8 Órai Ujság, 1928. január (14. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-01 / 1. szám
%1Q ^ |§ ^MCTffíy^^TTrifln^wi MMA. |»Hh| Bfl^KBf ^tS3aDfl^Hft jt,XjK_ [W^iAK FÉLÉVRE NEGYEDÉVRE EGY HÓRA ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 14.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 21.60 PENGŐ 7.20 PENGŐ - KÜLFÖLDRE 10.80 PENGŐ 2.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 3.60 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ. DR. NADÁNYI EMIL EGYES SZÁMÁRA: HELYBEN. VIDÉKÉN ÉS PÁLYAUDVAROKON 10 FILLÉR. AUSZTRIÁBAN 20 GRÖISCHEN, JUGOSZLÁVIÁBAN 2 DINÁR. FRANCIAORSZÁGBAN 50 CENT. OLASZORSZÁGBAN 1 LÍRA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vili, József-kurut 9, I. em. Telefonszámaink: József 463-06, József 463 07, József 463-08, József 463—09 A híd írta Nadányi Emil Nem véletlen, hogy Herczeg Ferenc A hidat a nemzet e viharvert korszakában irta meg. A hivatott drámaíró, kinek költői lelkén át felzokog a magyarság, Széchenyit hívja segítségül a feltámadáshoz. A nagy triászban Kossuth a szabadság, a függetlenség lánglelkű apostola, a magyar ábránd; Deák a bölcs mérséklet, a megfontoltság, a jogfolytonosság őre; de Széchenyi meg nem értett nagy tragikus alakja a magyar históriának, aki felőrlődött fajának izzó szeretetében, s aki örökségül hagyta nemzetére, hogy csak úgy állhat fenn, csak úgy maradhat meg, ha kifejleszti nemzeti egyéniségét, az emberözönben megóvja nagyszerű sajátosságait s ha erényeivel utat tör és szerepet tud a maga számára biztosítani az európai érdekközösségben. Nercsegy Ferenc azértnagy re-igyan író, mert írásain keresztül a nemzet érzés- és gondolatvilága csendül viszsza. Zrínyi, Kazinczy, Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi, Tompa, Arany, Jókai, nagy történelmi időkben, öröm és bánat, remény és csüggedés között a nemzeti eszme hűséges tolmácsai voltak, akik képzeletük költői szárnyalásával aggódó lélekkel írtak a magyar sorsról. Milyen nagyszerűen mondja Beöthy Zsolt, Jókairól, hogy „az elnyomatás korszakában nemzete szivén tartotta kezeit, csillapítva, mikor lázban dobogott, élesztve, mikor azt lestük, dobog-e még“. És milyen felemelő Herczeg Ferenc Széchenyi-tragédiájában, ami a nemzet tragédiája is, érezni, hogy a költő a szétdarabolt, megcsonkított, ezer sebtől vérző nemzetet fel akarja rázni, életre akarja szólítani és nagy feladatokra akarja erőssé tenni. Mert ez a nemzet, ha élni akar, Széchenyi járatlan utaira kell, hogy viszszatérjen. Enélkül imbolyoghatunk ide-oda. Kísérletezhetünk jelszavakkal. Kapaszkodhatunk nagy szólamokba. Osztályrészünk a további sorvadásnál más nem lehet. A magyarság tömörülése, az összetartás átérzése, a nemzeti élet erőteljes és következetes megnyilatkozása, a vállvetett komoly munkavállalás , az elszánt akarat végrehajtása, a fegyelmezettség példaadása, ez és csakis ez lehet az útja a mi boldogulásunknak. Ahhoz, hogy ez a nemzet eljusson a csonka, koldus, megtiport, független földdarabtól a Kossuth által elképzelt szabad és független nagy Magyarországhoz, hogy a magyar ábránd egyszer igazán valóra váljon s hogy Deák bölcs kormányzatának alapjai lerakhatók legyenek, annak elengedhetetlen szükségessége Széchenyi gondolatvilágának és politikai végrendeletének követése. Hiszen évszázadok óta most van először a nemzet abban a nehéz helyzetben is, hogy nemzeti egyéniségének szabad kifejtése mellett reája van bízva a Széchenyi által hangoztatott európai érdekközösségbe való belekapcsolódás kötelezettsége is. Az ország külpolitikáját a nemzet maga irányíthatja. A jog a miénk — de a fokozott felelősség is bennünket terhel. Kállay Tibor az ország közgazdasági helyzetéről, a kereskedelem fontos szerepéről, a luxusról és a tőkegyűjtésről Sok nehézséggel küzd a termelés — Az erők szabad kifejlesztése szükséges — Amerikában azt sem tartják luxusnak, ha gépírónők autót tartanak — Teljes borexportunk ellenében örülnénk, ha még egy pár száz tucat selyemharisnyát importálnánk (Saját tudósítónktól.) Az ország jövő fejlődése szempontjából most elsősorban a gazdasági kérdések kerülnek előtérbe és az újévben a politikai és gazdasági világ a magángazdaságok helyzetének áltato... . fm híleyeinek a javaslatió gazdaságpolitikájával kapcsolatban megkérdeztük Kállay Tibor volt pénzügyminisztert, országgyűlési képviselőt, hogy miképpen látja ez idő szerint a közgazdasági helyzetet és hogy minő állami intézkeddésekkel lehetne ezt a gazdasági helyzetet jobbá tenni. Kállay Tibor a következőket mondotta a Lorai Újság munkatársának : — Nem egy vonatkozásban lényeges javulást látok a múlttal szemben, de prognózist felállítani a jövőre nézve mégsem mernék. Sokkal kisebb gazdasági test vagyunk, mint a régi monarchia és így helyzetünk sokkal kevésbbé ítélhető meg elszigetelten, mint annak idején a monarchiáé és benne a mienké is volt. Ez azon. Egyébként a kormányzat legfontosabb feladatát gazdasági téren kevésbbé a direkt beavatkozásokban és szubvenciókban mint inkább azoknak az általános előfeltételeknek a megteremtésében látom, amelyek a termelő erők szabad kifejtéséhez szükségesek és amelyek csak az államhatalom közreműködésével biztosíthatók. Elsősorban az útépítésre és általában a közlekedésügy fejlesztésére kell itt reámutatnom, amely célra, hiszen eddig is jelentékeny összegeket áldoztunk és még jelentékeny beruházások lettek tervbe véve. De idetartozik az állami adók mellett fennálló különféle községi, egyházi stb. adóknak az állami közszolgáltatások rendszerével szerves és oly egészbe való összefoglalása, amely a termelési érdekeket is megfelelően figyelembe veszi. Itt kell beszélni a gazdasági oktatásról és a budget-viták alatt már annyiszor ismételt számos egyéb problémáról, amelyek legtöbbje bizony csak fokozatosabban korántsem jelenti azt, hogy mindent az európai kialakulásra kellene bíznunk. Ellenkezőleg, magam is azokkal tartok, akik szívesen látnának egy összefogó programot a kormánynak a gazdaságicél fellendítésére vonatkozó . l'kf ' ' . JL L k:i mnem, hogy egy lassabb időre felállított ily program annak részleteiben is betartható, hanem főleg azért, mert úgy gondolom, hogy a különböző gazdasági tárcák működésében nagyobb egységet biztosítana, ha ily. programfelállítás útján alkalom nyílnék az intézkedések kölcsönös vonatkozásait és kihatásait megfelelően mérlegelni. A termelés minden téren sok nehézséggel küzd és ezek a nehézségek sok elfogultság- forrásai a termelés különböző ágai között. Enyhítené a súrlódási felületeket, ha legalább fő irányvonalaiban tisztán állna előttünk, hogy mit várhat a közhatalom részéről az egyik és mit a másik termelési ág és milyen „áldozatot" kell hozniok az általános közgazdasági érdekből egymással szemben,és évek múlva éreztetheti a maga jótékony hatását, ellenben már most és sokszor igen jelentékeny tőkebefektetést igényel. — Épp ezért nézetem szerint a rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználásában való gazdaságosság és a kiadásoknál való helyes célkitűzés az a legfőbb posztulátum, amelyet az állami közegek működésével szemben felállítanunk kell, ha azt akarjuk, hogy a köz által hozott áldozatok tényleg arányban álljanak a termelők által elért előnnyel. A szövetkezeti akcióknál ily eredmény nem mutatkozott s általában azt hiszem, hogy a nagy közvélemény nem eléggé érzi át a magánkereskedelem szerepének azt a jelentőségét, amelylyel ez minden nemzeti közgazdaságnak s e közgazdaság többi termelési ágainak a fellendítése tekintetében is bír. Amellett, amit kormányintézkedésektől kell és lehet várni, a közvélemény maga is sokat segíthet a termelő társadalmon, ha beleviszi a tagok egymásra utaltságának és megszilárdítja az egymás kölcsönös megbecsülésének az érzetét. Mert az egymás ellen folytatott harc mindig elpazarolt energiát jelent. Amelyet helyesebb a közös célnak, a nemzeti * .lésavi: a vnná:. .·-:#!»• ■' tér ‹•&.. iV-Útanutik. Kereskedelmi mérlegünk passzivitása — Ami kereskedelmi mérlegünk passzivitását illeti, erről a legutóbbi időben már annyi elsőrendű szakemberünk beszélt, hogy ez a téma véleményem szerint ki van merítve. Egy pontra, nevezetesen a luxusfogyasztásra nézve azonban rövid megjegyzést teszek. Mert azt, hogy mi a luxus, igen nehéz megállapítani. Nem olyan igen régen a zsebkendő használata is az volt, még igen előkelő körökben is; ma Amerikában azt sem tartják luxusnak, ha a gépírónők autót tartanak, mert amint tudom, például a newyorki bankok fizetési előlegeket is folyósítanak alkalmazottaiknak ily célra. — Nálunk a helyzet kétségkívül más. De azt mi sem feledhetjük el, hogy a háborút általában véve mindenütt felfokozta az abban résztvett, sok helyen megfordult sokat látott és az otthoninál egy és más vonatkozásban jobb ellátást is élvezett alsóbb néposztályok igényeit. És ez nemcsak káros hatással járt .Az igények növekedése fokozott munkára is serkent, mert az egyszer megpróbált jobbat senki sem nélkülözi szívesen. — Aztán nem feledhetjük azt sem, hogy a kereskedelemnek, amelyről fentebb is beszéltem, éppen a fogyasztók igényeinek a növelése az egyik legfontosabb szerepe. Mert mit jelent új vevőközönségét, új piacokat teremteni ? Rábírni az embereket arra, hogy olyat vásároljanak, aminőt eddig nem vásároltak, hozzászoktatni őket új áruk és javak állandó vételéhez, szóval fokozni igényeiket az étkezésük, a ruházkodásuk, a lakásuk berendezése stb. tekintetében. Ila a kereskedelem jól dolgozik ,mindig több és többféle áru kel el, — és tehát emelkedhetik és jobban prosperálhat a termelés. •— A nemzeti közgazdaság szempontjából A termelő erők szabad kifejtése Mikor 1848-ban a Lánchíd építése már befejezéshez közeledett, Széchenyi István gróf a Duna partján egy napon izgatottan kérdezte Clarktól, hogy ilyen nagyarányú hídépítkezéseknél szokott-e szerencsétlenség történni. A híres építész megnyugtatta és azt mondotta, hogy reméli, minden baj elkerülhető lesz. Széchenyi határtalan boldognak érezte magát s szinte átszellemülve magyarázta Clarknek, hogy ő a Lánchíd zavartalan felépítésében szimbólumát látja annak, hogy a nemzet is minden megpróbáltatás nélkül keresztül fog gázolni az akkor már túlfűtött forradalmi időkön. Leírhatatlan keserűség és lehangoltság fogta el Széchenyit, amidőn néhány nappal e beszélgetés után a szerencsétlenség mégis megtörtént. Az épülő Lánchíd katasztrófájában az ország nemsokára bekövetkezett katasztrófáját látta meg. Nem tudom, hogy Herczeg Ferenc, amikor A tudat megírta, gondol-e erre a jelenetre.' De az kétségtelen, hogy Széchenyi’ 'szelleme hídja kell hogy legyen a megcsonkított' és darabokra tépett Magyarország ujjászületésének. Mert nem hiába írta Arany János olyan elékbemarkolóan Széchenyiről ódájában: ,,Reménye a'remény nélkül valónak" ' A magyarság csak Széchenyi István gróf örökközítélő eszményi nagyságán át fog tudni régi határaival feltámadni.