8 Órai Ujság, 1927. április (13. évfolyam, 74-97. szám)
1927-04-01 / 74. szám
ómwjsiG 1927 ÁPRILIS 1 PÉNTEK 3. OLDAL A szocializmus bűne a nemzetköziség — kiáltották Esztergályos felé a költségvetés mai vitájában Gaál Gaszton hosszasan bírálta a költségvetési javaslatot és sürgős védelmet követel a Balaton kincseinek pusztítása ellen . A képviselőház mai ülése (Saját tudósítónktól.) A képviselőház mai ülését fél 11 órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. Lukács György, a külügyi bizottság előadója terjeszti be jelentését a Nemzetek Szövetsége egyességokmányának módosítása tárgyában a nemzetgyűlés által alkotott törvényről és a Spitzbergák tárgyában alkotott nemzetközi szerződésről. Napirend szerint következett az állami költségvetés általános vitája, melynek első szónoka Esztergályos János. — Új erővel indult meg a támadás a kormánypárt részéről a szociáldemokrata párt és a szakszervezetek ellen — mondotta. — Csák képviselőtársam tegnapi felszólalását jóleső érzéssel hallgattam végig, mert szokatlan, hogy egy kormánypárti képviselő ilyen behatóan foglalkozzék a szociáldemokrata tanításokkal. Végső konzekvenciáikkal azonban nem értek egyet, mert képviselőtársam szerint a szocializmus a gyűlöletet hirdeti. Temple Rezső: Ez így is van! Esztergályos János: Mi a bűne a szocialistáknak? Tankovics János: A nemzetköziség! Esztergályos János: A szocialismus azt akarja, hogy a hatalom birtokosai osszák meg a jogokat és szabadságokat mindenki közt. Felkiáltások a kormánypárton: Hiszen a szakszervezetekben sem tartják be! Esztergályos János: Azt akarjuk, hogy az itt élő emberek lelkéből kivétessék a nyomor szülte keserűség tövise és a magyar munkás megtalálja boldogulását ebben az országban. (Helyeslés az egységes pártban.) Temple Rezső: De elsősorban magyarok legyenek! Esztergályos János: Felveti a kérdést, hogy miért ez a nagy ostrom a szociáldemokrata párt ellen. Mindenki tudja, — mondta tovább, — mit akarunk, nyílt sisakkal jöttünk ide. Csontos Imre: Vörös szegfűvel jöttek. Esztergályos János: A mi nemzetköziségünk a kereszténység alapján nyugszik, mi is azt mondjuk, hogy szeresd felebarátodat. Erdélyi Aladár: Ezt először itthon kell gyakorolni! Gaál Gaszton: A keresztényszocialista munkás ugye nem felebarátjuk! Esztergályos János: A lelketlen nemzetközi tőkével szemben nemzetközi alapon védekezünk. A nemzetközi munkásszervezetek munkaalkalmakat juttatnak a kivándorló munkásoknak. Erdélyi Aladár: Csak az a kérdés, cserébe nem kívánnak-e valamit a munkástól. (Zaj a szocialistáknál.) Esztergályos János: Az öntudatra ébredt magyar munkásosztály harcol a termelésből őt megillető részért. Petrovácz Gyula: De azért a hazát és a vallást nem kell megtagadni! Petrovácz Gyula közbeszólása számtalan szocialista viszonválaszát váltotta ki. A közbeszólások zajában Esztergályos hasztalan próbált szóhoz jutni. Végül is rezignáltan jelenti ki: h így nem leszek kész 12 órára! (Derültség.) Esztergályos János a nyomorról és a szakszervezetek munkásságáról beszél. Megállapítja, hogy nem lehet a szocialistákat az osztályuralomra való törekvéssel vádolni, miután ez a törekvés már ezer esztendőre nyúl vissza. Esztergályos végül a népjóléti miniszterrel polemizált, majd a határozati javaslatok egész sorát nyújtja be és a költségvetést nem fogadja el. A következő szónok Gaál Gaszton. A költségvetéshez nem szól hozzá lényegében, mert ez a száraz adathalmaz nem alkalmas arra, hogy behatóan foglalkozzék vele, de különösen nem alkalmas azért, mert évek óta hiányzik a zárszámadás. Felszólalásában tisztán mozaikszerű részletkérdéseket kíván érinteni. Elsősorban arról kénytelen szólani, hogy a Balaton kincseit üzleti alapon pusztítják. A Balatonkörnyéki bazalthegyeken olyan vandál munkát végeznek, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni. Elmondja, hogy a Badacsony, a Somlyó és a Sárhegyeket, a balatonkörnyéknek ezeket a kincseit és a vasmegyei bazalthegyeket lerombolják. .A kormány esetleg a tulajdonosok teljes kártalanításával akadályozza meg, hogy Magyarországnak ezeket a szépségeit elpusztítsák. Ezután a református egyházak anyagi helyzetéről beszél. — A békebeli államsegély elég volt a fentartásra, a háború utáni csekély valorizáció azonban irtózatos terheket rótt a református egyházakra. Egymillió aranykoronával meg lehet oldani az összes református egyházak segélyét. Ezután a tanítói kar sérelmeiről beszél és orvoslást kér. Majd a nyugdíjas tisztviselők között fennálló megkülönböztetés igazságtalanságáról szól. Nem hivatása, hogy színészeti ügyekkel foglalkozzék, nem is igen jár színházba. De meg kell állapítani, hogy az a támogatás, amelyet a színészet, különösen a vidéki színészet kap, nevetségesen csekély, kulturális szempontból vagy szükség van a támogatásra, akkor a szükéges öszeget feltétlenül elő kell teremteni, vagy nincs szükség, akkor a mostani összeget törölni kell. Legnagyobb méltánytalanság a színészek nyugdíjegyesületét éri. , Ez az egyesület vagyonát állampapírokba fektető. Kissé kevesebb Kogsz, kevesebb Faksz, a pénzt vegyék el máshonnan és támogassák a színészek nyugdíjegyesületei. Ezután arról beszélt, hogy a mezőgazdasági terményértékesítés egyre rosszabb helyzetbe kerül. — Ezen a külfölddel szemben előnyösen megállapított vasúti fuvardíj tételek útján lehet csak segíteni. Feltétlenül jó, üdvös és helyes a leventeintézmény és aki a jövő hazafias, férfias nemzedék érdekeit tekinti, csak helyeselheti a nemes gondolatot, amelynek demokratikusan nevelő hatása is elsőrangú. Természetesen a végrehajtás körül itt is lehetnek hibák, amelyeket azonban rövid időn belül ki lehet küszöbölni. A tisztviselőügyekkel kapcsolatban azt kívánja, hogy a törvényes fizetésen túl semmiféle jövedelmet állami tisztviselő ne kaphasson és dehonesztálónak tartja, hogy állami tisztviselő, tehát úriember ajándékokat kapjon és ez az ajándék egy másik emberkegyétől függjön, esetleg attól függ az ajándék nagysága, hogy hogyan tud a tisztviselő a miniszternek hízelegni. Ezt a rendszert meg kell szüntetni. Az elnök ezután félórára felfüggesztette az ülést. . .1. Viharos csetepaté egy rádióantenna miatt Lehet-e tisztességes fizetésből cselédet tartani (Saját tudósítónktól.) Pejov Elemér, a fővárosi gázművek művezetője, múlt év novemberében rádiójához antennát szereltetett fel, melyből egy huzat ideiglenesen az egy emelettel felettük lakó Daruváry Gézának, a Bazilika karnagyának ablaka előtt lógott. Daruváryné állítólag kifogásolta a szerelőknek figyelmetlen viselkedését, amiből aztán szóváltás kezdődött közte és Pejovné között, amibe később a férjek is beleavatkoztak s ebből rövidesen olyan viharos szócsata fejlődött ki , hogy visszhangzott tőle az egész épület. Az esetből kifolyólag Pejov és felesége feltűnően durva becsületsértés vétsége címén feljelentést tettek Daruváryék * ** * jkhj, ’ -k^ * * * FssplOO.OOO Pengéi nagy jutalmat — mely egész országban oly nagy feltűnést kellett — * 61.319. számú sorsjeggyel, , reálunk nyerték. Vegyen vagy rendelten I Ön is nálunk I sorsjegyet az uj m. kir. Osztálysorsjátékhoz és szerencséje lesz Önnek islp Hutás födő Mién, április hó - in kezdődik. I Hivatalos áraki islpi Egész sorsjegy.........20 pengő l Negyed sorsjegy.... 5 pengő Fél sorsjegy 10 pengő | Nyolcad sorsjegy... 2*/2 pengő KÁROLY és TSaI Pl BANK RT. 8 miiKossuth Ulos*u. , VV Riók Erzsébet körút 15. A Vági-párt pártbélyegei miatt 15 napi elzárásra ítélték Weiszhaus Aladárt (Sajó tudósítónktól.) A rendőrség nemrégiben leleplezte, hogy a hathatós működésében alaposan megtépázott Vági-féle szocialista munkáspárt az utóbbi időben anyagi zavarok közé jutott. A felmerült anyagi nehézségeken a párt egyik oszlopos tagja, Weiszhausz Aladár pártbélyegek forgalombahozatalával akart segíteni. Weiszhaus Aladár nagymennyiségű pártbélyeget nyomatott és a bélyegeket vidéki városokban és falvakban darabonkint tizenhat fillérért forgalomba is hozták. Weiszhaus Aladár vétkességét a rendőrbíróság megállapította és tiltott könyöradománygyűjtés címén tizenötnapi elzárásra és kétezer pengő pénzbüntetésre ítélte. Weiszhaus az ítéletet megfellebbezte. Óvási Holnap, péntek, d. e. 9 órától egy nagyobb kölcsön fedezetére lekötött 20 darab gyönyörű perzsaszőnyeg Östeppeich pénzkölcsönző vállalat VII., Kertész utca 27. szám alatti helyiségében szabad kézből (darabon, ként is) a legtöbbet ígérőnek el fognak adatni. ZtoszteMntém effosz nap ! Akar ,FEHIT Kölcsön váltóra, autóra, árura, ékszer, szőnyeg és zongorára, Forduljon bizalommal csak az Osterreicherhez VII., Kertész utca 27. ellen, akiknek ügyét ma tárgyalta Dán Andor dr. járásbiró. — Daruváryné, — panaszolta Pejovné — kiabálni kezdett, hogy le fogja szakítani a drótot, aljas trógereknel n evezett minket, akiknek még arra sem telik, hogy cselédet tartsunk; férjemet pedig ócska munkásnak titulálta, aki velem, a mákvirággal együtt kirakatba való. Pejor Elemérnek is volt külön panaszolni valója: — Este, — úgymond, — amikor Daruváry hazajött, rámripakodott: „Megtanítom ezt a gáztöltőt, est a lámpapucolót. Miért kell trógereknek rádió, hiszen ha tökrök ehhez. Dán dr. járásbíró kihallgatta Daruváry Gézát, aki kijelentette, hogy a neki imputált ki*jelentéseket nem tette meg. Éppen ellenkezőleg* Pejov sértette meg őt, fitymáló hangon kiabálta feléje: „Maga egy művészt Menjen a Schwartserbe!" — Állandó üldöztetésnek vagyok kitéve, hangoztatja Daruváry, — mert egyházi ember vagyok és katholikus ... Ez mindent megmagyaráz. Daruváryné se érzi magát bűnösnek. — Én csak tiltakoztam Pejovné sértő hangja ellen, amire Pejovné így felelt: „Azt hiszi, hogy a cselédjével beszél?" Mire én ezt válaszoltam: Az beszél a cselédjével, akinek van. Pejovné erre így replikázott: „Tisztességes fizetésből manapság nem lehet cselédet tartani." Daruváryék egyébként viszontvádat emeltek becsületsértés vétsége címén Pejovék ellen, akik azonban tagadták azt, hogy egyetlen sértő szót is használtak volna. A járásbíró egész sereg tanút hallgatott ki ebben az ügyben, akiknek vallomása alapján végül is bűnösöknek mondotta ki Daruváry Gézát és feleségét becsületsértés vétségében s ezért Daruváryt 80 pengő, felségét pedig 98 pengő pénzbüntetésre ítélte el, a büntetés végrehajtását azonban felfüggesztette.