2000, 2010 (22. évfolyam) február

LENGYEL LÁSZLÓ: Korrupció és politika

ket, megosztotta a technikákat. E megállapodás­rendszernek fontos jellemzője, hogy visszalendül­tünk a Történelembe. Magyarország korrupciós szempontból visszatért a magyar útra, arra a pá­lyára, amelyet bejárt az 1867-1918, majd az 1919-1944, illetve az 1962-1988-as időszakok­ban. Itt világos és követhető munka- és feladat­megosztás van a központi és a helyi hatalom kö­zött, vagyis a pártközpontok, a kormány és az el­lenzék országos alkuja nagy, országos pénzekre és beruházásokra vonatkozik, nem sápolja közvetle­nül a helyi hatalmat és vállalkozókat. Ennek megfelelően, a helyi politika alakítja ki a helyi vállalkozókkal a maga korrupciós pályáját, hatá­rozza meg technikáit, árait. Végül az állampolgá­roknak a mindennapi életben nem kell közvetle­nül fizetniük a központi és a helyi hatalmaknak, és e hatalmak a közvetett korrupciós mechaniz­musért cserébe, igyekeznek visszaszorítani az állampolgárokat bosszantó hatósági korrupciót. (A budapesti kormány központi panamái nem tartoztak a vármegyékre, de a rokonok nyugod­tan fosztogathatták a várost, viszont a MÁV-ka­lauznak nem lehetett a kezébe pénzt nyomni, mint a román vasutasnak; a kádári központ orszá­gos érdekkijárási ügyeihez nem szólhattak hozzá a megyei és városi pártbizottságok, de a pártköz­pont nem szólt bele, hogyan alkuszik meg a városi pártbizottság titkára a város üzemeivel.) T­­­­ehát, állampolgárként és helyi vál­lalkozóként nem kérdezzük, hogy miért kerül ennyivel vagy annyival többe az autópálya kilo­métere, amely az országos szint megállapodása. Helyben nem érdeklődünk, hogy miért ez vagy az a kft. jut mindig az önkormányzati megrendelé­sekhez. De jogunk van felháborodni, ha a rendőr pénzt vár el, hogy elengedjen, ha fizetnünk kell a földhivatali tisztviselőnek stb. stb. A magyar fenntartható korrupciós pályán pontosan tudta magyar és külföldi befektető, hogy hány százalé­kot kiknek kell visszapörgetnie, milyen jól fede­zett technikával, hogy rá írják ki a versenytárgya­lást, s a helyi vállalkozók is tudták, hogy hogyan kell hozzájárulniuk városuk vezetésének köz- és magánterveihez. Ez a „magyarosdi" világ, amely fehér asztalos, vadásztársasági uram-bátyám al­kukban, úri megállapodásokban, és hivatali pre­cizitással véghezvitt elszámolási rendszerekben működött, legyen szó vadászgépekről vagy épülő hidakról, hitelkonzorciumokról vagy ingatlanpa­namákról, nem volt se könnyed és játékos, mint az olasz vagy görög, se rituális, mint az arab, se erőszakosan fenyegető, mint az orosz vagy az uk­rán. Kávéházi, vendéglős, vadászvacsorázós, oszt­rák-magyar Kardics bácsi stílusú és modorú, leben und leben lassen. Mindegy milyen politikai színű a polgármester, a város urai mi vagyunk. Korrupciós hidegháború 2004 októberében minden megváltozott. A bejö­vő új kormány nem tartotta magát a megállapo­dás-rendszerhez, se politikai és gazdasági partne­reivel, se saját világával szemben. A megállapo­dásokat felváltotta az erő és hozzáférés nyers, „ki kit győz le" rendszere. A politikai rendszerben a kilencvenes évek végétől kialakult hideg polgár­háborús, vezérelvű erőszak-kultúra eddig nem érintette a korrupciós megállapodás-kultúrát: az egyik nem ismert alkut és közös érdeket, nulla összegű játékot játszott, a másik alkura és a kor­rupciós rendszer fenntartásának közös érdekére épült, és a többletjavak elosztására, újraelosztá­sára épült. A 2004 októbere utáni szakaszban hi­degháborús korszak kezdődött a korrupciós ár­nyékvilágban is. Mindkét politikai oldal elfogadta a vezérelvet és a hidegháborús kánont, az ország, a nép két részre osztását. A korrupció az „én népem" és a „te néped", az enyéim és a tieid megosztásán is ala­pult. Elkezdődött a közös korrupciós és titokkö­rök megszakítása, az osztozások megtiltása.­­Sajá­tos egymás mellett élés keletkezett. Az egyik ol­dalon folyt a korrupciós szerkezet központosítása, egy kézbe vétele, minden politikai oldalon, a má­sikon részeiben fennmaradt a központi és az önkormányzati mezőben a megállapodásos és decentralizált korrupciós rendszer. Mind a köz­pontban, mind az önkormányzatokban a belső politikai versengésben részt vevők, a vezérekkel szemben állók azon igyekeztek, hogy önálló lo­gisztikára, saját gazdasági/korrupciós kapcsola­tokra tegyenek szert, azokat tartsanak fenn.) A belső fejlesztési források elfogytak, ezzel meg­szűnt a közvetlen osztozás a nagy infrastrukturális beruházásokon. Nem jött létre országos megálla­podás a kormány és az ellenzék között, a legfonto­sabb fejlesztési forrás, a soron következő európai fejlesztési pénzek elosztása felett. A gazdasági sze- 22 Cl 2000

Next