A 7 napról, 2003. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

2003-07-03 / 27. szám

Újra lesz gyógyszertár a Kertvárosban A patika titka: az összefogás Régi álma válik valóra a kertvárosiaknak. Az országos tiszti főgyógyszerész engedélyezte, hogy körzetáthelyezéssel az ed­dig a Petőfi utcán működő Árpád Fejedelem Gyógyszertár a Kertvárosba, egészen pontosan a Medgyesy Ferenc utcába, a körzeti orvosi rendelő mellé költözzön. A tervek szerint legké­sőbb egy év múlva megnyitja kapuit a városrész új patikája. A történet azonban ennél sokkal szövevényesebb. Még 1996-ban, amikor bezárt az ad­dig működő kisegítő gyógyszer­­tár, a városrész polgárai, képvi­selői, sőt, a teljes testület, jog­szabályokra és a lakók érdeke­ire való hivatkozással megkezd­te harcát azért, hogy a majd­nem 6.000 lakosú Kertvárosnak legyen önálló patikája. Ezt a kér­vényt azonban a hivatalok folya­matosan lesöpörték az asztalról. A legfőbb érv az volt, hogy az 50 ezres Vásárhelyen 10 gyógyszer­­tár működhet - ugyanis a tör­vény betűje szerint ötezer lako­sonként kell biztosítani egy pa­tikát. A tizes kvótát pedig a vá­ros egészségben érdekelt vállal­kozói már kihasználták, új pati­ka létesítésére így nincs mód. Aláírások, politikai lobbi Azt azonban korábban nem vették figyelembe az illetéke­sek, hogy, míg például a belvá­rosban több gyógyszertár is van, a Kertvárosban élő több mint 5.000 ember ellátása nem megoldott. Az úgynevezett kör­zetáthelyezés csak egy éve merült fel lehetőségként. Ez annyit jelent, hogy a patikák száma nem nő a városban, ha­nem, az egyik, az Árpád feje­delemről elnevezett, a Petőfi utcáról a Kertvárosba, a Medgyessy Ferenc utcába köl­tözik, így a „patikatorta” to­vábbra is csak 10 szeletre osz­lik — tehát veszteség nem ér egyetlen gyógyszertár-üzemel­tetőt sem —, viszont a város­részből nem kell minden egyes recepttel legalább a belvárosig utaznia az ottlakóknak. Dr. Lázár János polgármes­ter, országgyűlési képvise­lő a patika számára kijelölt telken tartott sajtótájékoz­tatón az összefogást hang­súlyozta. Mint elmondta: évek óta, politikai pártál­lástól függetlenül, azon munkálkodtak Hódmező­vásárhely képviselői és ve­zetői, hogy — igazuk tuda­tában — kijárják a gyógy­szertár létesítésére enge­délyt adó határozatot. A politikai lobbi és a kertvá­rosiak nem is dolgoztak hiába: az országos tiszti fő­gyógyszerész június 18- dikán meghozta kedvező határozatát. És ez bizony az életminőség javulását hozhatja a városrész­ben élők számára, hiszen el­sődleges fontosságú, hogy a különféle szolgáltatások — így az egészségügyi jellegűek is — könnyen elérhetőek legyenek. Az akadékoskodók persze, mint általában, az ügynek vannak ellenzői is. Ők főként azzal érvelnek, hogy a városnak ma már az 50 ezret sem éri el a lakossága, és ta­lán a tíz patika is sok. Nos, a polgármester szerint a tiszti főgyógyszerész is mérlegelte az érveket, és a tények isme­retében adta meg az enge­délyt. Másrészt, el szokták fe­lejteni, hogy Hódmezővásár­hely lélekszáma, az ideiglene­sen itt lakókkal együtt, eléri az 53 ezret. És az sem mellékes, hogy a közvetlenül érintettek LIGET VENDÉGLŐ STEAK HOUSE ÉS SÖRKERT Szeretettel várja régi és leendő kedves vendégeit a megújult étterem SZOLID ÁRAKKAL, házias székké­l udvarias kiszolgálással, folyamatos akciókkal NAGY ÉS KÜLÖNLEGES BOR VÁLASZTÉKKAL!!! Itm VÁSÁRHELYEN CSAK ITT KAPHATÓ BITBURGER SÖR!! Minden vasárnap­­ 10% családi kedvezményt adunk ételeinkből. 80 főig üzleti-családi rendezvények igényes lebonyolítása és szervez LIGET VENDÉGLŐ STEAK HOUSE ÉS SÖRKERT Hódmezővásárhely, Tóalj u. 17. Asztalfoglalás: 62/249-476 és 06-30/583-74-60 még aláírásokat is gyűjtöttek a patika létesítése érdekében, tehát a kertvárosiak részéről komoly igény fogalmazódott Szeli Ferenc képviselő — dr. Hamvas Ödönnel és dr. Hor­váth Lászlóval együtt — régi harcosa a kertvárosi patika ügyének. Mint mondja: amikor a kisegítő gyógyszertár meg­szűnt, azonnal megjelent a tár­sadalmi igény egy új létesítésé­re. Több lehetőség is kínálko­zott, ám különféle jogi akadá­lyok miatt hat év is kevés volt egy új patika engedélyezésé­hez. Tavaly azonban felgyorsul­tak az események: a körzetát­helyezés ugyanis jogilag is tá­madhatatlan­ meg. Ez pedig, demokráciá­ban, igen erős érv. Erősebb, mint bármilyen üzleti meg­fontolás. Szeli Ferenc még a Magyar Gyógyszerészkamara orszá­gos elnökségének ülésén is szót kért, hogy a kertvárosiak érveit ismertesse. A grémium végül áldását adta, és a tiszti főgyógyszerész kiadta az en­gedélyt. A képviselő szerint fontos szempont az is, hogy a kijelölt helyen, a kertvárosi rendelő melletti területen, nem kell fá­kat kivágni az építéshez. És a betegek, a doktortól kilépve, azonnal megvásárolhatják a szükséges gyógyírt. Hat év kálváriája 100 négyzetméter egészség Az Árpád Fejedelem patika működtetője, Pappné Bába Andrea elárulta: a szükséges építési engedélyek beszerzése után, azonnal megkezdik a munkálatokat, és a tervek sze­rint jövőre, legkésőbb a nyár elején, megnyílik a Kertváros új gyógyszertára, amelynek terü­lete 100-110 négyzetméter lesz. (péter)

Next