8 Órai Ujság, 1922. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-15 / 12. szám
B úrig ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Mr Min..160 Konu | Fél évre .. 340 Min Neéred érre 170 Korona | Mén évre 660 Korona Egyes példáányszím ára 3 korona Jeévezkrliban eér példány: 8 Jugoszláv Korona Géniben eér példány ára 80 OsZtrSK Korona. tn wvWL %$£ ‹&--* ./ -t" V "VÍV SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, IV. MÚZEUM-KÖRÚT 3. SZ Telefon: Jímef 105-00, J. 105-01, J. 105-02. Aggkori elgyengülésSigray Antal— Ostenburg szabadonbocsátását követeli Ostenburg érdeme, hogy a nyugatmagyarországi népszavazást meg lehetett tartani Interpellációk és miniszteri válaszok a nemzetgyűlésen. • A nemzetgyűlés mai ülésének végén egész sereg interpellációt terjesztettek elő. Kaller István a választójog kérdésében akart interpellálni,, de minthogy a választásra hivatottak közül senki sincs jelen, nem mondja el interpellációját-Bodó János aziránt interpellál, hogy a vagyonváltság kedvezményeit terjesszék ki a hadifoglyokra is. Kerekes Mihály: Törökszentmiklós községben megszűnt Mucsy László földbirtokos bérlete. Erre a bérletre hetven szegény ember pályázott, akik azelőtt kis bérleteken dolgoztak és bérletük megszűnt. A földbirtokreform törvénye kimondja, hogy ilyen esetekben ezeket a szegény embereket előnyben kell részesítenünk minden más pályázóval szemben és mégis a bérletet nem ez a szegény hetven igénylő, hanem Szőke Béla és Szőke János földbirtokosok kapták meg. Szőke Béla, aki véletlenül a földmivelésügyi miniszter titkára, egyben 1200 holdon gazdálkodik. Amikor a gazdasági albizottság az ő javukra döntött, valaki a nép közül megjegyezte, hogy természetesen így kellett dönteni, mert hiszen Szőkének Mayer Jánostól, aki akkor államtitkár volt, ajánlólevele van. Felszólítja a földművelésügyi minisztert, hogy ez ellen a döntés ellen éljen vétójogával. Bodó János vízszabályozási kérdésekben, és az állandó vízügyi műszaki bizottság működéséről, valamint a hadiözvegyek és árvák illetményeinek kiutalásáról interpellál. Ezután Sigray Antal gróf Osterbburg ezredes szabadlábra helyezése iránt interpellál a honvédelmi miniszterbe?.. — Pallavicini — mondotta, — foglalkozott azzal a bánásmóddal, amelyben a beteg Ostenburg részesül a katonafogságban. Sok szó férhetne ahhoz, hogy nem lehetett volna-e a kormánynak kissé gerincesebb külpolitikával nagyobb eredményeket elérni, ez azonban nem tartozik interpellációm tárgyához. Erről legközelebb fogok szólani. Azonban szólanom — Saját tudósítónktól —kell arról, amit a kormány eredménynek tart a maga részéről és ezek a velencei tárgyalásokkal kapcsolatosak. Épen ezért a kormány maga is belátta, hogy a velencei eredményeket tulajdonképen a felkeléseknek köszönheti, épen ezért a résztvevőknek a legmesszebbmenő amnesztiát biztosította. Amint minden felkelésnél, itt is igen különböző elemek gyűltek össze. S így történt hogy 115 rendbeli gyilkosságról és rablásról kaptam átiratot Vára főügyésztől azzal, hogy az elkövetők legnagyobb része Nyugatmagyarországon tartózkodik. — Most nem akarom a kormánynak e tekintetben a politikáját kritizálni, de ha ilyen rettentő nagy bűnökre amnesztiát tudott adni, akkor annak a férfiúnak, akinek egymagában többet lehet köszönni Nyugatmagyarország visszaszerzése tekintetében, mint az egész felkelésnek, ennek a magyar férfiúnak fogságban kell sínylődnie. Ne méltóztassék kérni, hogy bizonyítsam, mennyi érdeme van Oslenburgnak Nyugatmagyarországon Határozottan állíthatom, hogy egyedül Ostenburg érdemeinek tudható be, hogy a népszavazást Sopronban egyáltalában meg lehetett tartani. Amikor a kormány Nyugatmagyarországon önmagát ünnepelte, azt hittem, hogy legalább meg fognak emlékezni arról az emberről, akinek a trianoni béke óta az első siker köszönhető. Azt hittem, hogy Klebelsberg belügyminiszter, aki a kritikus idő alatt egy napig sem mutatkozott kerületében és mégis jónak látta odamenni és ünnepeltetni magát, informáltatni fogja magát a dolgokról, hogy mi szerepe volt Ostenburgnak Nyugatmagyarországon. A soproni lapok is megemlékeztek Ostenburgról. Sigray felolvas egy cikket, amelyben Ostenburgot úgy említik, mint a magyar haladásnak harcosát, akinek oroszlánrésze volt Sopron visszaszerzésében. ünnepléséről a kormánynak is tudomást kellett szereznie, hiszen incidensek is voltak emiatt. Felolvas egy másik cikket, amely szerint egy pesti detektív letartóztatott egy Vili gimnazistát, mert Ostenburgot ünnepelte. — Én nemcsak hírlapi cikkekből ismerem Ostenburgot, kötelességemnek tartom itt leszögezni, hogy Ostenburgnak nagyobb érdeme van a nyugatmagyarországi kérdés megoldásában, mint bárki másnak, sőt több, mint a magyar kormány egész diplomáciájánál, (ügy van a kereszténypárton.) Taszter Béla: Ezt az egész ország tudja, csak a kormány nem. Sigray: Én nem akarom Osztenburgot arra a nívóra sülyeszteni, hogy a kormány az ő számára is ugyanolyan amnesztiát adjon, mint a többi nyugatmagyarországi felkelőnek, csak azt kívánom, hogy az a férfiú szabadlábon várhassa be, amíg igazságot szolgáltatnak neki. Interpellációt intéz tehát a honvédelmi miniszterhez, amelyben kéri Gstemburgnak haladéktalannul szabadlábra helyezését és szabadlábon hagyását ■mindaddig, amíg a független magyar bíróság ítélkezik felette. A honvédelmi miniszter válasza: Belicska Sándor honvédelmi miniszter azonnal válaszol az interpellációra. Szívesen konstatálja, hogy Ostenburgnak nagy érdemei vannak Nyugatmagyarországon. Természetesen a többi fölkelő érdemeit sem lehet lekicsinyelni. Tudja ezt jól Sigray is, aki együtt dolgozott velük. Sigray Antal gróf: Én nem dolgozhattam a fölkelőkkel, hiszen én a kormány képviselője voltam. Belicska Sándor honvédelmi miniszter. A tényállás Ostenburg ügyében a következő: Ostenburg a helyőrségi kórházban van. Az illetékes parancsnoksághoz a főúri hölgyek közül sokan jönnek. A leghumánusabb bánásmódot biztosították ott. Ha kívánja, szanatóriumban fogják elhelyezni. Szabadlábra helyezéséhez azonban törvényes formák szükségesek, ezeket be kell tartani. A vizsgálat még nincs minden tünete mutatkozik a nemzetgyűlésen, amely már régóta túlélte önmagát. Aggastyánok jellemző tulajdonsága a megférhetetlen zsémbeskedés, amely a nemzetgyűlés egyéniségében, mint permanens botrány csinálás nyilatkozik meg. Az elvénültség tünete: a tunya határozatlanság az állandó határozatképtelenségben nyilvánul meg. És álmélkodva látjuk a haldokló, görcsös életszomjúságát, amikor ez a nemzetgyűlés mindenképen meg akarja hosszabbítani exisztenciáját. És imhol ez a képviselet, amelynek fő jellemvonása a botrány és a határozatképtelenség ma megduplázta munkaidejét, hogy hétfőtől kezdve nyolcórás üléseken csinálja azt, amit eddig sem csinált. Ahelyett, hogy komprimált munkára használnák fel a szokásos négy órát, most majd nyolc órát szentelnek a munkátlanságnak. Jól tenné ez a nemzetgyűlés, ha öregember módjára magába szállna és utódaira gondolván megcsinálná végrendeletét. A választójogot, amelynek alapján a nemzet új akarata a maga teljes igazságában megnyilvánulhasson. Az a széleskörű választójog, amely a különböző forradalmak hatása alatt csak a szélsőségeknek kedvezett, a csatornák csőrepedésének bizonyult, széles áradatban zuhogtatván közéletünkbe balról demagógiát, jobbról reakciót. Olyan választójogban kell megállapodnunk, amely úgyszólván keresztmetszetben mutatja a nemzeti tisztesség és értelmiség akaratát, hogy a különböző érdekek becsületes harcban találkozhassanak a politika porondján. A nemzetgyűlés komoly elemei személyes tapasztalatok árán tanulhatták meg, hogy milyen ne legyen az újválasztójog. Ennek a kérdésnek bölcs megoldásával kibékíthetné a nemzetgyűlés a közvéleményt, amely már régóta idegenül nézi a tőle eltávolodott képviseletet. Két év alatt megváltozott körülöttünk és bennünk a világ, új meggyőződéseket érlelt az új életszükségletek megismerése, új nézetek zászlaját lobogtatja az indulatoktól megtisztult levegő. Az új választójogot akként kell megalkotni, hogy ez a leszűrődött mentalitás minél tisztábban érvényesülhessen, tele életerővel, minden elhomályosítás nélkül. Ne a hordók tetején álljon az új politika, hanem a helyzet magaslatán.