A Hét, 1991 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1991-06-13 / 24. szám
Bevezetés az életműbe Nostradamus életútjának rövid ismertetése után következhet a mű bemutatása. Némi késleltetéssel még mindig nem a jóslatoké azonban (lesz rá idő), hanem csak a bevezetésé, amelyet a szerző 1555. március 1-jén a Jövendölésekhez irt. Nostradamus ezt az Előszót az akkor mindössze kétéves fiához intézett levél formájában írta meg, de amint egy jegyzetében Ligeti Pál írja, nyugodtan feltételezhetjük, hogy tulajdonképpen az utókor a címzett. „A levél azért fontos — írja továbbá Ligeti Pál —, mert itt foglalja össze Nostradamus a jövendölésről vallott felfogását". Ennek kulcsszavai pedig: Isten, megvilágosodás, csillagok ... . jövő. Íme néhány részlet ebből az eszmetörténeti dokumentumból : „Cézárnak, Nostradamus fiának hosszú, boldog életet katánok. Mivelhogy nagy késedelemmel születtél erre a világra, drága fiam, úgy határoztam, papírra ttem hosszú éjszakai töprengéseim gyümölcsét, hogy épülésedre legyen, amikor jóatyád már nem lesz az élők sorában, és hogy épülésére legyen az utókornak is mindaz, amit az Úr a csillagok járásával tárt fel előttem. Minthogy az Úr téged nem ajándékozott meg a jövőbelátás képességével, sohase fogod megtapasztalni e jajkiáltásoktól hangos világban, hogy mi is a megvilágosodás, s mivel nem kívánom tudomásodra hozni, hány évnek kell eltelnie, amíg te is szert tehetnél e tudományra , csupán annyit mondok, hiába is erőlködnél, hiába is bújnád a könyveket, zsenge értelmeddel akkor sem fohhatnád fel, ami halálommal immár örökre az enyészet martaléka. De azért sem kívánom írásba foglalni a jövőbelátás titkát, mert tudom, hogy a könyörtelen idő lassanként úgyis elhomályosítja és eltorzítja, amit rábíz az ember. Ezért úgy határoztam, magammal viszem a sírba minden titkomat. Bizony, hiúság azt hinni, emberi akarattal a legcsekélyebb mértékben is befolyásolhatnánk az eseményeket, csakis az történik, amit az Úr rendel el, és csakis úgy, ahogyan Ő akarja. Hogy mit tartogat a jövő, az részeg tivornyákban sohase fog megvilágosodni előttünk, nem tárhatja azt fel se bűbájosság, se hókuszpókusz, csak az Úr és Ő is csak a csillagászat tudományával (...) Miután még egyszer emlékeztetni szeretnék arra, hogy csakis az Úr segedelmével láthatunk a jövőbe, elmondom, hogy többször is sikerült megjósolnom olyan eseményt, amely pontosan az általam megjelölt helyen következett be. Nemkülönben előre jeleztem több olyan szerencsés vagy szerencsétlen fordulatot, amelyet a földkerekség más-más táján vettek a dolgok. De aztán úgy döntöttem, okosabb, ha elhallgatok, így nem érhet igazságtalan bírálat vagy támadás sem a kortársak, sem az utókor részéről; úgy döntöttem, egyelőre okosabb, ha nem jegyzem fel, hogy az egyes államok, szekták és vallások milyen mélyreható és a jelenhez képest milyen megdöbbentő átalakuláson mennek majd keresztül. Mert, ha mindezt világosan és közérthetően leírtam volna, a különböző államok, szekták és vallások vezetői, a különféle hiszekegyek hívei alighanem helytelenítették volna írásomat, és szigorúan megtiltották volna terjesztését, hiszen személyesen is érintik őket azok a változások, amelyek ugyancsak távol esnek elképzeléseiktől és szándékuktól ... Mindamellett nem mondtam le egészen az emberiség sorsát meghatározó események magyarázatáról, ezt azonban ködösen fogalmazom meg, olyan rejtélyes mondatokban, amelyekből nem derül ki egyértelműen, hogy mi hol fog bekövetkezni. Ez a szabály a legjelentősebb eseményekre is érvényes. Hogy meg ne sértsem egyesek érzékenységét, úgy határoztam, hogy homályos képekben fogom közölni az igazságot (. . .) Az ember szabad akaratából hajtva sok mindent elsajátíthat, sok mindent megtanulhat, de az biztos, hogy sem közönséges jóstevékenységgel, sem az okkult tudományok művelésével nem láthatjuk előre a távoli jövőben bekövetkező eseményeket. Ugyanez vonatkozik azokra az eseményekre is, amelyeknek még a mi életünkben kell bekövetkezniük, mivel ezek az események is részei a minden időtartamot magába foglaló örökkévalóságnak. De ha a megvilágosodás önkívületében, illetve a csillagászati számítások alapján képesek vagyunk arra, hogy egy-egy időtartamban felismerjük az örökkévalóság töredékét, akkor kiderül, hogy az égitestek mozgásából ki tudjuk olvasni az események kiváltó okait és következményeit (...) Ezért, kedves fiam, jóllehet, vajmi keveset tudsz a világról, annyit talán megértesz, hogy a jövőben bekövetkező eseményeket az éjszakai önkívület órájában láthatja az ember, amikor az Úr megvilágosítja elméjét; ezek a megvilágosodások végül is természetes jelenségek, de mort ez is kevés a jövőbelátáshoz prófétai bölcsesség nélkül. Ezzel, persze, nem azt akarom mondani, hogy igényt tartok a próféta címre, illetve a vele kapcsolatos előjogokra. Bármennyi titkot bízott rám az isteni sugallat, én csak egy szegény halandó vagyok, semmi más, a szellemiekben éppen olyan messze az égtől, mint amilyen közel teszi valómban a földhöz. De mivel tudatában vagyok mindennek, nem tévedhetek, nem juthatok hibás következtetésekre, még akkor sem, ha bűnös vagyok is, bűnösebb, mint bárki más ezen a világon, mivel ami emberi nyomorúság csak van, mind az én vállamat nyomja. De néha, amikor hosszú hetekre belém költözött a jövőbelátás ihlete, eltöltött a boldogság révülete, és színes lélekkel átadtam magam az éjszakai számításoknak: ilyenkor írtam jövendöléseimet, azokat a könyveket, amelyeknek mindegyike százszáz négysorost tartalmaz; ezeket a négysorosokat, amelyeket a mától egészen 3797-es esztendőig ívelő időszakra vonatkoznak, szándékosan írtam homályos, nehezen érthető nyelven. Lehet, hogy némelyek csak fejüket csóválják, amiért van bátorságom ilyen hosszú időszakra mondani jövendöléseket. Erre csak azt mondom, hogy jövendöléseim a Hold uralkodásának idején egytől egyig valóra válnak, és hogy az egész földkerekségen meg fogják érteni őket. Es te magad is látni fogod, édes fiam, ha megéred azt az életkort, amelyet egy férfi méltán megérhet, hogy számos esemény bekövetkeztét jósoltam meg előre a világnak azon a fertályán és az alatt az ég alatt, ahol világra jöttél . . .. . Tehát szándékos homályosság . . . Nostradamus jóslataira éppen azért épülhet egész irodalom, mert tág teret biztosítanak az értelmezéseknek. Amelyek ezek szerint legalább annyira megvilágítják a jóslatok mondanivalóját, mint annak a kornak a gondolkodásmódját, amelyben születtek. VÁSÁRHELYI PÉTER / Kereszt-rejtvény Vízszintes: 1. Brazil prózai műfaj (zárt betű: O). 7. A liliommal rokon virág. 9. Maros-menti városunk régi része. 10. Román kocka. 13. összejön! 14. Sértetlen? 17. Abba az irányba. 19. Névelős állóvíz. 20. Elzáró szerkezet. 22. Hozzátevő. 23. A pókok rendjébe tartozó állatka. 24. Ázsiai hosszmérték. 25. ... ház, vasútállomás. 26. Van — németül. 27. Taszít, de vadászkutya is követi. 29. Azonos a vízsz. 24-gyel. 30. Sakkparti vége. 31. Vályú. 32. A szovjet holdrakéták sorozatában felbocsátott űrlaboratóriumok neve. 34. Halotti ebéd. 36. Lendület, hév. 37. Zavart már! 39. Király — latinul. 40. Mesés rész! 41. Bizonyos pontig. 44. ... magát, azonosul a szereppel. 46. Spanyol-amerikai parasztok énekes-táncos színjátéka a 18. században, (zárt betű: O). Függőleges: 1. The ... 2. Felás! 3. Vesztét faló okozta. 4. RIR. 5. Idegen férfinév. 6. Gazdag vidék! 8. Középkori olasz vándorénekes. 10. Fülöp-szigeteki árnyjáték. 11. Radioaktív elem. 12. Fenyő — románul. 14. Kötőszó. 15. A verbunkoshoz hasonló régi magyar tánc. 16. A parafrázis egyik formája. 18. Vidám, rövid csattanós történet. 20. Azon a helyen. 21. Spanyol lírai népdal. 26. Ezen a helyen. 28. Egyeteméről ismert amerikai város. 33. Sorszám rövidítése. 35. Mitikus történetet mond. 38. Vagy — németül. 41. Spanyol, belga és kubai kocsijel. 42. 551 római számokkal. 43. Csonthéjas gyümölcs. 45. Elek ! A múlt heti rejtvény megfejtése: Dolores, sokác, geminál — rigoliroz, parabázis. Készítette: TÖRÖK SÁNDOR A HÉT kiadásában megjelent : A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Évkönyve A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének idei évkönyve, gazdag, változatos olvasmányt és információs anyagot kínál mindenkinek. Megismerhetjük belőle az IMGE programját, országos választmányát, megyei szervezeteinek vezetőit, gazdaköreinek első tapasztalatait, mezőgazdaságunk távlatait, új lehetőségeit. Külön fejezet nyújt betekintést az erdélyi gazdálkodás hagyományaiba, közismert történészeink, íróink, agronómusaink írásaiból kiderül, hogy eleink számára is gond volt a természetvédelem, az ésszerű gazdálkodás, a hatékony állattartás, méhészet, de közben ápolták néphagyományainkat is. Az Ember és világa című fejezet témája az időjárás kutatása, népi meteorológia, vadászat, jóléti erdőgazdálkodás, madárvédelem, lótenyésztés. Az évkönyv legnagyobb részét kitevő fejezetben szaktekintélyek látják el konkrét főtanácsokkal a kezdő és haladó gazdálkodókat olyan időszerű témákban, mint a termelés megszervezése, kertészkedés, fóliasátrak építése és üzemeltetése, legelőgazdálkodás, intenzív állattenyésztés, gyümölcstermesztés, a mezőgazdasági gépek gazdaságos kihasználása, állatorvosi tudnivalók, a selyemhernyótenyésztés lehetőségei stb. Külön fejezet kínál érdekes új tudnivalókat háziasszonyoknak: a sütés-főzés titkai, régi ízek, háztartási fortélyok, a vendéglátás illemtana, orvosi tanácsok, takarékossági tesztek. Gazdag versösszeállítást olvashatunk klasszikus és mai magyar költőkből, Petőfi Sándor, Kisfaludy Károly, Gyulai Pál, Lévay József, Salamon Ernő, Áprily Lajos, Jékely Zoltán, valamint Nagy László, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, Szécsi Margit, Ladányi Mihály, Lászlóffy Aladár verseiből. • A videofelvevőkszilíciumérzékelőiben csupán egyetlen képpont keltette villamos jel támad. Most azonban az Orsay-i Egyetem kutatói olyan videofelvevőt készítettek, amelyben minden képpont jelét egy-egy egyszerűen programozható mikroprocesszorhoz vezetik el, s azok kapcsolatban vannak a hasonló szomszédos mikroprocesszorokkal. E felvevő kissé hasonlóan működik, mint az emberi szem, amelynek a fényeket felfogó pálcikáin és csapjain kívül ezekhez kapcsolódó idegsejthálózat is van, s ez az agyba már részben feldolgozott információkat küld. Az új „intelligens“ videokamera például nagyon alkalmas arra, hogy vele szöveget olvastassanak el vagy valamely robotnak a karját irányítsák. (Sciences et Avenir) • Fekete-fehéren vagy fehér-feketén — a számítógép képernyőin ez nem egyszerűen ízlés dolga. A szem kímélése olyan kérdés, amelynek megoldásán például a Dortmundi Egyetem pszichofizikusai, munkafiziológusai is dolgoznak. Nemrég kifejlesztettek egyfajta szemet kímélő képernyőt, olyan változatot választva, amely a szokásos írásképnek legjobban megfelel. A számítógéppel dolgozó ember pillantása naponta tíz-harmincezerszer siklik ideoda a munkaasztal és a képernyő között. Hogy a szem ne fáradjon túlságosan, a villódzási sűrűségben mutatkozó eltérésnek lehetőleg csekélynek kell lennie. A dortmundi képernyő nagyobb kontrasztértéket ad, mint amit a német ipari norma előír, az írásjelek nagyságát és színintenzitását egyénileg be lehet állítani. Nincs szükség a képernyő megvilágítására és a nappali fény leárnyékolására, mert a mattüveg szinte az egész környezeti eredetű fényt elnyeli. (DUZ). • Az amszterdami akadémiai számítóközpontban egy CRAY Y—MP4 típusú számítógép három hét alatt törzstényezőire bontott egy 101 számjegyből álló számot, pedig a gép négy processzorából csak egy működött. Ennél nagyobb — 116 számjegyből álló — számot is felbontottak már törzstényezőire, de ahhoz több mint száz számítógépre volt szükség. (Sciences et Avenir). • A Grunding cég olyan videofelvevőt készített, amelynek hétszáz videokazetta adatát tárolni képes memóriája van. Új felvétel elkészítésekor a berendezés föl- ■ jegyzi a kazetta számát, típusát, a felvétel kezdetének és befejezésének időpontját, tárgyát és keltét. A tárban külön rovat a tárgyak (sport, krimi, kirándulás stb.) szerint tartja nyilván a felvételeket. A memóriába az adatok utólag is beírhatók. (Blick durch die Wirtschaft). 1991. június 13. A HÉT 10