8 Órai Ujság, 1918. július (4. évfolyam, 151-176. szám)

1918-07-14 / 162. szám

Vasárnap, 1915 július 14. K­i felte tönkre Romániát? „Ti legelvetemültebb és legvakmerőbb üzlet­politikus ” — Bel­diman Dr. volt berlini román követ vádirata Take Ionescu ellen — Berlini munkatársunk express­ jelentése — Berlin, július 11. Szenzációs részleteket közöl a ro­mán háború történetéből a Kölni­teke Zeitung és a cikk szerzőjének, dr. Beldiman volt berlini román kö­vetnek egyénisége külön súlyt ad a rettentő vádaknak, amelyekkel Take Ionescut és társait illeti. A törté­nelmi értékű vádiratból közöljük a következő részleteket: Németország és a szövetséges ál­lamok közvéleményében nagy feltű­nést és élénk visszatetszést keltett, hogy Take Ionescunak a monar­chián és a német birodalmon át ké­nyelmes külön vonaton szabad uta­lást engedélyeztek ahelyett, hogy a román kormány intenciója szerint Oroszországon, Finnországon és Skandinávián keresztül bocsájtották » volna világgá. Átadok ime a nyíl- »­vám­osságnak néhány okmányt,­­ amely Take Ionescunak, a román­­ üzlet-politikusok eme legelvetemül­­­ tebb és legvakmerőbb példányának, a Bratianu-kom­ány egy ideig való külügyminiszterének szerepét a há­ború kitörése körül jellemzi, megvá­­thatatlanul megállítván a fele­lősséget, amely Románia összeom­lása miatt Take Ionescut és társait terheli. Take Ionescu 1916. decem­ber hónapjában, tehát alig 4 hónap­pal a román hadüzenet után belépett a Bratianu-kabinetbe, amelynek mindvégig tagja maradt, mint a mi­nisztériumnak alelnöke. Hogy ilyen körülmények között hogyan állhat meg Marghilaman jelenlegi minisz­terelnöknek az az állítása, amely szerint nem talál jogalapot Take Jonescunak vád alá helyezésére, nem értem. 1917. február hónapjá­ban Take Jonescu mint külügymi­niszter föllépett ellenem, aki a Jas­­syban székelő kormány felhívása ellenére Dániában maradtam. Távirati válaszomban kijelentet­tem, hogy Take Ionescu fenyegeté­se nem érintheti se múltamat, se po­litikai avagy erkölcsi pozíciómat, majd hozzátettem egész politikai működésemet bárhol és bármikor igazolhatom, de nem hinném, hogy ugyanilyen helyzetben lennének­­azok, akik az utóbbi két esztendő eseményeiért felelősek. ” Take Jonescu levele „Nem haladhatok el szótlanul" — így kezdődik Take Jonescu b­osszű válasz® — a célzás mellett, amelyet ön azokra a férfiakra tett, akik ál­lásfoglalásukat az utóbbi két esz­tendő alatt becsületbeli dísznek tart­ják és mindenha tartani fogják. Mvjd elmondja, hogy ő és társai a világháború kitörésének pillanatától kezdve tisztába voltak azzal, hogy melyik félhez köti Romániát a be­csület és az érdek, míg én az ő né­zete szerint még mindig ellensé­geinkkel való múlandó szövetségünk hatása alatt állok, majd figyelmeztet, hogy se személyes barátság, sem emlékek nem fogják eltántorítani at­tól, hogy velem szemben a szigorú­ság álláspontjára helyezkedjék. ..Jogom volt mindezt önnek elmon­dani, minthogy ön még mindig azok közé a magasrangú hivatalnokok­ közé tartozik, akiket Románia ren­delkezési állományba helyezett.1*­­bekkel a szavakkal fejezte be intel­mét Take Ionescu. Beldiman vádirata Kopenhágából 1917 február 28- án válaszoltam erre az intelemre és részletesen megállapítottam, hogy berlini küldetésem a politikai és katonai helyzetről való jelentéstétel­re szorítkozott. Pontról-pontra megállapítottam, hogy mindig és mindenünnen az igazságnak megfe- 1+1- i döntéseket küldöttem a hely­zetről a legkitűnőbb információk alapján úgy, hogy nemzetünket nem érhette volna katasztrófa, ha ennek megfelelőleg szabta­ volna meg elha­tározását a Bratianu-kormány. „Kérdezem öntől miniszter ur‘‘ — írtam Take Ionescunak — „és fe­leljen őszintén: volt-e Önnek tudo­mása az én idején tett jelentésemről, amely szerint jelentékeny bolgár, német és török erők készenlétben állnak, mihelyt Románia a közép­­hatalmak ellen föllép? Szomorú igazság, hogy a felelős emberek nem akarták tudomásul venni a biz­tos tényeket és ahelyett felültek a nevetséges misztifikációnak, amely szerint román hadüzenet esetén a bulgárok rögtön cserbe hagyják szövetségeseiket**. A Bratiánu-fivérek Bratiánuék belementek a nagy ke­lepcébe, amelyet Szófiában állítottak fel Románia­i Tárnára, és hogy ez a felsülés minő következményekkel jár, bőven lehet elolvasni Avarescu tábornok védelmi iratában. Ugyan­csak végzetes bűnt követett el Bra­­tianu miniszterelnök az­­időpontot illetőleg is, amikor Romániát a há­borúba beletaszította. E legfonto­sabb körülményt illetőleg, a legbiz­tosabb információk alapján szemé­lyesen közöltem a miniszterelnök úrral az összes idevágó jelentéseket, valamint Mircescu katonai attasénk megfigyeléseit is, aki több ízbert be­utazta a­ német-orosz frontot. De at­tasénk komoly munkája nem volt a remini vezérkar kedvére való, ahol azt gondolták, hogy hamis hírek elterjesztésével meg lehet hó­dítani Erdélyt. Tudtára adtam a miniszterelnök­nek, hogy az új orosz offenzív­a első sikerei után óriási veszteségekkel önmagában omlott össze, továbbá azt is, hogy az orosz hadsereg nem térhet többé annyira magához, hogy a középhatalmakra nézve veszedel­met jelenthetne. Majd hozzátette: „Ezekkel a történelmi tényekkel szemben miniszter úr, se fenyegető polihosszal, sem ügyvédi furfangocs­­kákkal ön nem boldogulhat, mert a rettenetes valóság letagadhatatlan.“ Az ítélet órája í­e akármit mond és tesz is Take Ionescu, ütött az ítélet órája azok­ra nézve, akik becsületbeli disznók tartják, hogy hazájukat végromlás­ba döntötték. Ami engem illet, meg­elégszem nyugodt lelkii­smeretem az­zal a tudatával, hogy hivatásom kö­rében megtettem kötelességemet, amikor kormányomat mindig és mindenütt az igazságnak megfelelő­leg informáltam. Hazám ma rettene­tes fát fizeti meg annak, hogy az intéző emberek csak a hazugságra hallgattak és nem érz igazság sza­vára. Take Ionescu, aki szememre ve­tette, hogy „ellenségeinkkel való múlandó szövetségünk hatása alatt állok, sok évi barátságunk idején sohase helytelenítette politikámat, sőt ellenkezőleg, emlékeztetnem kell Take Ionescut arra, mi mindent nem tett, hogy a német császár és a német kormány őt ismerje és elő­nyös megítélésben részesítse. Arra is emlékszem, milyen boldog volt Take Ionescu, mikor velem együtt egy alkalommal reggelire hívta őt meg a német császár. Mindezek letagadhatatlan tények, de most itt az ítélet órája, amikor nemzeti politikánknak legsarkalato­sabb pontjait nem lehet többé ho­mályba borítani." A Kölnische Zeitung szen­zációs cikke az egész közvélemény­ben óriási feltűnést keltett. E. Breitner. 11 Balfour eb­eli tanácskozása a londoni holland követtel — Berlini munkatársunk távirata — Berlin, július 13. Hágából jelentik. Mint a „Pali Mail Gazette“ írja, S v­i­n d­e­­r­e a lovag, a londoni holland követ keddről szerdára virradó éjjel az angol külügyi hivatalban hosszas tanácskozást folytatott Bal­four külügyi államtitkárral. A tanácskozást, amelyről mi sem szi­várgott ki, nagyjelentőségűnek tartják, annál is inkább, mert Svin­­derén van új holland külügyminiszter gyanánt kiszemelve. Breitner­­. A Közmunkatanács visszanyeri hatáskörét Bárczy István elkedvetlenedése — Saját tudósítónktól — A fővárosban valósággal föllé­­lekzettek arra a hírre, hogy a kor­mány Némethy Károly belügyi ál­lamtitkárt a Közmunkatanács veze­tésétől felmentette és elnökké Po­lónyi Gézát nevezte ki. Polónyi el­nöksége nemcsak személyi, hanem rendszerbeli változást is jelent és alkonya annak az önző klikk-ura­lomnak, amelynek szomorú követ­kezményei Budapest utcáin és tere­in a legszörnyűbb építészeti és vá­rosrendészeti hibákban éktelenked­nek. A törzsfőnökök természetesen nem örülnek Polónyinak, és Vácso­­nyiék meg Glückstahlék körében nagy is a lehangoltság miatta. A polgárságnak azonban nem csak azért van oka örülni, mert Po­­lónyiban a város ügyeit kitűnően értő, nagy kvalitású férfin jutott a Közmunkatanács élére, aki kitűnő­en ismeri a különböző klikkeket és érdekeiket, melyeket remélhetőleg nem fog tovább is érvényesülni en­gedni. A változás Azonalon főleg azért fontos, mert ezzel végleg meg­szűnik az a lehetetlen helyzet, hogy a Közmunkatanács ügyeit a bel­ügyi államtitkár, tehát a saját fel­sőbb fórumának, a belügyminiszté­riumnak egyik vezetője intézi. Már ez az összeolvadás is eltüntetett az ügyek kezelésében egy felülvizsgá­lati fórumot, de a tényállás volta­­kéépen az volt, h­ogy a legfontosabb városfejlesztési és rendezési és épít­kezési ügyekben még két fórum sem volt s a teljes hatalom és intéz­kedés voltaképen Bárczy István ke­zében egyesült. A volt polgármester akarata érvényesült mindezekben a kérdésekben és a Közmunka Ta­nács és a belügyminisztérium kü­lön szempontjai csakúgy eltűntek, mint a tekintélyük, mert mindenki tudta, legfőkép a klikkvezérek, hogy az ügyek ledöntése úgyszól­ván kizárólag Bárczytól függ. Egy szűkkörű­ kis társaság intéz­te tehát ezeket a rendkívül hordere­jű kérdéseket és hogy hogyan, azt szörnyülködve lehet­ megállapítani, ha végig megyünk akár a város fő­utcáin, akár a külvárosok útvesz­tőiben. Ez lehetetlen állapot, a felülvizs­gáló hatáskörök ilyen összezavará­sa végre most megszűnt. A belügy­minisztérium ismét csak harmadik fok­ú döntő hatóság lesz, Bárczy pe­dig nem teljhatalom többé. A Köz­munkatanács végre újra fórummá lesz és új szellem fog őrködni amaz ügyek felett, amelyektől a főváros fejlődése, szépsége, úgyszólván jö­vője fü­gg. Polónyi Géza a döbrentei­ téri pa­lotában és Bárczy István a Váci­ ut­cai főpolgármesteri hivatalban, ez az új helyzet képe. A Közmunka­tanács befolyása helyreállt, a főpol­gármesteré kellő mértékre szállt le.­­ A hatalom csökkenését azonban az új főpolgármester nemcsak itt érzi, hanem minden egyéb kérdésben is fájdalmasan kell megállapítania. Amíg Bárczy polgármester volt, minden kérdésben az 5 szava dön­tött, annyival inkább, mert hiszen a főpolgármesteri hatáskört is ő látta el. Mind­en ügyben mindenki hozzáfordult és­ ez olyan teljhatal­mat biztosított neki, amire azelőtt a­ fővárosnál nem is volt példa. Ami­óta azonban, a központi városházá­ról az új városházára hurcolkodott át, már nem zaklatják annyian a kéréseikkel. Eltolódott az ügyek éléről és helyébe Bódy Tivadar pol­gármester került. Most mindenki Bódyhoz fordul, a valami kell neki és az új polgármester igyekszik különböző érdekeket minél teljeseb­ben kielégíteni. Bár ez­nak megma­radt a főpolgármesteri hatáskör, de a hatalom kicsúszott a kezéből, ami annál kellemetlenebb, mert ez a változás elkerülhetetlen volt. Bárczy ugyanis a főpolgármester­­ség betöltésénél adott helyzet előtt állott. Vagy elfogadta neki kínált méltóságot­, vagy annak tette volna ki magát, hogy új főpolgármestert nevezzenek ki föléje, ami különösen a tekintélyen jelentett volna nagy csorbát. Mindez azonban csak egyéni ke­serv, mert a fővárosi polgárságnak mindegy, hogy ki intézi a sorsát, az a fontos, hogy jól intézze. Ezt várja, ezt az új korszakot egész Budapest és ha Polónyi kinevezése ennek a beköszöntője, akkor a klikk­vezérek dühönghetnek magukban és Vázsonyi, mint ahogy hirdetik, le­mondhat a közmunkatanácsi tag­ságról, s a polgárság örömmel fog­ja üdvözölni. j­cs és Kir Fenségeik József főherceg u. és Augusz­ta főhercegasszony udvari és kamarai szállitója HERCZEGH GYULA ÉKSZERÉSZ Budapest, V., Gizella-tér 5. fe­efon —KJ. A n. 6. közönség szives ügyelmébe ajánlja exkluzív dús választékú raktárát. Ö cs. és Apostoli kir. Felsége legmagasabb elismerése.

Next