A Hét, 1973. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-08 / 23. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ! Ötszáz csillogó szempár tűjében pirultunk a kézdivásárhelyi Líceum tornatermében. Több volt eggyel, vagy tízzel kevesebb ? Ki számolta ? Hisz olyan szívet-lelket melegítően sok volt. Ijesztően sok. Még a magyarózdi torony, a jó Horváth Istvány szemüvegje is olyan meghatottan csillogott a csendben. És dobogott a szíve Kovászna híres-neves szívgyógyászának, senior doctor Benedek Gézának, amikor ebbe a tömérdek lelkesedésbe belenézett. És ott ültek az első sorban tanárok, tisztes zászlótartói a tisztességes emberi létnek. Ó, mikor hajtjuk meg fejünket mélyen előttük, mi, aláírói csillogó irodalom-publicisztikai műfajoknak. Mikor fejezzük ki elnézéskérésünket azért, hogy az ő betűikkel írunk és nem az ő nevüket írjuk Mikor biztosítjuk őket, hogy viszont mindig az ő betűikkel s mindig az ő tanította szellemben lélegzünk. És csillogott az ötszáz, az ötszázezer, a rengetegnél is több szempár, és tüzükben pirultunk mi. És izgultunk, miképpen szekundától való félelmünkben az ő korukban tán sosem. Mert ők még nem tudják, hogy igazán izgulni csak attól lehet, amit önkéntesen és irántuk való szeretesből magunkra magunk vállaltunk. Soha azért, amitől félünk. Félni a félelemtől félünk — felelni, ötszáz csillogó szempárba belenézni tükörként lehet, pusztán akként. Tisztán és érzékenyen, csiszoltan és egyenesen, fájóan, görcsösen, torzan-egyenesen. Csak így lehet. És beszéltünk — ötszáz szempár csillogott — a torony Magyarózdról, a Szív Kovásznáról s magam, aki A Hét voltam, A Hét helyett, beszéltünk mindenről, ami szép s hivatás. Beszéltünk írásról, életről, békéről, háborúról, tervről és arról, hogy mi mindenről kellene beszélni még. És akkor ott ötszáz szempár, tanári kar, Kézdivásárhely meg minden mellett, azt kérdezte egy, azt kérdezte kettő, azt kérdezte három, azt kérdezte négy öt és sokan, talán még többen is, tessék megmondani kérem, tessenek nekem megmondani. .. Hogy kell írni . Újságot, lapot, könyvet, életet... Hogy kell, hogy lehet. . Ezt mondom el én nektek társak a toll viselésében. Krónikásaként e közös győzelmünknek. Ezt mondom én el nektek társaknak a toll elviselésében, csillogó szempároknak. Kezdin innen és túl, hogy élni , égni csak ezért érdemes Ezért az ötszázért, azért az ötszázezerért, azért a többször annyiért, azokért, akiknek a bizalmát megérdemlőd. HUSZÁR SÁNDOR ------------------------------------ ------------—■■ ~ 20 oldal A SZOCIALISTA MŰVELŐDÉSI ÉS NEVELÉSI TANÁCS TÁRSADALMI—POLITIKAI—MŰVELŐDÉSI HETILAPJA Áralel Jó munkát a Képzőművészek Szövetsége Országos Konferenciájának! A kapuk kitárultak Tanúja voltam az államosításnak, pontosabban a „nagy művelet" hivatalos részének. Most már tudom, hogy ez volt a kevesebb. Mert, ami nem itt, fent, a bukaresti Mitropolies Dombján, hanem lent, a gyárakban történt, az a több, az az érdekesebb, az az objektív maradandóbb. De az ember nem lehet egyszerre két helyen, még ha százszor olyan riporter is, mint én voltam. Egyébként — ha őszinte akarok lenni — akkor, azon az 1948-as nyári napon ezerszer jobban imponált nekem sötét öltönybe öltözve, nyakkendősen, elegánsan, a fiatalok fontoskodásával fel és alá járni a parlament folyosóján, mint mondjuk a Malaza gyár valamelyik naptól hevített csarnokában izzadni. Egyébként is: Malaxa úr gyárába senki sem hívott, a Parlamentbe viszont hivatalos belépőm volt. Szorongató munkának, de kellemes kötelességnek is éreztem a parlamenti tudósítást és noha — visszagondolva — elég sután is mozogtam a patinás falak között és túl nagy politikai jártassággal sem dicsekedhettem, mégis úgy érzem, tisztességgel végeztem feladatomat. Ez pedig azon a júniusi napon az volt, hogy részt vegyek a Nagy Nemzetgyűlés ülésszakán. «Blagjugsaeiinien Emlékezetem, lám, már-már félrevezet — majdnem azt írtam, hogy 1948. június 11-re azért hívták össze a legfelsőbb törvényhozó testületet, hogy megszavazza az államosítás törvényét, pedig az egykori dokumentumok másról beszélnek. A Nagy Nemzetgyűlés képviselőit hivatalosan díszgyűlésre hívták meg, pontosabban az 1848- as forradalom százesztendős évfordulójának megünneplése szerepelt a nyomtatott meghívón. Ez a napirendi pont a világ legtermészetesebb dolgának tűnt, elvégre ki más, ha nem mi, az új rend képviselői emlékezzünk meg, e történelmi falak között, a munkásosztály, a parasztság és a haladó szellemű értelmiség előtt, lett légyen az bármilyen nemzetiségű, az egy évszázad előtti forradalmi eseményekről. Nos, azon a június 11-én erre az ülésre voltam hivatalos, annál is inkább, mivel néhány nappal azelőtt a Magyar Népi Szövetség egyik reprezentatív csoportjával részt vettem az islázi nagygyűlésen, tehát ahogy újságírói nyelven mondani szokás, „beledolgoztam magam" a témába. Igen ám, de a Nagy Nemzetgyűlés — noha akkor még fogalmam sem volt erről — nemcsak a forradalmat idézni készült, hanem új, országos jelentőségű forradalmi tettre. Amelynek előzménye hosszú évtizedekre nyúlik vissza — ha úgy tetszik, 1848 tavaszáig. (Folytatása a 3. oldalon) DÁNOS MIKLÓS Történész mivoltában a konkrét társadalomrajz, politikus szerepében a gyakorlat jellemezte: Nicolae Balcescu a valóságban élt és gondolkodott, s számára a valóság a népi-nemzeti közélet. Plebejus harcos. A tömegek sorsát vállalja és képviseli, s a népi erők kibontakozásának terét nemzeti keretben, az egységes román állam megteremtésében kívánja biztosítani. Hűsége a dolgozó milliókhoz nem ismer türelmetlenséget más nemzetiségűekkel szemben. Nemzeti államképletében egyenlőséget hirdet, a forradalmi haladás győzelméért néptestvériségben fogalmaz, nemzetközi szolidaritást vall, ellentéteket hidal át Nevéhez fűződik két forradalom — a román és a magyar — közös nevezőre hozása Kelet-Európa emancipációja jegyében. A történészek általában nem forradalmárok, s ha azok, nem mindig vesznek maguk is cselekvőleg részt a történések alakításában. Balcescu személyiségében azonban elmélet és gyakorlat, történetírás és történelmi szerep találkozik. Ez a kettős egység már ifjúkorában kialakult otthon alkalma van megismerni a nép nyomorúságos helyzetét, a Szent Száva-kollégiumban pedig francia tanára, Vaillant, történelmi összehasonlításaival a román nemzet Jecza Péter Bölöni Farkas Sándor BALOGH EDGAR Balcescu küldetése és öröksége balsorsára és hősi hagyományaira, a pesti jogtudor, Eftimie Murgu, a közjogi harc fortélyaira, Ion Eliade- Radulescu, a román irodalmi eszmélkedés apostola, az anyanyelvi kifejezés szép közügyére figyelteti fel. Történész lesz, aki történelmet akar csinálni. Olasz és francia titkos társaságok mintájára alakult szabadságharcos csoportosulásba áll be, s a fejére ezért kirótt börtönbüntetés is a politikust érleli tovább. Komolyabb a második összeesküvés, a Frăţia (Testvériség) megszervezése: a román polgári demokratikus forradalomban ez a kisközösség játssza mindvégig a vezető párt történelmi szerepét- Moldvaiak, havasalföldiek, erdélyiek szellemi törekvései fonódnak itt egybe, mozgásba jönnek a hírközlés és közművelés új eszközei, a népbarát fiatal értelmiség hovatovább közvéleményt formál maga körül. Balcescu a román hadviselés történeti forrásait tárja fel, megvédi a törökellenes szabadságharcok erkölcsi emlékét hamisításokkal szemben, s tanulmányaiban mélyre ás a földművelő dolgozók társadalmi helyzetéig a fejedelemségek történetében. Már ekkor belekezd életművébe: Mihai Viteazul călugăreni-i győzelmes fegyvertényét dolgozza fel, kiemelve a fejedelem személyében egy akkor lehetséges román nemzeti egység megteremtőjét és méltatva románok és magyarok közös szabadságharcát . (Folytatása a 16. oldalon)