2000, 2009 (21. évfolyam) február
RUDNICKI, JANUSZ: Alma Mahler-Werfel
Janusz Rudnicki Alma Mahler-Werfel J ezerkilencszáznegyvenhét, a bécsi reptéren kiszáll a repülőből egy idős hölgy. (Koporsója pár évvel később háromszáznegyven kilót fog nyomni.) Üdvözlik az osztrák minisztérium és Bécs város képviselői. A kamerába mosolyog. Udvariasan, kedvesen, illedelmesen. És kacéran. Stop, itt állítsuk meg a filmet, ezzel a felvett kecses, bájos maszkkal. New Yorkból jött, kicsit honvágya van, a reptérről a városházára indul, szeretne tájékoztatást kapni a javairól, a villájáról, a bíró viszont, akivel beszélni fog, azt kérdezi tőle: hogy mehetett férjhez egy ilyen jó, előkelő keresztény családból származó hölgy két zsidóhoz? Mire Alma feláll, és távozik a szobából, az épületből és a városból, ahova soha többé nem tér vissza. ezernyolcszázhetvenkilencben született, anyja Anna, a hamburgi operaház énekesnője, apja Emil Jakob Schindler tájképfestő. Iskolába nem jár, otthon nevelkedik, apja nagy karriert fut be, bejárják Európát, bécsi kiállítását megtekinti Ferenc József, és vesz egy képet. Alma tizenhárom éves, amikor apja meghal, mostohaapját sosem tudja elfogadni, apját isteníti, anyjával való kapcsolata interruptív jellegű, többek között anyja viszonya miatt egy festővel még apja életében, amiért is a húga nem édes, csupán féltestvére. És egy új féltestvére is van, a mostohaapjától, mellesleg ugyanattól a festőtől, aki korábban az első féltestvért csinálta, vagyis összesen két féltestvére. Meg persze van az anyja. Él. Kitaszítottnak érzi magát, feleslegesnek. Okos, értelmes, tehetséges. Zongorázik (Wagnert!), kiállításokra jár, csomót olvas. Ismeri az Imígyen szóló Zarathustrát, magányos, hosszú sétákra jár, és kívülről megtanulja a Faustot. Maga komponál, maga varr magának, régi ruhákat alakít át, úgy válogatja össze őket, hogy eredeti, excentrikus külsőt kölcsönözzenek neki. Rajong a Trisztánért, sír az előadás alatt, és feljegyzi a naplójába, meg azt is, hogy átok, ha valaki lány, mert nehéz túllépnie önnön határain. S hogy mennyire magányos, mert a húga közben ott ül mellette a szobában, és recepteket másol az újságból a füzetbe. A bécsi művészek krémje a „Secession" nevű épületben találkozik és állítja ki munkáit, beszélgetéseiket élénk figyelemmel hallgatja a tizenhét éves lány, akit ugyancsak élénk figyelemmel néz a társaság húsz évvel idősebb elnöke, Gustav Klimt. Bécs réme. Kilengések, alkohol, modellek, modellek, alkohol, kilengések. Alma szüleivel Olaszországba megy, a férfi utána. Pedig helyesebb lenne, ha nem tenné, már csak azért sem, mert szifiliszes. Alma habozik: „Bele lehet szeretni egy ilyen jellemtelen emberbe? Bele lehet, a művészeknek ritkán van jellemük." Klimt kiéhezett kutyaként koslat utána, de csak egy csókot sikerül lopnia, Alma első csókja, akkoriban annyit jelentett, mint manapság lefeküdni valakivel. A szextől még undorodik: „Megfigyeltem a kutyákat, amikor csinálják, és mindig felzaklattak a lökdöső mozdulatok. Mit csináljunk, a kutyák már csak ilyenek, az ő dolguk, de Louise most azt mondja, az emberek ugyanúgy csinálják. Klimt úgy hívja: körülugrálás, aztán durr bele. Teljesen fel vagyok dúlva, és forog a gyomrom. Nem, nincs az a férfi, akivel kibírnám. Vajon az emberek is ListzHnmlmrga. Alma Mahler-Werfel. InTwórczosé, 2008./10. 2000 ö 69