8 Órai Ujság, 1929. június (15. évfolyam, 121-146. szám)

1929-06-01 / 121. szám

SZOMBAT2. CÉDÁÉ 1029 JUINTU­S t­ntermiSí­G Lansbury és Ammon munkásvezéreket, vala­mint Wilkinson asszonyt, a munkáspárt je­löltjét. Újra megválasztották továbbá Ameryt, az eddigi dominiumü­gyi államtit­kárt, Trevelyan munkásvezért­­és Locker- Lampson konzervatív külügyi alállamtit­­kárt. A munkáspárt egyedül a konzervatív Birmingh­amban négy mandátumhoz jutott. Lady Astor konzervatív képviselőnőt Ply­­mouthban 211 szavazatnyi többséggel újra megválasztották. Kibukott a kabinet négy tagja Eddig a kabinet négy tagja szenvedett ve­reséget : a munkaügyi miniszter, az Attorcy General, a kereskedelmi minisztérium parla­menti titkára, akinek állása megfelel nálunk egy politikai államtitkári állásnak, továbbá a belügyminisztérium parlamenti titkára. Meg­választották ezzel szemben a belügyminisztert, a hadügyminisztert, noha múltkori többségük lényegesen csökkent, továbbá a közegészség­­ügyi, légügyi és közoktatásügyi minisztert. Birminghamben Sir Austen Chamberlaint 43 szótöbbséggel válasz­tották meg, miután pártja kivánáságára újból összeszám­lálták a szavazatokat. Vereséget szenvedett többek között az előző parlament helyettes elnöke, Hope is. A megválasztottak között van Baldvein Olivér, a miniszterelnök szocialista fia, aki most lett először képviselő, továbbá Sir Herbert Sámuel, a liberális párt egyik ve­zére, aki tizenegyévi távollét után került be újból a parlamentbe. Saklatwalat, az előző parlament egyetlen kommunista tagját a munkás­párt buktatta ki. Baldwin miniszterelnök feleségével együtt teljes visszavonultságban töltötte a választás estéjét Londonban, a hivatalos miniszterelnöki rezidenciában, miután lakóhelyeiken az illeté­kes kerületben leszavaztak. Mulatságos választási epizódok is játszódnak el, így hallani arról, hogy szá­mos női választó a szavazat leadása után megbánta pártállását. Az egyik női választó vigasztalan volt, mert szavazatát Lloyd Georgera adta le, akit konzervatív jelöltnek tekintett. Egész családok együtt mentek a választói helyiségekbe szavazatuk leadása végett. A munkásnegyedekben sokkal nagyobb érdeklődés mutatkozott, mint a polgári vidé­keken. Az általános közönyre jellemző, hogy az esti lapok nem is adtak külön kiadást. Az éjjeli órákban a nagyobb áruházak és lapok transparensei előtt nagy tömegek gyülekez­tek, de a hangulat korántsem közelítette meg a nevezetesebb sporteredményekre várakozó közönség izgalmát. Az újabb eredmények kiírását sohasem követte tetszésnyilvánítás. Egy helyen a kiváncsiak ellepték a kocsi­­utat, mire egy mega­fon ezt a felszólításit in­tézte a tömeghez: Tessék a forgalmit sza­badon hagyni. A tömeg erre, mint egy em­­ber, katonásan átvonult a­ túlsó ehetire.­­ A helyzetkép csak pénteken délután fog kibon­takozni, hát nem lehetett többé a terembe visszaté­résre bírni. A tolongásban igen sok ember megsebesült. Algerch­otban mintegy 3.000 ember, aki egy konzervatív választógyűlésen vett részt, a kommunisták lazító küzöcszólá­sai annyira feldühösített, hogy­­ a tömeg a kommunista agitátorokra támadt és meg akarta őket lincselni. A rendőri ké­szenlét közbelépésének volt köszönhető, hogy vérontásra nem került a sor. London egyik külső városrészében John­son Hicks belügyminiszter választóit jelölt­jük annyira kihozta sodrából, hogy­ a rend­őrségnek kellett a nyugalmat helyreállítani. Hidks ugyanis több kérdőlapot, amelyen a választók kérdéseiket írásba foglalva ad­ták át a szónoknak, nyilvánosan széttépett. Ez a belügyiminiszter híveit is annyira elke­serítette, hogy jelöltjük ellen támadtak. Érdekes módon kísérelte meg Johnson Hicks belügyminiszter, hogy választóit sza­vazásra bírja. Kék szalagokkal, a konzer­vatív párt hagyományos színével, díszített négyesfogatban vágtatott végig a belügymi­niszter kerületének községein. A díszruhás lovászok röpcédulákat osztogattak, amelyek­ Elmaradt a „második Szinovjev-levél“ A lapok közük a három párt vezetőinek utolsó felhívásait. Baldwin, aki tegnap 12 vá­lasztókerületben mondott beszédet, végül pedig még a rádióban, felszólította a választóközön­séget, hogy továbbra is ajándékozza meg bi­zalmával. Mac­Don­ald arra számít, hogy a kor­mány fölött határozottan­­ ítéletet mondanak. Lloyd George a konzervatívok megsemmisítő vereségét és a liberális párt meglepő felemel­kedését jósolja. A „Szinovjev-levél", vagyis a választási meglepetés az utolsó pillanatban, —amelyet néhány lap várt, — elmaradt. Zavargások, választási trükkök A választási küzdelem tegnap este több helyen zavargásokra vezetett. Tivertonban Deven­shire grófságban egy mozgófénykép­­színházban a liberális jelölt zsúfolt ház előtt mondta el programmbeszédét. Egy­szerre csak éles kiáltás hasította át a ter­met: — Tűz van! Tűz van! Irtózatos pánik támadt. 1200 ember egy­mást letiporva igyekezett a kijáratok felé. A­ választógyűlés vezetősége hiába igyeke­zett megnyugtatni a tömeget, hogy csupán az ellenpárt trükkjéről van szó, a választó­— Gyomor-, bél- és anyagcserebetegek­nél a természetes „Ferenc József” keserű­­víz az emésztőszervek működését hatható­san előmozdítja s így megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József víz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor- és bél­szabályozó szer kapható gyógyszertárak­ban, drogériákban és fűszerüzletekben. ben a választókat emlékeztetik polgári kö­telességeikre. Hal halott! A választásoknak hat halottjuk van. A wey­­raouthi választási irodában az elmúlt éjszaka a szavazatok összeszámlálása közben egy het­venéves tisztviselő a nagy izgalomban hirtelen összeesett és meghalt. Az idős szavazatszám­láló tisztviselőt az izgalmak okozta szívszélhű­­dés ölte meg. Leeds városában halálraéget­t egy 30 éves béna nő, akinek szülei elmentek hazulról, hogy eleget te­gyenek választói kötelességüknek. A konyhá­ban közben tűz ütött ki s a béna nő nem tudott menekülni. A londoni Ch­aringerosson könnyen végze­tessé válható baleset történt. Beomlott egy fal, csodás véletlen folytán azonban senki sem se­besült meg. Több utcában kisebb-nagyobb verekedésekre került a sor a különböző pártok mellett tüntető embercso­portok között. Az emberek kövekkel dobálták meg egymást, úgyhogy a rendőrségnek is közbe kellett lépnie. Csánki Dezső államtitkár balesete a Várban (Saját tudósítónktól.) Csánki Dezső, h­e­­lyetes államtitkár, az Országos Levéltár fő­igazgatója ma délben a Várban az utcán menetközben hirtelen rosszul lett, elszédült és a földre zuhant. Esés közben fején sér­tette meg magát és testén is több záródást, szenvedett. Az azonnal előhívott mentők részesítették — Vízállás. A földmívelésügyi minisztérium vízrajzi osztálya jelenti: A Duna Dunaremete és Esztergom-Dunapentele között árad, máshol apad, Bajáig alacsony, lejebb közepes vízállású. Mai vízállások: Passau 338, Stein 9­1, Bécs 72, Pozsony 234, Komárom 330, Budapest 285, Paks 202, Baja 294, Mohács 320, Barcs 54 cm. A Tisza végig apad, Szolnokig alacsony, le­jebb közepes vízállása. Mai vízállások: Tisza­első segélyben Csánki Dezsőt s fején lévő három cm.-es repesztett bőrsebet bekötözték. Az első segélynyújtás után laikusára szállí­tották Csánky Dezsőt, akinek állapota egyéb­ként értesülésünk szerint egyáltalán nem ad aggodalomra okot és a délelőtti incidenst is csak múló rosszallat okozta. bécs mínusz 4, Vásárosnamény mínusz 24, Tokaj 102, Tiszafüred 165, Szolnok 232, Csongrád 220, Szeged 270, Csenger 26, Gyoma 108 cm. — A Mastyar Györgypedalfziciai Tilp.Ha­rta: június 2-án és 3-án Pest vármegye székházának közgyűlési termében tartja III. Országos Értekez­letét. Az értekezlet tárgya az érzéki, értelmi és erkölcsi fogyatékosságok megelőzésének és a fo­gyatékosok védelmének kérdése. Az ügy iránt ér­deklődőket ez után is meghívja és szívesen látja az értekezlet szervezőbizottsága. _jtQF4~'i8r | UFA UFA I VILÁGHÁBORÚ i­es honvédei UFA UFA I mítomim' I SZÉKELY BAKÁK­ UFA UFA I KáROlY BAKÁK 1 SOMOGYI BAKÁK UFA UFA [ 32-esek 1 KÁRPÁTOK 1 UFA U­FA [ ~ KRASZNIK 1 BELGRÁD1 IJFA UFA 1 TordurTi A fényesen átalakított aLHIUMERHEIM­ (volt Nyári Admiral) Stefák­ia-út 25. szám. Kalmár Tibor zeneszerző és jazz zene­kara hangversenyez. ★ Párisi mondaii élet. Záróra Zongoránál Magyar » . , László zeneszerző! reggel 6 órakor Szombaton nyílik meg a harmadik Nemzetközi Falufejlesztő Kongresszus (Saját tudósítónktól.) A harmadik Nem­zetközi Falufejlesztő Kongresszus, amelyen Európa valamennyi nemzete képviselteti ma­gát, szombaton délelőtt 11 órakor kezdi meg gyűléseit a Mezőgazdasági Múzeumban. Ezt megelőzően reggel 9 órakor a Vérmezőn gyülekeznek a kongresszus tagjai, ahonnan több, mint kétezer lovas kisgazda vonul fel a kongresszusra. A kormányzó fél tizenkét óra­kor érkezik a kongresszusra. Délután 1 óra­kor a földmívelésügyi miniszter dezsönét ad a kongresszus tagjainak tiszteletére és dél­után 3 órakor lesz az első nyilvános ülés. Este háromnegyed hét órakor a kultuszminisz­ter az Operában látja teára vendégül a kong­resszus tagjait, akiknek tiszteletére az Operá­ban a „Farsangi lakodalom“ kerül színre. Június 2-án lesz a második rendes ülés, mely után 1 órakor a főváros az Állatkert­ben ad díszebédet. A harmadik napon dél­előtt tartják a harmadik ülést, majd a kong­resszus tagjai a Hangya szövetkezet üzemét tekintik meg,, este 7 órakor pedig a parlament elnöksége fogadja őket. Június 4-én a kong­resszus résztvevői Szegedet és Nagykőröst tekintik meg. A kongresszus szervező és előkészítő bi­zottsága Schandl Károly nyugalmazott állam­titkár vezetésével már péntek óta a Mezőgaz­dasági Múzeumból irányítja a szervezés nagy munkáját. A Nemzetközi Falufejlesztő Kong­resszus alkalmával rendezendő dunakeszii ki­állítás ünnepies megnyitása szombaton dél­előtt 11 órakor lesz a dunakeszi iskolaud­varon.. A kiállítást a kongresszus külföldi részt­vevői vasárnap délután tekintik meg, amely alkalommal Dunakesziben nagyszabású ünnep­séget rendeznek. A kiállítást szombat déli 11 órától hétfő estig tartják nyitva. Eleinte kedvetlen, később barátságos volt a berlini tőzsde Irányzata Berlin, májius 31. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) Az ér­téktőzsde a tegnapi szilárdság után ma ellany­hult, amit a Londonból érkező besszh­írek idéz­tek elő. A tőzsdeidő későbbi folyamán külföld­ről és vidékről érkező vételi megbízások ismét megjavították a piac irányzatát, úgy hogy az árfolyamok 1,3 százalékkal emelkedtek. Na­gyobb üzlet csak festékipari értékekben és a bányapiacon volt, míg a speciális papírok leg­nagyobb részénél tartózkodó volt a hangulat. Zárlatkor az alapirányzat barátságos maradt. Záróárfolyamok: Norddeutscher Llovd 110.75, Deutsche Bank 163.50, AEG 198.50, Lidit und Kraft 224, Ges. fiir elektr. Unter­­nehmungen 226%, I. G. Farbenindustrie 256, Polyphon 449, Gelsenkirchen 133.25, Harpe­­ner 142, Glanzstoff 440, — Julá­nyos gyermekfényképek Kossak Utódánál. — A rendes emésztés a jó egészség alapfel­tétele s éppen azért ajánlatos, hogy magu­kat egészségesnek érző egyének is időközön­ként néhány napon át reggelenként félpohár Hunyadi János természetes keserű­vizet igya­nak. Ezáltal sokszor súlyos bajoknak vehet­ik elejét. — ROZGONYI gyermekképei jutányosak. — Az idei nyár még sokkal forróbb lesz, mint a tavalyi — ezt jósolják a meteoroló­gusok. A kánikula még a dandykról is lehúzza a kabátot. Az idei divatszezon legkelendőbb cikke a férfiing lesz. Lustig Ede cég június 1-től­­­ jú­nius 14-ig nagy férfiingvásárt rendez, amelyen körülbelül 20.000 drb saját készítményű selyem­­puplia, angolzefir, Oxford és brocke­inget árusí­tanak 16 és 18 pengő helyett 10 pengős egység­áron. Emlékszik a tavaly nagysikerű Lusztig Ede férfiingvásárra? Az idei vásárnak még na­gyobb attrakciói vannak. Okvetlenül olvassa el a a cég mai lapunkban megjelent hirdetését. RÉSZLETRE^*) készpénzárban, megbízható minős »\.et ROYAL BUTORCSArNOK !iar mass­ u. 34 és f Klinikával sz*» b?nf Köz­tisztviselők állandó szállítója

Next