AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 39. évfolyam (1997)
1997 / 3-4. sz. - SZEMLE - SZLÁVIK LAJOS: Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában
SZEMLE 752 történetét is bemutatja, akik a legtöbbet tették a Tisza szabályozásáért. A kétkezi munkások azóta már ismeretlenségbe homályosult ezreiről nyilvánvalóan név szerint megemlékezni nem lehetett volna, de a fennálló és a mai nemzedék által fenntartott szabályozási és védelmi művek az ő emléküket és dicsőségüket is hirdetik. dr. Szlávik Lajos FEJÉR LÁSZLÓ ÁRVIZEK ÉS BELVIZEK SZORÍTÁSÁBAN Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, Országos Vízügyi Főigazgatóság, PRO AQUA Alapítvány, Budapest, 1997, 181. o. 3 függelék A Vízügyi Történeti Füzetek 15. kötete jelentős űrt pótol a hazai vízügyi történetírásban. Az elmúlt évtizedekben a hazai vízügyek történetével foglalkozó kutatás elsősorban a vízgazdálkodási tevékenység tudományos és műszaki múltjának felderítését tűzte napirendjére. Kevesebb figyelem fordult a feudális, illetve a kapitalista korszak állami irányítási rendszerének, valamint a vízgazdálkodás területén korábban kialakult érdekeltségi viszonyoknak a vizsgálatára. Az 1990-es esztendőt követő gazdasági és társadalmi átalakulások olyan új viszonyokat teremtettek és teremtenek napjainkban is, amely a korábbi évtizedekben a hétköznapi élet minden területén megszokott állami szerepvállalást folyamatosan zsugorítják. A megváltozott helyzet az államigazgatás irányítóit is számos kérdés újragondolására késztette. E körülmények között igen fontos a múlt tapasztalatainak megismerése, elemzése, értékelése és hasznosítása. A hazai vízjog létrejöttének és fejlődésének, a vízügyek közgazdasági jelentőségének mutatója, hogy a kezdetektőlaz ármentesítésre utaló, a XII. századból fennmaradt első írásos emlékektől a reformkorig száznál több vízjogi vonatkozású cikkely került a Magyar Törvénytárba. Ezeken végigvonult az az alapelv, amely szerint a felmerülő költségeket meg kell osztani az állam és az ármentesítések, lecsapolások és vízrendezések végrehajtásában érdekelt — abból közvetlenül hasznot húzó — ártéri birtokosok között. Kevéssé ismert az, hogy a XIX. század elején a kormányzat az állami vízimunkák költségeinek forrását úgy teremtette meg, hogy az állami monopóliumot képező sóbányászat és -kereskedés révén a só hatósági árát megemelte és az ebből származó többletjövedelmet (a mai fogalmak szerint: fogyasztási adót) egy úgynevezett „Só-alap"-ban különítette el. Ez volt a hazai vízimunkák történetében az első elkülönített állami alap.