8 Órai Ujság, 1933. október (19. évfolyam, 223-248. szám)
1933-10-01 / 223. szám
1933 OKTÓBER 1 Kenyér, szén, textil: árleszállítás az egész vonalon Fabinyi kereskedelmi miniszter nyilatkozata a 8 Órai Újságnak (Saját tudósítónktól.) Tegnap — mint arról a 8 Órai Újság beszámolt — minisztertanácsot tartott a kormány. Egy döntő ütközet megindításának nagy vezérkari tanácskozása volt ez. A döntő ütközet a téli nyomorúság, az éhezés, a didergés, a hideg szobák, a rongyos cipők és a foszladozó ruhák ellen indul és már a bevezető vezérkari tanácskozás eredménye elhatározó győzelmet jelent. Jelentősen leszállította a kormány a kenyér és a szén árát, ezek után pedig sorra kerül minden, aminek ára nem áll arányban a közönség anyagi lehetőségeivel. A kenyér és a szén után sorba jönnek a pamutfonalak, a textíliák,amelyek az olcsóbb ruházkodást teszik lehetővé és természetesen mindent megelőzve, a burgonya. irtva, amikor 6.10 és 6.17 pengő volt a tatai és dorogi darabosszén ára, látjuk, hogy két év alatt 74, illetve 81 fillérrel csökkent az ár. A baglyasaljai darabosszén 5.64 pengő lesz, ami 65 filléres árcsökkenést jelent. A többi szénfajtánál még lényegesebb az árleszállítás. A pálfalvai szén kiskereskedelmi irányára 5.25 pengőről 4.88 pengőre, a mizsériai széné 5.05 pengőről 4.62 pengőre, a kisterenyei szén ára 4.70 pengőről 4.20 pengőre csökkentetett. A közönségnek az a része, amely nyílt fuvarban nagyobb tételekben vásárol, még jóval olcsóbban juthat a szénhez, mert a pálfalvai a hsz mázsánál nagyobb tételekben mázsánként 3.96, a mizsérfai 3.69, a kisterenyei 3.28 pengőbe kerül, míg kisebb tételeknél is csak 4 fillérrel magasabb az ár mázsánként. — Az idén, — mondottai Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter — az árelemző bizottság közreműködésével megszabtuk a budapesti piacon forgalomba jöhető több szénfajta irányárát, amelyek szintén közrehatnak abban, hogy a közönség az elkövetkező tél idején a korábbi árakhoz képest aránylag jóval olcsóbban elégíthesse ki szénszükségletét. A brennbergi szén irányára 5.70 P, a pilisvörösvárié 4.58, a királdi darabos széné 4.56, a berentei széné 4.18, a kisgyóni széné 4.06 P a kiskereskedelmi forgalomban, míg a nyílt fuvarárak ezeknél a szénfajtáidnál is 92—88 fillérrel olcsóbbak. Mindezek az árak maximális irányárak, amelyeknél magasabb nem követelhető, de alacsonyabbak a viszonyok alakulásához képest lehetségesek. Kiterjed az ármegállapítás a hazai és külföldi eredetű koksz árára is. A hazai zsákolt diókoksz a nagy -és középkereskedőknél a tavalyi 8.40 pengővel szemben az idén 7.90 pengőért, a gázgyártól pedig a tavalyi 7.75 pengő helyett 7.55 pengőért szerezhető be. A Csepelen tároló külföldi koksz ára pedig oly módon csökken hogy a darabos koksz 6.85 pengővel szemben az idén 6.75, a zsákolt külföldi koksz ám a nagykereskedőknél 7.75 a tavalyi 7.90 pengővel szemben. A diákoksz ára mindkét viszonylatban 20 fillérrel magasabb. Fabinyi kereskedelmi miniszter hangsúlyozta még munkatársunk előtt, hogy igen alapos, beható tanulmányozás után sikerült a szénárak mostani lényeges mérséklését elérni és tovább működik a minisztérium, karöltve az árelemző bizottsággal, hogy más cikkeknél is ármérsékléseket érjenek el. Értesülésünk szerint, az árelemző bizottság elnökei tanácsa hétfőn délután ülést tart, amelyen különböző cikkek termelési költségeinek vizsgálatával kapcsolatban döntést fog hozni az árak mérséklésére. Nemcsak népélelmezési cikkekről van szó, hanem általában azoknak az ipari termékeknek ármegállapításáról, amelyek vizsgálatával már hónapok óta foglalkozik az árelemző bizottság. Az olcsó burgonya Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter már hosszabb idő óta folytat tanácskozásokat egyrészt a főváros burgonyaellátása, másrészt a burgonyaáraik mérséklése ügyében. Jelenleg az a helyzet, hogy a termelő igen kicsiny árat, mázsánként 1.60—1.80 pengőt kap a burgonyáért ,amivel szemben a közönség kénytelen mázsánként 11—12 pengőt is fizetni. A termelői és fogyasztói ár között olyan óriási a különbség, hogy ez tovább nem tartható fenn. A földmívelésügyi kormány ezért arra törekszik, hogy a termelői árat emelje, a fogyasztói árat pedig csökkentse ,tehát a két árat közelebb hozza egymáshoz. Előreláthatólag ebben az irányban rövidesen meg lesz is döntés, amely aztán a lakosság számára olcsó burgonyát, a termelőknek pedig jobb árat biztosít. A téli nyomor elleni hadjárat tehát nemcsak a munkanélküliek érdekében folyik, hanem a munkában levők érdekében is, hogy mindenki megtsze'k'a'ven mindennapi kenyeret. Fabinyi miniszter nyilatkozata : A tisztának csökkenése által elért Jceni.Az olcsóbbodás után a kereskedelmi miniszter az olcsó ruházati akción kívül állasaiban a textilneműsek árának csökkentésén is dolgozik. Az árelemző bizottság ebben az irányban most folytat tárgyalásokat és rövidesen intézkedés történik a pamutfonal árának leszállítására, ami természetesen az összes textilárak árában mérséklést fog előidézni. A szénárak csökkentéséről Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter a következőket mondotta munkatársunknak:• A kormány a háztartási fűtőszén és a brikett árát a szénkartelnek és a szénkormánybiztosságnak megszüntetésével kapcsolatban már a múlt ősszel lényegesen leszállította. A fűtési időszak közeledtével és a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel szükségesnek tartottuk, hogy az idén újabb árlezállítással könynyítsünk a fogyasztóközönség helyzetén. A múlt évben 6.74 pengőről 5.95 pengőre szorítotuuk le a brikett maximális irányárát, most pedig a tatai és dorogi brikett irányárát október 1-étől kezdve további 35 fillérrel csökkentjük, úgy hogy ezeknek a briketteknek az ára semmiesetre sem lehet több 5.60 pengőnél, ami a két év előtti állapottal szemben 1,14 pengős árcsökkenést jelent. A bányák az idén már, a múlt tapasztalatait felhasználva, sokkal jobb minőségű brikettet gyártanak. A most megállapított kiskereskedelmi ár, amelyben a házhozszállítás és az emeletre való felhordás is bennfoglaltatik. Aki nyilt fuvarban húsz mázsánál nagyobb tételt vásárol, az a brikettet 4.65 pengőért kapja, míg húsz mázsánál kisebb nyílt fuvarban 4.70 pengő lesz legfeljebb a brikett ára. A fővárosi szonárak A kereskedelmi miniszter ezután a fővárosi szénárakról a következőket mondta: — Ami a fővárosi szénárakat illeti, múlt évben a dorogi darabos szén kiskereskedelmi maximális ára 5.65 pengő volt, a tataié pedig 5.57 pengő. — Ezeknek az árát egyformán 5.35 pengőre szállítottam le, azaz 29, illetve 21 filléres csökkentést vittem keresztül, sőt a fogyasztó, amenynyiben nyílt fuvarban nagyobb tételeket vásárol, 4.44, illetve 4.48 pengőért vásárolhatja ezeket a szénfajtákat. A két év előtti árakkal összehason DímSíáG VASÁRNAP 3. OLDAL ........I Jl^nagya^sorskönyve^^^^^^^TM Szudy Elemér: Európa 0$ a magyarkérdés (A revízió külső és belső feltételei) 1 262 oldal 3 pengős Mindenkit érdeklő revíziós munka a legégetőbb magyar kérdésről. A trianoni békeszerződés revíziójának kérdéséttárgyalja, összes kül- és belpolitikai vonatkozásaiban, komoly történeti elmélyüléssel. Kapható MINDEN KÖNYVKERESKEDÉSBEN PANNÓNIA SZÁLLÓ Rákóczi-úti hallszerűen berendezett TONHERUCSEN szeptember 30-tól minden este SCOPENDANSANT JAZZ • BÁR CIGÁNYZENE Mérsékelt Árak. Százalékrendszer Vasár- és ünnepnapokon délután TÁNCOS UZSONNA-MO Megnyílt a lEUIMSI IMI 8181 ------------LURIA HÉDY J Szombaton DARVAS BOBBYg két zongorán Iráig nyitva BALOGH TIBORI a dobnál | Benes „ötéves terv©41 a kisantant számára Páris, szeptember 30. (Magyar Távirati Iroda.) A Matin római tudósítója a következő értesüléseket közli a szinajai kisantantértekezlet gazdasági határozatairól: Benes valóságos ötévi tervet terjesztett elő s azt javasolta, hogy a három kisantant állam 15 tagból álló gazdasági bizottságot létesítsen, amely egységes politikai irányítás alapján gondoskodnék a kisantant általános gazdasági érdekeiről. A három kisantant állam jegybankját szintén egy intézményben egyesítenék. A gazdasági tanács első ülését októberben Prágában tartanák meg. Valamennyi vámügyi kérdés megoldására középeurópai vámunió alakítását fogják javasolni.