8 Órai Ujság, 1939. október (25. évfolyam, 199-222. szám)
1939-10-02 / 199. szám
3939 OKTÓBER 2. HÉTFŐ HADJELENTÉSEK i imm,1 mim NÉMET: 37 francia és 27 angol gépet lőttek le az első hónapban Berlin, okt. 2. (NST) A vasárnapra virradó éjszaka kiadott német jelentés szerint egy német vadászgép két angol repülőgépet lelőtt, amelyek túl közel merészkedtek a német partokhoz az Északi-tenger fölött. Vasárnap délelőtt Saarbrücken mellett az angol harcirepülőgép kísérelte meg a német határ átrepülését. Egy német vadászgéposztag mind az öt angol gépet lelőtte. Ugyanez a vadászraj délben Bitsch közelébben két francia gépet semmisített meg. A háború első hónapjában a franciák összesen 37 repülőgépet vesztettek, míg az angolok vesztesége 27 repülőgép. Az elmúlt napokat élénk légi tevékenység jellemezte. Az ellenséges vadászgépek többször megütköztek az angol és a francia felderítőgépekkel. A háború megkezdése óta szombaton este folyt le a legnagyobb légi ütközet a vonalak felett. Nemcsak egyes gépek, hanem több raj ütközött meg. Guy Lachambre légügyi miniszter a nyugati harctéren résztvett repülők felett tartott szendéje során két pilótát kitüntetett. (MTI.) FRANCIA: Nagy légiütközet Paris, okt. 1. (Havas.) Félhivatalosan jelentik: Amíg a szárazföldi hadműveletek terén a Rajna és a Mosel szakaszán szünet állott be és ezalatt a szünet alatt a francia csapatok megerősítették állásaikat, addig a szövetséges légihaderő az arcvonalak felett továbbra is eredményesen működött. Barátságos kézfogás a Kremlben * Sztálin üdvözli a moszkvai Kremlben Ribbentrop német külügyminisztert. Hátul középen Sztaposztnikov szovjetorosz vezérkari főnök, Ribbentrop mögött Perlem követségi titkár ANGOL: 35 perces légipárbaj a Siegfriedvonal felett London, okt. 2. (Havas) A Siegfried-vonal felett lezajlott légi ütközetről a tájékoztatóminisztérium még a következő részleteket jelenti: Angol repülők parancsot kaptak, hogy felderítő repülést végezzenek a Saar felett. Noha a német légelhárító ágyúk tüze igen heves volt, repülőinknek sikerült a zárótüzön keresztüljutni. Amikor repülőink már német terület felett 6300 méter magasságban haladtak, a raj vezetője 9 német Messerschmidt-rendszerű vadászgépet vett észre, amelyek 500 méterrel az angol repülők felett közeledtek. Valamivel távolabb, jobboldalról még hat Messerschmidt-vadászgép az angol felderítő repülőgépek felé tartott. Miután az angol repülők elvégezték felderítő munkájukat, visszatérni készültek. A német gépek azonban rendkívül heves tűz alá vették az angol repülőgépeket A 35 percig tartó erős tüzelésnek eredménye az volt, hogy a németeknek sikerült 3 angol gépet lelőni és egy másikat kényszerleszállásra bírni. Az angol repülőraj vezetője ezek után egyedül folytatta útját. A német gépek most közös erővel támadták az angol gépet. Az angol repülőnek sikerült két német Vadászrepülőgépet lelőnie. Erre a többi német gép visszafordult. Az angol repülőgépnek sikerült az angol állásokba visszajutni. Leszállásnál azonban felfordult és kigyulladt. A gép vezetője és a gépfegyverkezelő kisebb-nagyobb égési sebeket szenvedett. (MTI.) „BORGWARD“ más raktárról szállíthatók. VEZÉRKÉPVISELET, VI., ANDRÁSSY ÚT 47. Aknára futott egy hollandi aknakutató hajó Amsterdam, okt. 2. (NST.) Hivatalos jelentés szerint a Jan van Gelder nevű aknakutató hajó Terschelling magasságában úszó aknára futott, amely felrobbant. A robbanás súlyosan megrongálta a hajót. A jelentés szerint a szerencsétlenség következtében két ember meghalt, három súlyosan, négy pedig könnyebben sebesült meg. A szerencsétlenség ügyében bevezették a vizsgálatot. 3 Churchill a búvárhajók elleni védekezésről London, okt. 2. Winston Churchill, a tengernagyi hivatal első lordja, vasárnap este rádióbeszédet mondott a háborúról. Beszédében, a Havas-iroda jelentése szerint, az elmúlt hónap eseményeiből három dolgot emelt ki mint legfontosabbat. 1. Lengyelország elfoglalása. 2. Oroszország hatalmának érvényesítése Keleteurópában. „Remélhettük volna — mondotta Churchill, — hogy az orosz seregek barátként és szövetségesként vonulnak be Lengyelországba, nem pedig ellenségként.“ De nem így történt, az orosz hadseregnek meg kellett szállania a ma elfoglalt állásait, mert olyan keleti határt kellett teremteniönk, amelyeket senki sem mer megtámadni. . . Azt hiszi, hogy az orosz nemzeti érdek vezeti Moszkvát. Harmadik nagy eseményként Churchill az angol hajóhad eredményes működését , jelölte meg az ellenséges tengeralattjárók ellen. Egy egész hét múlt el anélkül, — mondotta, — hogy a német tengeralattjárók egyetlen egyedül úton lévő vagy hadihajóktól kísért angol hajót elsüllyesztettek vagy csak meg is rongáltak volna a nyílt tengeren. Október végére remélhetőleg háromszor annyi üldözőhajója lesz Angliának szolgálatban, mint amennyi a háború kezdetén volt. Végül Churchill azt fejtegette, milyen nagy erőt jelent az angol és francia***, birodalom együttműködése, valamint adonnijimisok, támogatása. (MTIJ^,^„ lengert szabadcsapatok ... Newyork, okt. 2. (Német Távirati Iroda) Északamerikában nagy figyelmet szentelnek az Angliához intézett német figyelmeztetésnek, hogy a német tengeralattjárók a kellő eszközökkel fognak védekezni felfegyverzett kereskedelmi hajók támadásai ellen. Amerikai magánkörökben fenntartás nélkül beismerik, hogy felfegyverzett kereskedelmi hajók nem mások tengeri szabadcsapatoknál. (MTI.) „OROSZ-MAGYAR ÜDVÖZLÉS“ Göring lapja a Magyarországba menekült lengyelekről Berlin, okt. 2. Az esseni Nationalzeitung, Göring vezértábornagy lapja, „Orosz—magyar üdvözlés“ cím alatt megírja, hogy a magyar határon elsőnek megjelenő orosz csapatok tiszti küldöttsége hivatalosan üdvözölte a magyar határőrséget. A sokezer lengyel menekült ellátása és elhelyezése Magyarországon — írja tovább a lap — a közeledő télre való tekintettel, mind súlyosabb gondot okoz a magyar kormánynak. Ezzel kapcsolatosan érdemes megemlíteni, hogy az utóbbi napokban már sok lengyel menekült fordult a budapesti német követséghez azzal a kéréssel, engedjék meg visszatérésüket lengyel hazájukba. A lap végül közli a belgrádi Vreme című lap egyik cikkét a Kárpátokon át Magyarországba menekült lengyelekről. Jobb sorsot remélheti ..Jur r. t. mmű VI.Teréz-feörút 41. Telefon: 127-091 ItBritannia szálló mellett) Ajánljuk többszörösen bevált szerencseszámainkat. I Sürgönyeim: „XOPBSOBS“ |