8 Órai Ujság, 1939. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

2 ben készek vagyunk mél­t^VB^^s ép­pen ennek propagálásám alapítottuk meg a Deutscher Volksbundot, amely mögött — bátran állíthatom — a ha­zai németség legalább nyolcvan szá­zaléka áll. Ezt a célt szolgálja még az a hetilap is, amelyet a miniszter­­elnök úr most engedélyezett szá­munkra és amely újév után jelenik meg. A németség iskoláit csak öntudatos németek vezethetik­ ­• Az iskolakérdésben különben ál­láspontunk a következő: Mindaddig, amíg az öntudatos hazai németség iskolái élén nem állnak olyan tanítók és tanárok, — ezt a miniszterelnök úrral is közöltem, — akik nyíltan a hazai öntudatos németséghez tartozók­nak vallják magukat, bármilyen típusú iskola bevezetése nem le­het számunkra kielégítő meg­oldás.­­ Ennek megvilágítására egy pél­dát szeretnék elmondani: a katolikus egyház sem elégedne meg azzal, ha egyházközségei élén olyan lelkipász­torok állnának, akik a Bibliát csak éppen közlik a hívekkel, anélkül, hogy hinnének benne, így mi sem elégedhetünk meg azzal, hogy isko­láinkban olyan tanítók és tanárok álljanak az élen, aki sem a népi ön­tudattal vallott felfogásunk szerint, sem pedig népszámlálási beismerésük alapján nem érzik magukat németek­nek, hazai öntudatos németeknek. — Reméljük azt is, — folytatta a Volksbund vezetője —, hogy az iskola­kérdés rendezése után az öntudatos hazai németség a Volksbundon kívül még egyéb egyesülési kereteket is kap, torna- és dalegyesületeket ala­kíthat, ahol népiségét a hazafias szempontok szemraeltartásával ápolhatja. minden irredentizmussal szemben... — Hogy a hazai öntudatos német­ség megmozdulásával kapcsolatban felmerült aggályokat eloszlassam, ezúton is kijelentem: 1. A hazai öntudatos németség nemcsak nyíltan színt vall minden esetleges irredentizmussal szemben, hanem mindenhol, ahol ilyen moz­galom felütné a fejét, nyíltan síkra is száll és minden erejével, minden szervezettségével annak megsemmi­sítésére fog törekedni. 2. Minden rendelkezésünkre álló alkalmat és módot megragadunk, hogy a megszállott területeken a megvalósított és minket kielégítő itthoni kisebbségi megoldás mellett szálljunk sík­ra és a megszállott te­rületen élő németség megértését a régi hazával szemben újra felélesz­­szük és azt kifejlesszük. 3. Miután a hazai öntudatos német­ség csak vé­v­­őségének szabadságát kívánja biztosítani, egy, bennünket kielégítő kisebbségi politika keretein belül, dacára, hogy az alkalom és a hangulat igen kedvező volna, el­­állunk minden önálló párt megalakí­tásától és politikai megmozdulástól. A hazai öntudatos németség tehát, ha népiségének szabadságát bizto­sítva látja, nem lát semmiféle szük­séget arra, hogy pártpolitikai meg­mozdulásokkal akarja elérni azt. Eredménytelenség esetén azonban e természetes jogunktól el nem állunk. 4. A hazai öntudatos németség a legőszintébben elismeri és el fogja ismerni a magyar faj államvezető szupremáciáját. 5. A hazai öntudatos németség ha­zafias magatartása nemcsak racioná­lis úton biztosítható, hanem a leg­mélyebb érzelmi alapon is, annál is inkább, mert a hazai hatszázezernyi német kisebbség Európa negyven­­milliót számláló népcsoportjai közül az egyetlen, melynek hazafias érzel­mei tradicionális alapokon nyugsza­nak és őseink révén kétszáz éven ke­resztül hagyományos alapon öröklő­dött át vérünkbe. A mi németségünk nem 1918-ban az igazságtalan páris­­környéki békék útján nyert új „ha­zát“, hanem megmaradt tradicionális ha­zafias érzésétől övezetien a ma­gyar állam kebelén belül, ott. SZC18 MfiCVafi JÖVŐT SOLDO© ÚJÉVET kíván • Standard stadio BBSBBOMBBESBim Bemutatja A BELVÁROSBAN : IV. PETŐFI-TÉR 2. d* siTzó műn TEL.: 38-50-05. — VÉTEL, Cíül, RÉSZLET,­­ Sw&caUQxicdáj Mám Szitwe&xUce&t a B­áá$m% Királyi és udvari hangszerpár SKá vei., Rákóczi ut 60. Az ország legnagyobb és legszebb rádióterme ahol apáink, nagyapáink, őseink éltek. Míg más népcsoportoktól az új ál­lam csak államhűséget követelhet, addig a hazai németségben megvan minden adottság arra, hogy hazafias beállítottsága érzelmileg is megala­pozott legyen. Hogy egy ki nem elé­gítő kisebbségi politika ezen a téren rombolólag hatna, hogy ezeket a gyökereket elsorvaszthatnák,­­ az természetes. Viszont egy kielégítő kisebbségi politika, ezek után, amit mondtam, azt hiszem semmiféle ag­godalmat nem kelthet. Elvárja a ha­zai öntudatos németség, hogy szá­mára egy modern reformpolitika út­ján a kisebbségi élet új periódusa következzék, mely hasznára lesz az országnak és hasznára lesz a német­ségnek is. 1939 JANUÁR 1. VASÁRNAP Sem államtitkárság, sem parlamenti képviselet — Közjogi követelései nincsenek a Deutsche Volksbundnak? — Mi csak azt akarjuk, — hang­zott a­ válasz, hogy törvényes kisebb­ségi jogainkat biztosítsák, ehhez vi­szont nem tartozik, — példaként emlí­tem — sem egy államtitkárság megadása, sem pedig az, hogy az öntudatos németség, mint ilyen az országgyűlésben is képviselve legyen. Ha a kormány úgy látja, hogy az ál­lam­titkári pozíciót egy öntudatos hazai némettel volna hasznos betöl­teni, úgy azt köszönettel vesszük, de ellenkező esetben jogsérelemről nem beszélnénk. Természetesen igen nagy megelégedést és örömet váltana ki a hazai öntudatos németség sorában az a tény, ha, amíg Magyarországon parlamntáris rendszer van, ebben az öntudatos németség is képviseletet kapna, természetesen számarányának megfelelően. Népcsoport és népiségi kataszter — Mi az álláspontjuk a népcsoport­fogalommal kapcsolatban! — A hazai németség 1931 óta ne­vezi magát népcsoportnak, összhang­ban a nemeztiségi kongresszus hatá­rozatával, amit csak megerősít az, hogy a magyarok világkongresszusa is erre az alapra helyezkedett. Azál­tal, hogy mi népcsoportnak nevezzük magunkat, nem kérünk különleges, vagy az államot veszélyeztető jogo­kat.­­ A népcsoport fogalma többek közt azt is jelenti, hogy az öntuda­tos hazai németségnek csak öntuda­tos német vezetői lehetnek és tisztá­zódnának azok a fogalmak, kik tar­toznak ide és kik nem. Ezt egy fel­­veendő népiségi kataszter útján lehetne elérni, amint ez már több országban megvalósult, nap­jainkban éppen Csehszlovákiában. A magyar hazához való viszonyunk a népcsoporttá való minősítés által sem változna meg. Mindazok a kósza hírek tehát, melyek szerint a hazai

Next