AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 29. évfolyam (1987)
1987 / 1-2. sz. - SZABAD GYÖRGY: A zsellérilletmény
1* A ZSELLÉRILLETMÉNY 3 Az 1836-ban oly sok paraszti reményt élesztő új úrbéri törvények sorában a „telek haszonvételén felül a jobbágyok hasznai közé tartozókról" rendelkező 6. törvénycikk 3. paragrafusa ismeretes módon kimondta, hogy ha valamelyik földesúr vagy a jobbágyok „nagyobb része" kívánja, úgy a közös legeltetést felszámolva a legelőt a földesuraság és az úrbéres közösség közt meg kell osztani megegyezéssel, illetve az addigi használat arányában, de a földesurat — szoros kivételektől eltekintve — akkor sem lehet kirekeszteni, ha korábban nem legeltetett. A törvény a minőségi különbségeket kompenzálni hivatott, úgynevezett „osztályozott" (azaz 1100, 1200, ill. 1300 négyszögöles) holdakban 4 és 22 között állapította meg az egész úrbéres telkenkénti járandóságot, ugyancsak szoros kivételként engedve némi eltérést ettől a végső döntést meghozni hivatott „úrbéri bíróságoknak". Minthogy törvénybe iktatták, miszerint „nyolcz úrbéri zselléreknek . . . egy egész telki járandóság fog kiadatni", ezzel 12 és 23/4 oszt. holdban határozták meg az úrbéres házas zsellérek legelőilletményének terjedelmét.10 Az országszerte meginduló, jórészt a legeltetésükben megszorított jobbágyok által kezdeményezett, de az illetmények tényleges kiméréséig, 1848-ig csak 15,6 százalékukban eljutott legelőelkülönítési perek 11 jobbára még az antifeudális szolidaritást élesztették a telkes jobbágyok és a házas zsellérek között. De hamarosan jelentkeztek a külön törekvések, a külön, sőt az ellentétes érdekek is. Mindenekelőtt egy félrehallás, majd csaknem szándékos félreértés érdemel figyelmet. Az új úrbéri törvényeket községenként kihirdető és magyarázó megyei küldöttek sűrűn ütköztek olyan kérésekbe, sőt megcsalatást felemlegető panaszokba, melyek abból eredtek, hogy a zsellérek a törvénynek a legelőilletményükről rendelkező passzusát telekosztóként értelmezték.13 Annyira elterjedt ez az illúzió, hogy maga a törvényhozás is elkerülhetetlennek ítélte a tisztázást. Az 1840-ben alkotott újabb úrbéri törvény kimondta, miszerint a zsellérilletményről rendelkező 1836. évi jogszabály „akkép világosíttatik, hogy azon egész telki járandóság alatt, melly . . . nyolcz úrbéri zselléreknek kiadatni rendeltetett, egyedül a legelőbeli járandóság értetik".13 A házas zsellérek, akiknek nagy hányada mindenekelőtt fuvarozással és gabonanyomtatással kereste kenyerét, sok helyütt viszonylag nagy számú jószágot tartott a közlegelőn.14 Nemcsak a földesurak, hanem a jobbágygazdák közül is bizonyára számosan érezték igaznak azt, ami nem kevés leegyszerűsítéssel így kapott ismételten hangot a jobbágyfelszabadítás után a gazdasági szaksajtó hasábjain: „a birtoktalan » későbbi szakvélemény szerint a tág határok megszabásával és a kivétel lehetőségének becikkelyezésével „tulajdonképpen semmit sem határozott, s a birói önkénynek és a felek alaptalan követeléseinek tág mezőt adott". Tóth Lőrincz: Elméleti s gyakorlati útmutató úrbéri ügyekben. Pest, 1857. 206. o. 1836.6. te. 3. 11 Varga János: 1. m. 346. o. " Az 1836-ot követő évek megyei közgyűlési jegyzőkönyveiben tömegesen fordulnak elő az ilyen természetű kérések és panaszok. Vö. Szabad György: A tatai és gesztesi Eszterházyuradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bp. 1957. 230., 233. o. 13 1840.7. tc. 33. 11 Pl. Magyar Országos Levéltár. (A továbbiakban: OL.) Conscriptio Regnicolaris 1828. Comit. Comaromiensis. Poss. Nagyigmánd, Oroszlány. — Pálfy Ilona: Kecskemét adózó lakossága az 1828. évben. Magyar Statisztikai Szemle, 1935/5. — Bencsik János: Egy jobbágyközség gazdasági, társadalmi élete az úrbérrendezéstől a jobbágyfelszabadításig. Acta Universitatis Debreceniensis, X. 1970. 64, 71. o.