkal társadalmi viselkedő-Standeisky Éva: Gúzsba kötve. Budapest, A kulturális elit és a hatalom 1956-os Intézet - Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 2005, 450 old., 4500 Ft Ebben a rovatban mindig a lap egyik szerkesztője mondja el véleményét, melyet kollégái marginális jegyzetekkel kísérnek. Ezúttal lapunk egyik alapító szerkesztőjének véleményéhez fűznek megjegyzéseket a mostani szerkesztők. 2000 C^ 35 1. Kínzó probléma ez ott, ahol és amikor létezik. Valószínűleg nincs olyan pontja a világnak, ahol, ha egyszer meghonosodott az írásbeliség, ne lett volna olyan időszak, amikor ilyen vagy olyan hatásfokkal, módszerekkel, szigorral és következményekkel - ne működött volna a cenzúra. Igaz, nem lehetett mindenütt annyira sokrétű, egyidejűleg kifinomult és agresszív, körülményeskedő és brutálisan direkt, mint a létező szocializmus országaiban. Elfogult vagyok, nekem a magyar tojástánc tetszik a legjobban. BA 2. De mióta? Mióta problémája a hatalomnak az irodalom és az irodalomnak a hatalom? Amióta az irodalom - irodalom? De mióta irodalom az irodalom? Mióta érdekli a hatalmat az irodalom és a hatalom az irodalmat? Mikor jelent meg a hatalomra törő vagy a hatalom megéneklőjének, bennfentesének, tanácsadójának, igazolójának szerepében fellépő (és vele szemben a hatalomnak el nem kötelezett, a hatalmat támadó, kritizáló, az „elesett népért", „elnyomott nemzetért", „kizsákmányolt osztályért" szót emelő) írástudó alakja, az ehhez kialakított „felelősség- és szolgálat-etikával", amely a „hűség" és „árulás", a „kollaboráció" és a „meg nem alkuvás" ellentétpárjaival értelmezte az író cselekedeteit - a műveket és a közéleti megnyilvánulásokat? A „textuális koherencián" alapuló kulturális emlékezetet évezredeken át a vallási irodalom, közelebbről az írás- a Szentírás - és ennek intézményesített, a mindenkori politikai hatalmat közvetlenül, legitimációs alapjaiban érintő interpretációja uralta. De itt nyilván nem erről az irodalomról van szó. A szépirodalom, akár szórakoztató volt, akár erkölcsi-nevelő célzatú, már ahol egyáltalán megjelenhetett, a nagyvárosokban, hatalmi szempontból nem sok vizet zavart, még ha az egyházi hatalom - frivol, „erkölcstelen" tartalma miatt - indexre vehette és vette is az ilyen műveket. A par excellence politikai irodalom - pamfletek, gúnyiratok, levelek stb. - inkább a modern politikai sajtó előképének tekinthető. Oda akarok kilyukadni, hogy a leírt és kinyomtatott szóban rejlő politikai (és már nem vallási) erő aktualizálása lehetetlen lett volna az irodalom intézményes autonómiájának, az irodalmi nyilvánosságnak a megszületése előtt, ez pedig egybeesett a rendiséget felbomlasztó polgári társadalom születésével, amelynek az így felfogott harci formája, ideológiája az irodalom volt. Mármost a nyomtatott szó, a szöveg korában minél tovább tartott egy régióban, országban, világrészben a rendiség és a polgári társadalom küzdelme, annál tovább tartott az irodalomnak és az írónak a hatalmi súlya és szerepe. Beleértve ebbe a polgári társadalmat megszüntető és a rendiséget új formában visszaállító államszocializmusokat is, különösen korai formájukban, amikor a nyomtatott szó uralmát még nem törte meg az elektronikus kép, az ínségen alapuló gazdaságot pedig nem váltotta fel valamilyen fogyasztói típusú bőség-gazdaság. Az ideokratikus, ideológiára alapított, szavakon lovagoló kelet-európai államszocializmus e tekintetben száz-kétszáz évvel tolta vissza irodalom és állam viszonyát a múltba, olyan jelentőséget tulajdonított az irodalomnak, az írónak - pro és kontra -, amilyennel még az adminisztratív állam kialakulása, a felvilágosodás idején sem rendelkezett, s amely csak ahhoz a komolysághoz hasonlítható, amellyel a kimondott és leírt szót a vallási korszak hatalma kezeli. „Ebben az országban - mondta feleségének Oszip Mandelstam - egy versért akár még agyon is lőhetik az embert!" Ez ijesztően hangzik, de hízelgő is a költészetre nézve: ekkora hatalom egy vers, ennyire félnek a költőktől, az igaz szótól. „Egyetlen szó igazság - mondta Szolzsenyicin - az egész világot átalakíthatja!" Valóban, ilyen súlya, jelentősége írónak és irodalomnak a nyomtatott szó uralma idején kizárólag a győzedelmes