AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 42. évfolyam (2000)
2000 / 1-2. sz. - TANULMÁNYOK - HOFFMANN TAMÁS: Mindennapi kenyerünk
TANULMÁNYOK HOFFMANN TAMÁS MINDENNAPI KENYERÜNK Ezért imádkozik a legtöbb hívő. Az emberiség, mondhatni, egységes, ha a holnapról van szó. Mindenki jobb jövőt remél. Ami a múlt megítélését illeti, már korántsem mondható, hogy valamennyien egy véleményen vagyunk. A történtek és a jelen helyzet megítélésében nézeteltéréseink vannak. A vitás problémák talán nem is gondolkodásunkban, hanem magában a történelemben húzódnak meg. Már azt illetően is megoszlanak a vélemények, hogy egyáltalán mióta esedeznek társaink foszlós kenyérért, sőt mi több, milyen is lehetett egykor betevő falatjuk, arról már nem is szólva, hogy kinek jutott mindennap kenyér? Annyi bizonyos, hogy az emberiség - a faj történetének 99%-ában - nem vágyott kenyérre, mert fennállásának leghosszabb korszakában nem volt cereáliatermesztő, hússal, hallal, növények leveleivel, gyökereivel, gyümölcseivel táplálkozott és csak egész kivételes esetben lakott jól összetört magvakból készített ételekkel. A búza, az árpa, a rizs, a kukorica és a burgonya forradalmi változást hozott ugyan, ám sok baj származott abból, hogy ezek a növények (különösen a kalászosok) sehol sem hálálják meg bőséges terméssel a rájuk fordított fáradságot. További probléma, hogy az étkezési szokások átalakulása csak nyolc-tízezer évvel ezelőtt kezdődött el és noha ma is tart, a teljesítményeket eleve az ökoszisztémák határozzák meg. Végül is nyilvánvaló, hogy a domborzati feltételek, a klíma stb. legalább olyan fontos adottságok ebben történetben, mint a humán tényezők. A délnyugatázsiai búza és árpa például Eurázsia nagy részén elterjedt ugyan az Amerika felfedezése előtti időkben, de az emberiség több mint felének napi eledele „egy marék rizs", és ezt az adagot a kenyérgabonát fogyasztók lakóterületénél jóval nagyobb övezetben mondhatják magukénak. További probléma, hogy bár Közép-Amerikából áthozták a kukorica csöveit az Óvilágba, de itt csak ismét klimatikus okokból -mindössze Dél-Európában zajlott le a növény karriertörténete, viszont a kultúra kontinensünkről tovaterjedt és az elmúlt 150 évben Ázsia és Afrika lakosságának élelmezésében a második helyet foglalta el. A dél-amerikai burgonya is egyike lett a Előadás a Nemzetközi Gazdaságtörténeti Társaság Magyar Nemzeti Bizottságában 2000. május 16-án. A körülményekre való tekintettel nem közlök irodalomjegyzéket, egyrészt azért, mert a címlista aránytalanul megnövelné a terjedelmet. Másrészt azért is felmentve érzem magam tájékozódásomról történő számadásom kötelezettségéről, mert a közlés hiányát pótolom „Az európai parasztok" II. (sajtó alatt lévő) kötetében. Kérem az Olvasót, hogy ott tájékozódjék!