8 Órai Ujság, 1923. november (9. évfolyam, 247-271. szám)

1923-11-01 / 247. szám

: 2 ír A szász országgyűlés megválasz­totta az új miniszterelnök­öt. Drezda,, okt. 30. ) Este tíz órakor ült össze a szász országgyűlés, hogy döntsön az új ka­binet kérdésében. Winkler elnök kijelentette, hogy a pártok közös alapban egyeztek meg a mostani tarthatatlan állapotok meg­szüntetésére. Megegyezés jött létre ab­ban az irányban, hogy a mostani kor­mány helyére új miniszterelnököt vá­lasszanak. Lieberasch képviselő (kom­munista)­­elolvasta, mint jegyző, Zeig­­ner levelét, amelyben a miniszterelnök közli, hogy hivataláról lemond. (Nagy derültség a jobboldalon.) A német na­cionalisták, valamint a kommunistáik is megfontolandónak mondották, hogy az új miniszterelnök megválasztását már a mai ülésen megejtsék. Elhatároz­ták, hogy a Házat elnapolják, még­pedig éjfélt utáni fél egy óráig. Az országgyűlés éjszakai ülésén Ed­lisch szocialista képviselőt 76­ sza­vazattal miniszterelnökké választották. Kayser német néppárti képviselő i1i szavazatot kapott. A szavazás alkal­mával hetvenegy képviselő távol volt. A német nemzeti pártiak a szavazás előtt elhagyták a termet, míg a kom­munisták tartózkodtak a szavazástól. Fellisch képviselő elfogadta megválasz­­­tását, mire a az ülést bezárták és a Házat november 6-áig elnapolták. Berlin, okt. 31. A lapok drezdai jelentése szerint Feliisch szociáldemokrata országgyű­lési képviselő, akit a szász országgyű­lés miniszterelnöknek választott, tiszta szociáldemokrata kisebbségi kormányt fog alakítani, amely minthogy a de­mokraták és a német néppártiak meg­tűrik, kormányképes lesz, de csak át­meneti kormány szerepét fogja betöl­teni. (MTI.) Berlin, o­kt. 31. A Wármárts közlése szerint a szász­­enzági események következtében a szociáldemokrata birodalmi miniszte­rek a szociáldemokrata birodalomgyű­­lési párt vezetőségével közölték azt a szándékukat, hogy a birodalmi kor­mányból kiválnak. A pártvezetőség tegnap tartott értekezletén megkérte a minisztereket, hogy a döntést enged­jék át a birodalomgyű­lési pártnak, amely ma délután fél egy órakor fog összeülni. A végleges határozathozatalt a szociáldemokrata képviselőknek kor­­m­ányban maradása kérdésében tobbi között azért odázták el, mert meg akarják várni a szászországi kormány­­kérdés tisztázását. (MTI.) A birodalmi kormány nyilatkozata a szászországi csapatösszevonásokról. Berlin, okt. 31. A szászországi csapatösszevonások­­kal kapcsolatban a kormány hivatalos nyilatkozatot adott ki, hogy ezek a csapatösszevonások nem ütköznek bele a versaillesi szerződésbe. A jelen eset­ben nem hadgyakorlatról van szó, mint ahogy egy Drezdába kiküldött angol tudósító véli, sem pedig mozgó­sítás elkészítéséről, hanem pusztán rendőri feladatok teljesítéséről, első­sorban fegyveres alakulatok feloszla­tásáról és a szövegS££közi katonai bi­zottság felfogása szerint is meg nem engedett önvédelmi szervezetek felosz­­tatásáról, tehát olyan akcióról, amely egyenesen a versaillesi szerződés tel­jesítésének érdekét szolg­tálja. E fel­adatok megoldása szükségessé tette, hogy a birodalmi véderőhöz tartozó­­ különböző csapatrészeket vonjamk­­ össze Szászországban. Ezeknek a csit- i pataknak fegyveres felszerelése meg­­f­elelel a­ versaillesi szerződésnek. Ezek,­ a csapatok nem visznek magukkal repülőgépek elhárítására szolgáló águn­kat. A birodalmi véderőnek az utóbbi hetekben történt szaporítása a ver­­sailesi szerződésben megállapított lét­szám kereteinek kitöltését célozta. Ezt a létszámot tudvalevőin még most sem érték el. Az .. angol tudósítónak egyéb kitalálásai politikai okokra ve­zethetők vissza és szélsőbaloldali kö­rökből kapott értesüléseken nyug­szanak. Anglia a rajnai Köztársaság ellen Paris, okt. 31. Hire jár, hogy a brit kormány ma a francia külügyminisztériumnak a raj­nai kérdés dolgában jegyzéket fog át­nyújtani. Az Echo de Paris diplomáciai tudó­sítója tudni véli, hogy Lord Curzon a jegyzékben ki fogja fejteni, hogy az el­szakadási mozgalom nyilvánvalóan nem felel meg a helyi lakosság érzel­meinek és hogy a francia és belga kor­mány magatartása ebben a kérdésben nem áll összhangban a versaillesi szer­ződéssel. Az angol kormány a maga részéről kijelenti, hogy az elszakadás­ból előálló kormányt sem de­­lure, sem de Facto elismerni nem fogja. Stinnes tárgyalásai a franka újra felvételéről. Paris, okt. 11. A Stinnes és a bányákat és gyá­rakat ellenőrző szövetségi fölt bizott­ ván nem tesznek semmit arra, hogy Princarét rávegyék egyik vagy másik gátló feltételének visszavonására. Több oldalról kívánják, hogy a vizsgáló­bizottság elnökéül az amerikai szak­értőt kérjék fel és Parisban javasolni fogják, hogy a bizottság, ha nem Pa­risban, akkor Berlinben ülésezzék. (MTI.) , London, okt. 31. A Reuter-iroda jelenti: Noha az il­letékes körök tudják, hogy a jóváté­­teli kérdésnek korlátok közé szorított megbeszélése, amely küszöbön áll, nem lesz olyan gyümölcsöző, mint a­­zek a tágabbkörű értekezletek, ame­lyek elfogadását N­agybritannia Fran­ciaországtól remélte, általánosságban mégis az a nézet, hogy ez a szakértő­­értekezlet jobb, mint a semmi. Azt hi­szik, hogy Amerika körülbelül egyet­ért N­agybritanniával abban az óhaj­ban, hogy elégedjenek meg most av­val, ami a jelen körülmények között a legjobb módot, nyújtja a helyreállí­tási kérdés megoldásának munkálá­­sára. •­ Koblenz, okt. 31.­­(­­Havas.) A rajnai köztársaságot Hessen több helységében is kikiáltot­ták. A községi képviselőtestületek el­ismerték a szeparatista hatóságokat. (MTI.) Páris, okt. 31. A S­avas-ü­gynökség tudni véli, hogy a bajor kormány a párisi és bürsszeli nagyköveteket megbízta, értesítsék a francia és a belga kormányt, hogy a bajor kormány az ideiglenes rajnai kormány törvényszerűségét nem ismeri el s ennél fogva az angol zónában a szeparatista felkeléssel szembe fog szállani. (MTI.) Pak­s, okt. 31. (Havas.) A jóvátételi bizottság elha­tározta, hogy a szövetségesek között ez idő szerint folyó tárgyalásokra való tekintettel, a német jegyzék megvita­tását elhalasztja. (MTI.) ÖfeilfS&G 'Csütörtök, 1923 november 1. A nemzetgyű­lés pendi­ontói írta ffas® Albert. A miniszterelnök Balassagyarmaton a politikai rendcsinálás szükségességét hirdette. Az ország a rendtől vár nyu­galmat, de a nemzetgyűlésben a tagok rendbontással mulatnak. A tegnapi ülést másképpen jellemezni nem lehet. Mert nem arról volt benne szó, amiért összehívták. Szónokolt az ellenzék min­denféléről, természetes, hogy semmit sem markolt. Egy, a felvonások közé iktatott miniszteri lemondás, talán egy lovaglás ügy, zajongás és műfelhábo­­rodások szolgálták a nemzet erősítésé­nek a munkáját, olyan egyvelegben, amely minden komolyan gondolkozó magyar ember lelkében keserűséget kellett, hogy ébresszen. Mert átéltünk parlamenti viharokat a múltban is, amios jam vidtimus ventos, láttunk csa­tázni érvek helyett szenvedélyeket, is­merjük a terem taktikáját és a folyosó psyc­ologiáját, de ami a mai nemzet­gyűlésen úrrá lett, az csak párt, cso­port és személyi taktikázás, mint ön­cél, vagy hiúság és gyűlölködés, nem pedig az eszméknek a harca. Sem nem alkotó, sem nem kritikus munka. Idézzük fel, hogy másfél év alatt az ellenzéki pártok váljon hányszor cso­portosultak át. Kérdezem, hogy az egymás között kicserélődő ellenzéki pártalakulatok változásainak mik voltak az eszmei okai és a pártkeretváltozások változ­tattak-e a politikán.­ Erő­sítették-e az ellenzéket, vagy fokozták-e a parla­ment munkaképességét? Felelni mind­ezekre nem tudok. Csak egyet látok, azt, hogy a Ház tekintélye az ország előtt határozottan alább és alább száll és a törvényhozás és a nemzet között egy űr keletkezett és tágul amely je­lenség nem csak komoly, hanem nem­zeti szempontból határozott veszélyt rejt magában. Mert ha a parlament szócsatáitól nem jut szóhoz az ország közérdeke, sem a komoly érvelés hatni nem tud, ha az országban lábra kap az a gondolat, hogy elvakult vakmerő­séggel nemzetünk közkincsét, annyira megtépett ősi alkotmányon felépült tekintély elvét, embereket épp­úgy, mint intézményeket, épen a parlament dobja prédául oda a piacnak, hogy kacagjon az ellen és szégyelje magát a magyar, akkor ez ma többet jelent, mint esetleges házfeloszlatást, kor­mányválságot, vagy rendszerváltozást, ez a nemzet örök és szégyenletes pusz­tulását okozhatja. Pedig a Hás ezt az utat járja. Kemény szó, de ki kell mondanunk, hogy tegnap is a komolytalanság lett úrrá felettünk. N­em tartják nyár kö­telezőnek sem a magándiszkréciót, sem nem feszélyez a valóság és a becsület, tombol a rágalom és fenyegetőség érez­tetni Szeretnek igaz, vagy gyakrabban koholt bizalmas közléseket. Az órákig tartó napirendi vita során Szilágyi La­jos, az egyik parlamenti csoport ren­des vezérszónoka, mint a miniszterel­nök mondotta, tíz évre terjedő prog­ramot adott akkor, amidőn a külföldi kölcsön lebonyolítását még senki sem tudja, mely gazdasági alap nélkül pe­dig ma csak óhajtani, álmodozni, vagy­ lelkesedni lehet, de számítani nem. Szilágyi Lajos arról is beszélt, hogy a kormány elnyomja a szólás­­szabadságot és a nemzetgyűlésen min­dig csendet parancsol. Különös, hogy ezt Szilágyi Lajos mondja, aki a Házban egyáltalában nem játsza a Porticsi Néma szerepét. Legfeljebb annyiban Portics Néma ő, hogy némán önmagában megbocsáj­­totta­ — nem kedvesének hűtlenségét, — hanem saját tévedését és igyekszik ezt reparálni. Tegnap kifogásolta a mai házszabályokat, mint, amelyek az ellenzéki akarat érvényesülését meg nem engedik, ö a hangos volt katonája a 13-as házszabályoknak. Nem vádo­lom inkonzekvenciával, mert más a kormánypárti és más az ellenzéki, kecsegtető a népszerűség, csak eszembe jut, hogy sic transit glória mundi­­ság között folyt tárgyalások eddigi eredményéről a következő kommüni­két teszi közzé: A bányaérdekeltek képviseletében Stinnes, Klöckner, Voegeler, Reuseh és Huber ma megjelentek az ellenőrző bizottság előtt, hogy folytassák a tár­gyalásokat a munka újra fölvételéről.­ E tárgyalások folyamán megvizsgál­­­ták a technikai módozatokat és a meg­kötendő egyezményeket, különösen a jóvátétel­ szénszállítását és a szénadó-­ nak január 11-ike óta való fizetőt­, valamint a külföldre és a megszállt területre való export kérdésében. Az e pontokról folyt tárgyalások lefolyása alapján remélni, lehet, hogy rövidesen kielégítő megegyezés jön létre. A tár­gyalásokat október 31-én folytatják. A kommunisták ultimátuma a szocialistákhoz. Berlin, okt. 31. A Vornwaerts közlése szerint a szo­ciáldemokrata pártevezetőségnek a né­metországi kommunist párt ultimátum­szerű követelést terjesztett elő, amely­ben tegnap este hat óráig választ kér arra a kérdésre, várjon a szociálde­mokrata párt hajlandó-e a kommu­nista párttal egységes frontot alkotni. A szociáldemokrata Párt vezetősége el­utasította ezt a követelést, tekintettel arra a magatartásra, amelyet a kom­munisták Hamburgban, Szászország­­­ban és egyebütt tanúsítottak. (MTI.) ■ Megalakult az új román kormány, Bukarest, okt. 31. A hetek óta tartó kormányválság tegnap véget ért és Bratiaanu Jonel mi­niszterelnök megalakította az uj kor­mányt. Miniszterelnök és belügymi­niszter Bratianu Jonel, pénzügyminisz­­ternek megmarad Bratianu Vintiila, a földművelésügyi tárcát Constamtinescu kapta, a közmunkaügyi miniszter Mo­­soiu tábornok, közlekedésügyi Mai­­­teanu, ipar- és kereskedelemügyi Con­­stantinescu Tankréd, hadügyminiszter Mardarescu tábornok, vallás és szép­művészeti miniszter Lepadatu, közok­tatásügyi Anghelescu, igazságügy ,Var­,­sescu és népjóléti miniszter Saveanu lett.­­Az új miniszterek ma délben te­­­szik le az esküt, utána az átalakult­ kabinet bemutatkozik a parlamentben és Bratianu miniszterelnök nagyobb programbeszédet tart. [ Mieémírfére 1 u/ termésű | Nem selejtes, hanem prima, garantált jó­mi­nő­ság­ú cipőt részletre is vásárolhat rendkívül olcsó s árban. Munkások, tisztvise­­llök, hadiözvegyek 4 heti le­­­­fizetésre. ^ Különösen figyel­mükbe ajánlom gyárak, nagy­üzemek és vállalatok mun­kásai és tisztviselőinek. Mindenkor a napi árban és nem drágább, mintha készpénzzel lenne fizetve. Ill­ji tollai Epirázált Rákóczi-ut GS. Luther­ házzal szemben

Next