AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 24. évfolyam (1982)

1982 / 3-4. sz. - DÓKA KLÁRA: Gazdálkodás a Tisza árterein a XIX. század első felében

DÓKA KLÁRA GAZDÁLKODÁS A TISZA ÁRTEREIN A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A vízszabályozások előtt a Tisza 1419 km hosszú mederben kanyargott eredeté­től a titeli torkolatig. A szabályozás során átvágásokkal hosszát 945,8 km-re csökkentet­ték, amelyből ma 600 km (158 fkm - 758 fkm között) a magyarországi szakasz. A mederszabályozás és a töltésépítések után nemcsak új folyó született a régi helyett, hanem a földterület gyarapodásával, a termelési lehetőségek növekedésével átalakult a Tisza menti lakosság életmódja, gazdálkodása is. A Tisza, mint az Alföld főfolyója a terület legmélyebb vonalán halad. Leginkább a középső és alsó szakaszán fenyegette a környező területeket az elöntés veszélye, ahol a tavaszi árvizek alkalmával az egész környék tengerré vált. A Tisza völgye itt több helyen összeszűkül, és a sík területen az esés oly csekély volt, hogy a kanyargós, feliszapolódott meder az árvizeket nem tudta levezetni. A Tisza mellékfolyóin — a mai helyzethez hasonlóan — az árhullám később vonult le, de a Tisza visszaduzzasztó hatása itt is érezhető volt. A folyót környező területeken az árvizek után mocsarak maradtak hátra. A csapa­dékban szegény vidéken ugyanakkor a megújuló árvizek biztosították a föld számára a nedvességet. A folyóból foktok és erek szakadtak ki, amelyeken keresztül áradáskor a víz utat talált a száraz területek felé. Mivel az ereknek nem volt rendes lefolyásuk, az árvíz levonulása után a kiöntött víznek csak egy része jutott vissza ezeken keresztül a Tiszába.­ A Tisza-vidék árvizektől látogatott talaját részben mezőségi típusú fekete föld, részben réti talaj, sok helyen pedig szik és homokos réteg borította. Az eredeti növényzet — a később földszerzési célból kiirtott­­ mocsárerdőkből, fűzfa- és nyárfaligetekből, lápvegetációkból állt. A török időkben az olykor mesterségesen előidézett mocsarak, bozótok a gyér lakosságnak megfelelő védelmet nyújtottak, a XVIII. századi betelepülők viszont a vízjárta területeket elkerülték, így a XVIII. század végére, XIX. század elejére a folyó középső és alsó szakaszain viszonylag ritka településhálózat alakult ki. A XVIII. század végén készült katonai felmérés és néhány korabeli térkép meglehetősen egyhangúnak, megközelíthetetlen, egységes mocsárnak, lápos síkságnak ábrázolja a Tisza két partján lévő területet az általunk vizsgált középső és alsó Tisza-vidéken.­ A katonai felméréshez kapcsolódó országleírásban a Tiszasüly határáról például a következő szöveget olvashatjuk: „Ez a vidék néhány mérföldre többnyire vizenyő és mocsár, amelyet a Tisza évenként elönt és az év nagyobb részében járhatatlan, csak száraz időben használható legelő vagy rétként."­ ­ Lászlóffy Woldemár: A Tisza. Vízimunkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. Bp. 1982. Akadémiai p. 110-115.1. 2 Magyar Országos Levéltár (OL) , 128. Vízi és Építészeti Főigazgatóság. Körös, 1823. 825. 3 A magyar fordítás egy példánya az Országos Vízügyi Levéltárban (OVL) található. 1 Agrártört. Sz. 1982/3-4

Next