8 Órai Ujság, 1937. augusztus (23. évfolyam, 173-197. szám)
1937-08-01 / 173. szám
1937 AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP JajSeilfl Gondolkodom, tehát vagyok Ma háromszáz esztendeje, hogy René Descartes főműve, az első filozófiai mű, amely a tudós latin nyelv helyett a csőcselék vulgáris francianyelvén íródott, a Discours de la méthode, napvilágot látott. A népfront Franciaországa nem túlságosan erőltette meg magát az európai gondolkodás egyik legnagyobb fordulópontjának a jubileumán; a nagy gondolkodó új életrajza vagy tanításainak újjáértékelése nem jelent meg az évforduló alkalmából; mindössze tisztes sorbonnei ünnep zajlik le, a közoktatásügyi miniszter és az elmaradhatatlan Paul Valéry beszédeivel. Nekünk, magyaroknak, azonban nagy okunk van rá, hogy szerettettel és hálával emlékezzünk meg erről az évfordulóról. Descartes Magyarországon is járt, mint katona vitézül harcolt a török ellen, részt vettEsztergom ostromában és hatása a magyar gondolkodás történetére megbecsülhetetlen volt. Az eszmék akkori lassú terjedése mellett szinte csodálatos, hogy egy erdélyi fiatalember, a francia gondolkodónak jóformán kortársa, magáévá tette és megemésztette Descartes elveit. A Discours de la méthode tricentenáriumával együtt mi Apáczai CseriJánost is megünnepelhetjük és megindultan emlékezhetünk meg a hágai, utrechti és leydeni egyetemen tanuló magyar diákok nemzedékeiről, akik évszázadokon át a nagy Cartesius eszméivel megrakodva tértek haza és ápolták tovább itthon a független gondolkodás lángját. René Descartes a magyar, kivált protestáns magyar kultúra egyik legfontosabb tényezője, a magyar lélekegyik alkatrésze. Ma pedig százszorosan, ezerszeresen időszerű. A szellem emberének nálánál tökéletesebb változata nem jelent meg az utóbbi háromszáz évben. Aki látta Frans Hals felejthetetlen képét, érezte, hogy ezek a szinte természetellenesen nagy, sötét szemek, ez a csodálatosan kidolgozott arc, amelynek minden izma külön életet él, ez az éber és hajlékony szellem az emberi létezés minden formájában otthonos, a lélek és a valóság minden táján ismerős. Descartes-ból hiányzott minden egyoldalúság; míg a legtöbb nagy gondolkodó lóháton, karddal az oldalán szánalmas figura volna, Descartes megállta helyét a csatatéren; míg a legtöbb ijedten csetlik-botlik a hölgyek társaságában, Descartes Krisztina svéd királynő legjobb barátja volt, még ballettet is írt a királynő szórakoztatására. Descartes esztendőket töltött a magányos meditációban és otthon volt az emberek társaságában; mindkettőnek a tanulságait levonta és egyiknek sem volt a rabszolgája. Nem bújt meg az örökkévaló eszmék kényelmes világában, hanem kilépett az emberek közé. De dacolt az emberekkel, vállalta a száműzetést az eszméi kedvéért. A teljes, feltétlen kételkedésből indult ki és az első bizonyosság, amelyhez eljutott, ez volt, gondolkodom, tehát vagyok. A mai átlagember ezt így fogalmazná át a maga használatára: szemet hunyok, tehát vagyok; lelkendezek, tehát vagyok; éljenzek, tehát vagyok; erőszakoskodom, tehát vagyok. Ma háromszáz éve jelent meg az a könyv, amely azt hirdette, hogy az ész a legegyetemesebben elterjedt dolog az emberek között; az igazság mindenkinek rendelkezésére áll, csak meg kell találni a megszerzésének helyes módszerét; csak felül kell kerekedni a szenvedélyeken és előítéleteken, amelyek akadályozzák az igazság felismerését. Ma egész rendszerek épülnek a szenvedélyekre és előítéletekre, emberek milliói élnek az uralmuk alatt. Az ész, mint afféle nem szívesen tűrt idegen, lesütött szemmel, rossz lelkiismerettel húzza meg magát az előítéletek és szenvedélyek orkánjában. Néha már maga is kételkedik saját magában- Talán nem ártana, ha Európa iskolába járna e háromszáz esztendős könyv kétszázkilencvem éve halott szerzőjéhez. Csongor MA NYIT CAPRI Teréz-körút 34. Tel.: 125-645 KURT ADAH európai mesterverseny győztes zenekarával KÉK BARLANGBAN RÁGI JÓZSI cigányzenekara Szolid családi szórakozóhely! Polgári árak! Tiencsin lángokban A kínaiak Kivégezték a Keleti k open független kormány tagjait Sanghaj, július 31. A Central News kínai hírszolgálati iroda jelentése szerint a japánok Tiencsin több negyedét felgyújtották. Japán bombák rombadöntötték Nankaj egyetemét. Sanghaj, július 31. _ A tungcsaui kínai csendőrség elfogta a Kelet-Hopej független kormány elnökét és tagjait és agyonlőtte őket. (MTI) Sanghai, július 31. (A 8 órai Újság tudósításai Ma éjszaka összeomlott Tiencsinben is a kínai csapatok minden ellenállása és a japán katonai hatóságok, ugyanúgy, mint Pekingben, Tiencsinben is teljesen urai a helyzetnek. Pekingtől a Sárga-tengerig japánka— A vakbélgyulladás veszélye elleni védekezés egyik hatásos módszere abban áll, hogy az ember a beleit hetenként legalább egyszer a természetes „Ferenc József“ keserűvízzel — reggel éhgyomorra egy pohárral — alaposan kitisztítja. Az orvosok ajánlják, HA ELUTAZIK, VEGYE IGÉNYBE az állomásodon vagy utazási irodákban az OEC* * podgyász- és utazási balesetbiztosítását. Jonai csapatok uralják a helyzetet s ezen a tényen aligha változtathatnak azok a kisebb harcok, amelyek a még portyázó kínai szabadcsapatok és a japán katonaság között időnként lefolynak. A szombati nap folyamán a japánok előreláthatóan teljesen megtisztítják a terepet és a Tiencsin környékén még mutatkozó kisebb ellenállás is megtörik. Az éjszaka folyamán sikerült eloltani azokat a tüzeket, amelyeket Tiencsinben pénteken este a japánok újabb bombázása előidézett. A japán katonai hatóságok egyébként befejezték a tiencsini kínai rendőrség lefegyverzését is. Sanghaj, július 31. A pekingi „rendészeti bizottság”a három japán és három kínai tagból áll. A városban teljes rend és nyugalom van. (MTI.) Tokió, július 31. A japán lapok részletesen beszámolnak a Pekingtől húsz kilométerre levő Sanghsziegen elfoglalásáról. A lapok hangoztatják, hogy a japán csapatok még nem ütköztek meg a központi kormány nagy hadseregével, amelynek ötvenezer embere észak felé nyomul (MTI.) A japán trónkatonaság az „Öreg-hídon“ át bevonul Pekingbe Tartós Hullám új eljárással, garanciávalEckertnél Vill., Múzeum-körút 10. Telefon: 13-45-29. / --------------------------------------------- Hétfőn ressel 1 órakor kezdődik a nyíri ursor! IV., Szervita-tér 4. VI., Király-utca 2. (Auker-palota) 3 Bezárták a sanghai tőzsdét Sanghai, július 3. (A 8 Órát Újság tudósítása) A sanghai tőzsdét — a világ egyik legfontosabb tőzsdéjét — pénteken bezárták. Előreláthatóan a jövő hét közepéig zárva marad a sanghaji tőzsde s addig szünetelnek az üzletkötések a kínai járadékokban. A tőzsde bezáratását elsősorban az a körülmény tette szükségessé, hogy Sanghai és Tiencsin, valamint Sanghai és Peking között a telefonösszeköttetés megszakadt és emiatt úgy a vevők, mint az eladók tartózkodnak az üzletkötésektől.