2000, 2018 (30. évfolyam) május
Lengyel László: Hazabüszkeségről
előadásában elmondta a BBC-ben a zsidók tömeges kiirtásának tervét és tényét. Majd április 20-án Radnóti megírja az Egyszer csak című versében: „Mint fegyházban a villany, ha kacsint, / tudják bent a rabok s tudja az őr odakint, / hogy az áram mind egy testbe fut össze, / hallgat a körte, a cellán árnyék szalad át, / s érzik ilyenkor az őrök, a foglyok, a férgek a perzselt / emberi hús szagát”. Júliusban bevonul munkaszolgálatra. Margitta: „A főutcán megállunk pihenni. A gazdászkülsejű, ostobaképű ifjonc kötekedik: »Rommel csapatait várjuk, nem ezt a csürhét.« Nem érdekel. De amikor elindul az úton és mellbevág teljes erejéből egy tincses öreg zsidót, megcsikordul a fogam.”3 Hagymádfalva. „A munkáról a falu felé jövet ebédszünetben egy 5 éves forma kislánykával beszélgetek. Hogy hívnak? A könyvbe írt nevemet kérdi? Azt. Megmondja a családi nevét. És otthon hogy hívnak? Szeréna. Nyolc éves, iskolába még nem járt, s ez nagyon fáj neki. De már kétszer kértek meleg ruhát és cipőt s nem kapott. Az apja alkalmi munkából él, most vályogot vet benn az udvarban. Értelmes, ragyogó arcú, kedves lyányka. Szégyenkezem. A nemzet helyett.”4 Bálint György a Margit körúti fegyházban ül áprilistól szeptemberig, hogy majd novemberben büntető munkaszázaddal kerüljön a Don mellé a halálba. Rejtő Jenőt Nagykátán nyeli el először a munkaszázad, majd onnan ő is a Don mellé megy meghalni. Vihar Béla Sepetovkában írja meg az Önarckép IQ42 versét: „Ütött, kopott Károli-bibliát / s egy kötetnyi József Attila verset / hátizsákomban vittem a hazát / két ingem közé belefért a nemzet.” A jó ég tudja, hogy én mit vinnék magammal. Márai, akár a magyar haza vagy a magyarok Istene nem néz oda. Külön művészet, hogy 1943-as, magának írt naplója több mint száz oldalán, hogyan tud hallgatni a Don kanyarnál elpusztult százezer magyarról. A zsidó sorsról is mindöszsze ennyi: „B. katona most, Mussolini bukása napján felügyel a bevonuló zsidó munkatáborosokra. Egy somogyi baka nézi a bevonulókat és ezt mondja: - Hadnagy úr, ezek a zsidók szabotálnak. - Miért gondolod? - Látom, hogy nem szenvednek.”- Hagyjuk az irodalmat és művészetet. Ugyanúgy elfedi a hazát, mint a hivatalos zászlós és a címeres. Takács Ferenc adonyi honvéd őrvezető, Kijev mellett kőműves szakmáját gyakorolta, amikor a honvéd sírok emlékművét állította. Sem ő, sem senki nem tehetett róla, hogy a temető dombjáról lelátott a homokos partra, ahol a német kivégző 16 D 2000