8 Órai Ujság, 1930. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1930-01-01 / 1. szám
1980 JANUÁRI ÓMajlAG SZERDA 3. OLDAL Negyvenmillió pengő értékű közmunkát ír ki sürgősen a főváros Iskolát, kórházat, vásárcsarnokot, strandfürdőt, garázst és szemétégető telepet építnek . Teljes erővel indul meg a főváros küzdelme a munkanélküliség ellen (Saját tudósítónktól.) A főváros pénzügyi bizottságában a közelmúltban felvetették a munkanélküliség enyhítésének kérdését és ennek kapcsán a közgyűlés is olyan határozatot hozott, hogy a főváros vezetősége adja ki mindazokat a közmunkákat, amelyeknek a végrehajtását már régebben elhatározták. A legutóbbi tanácsülésen részletes jelentést tettek a közmunkákról és ennek alapján felállítottak egy programmot, amelynek végrehajtását a legrövidebb időn belül meg is kezdik. A tanács bizonyosra veszi, hogy a körülbelül 60 millió pengőre rugó közmunkák kiadásával munkaalkalmat teremt és kenyérhez juttat sokezer olyan embert, akiknek a mai gazdasági viszonyok közt nincs foglalkozásuk. A közmunkák programjában első helyre vették azokat, amelyek most állnak végrehajtás alatt. Ezek sorába tartozik a Garai téri és a Ferdinánd-téri piacok építkezése három és félmillió pengő költséggel, a soroksári úti élelmiszer-nagyvásártelep építkezése 18 millió pengővel és szó van a Teleki-téri piac rendezéséről is, amire azonban egyelőre még nem találtak fedezetet. Nagyarányú munkák indulnak meg a Soroksári-úton, ahol a vágóhidakat kell kibővíteni, mert a mai berendezkedések már nem felelnek meg. Különösen nagy szezonja lesz az iskolaépítkezéseknek, mert az 1929-re tervezett iskolák még nem készültek el s így ebben az évben az 1929. és 1930. évi iskolaépítkezéseket együttesen fogják bonyolítani, összesen nyolc iskolát építtetnek 4 millió pengő költséggel. Ettől függetlenül nagy munkát kapnak az építészek és építőmunkások tatarozások révén is, amelyekre jelentős összeget irányoztak elő. A jövő évi munkaproram élén áll az új Rókus-kórház építkezése, amelyre ebben az évben négymillió pengőt költenek. A Margit-kórházat is kibővítik, továbbá új tüdőbeteggondozókat építenek, a Szegényház-utcában, Tölgyfa-utcában és Kelenföldön, összesen egymillió pengő értékben. A kórházak tatarozásai közt szerepel az Új Szent János-kórház új fekvőcsarokának építkezése, amely hatszázezer pengőt igényel. A Lágymányoson építik meg az új kísérleti szemétégetőt 250.000 pengő költséggel, ahol ki fogják próbálni, hogy a budapesti szemét mennyiben alkalmas az égetésre. Ha a kísérletek beválnak, akkor egy hatalmas intézmény létesül a főváros szemetének elhamvasztására. A köztisztasági hivatal új garázst épít Budán, a Csapláros utcában és ugyancsak folyamatban vannak már az új autósdiszgarázs nagyméretű munkálatai, ahol az alapozással és a berendezési munkálatokkal már készen vannak,de a hátralévő munkák is több millió pengőt igényelnek. Szó van a budai hegyipálya modernizálásáról őrültjeiül félmillió pengő értékben. Templomok tatarozására 800.000 pengőt irányoztak elő és folytatják a Rezső téri Fogadalmi templom építését, amelyre másfélmillió pengőt költenek. Háromszáz darab új szükséglakás épül 800.000 pengőért. Szó van az új Szegényház megépítéséről is és teljesen átalakítják a Notre Dame de Sion intézetet, ahol leányárvaházat létesítenek. Mindezek az utóbbi munkák mág januárban megkezdődnek. A Wenckheim-palotának a fővárosi könyvtár részére való átalakítása folyamatban van és már csak a belső berendezések vannak hátra, amelyek az iparművészetnek nyújtanak munkaalkalmakat. A Vizafogónál és Lágymányosnál tavasszal megkezdik a tömegstrandfürdők építését. Az artézi fúrásokat, melegvíz után, már be is fejezték és a további munkálatokra 1 200.000 pengőt irányoztak elő. Elkészültek a pontos tervek a Gellért hullámfürdő kibővítésére vonatkozólag is, amelynek érdekeiben a főváros több telket sajátított ki. Előtérben van a fürdőkórház létesítése a Horthy Miklós úton, ahol a munkálatokat nyomban megkezdik, mihelyt a telekvásárlásokra megérkezik a kormányhatósági jóváhagyás. A fővárosi közmunkáknak leghatalmasabb hányada volna a gázművek, elektromosművek és vízművek kibővítése, amit az illetékes ügyosztály 80 millió pengő kölcsön felvételével akar biztosítani. A tárgyalások még folyamatban vannak és ha a nemzetközi pénzpiac helyzete enyhül, a főváros nyomban igéybe veszi ezt a hatalmas kölcsönt és akkor a munkaalkalmak hosszú sorozata fog egyszerre megnyílni. ■ A tanács felhívta az összes ügyosztályokat, hogy mindezeneket a munkálatokat soronkívül írják ki és minden bürokratikus lassúság kikapcsolásával intézkedjenek az összes munkálatok vállalatba adása érdekelten. 2HBanBBBUBBBBB&jSBBBBHBaBHHBnr. [ Az új esztendő első öröme: I Mernl ÁRLESZÁLLÍTÁSA Kérje új árjegyzékünket! Boldog újévet! MEINL GYULA R.-T. Sír I Shill Élű január elsejétől kezdve az eddiginél is még sokkal nagyobb arányban folyik az olcsó árusítás. 1 pár meleg női gyapjúharisnya........................................P 1.80 1 pár teljesen hibátlan jóminőségű mű selyemharisnya . P 3.90 1 méter jóminőségű pamut lepedővászon egy szélességben P 2.50 1 méter duplaszéles paplanlepedő-kreton ...................P 2.95 Világmárkájú gyapjúharisnyák, meleg téli pulloverek, mellények, kötött kabátok meglepő olcsó árakon. El ne késsé, sőt jöjjön korán, amíg a vásárra bocsátott meleg téli kesztyűkből és meleg, valamint selyem nőinadrágokból a megfelelő szint és nagyságot saját részére és kedves hozzátartozóinak biztosíthatja. SCHNEIDER JÓZSEFIJE (&B.U a ÉoMe I sí m l’en fcl®zt lt vevőinek ' Ságra?. \ t s ismerőseinek 1 GÁL Í ^ fehérnemű special s a raí lárdy-Wí Január 13-ig tárt a hágai konferencia A Belel jévüléseti ügy esetleges nehézségei nem tartóztathatják lel a Young-terv életbelépését Páris, dec. 31. (Mezgyikr Távirati Iroda.) A második hágai értekezlet küszöbén a Petit, Párisién fontosnak mondja, hogy az előkészítés során minél szőkébb kőbe szorítsák az értekezleten felmerülhető nehézségeket. Az eszményi cél az lenne, hogy az értekezletnek más feladata ne legyen, minthogy jóváhagyja a különböző bizottságok munkálatait. A lap sajnálattal állapítja meg, hogy nem minden érdekelt fél tanúsított az előkészítés során engedékeny szellemet, így például a keleti jóvátétel kérdésében a magyarok a végletekig makacskodnak. Ez a legnagyobb akadálya annak, hogy az értekezlet gyorsan és sikerrel végezhesse munkáját. Mindaddig, míg a magyarok nem hajlandók engedni, a kisantant államai — mint Minorescu jelezte — nem fogadják el azokat a terheket, amelyeket a jóvátétel bizottsága által kidolgozott előkészítési tervezet rájuk hárít és így az a veszély fenyeget, hogy a keleti jóvátétel problémája függőben marad. A lap értesülése szerint a bulgárok hajlandók engedni. A Journal Titulescu és Briand tegnapi találkozásával kapcsolatban szintén, foglalkozik a keleti jóvátétel kérdésével. A Journal is úgy tudja, hogy a bolgárokkal valószínűleg sikerül megegyezni. A hatalmak 12,5 millió aranyfrankot kívánnak Bulgáriától 37 éven keresztül, míg a bulgárok 9 milliót ajánlanak fel ugyancsak 37 évre. A legnagyobb nehézséget — állapítja meg a Journal — Magyarország ellenállása okozza. A Journal szerint az okozza a nehézséget, hogy a magyarok azok, akik kártalanító címén igényeket támasztanak. Csehországtól 1, Romániától 2, Jugoszláviától pedig szintén 1 milliárdot követelnek. A lap szerint nehézségek merülnek fel a jugoszlávok részéről is, akik kifogásolják a legutóbbi felosztási tervezetet és ellenzik azt a módot, amelynek alapján a nekik juttatott előlegeket megállapítottak. London, dec. 31 (Magyar Távirati Iroda.) A Daily Telrgraph diplomáciai levelezője szerint Henderson nem vesz részt a második hágai konferencián, mert ott nem kerülnek szóba diplomáciai kérdések, fontosabb politikai problémák legfeljebb a Young-terv végleges fennakadása következtében támadhatnának. De még ha folytatódnának a jóvátétel körül magyar és bolgár részről felmerült nehézségek, ez sem tartóztathatná fel a Young-terv általánosabb természetű rendelkezéseinek hatálybalépését. A francia sajtó céloz ugyan arra, hogy a francia delegáció szóba hozza majd a szankciókat, arra az esetre, ha Németország elmulasztaná fizetéseit. A Young-tervnek azonban alapelve az, hogy a Dawes-tervel szemben inkább a kooperáció szellemében bízik; a fizetések körül felmerülhető nehézségek eldöntésére a döntőbíróságok lesznek hivatottak. Némi nézeteltérés áll még fernn, a levelező szerint Anglia és a többi delegáció között a természetbeni szállítások tekintetében. Kisebb nehézségek merülhetnek fel a Nemzetközi Bank kérdésében is. Az összes hatalmak bizonyára beleegyeznek majd egy amerikai elnök kinevezésébe, viszont Anglia aligha járulhat hozzá ahhoz, hogy ügyvezető igazgatónak német vagy francia embert nevezzenek ki, mert szerinte semleges személyiség sokkal megfelelőbb volna erre az állásra. Paris, dec. 31. (Magyar Távirati Iroda.) Ma délben a köztársasági elnök elnöklésével kormánytanács volt, amelyen a miniszterelnök és a külügym miniszter részletesen beszámolt a hágai értekezlet előkészítéséről. Délután a miniszterelnökségen tanácskozásra ülnek össze mindazok a francia politikusok és szakértők, akik részt vesznek a hágai tárgyalásokon. Páris, dec. 31. A lapok azt írják, hogy a január 3-án kezdődő hágai értekezlet január 13-án fejezi be tanácskozásait. (MTI.)