8 Órai Ujság, 1928. január (14. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

%1Q ^ |§ ^MCTffíy^^TTrifln^wi MMA. |»Hh| Bfl^KBf ^tS3aDfl^Hft jt,XjK_ [W^iAK FÉLÉVRE NEGYEDÉVRE EGY HÓRA ELŐFIZET­ÉSI ÁRAK: 14.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 21.60 PENGŐ 7.20 PENGŐ - KÜLFÖLDRE 10.80 PENGŐ 2.40 PENGŐ — KÜLFÖLDRE 3.60 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ. DR. NADÁNYI EMIL EGYES SZÁM­ÁRA: HELYBEN. VIDÉKÉN ÉS PÁLYA­­UDVAROKON 10 FILLÉR. AUSZTRIÁBAN 20 GRÖISCHEN, JUGOSZLÁVIÁBAN 2 DINÁR. FRANCIAORSZÁGBAN 50 CENT. OLASZORSZÁGBAN 1 LÍRA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vili, József-kurut 9, I. em. Telefonszámaink: József 463-06, József 463 07, József 463-08, József 463—09 A híd írta Nadányi Emil Nem véletlen, hogy Herczeg Ferenc A hid­at a nemzet e viharvert korsza­kában irta meg. A hivatott drámaíró, kinek költői lelkén át felzokog a ma­gyarság, Széchenyit hívja segítségül a feltámadáshoz. A nagy triászban Kos­suth a szabadság, a függetlenség láng­­lelkű­ apostola, a magyar ábránd; Deák a bölcs mérséklet, a megfontoltság, a jogfolytonosság őre; de Széchenyi meg nem értett nagy tragikus alakja a ma­gyar históriának, aki felőrlődött fajá­nak izzó szeretetében, s aki örökségül hagyta nemzetére, hogy csak úgy áll­hat fenn, csak úgy maradhat meg, ha kifejleszti nemzeti egyéniségét, az em­­berözönben megóvja nagyszerű sajá­tosságait s ha erényeivel utat tör és szerepet tud a maga számára biztosí­tani az európai érdekközösségben. N­ercsegy Ferenc azért­­nagy re-igyan író, mert írásain keresztül a nemzet érzés- és gondolatvilága csendül visz­­sza. Zrínyi, Kazinczy, Kisfaludy, Vö­rösmarty, Petőfi, Tompa, Arany, Jó­kai, nagy történelmi időkben, öröm és bánat, remény és csüggedés között a nemzeti eszme hűséges tolmácsai vol­tak, akik képzeletük költői szárnyalá­sával aggódó lélekkel írtak a magyar sorsról. Milyen nagyszerűen mondja Beöthy Zsolt, Jókairól, hogy „az el­nyomatás korszakában nemzete szivén tartotta kezeit, csillapítva, mikor láz­ban dobogott, élesztve, mikor azt les­tük, dobog-e még“. És milyen felemelő Herczeg Ferenc Széchenyi-tragédiájá­­ban, ami a nemzet tragédiája is, érezni, hogy a költő a szétdarabolt, megcson­kított, ezer sebtől vérző nemzetet fel akarja rázni, életre akarja szólítani és nagy feladatokra akarja erőssé tenni. Mert ez a nemzet, ha élni akar, Szé­chenyi járatlan utaira kell, hogy visz­­szatérjen. Enélkül imbolyoghatunk ide-oda. Kísérletezhetünk jelszavakkal. Kapaszkodhatunk nagy szólamokba. Osztályrészünk a további sorvadásnál más nem lehet. A magyarság tömörü­lése, az összetartás átérzése, a nemzeti élet erőteljes és következetes megnyi­latkozása, a vállvetett komoly munka­vállalás­ , az elszánt akarat végrehaj­tása, a fegyelmezettség példaadása, ez és csakis ez lehet az útja a mi boldo­gulásunknak. Ahhoz, hogy ez a nem­zet eljusson a csonka, koldus, megti­port, független földdarabtól a Kossuth által elképzelt szabad és független nagy Magyarországhoz, hogy a ma­gyar ábránd egyszer igazán valóra vál­jon s hogy Deák bölcs kormányzatá­nak alapjai lerakhatók legyenek, an­nak elengedhetetlen szükségessége Széchenyi gondolatvilágának és politi­kai végrendeletének követése. Hiszen évszázadok óta most van először a nemzet abban a nehéz helyzetben is, hogy nemzeti egyéniségének szabad kifejtése mellett reája van bízva a Szé­chenyi által hangoztatott európai ér­dekközösségbe való belekapcsolódás kötelezettsége is. Az ország külpoliti­káját a nemzet maga irányíthatja. A jog a miénk — de a fokozott felelős­ség is bennünket terhel. Kállay Tibor az ország közgazdasági helyzetéről, a kereskedelem fontos sze­repéről, a luxusról és a tőkegyűjtésről Sok nehézséggel küzd a termelés — Az erők szabad kifejlesztése szükséges — Amerikában azt sem tartják luxusnak, ha gépírónők autót tartanak — Teljes bor­exportunk ellenében örülnénk, ha még egy pár száz tucat selyemharisnyát importálnánk (Saját tudósítónktól.) Az ország jövő fej­lődése szempontjából most elsősorban a gaz­dasági kérdések kerülnek előtérbe és az újév­ben a politikai és gazdasági világ a magángaz­daságok helyzetének áltato­... . f­­­m híleyeinek a javaslati­ó gaz­daságpolitikájával kapcsolatban megkérdeztük Kállay Tibor volt pénzügyminisztert, ország­gyűlési képviselőt, hogy miképpen látja ez idő szerint a közgazdasági helyzetet és hogy minő állami intézkeddésekkel lehetne ezt a gazdasági helyzetet jobbá tenni. Kállay Tibor a követke­zőket mondotta a L­orai Újság munkatársá­nak : — Nem egy vonatkozásban lényeges javulást látok a múlttal szemben, de prognózist fel­állítani a jövőre nézve mégsem mernék. Sokkal kisebb gazdasági test vagyunk, mint a régi monarchia és így helyzetünk sokkal kevésbbé ítélhető meg elszigetelten, mint annak idején a monarchiáé és benne a mienké is volt. Ez azon­. Egyébként a kormányzat legfontosabb feladatát gazdasági téren kevésbbé a direkt beavatkozásokban és szubvenciókban mint inkább azoknak az általános előfeltételeknek a megteremtésében látom, amelyek a termelő erők sza­bad kifejtéséhez szükségesek és amelyek csak az államhatalom közreműkö­désével biztosíthatók. Elsősorban az útépí­tésre és általában a közlekedésü­gy fejleszté­sére kell itt reámutatnom, amely célra, hiszen eddig is jelentékeny összegeket áldoztunk és még jelentékeny beruházások lettek tervbe véve. De idetartozik az állami adók mellett fennálló különféle községi, egyházi stb. adók­nak az állami közszolgáltatások rendszerével szerves és oly egészbe való összefoglalása, amely a termelési érdekeket is megfelelően figyelembe veszi. Itt kell beszélni a gazda­sági oktatásról és a budget-viták alatt már annyiszor ismételt számos egyéb problémáról, amelyek legtöbbje bizony csak fokozatosab­ban korántsem jelenti azt, hogy mindent az európai kialakulásra kellene bíznunk. Ellenke­zőleg, magam is azokkal tartok, akik szívesen látnának egy összefogó programot a kormány­nak a gazdasági­­cél fellendítésére vonatkozó . l'kf ' ' . JL L k­:i mn­em, hogy egy lassabb időre felállított ily program annak részleteiben is betartható, ha­nem főleg azért, mert úgy gondolom, hogy a különböző gazdasági tárcák működésében na­gyobb egységet biztosítana, ha ily. programfel­állítás útján alkalom nyílnék az intézkedések kölcsönös vonatkozásait és kihatásait megfele­lően mérlegelni. A termelés minden téren sok nehéz­séggel küzd és ezek a nehézségek sok elfogultság- forrásai a termelés külön­böző ágai között. Enyhítené a súrlódási felületeket, ha legalább fő irányvonalaiban tisztán állna előttünk, hogy mit várhat a közhatalom részéről az egyik és mit a másik termelési ág és milyen „áldozatot" kell hozniok az általános közgazdasági érdekből egymással szemben,­­és évek múlva éreztetheti a maga jótékony hatását, ellenben már most és sokszor igen je­lentékeny tőkebefektetést igényel. — Épp ezért nézetem szerint a rendelke­zésre álló pénzeszközök felhasználásában való gazdaságosság és a kiadásoknál való helyes célkitűzés az a legfőbb posztulátum, amelyet az állami közegek működésével szemben fel­állítanunk kell, ha azt akarjuk, hogy a köz ál­tal hozott áldozatok tényleg arányban álljanak a termelők által elért előnnyel. A szövetkezeti akcióknál ily eredmény nem­ mutatkozott s általában azt hi­szem, hogy a nagy közvélemény nem eléggé érzi át a magánkereskedelem szerepének azt a jelentőségét, amely­­lyel ez minden nemzeti közgazdaság­nak s e közgazdaság többi termelési ágainak a fellendítése tekintetében is bír.­­ Amellett, amit kormányintézkedésektől kell és lehet várni, a közvélemény maga is so­kat segíthet a termelő társadalmon, ha bele­viszi a tagok egymásra utaltságának és meg­szilárdítja az egymás kölcsönös megbecsülésé­nek az érzetét. Mert az egymás ellen folyta­tott harc mindig elpazarolt energiát jelent. Amelyet helyesebb a közös célnak, a nemzeti * .lésavi: a vnná:. .·-:#!»• ■' tér ‹•&.. iV-Úta­nutik. Kereskedelmi mérlegünk passzivitása — Ami kereskedelmi mérlegünk passzivitá­sát illeti, erről a legutóbbi időben már annyi elsőrendű szakemberünk beszélt, hogy ez a téma véleményem szerint ki van merítve. Egy pontra, nevezetesen a luxusfogyasztásra néz­ve azonban rövid megjegyzést teszek. Mert azt, hogy mi a luxus, igen nehéz megállapítani. Nem olyan igen régen a zsebkendő használata is az volt, még igen elő­kelő körökben is; ma Amerikában azt sem tartják luxusnak, ha a gépírónők autót tartanak, mert amint tudom, pél­dául a newyorki bankok fizetési elő­legeket is folyósítanak alkalmazottaik­nak ily célra. — Nálunk a helyzet kétségkívül más. De azt mi sem feledhetjük el, hogy a háborút ál­talában véve mindenütt felfokozta az abban résztvett, sok helyen megfordult sokat lá­tott és az otthoninál egy és más vonatkozás­ban jobb ellátást is élvezett alsóbb néposztá­lyok igényeit. És ez nemcsak káros hatással járt .Az igények növekedése fokozott mun­kára is serkent, mert az egyszer megpróbált jobbat senki sem nélkülözi szívesen. — Aztán nem feledhetjük azt sem, hogy a kereskedelemnek, amelyről fentebb is beszél­tem, éppen a fogyasztók igényeinek a növelé­se az egyik legfontosabb szerepe. Mert mit jelent új vevőközönségét, új piacokat terem­teni ? Rábírni az embereket arra, hogy olyat vásároljanak, aminőt eddig nem vásároltak, hozzászoktatni őket új áruk és javak állandó vételéhez, szóval fokozni igényeiket az étkezé­sük, a ruházkodásuk, a lakásuk berendezése stb. tekintetében. Ila a kereskedelem jól dol­gozik ,mindig több és többféle áru kel el, — és tehát emelkedhetik és jobban prosperálhat a termelés.­­ •— A nemzeti közgazdaság szempontjából A termelő erők szabad kifejtése Mikor 1848-ban a Lánchíd építése már befejezéshez közeledett, Széchenyi István gróf a Duna partján egy napon izgatottan kérdezte Clarktól, hogy ilyen nagyarányú hídépítkezéseknél szokott-e szerencsétlenség történni. A híres építész megnyugtatta és azt mondotta, hogy reméli, minden baj elkerülhető lesz. Széchenyi határtalan boldognak érezte magát s szinte átszellemülve ma­gyarázta Clarknek, hogy ő a Lánchíd zavartalan felépítésében szimbólumát látja annak, hogy a nemzet is minden megpróbáltatás nélkül keresztül fog gázolni az akkor már túlfűtött forra­dalmi időkön. Leírhatatlan keserűség és lehangoltság fogta el Széchenyit, amidőn néhány nappal e beszélgetés után a szerencsétlenség mégis megtör­tént. Az épülő Lánchíd katasztrófájá­ban az ország nemsokára bekövetke­zett katasztrófáját látta meg. Nem tudom, hogy Herczeg Ferenc, amikor A tudat megírta, gondol­-e erre a jelenetre.' De az kétségtelen, hogy Széchenyi’ 'szelleme hídja kell hogy legyen a megcsonkított' és dara­bokra tépett Magyarország ujjászületé­sének. Mert nem hiába írta Arany Já­nos olyan­­ elékbemarkolóan Széche­nyiről ódájában: ,,Reménye a'remény nélkül valónak" ' A magyarság csak Széchenyi István gróf örökközítélő eszményi nagyságán át fog tudni régi határaival feltá­madni.

Next