A Hon, 1863. május (1. évfolyam, 99-123. szám)

1863-05-05 / 102. szám

1*13811 , MÁJUS 4. Politikai szemle, Pest, máj. 4. (II.) A „Journal de St. Pétersbourg“ az orosz külügyminisztérium közlönye, tegnapi számában közli az angol, fran­­czia és osztrák sürgönyöket, s Gorcsa­­kov herczeg három felelet-jegyzékét. Ezen felelet-jegyzékek közöl a bé­csi és párisi kabinetekhez intézett már rendeltetése helyére érkezett, mint ezt közelebbi számunkban jelentettük, sőt a bécsi lapok már teljes szövegét is közlik a bécsi kabinethez intézett jegyzéknek. Ezen jegyzék az, melynek tartalmá­ról a hivatalos „Gen. Corresp.“ három rendbeli nyilatkozatot közölt, megnyug­tatni igyekezvén az aggódni kezdő bör­zét s talán politikai köröket is. Most, miután e jegyzék teljes szöve­­­­gében olvasható, bizonyos fogalmat szerez­ , hét magának az olvasó mind annak tar­­­­talmáról, mind valódi értékéről. Ez okból­­ tán fölöslegesnek is látszik tüzetesb tag­ j­lalásába bocsátkozn: legfőlebb is né­mely kitünőbb helyét jegyezzük meg, s egyszersmind jelezzük a hatást melyet a j­­egyzék állítólag előidézett az osztrák fő­városban és Párisban Gorcsakov herczeg nem tartja szük­ségesnek részletekbe bocsátkozni a czár nézeteire nézve , azok elő vannak adva a Brunnow báróhoz (londoni orosz követ) intézett sürgönyben Rechberg gróf tö­kéletesen előre sejtette a czár hajla­mát, amidőn föltévé, hogy a legjelentéke­nyebb fegyveres csapatok szétszórása al­kalmat nyújt ő felségének: meghallgatni kegyelmessége sugallatát. A czár ennek példáját adta mart. 31-ki nyilatkozványá­­ban. — A jegyzék kissé gúnyosan érinti ezután azon aggodalmakat, melyeket a bécsi kabinet táplál a határai közvetlen szomszédságában előforduló események miatt; felfogja, hogy mennyire érdekében áll azok megszűnését látni. E tekintetbeni gondja (sollicitude) nem lehet nagyobb, mint a czáré. Megjegyzi tovább a válasz­jegyzék , hogy a tartós béke feltételei nem csupán az alkalmazható belső rend­szabályoktól függenek; jelzi azon össze­esküvést, melyet a cosmopolitikai forra­dalmi párt (le parti de la révolution cos­­mopolitique) szervezett, s a­mely forrása minden mozgalomnak (agitations). Azon hatalmak, melyek ama befolyásnál fogva, melyet Lengyelország nyugati Európa nyugalmára gyakorolhat érdekelve van­nak , sokat tehetnének a rendetlen­ség megszüntetésére, melynek visszaha­tása utólag őket is kell hogy érje. Végül azon meggyőződést fejezi ki a jegyzék, hogy a bécsi kabinet tovább is megma­rad a mozgalom kezdete óta vett állá­sában és semmit sem mulasztand el a­mennyiben tőle függ, oly rendszabályo­kat alkalmazói azon veszélyes hajtogatá­sok ellenében, melyek ép úgy megfelel­nek saját érdekeinek, mint az Oroszor­szághoz! nemzetközi viszonyoknak. Ezek a jegyzék főbb helyei. Láthatni ezen idézetből, hogy az nem egyéb mint erős protestatio a for­radalmi törekvések ellen, melyeknek tu­lajdonítja a lengyel mozgalmat. Enged­mények e jegyzékben nem is jeleztetnek, ha csak a Brunnow báróhoz intézett jegy­zékben nem, melyre ez is hivatkozik. Átolvasván a jegyzéket, legkevésbé sem csodálkozunk, ha az Bécs némely (nem minden) körében nem hatott ki elé­Ellenkező volt, mint a távirati jelen­tésekből látjuk a hatás Paris azon kö­reiben, melyeknek nézeteit a disciplinált félhivatalos lapok képviselik. De ezekre nem lehet nagy súlyt helyezni. Nagy a különbség a félhivatalos, hivatalos és va­lódi vélemény között. Már most az a kérdés, miután a di­­plomatiai actionak első felvonása le van játszva:váljon megelégesznek-e a nyuga­ti hatalmak, s megelégszik-e különösen Ausztria az eddigi eredmén­nyel? A vélemények ezen kérdés iránt na­gyon megoszolnak. Némelyek azt mond­ják, hogy a nyugati hatalmak tovább foly­tatják a diplomátiai alkudozásokat, Ausz­tria pedig, megelégedvén az eddigi ered­mén­nyel, viszavonul. Mások szerint Ausztria sem vonul vissza, hanem tovább is a nyugati hatalmak mellett marad. A „Presse“ legalább úgy hallja, hogy az ille­tő kabinetek már megkezdették az eszme­cserét a Sz.­Pétervárott teendő második lépés iránt, s csak most kezdődik a kér­désnek tulajdonképeni gyakorlati vita­tása. Csak most lesz mindenik kabinet azon helyzetben, hogy külön álláspontját érvényesítse. Ausztria az egyedül gyakor­lati, a vallásos szempontot, fogná újabb lépésénél irányadóul tekinteni. A­mi a másodrangú hatalmak actio­­ját illeti, e tárgyban nem sok örvendetest mondhatunk.Baden és Würtemberg egyet­értenek ugyan Francziaországgal, de a német Bund nélkül semmit se tehetnek Belgium semlegességére hivatkozik. Por­tugál és Holland nem fogadták el a fel­hívást. Spanyolország kijelenti , hogy nem akar másodszor is kudarczot valla­ni. A török kormány ellenben egy sür­gönyt küldött Sz.­Pétervárra, s felszólít­ja az orosz kabinetet — némely keresz­tény hatalom gúnyjára — hogy vegye te­kintetbe a lengyel keresztények jogos ki­­vánatait. Az átalános politikai helyzet — tekint­ve az újabb fordulatot — aligha fenyege­tőbb alakot nem fog ezután ölteni : leg­alább oly hangulatról tudósitnak mind Páriából mind Londonból, mely után ily fordulatra következtethetünk. — Pu­ebla sorsa — írják Londonból — né­mely európai állam sorsa felett határoz­hat. Párisból azt írják, hogy Malakov hg visszahivatása Algírból összefüggésben áll a lengyel kérdés bonyodalmaival, s a tábornagy egy jelentékeny figyelő had­sereg élére állhat. Úgy látszik, hogy Vic­tor Emanuel király is nagyon harcziasan van hangolva: sianai beszéde legalább aggodalmat ébreszthet a béke barátainak kebelében. A bécsi lapok szemléje. A „Vaterland“ a román congress**«» tól. A nevezett lap máj. 2-áról írja : „A Szebenben végbe ment főpró­­b­a» úgy látszik egészen a rendezők meg­elégedésére ütött ki.­­ A telegrammok pompás híreket hoztak, az utóbb érkező tudósítások szerint azonban, nem minden arany a­mi fénylik. „Szívből kívánjuk, hogy a románok minden jogos kívánata teljesedést nyer­jen , azonban helytelennek tartanók, ha a megoldás kérdésében az általuk elő­számlált postulatumok adnának kizáró­lagos irányt. Addig, míg a suffage uni­­versel elve proclamálva nincs, addig a szavazatokat ne csak számítsuk, hanem egyszersmind mérlegbe is vessük, s ezen eljárás mellett, oly okokból, miknek bő­vebb taglalásába ezúttal nem akarunk bocsátkozni, a románoknak Erdélyben a political suprematiát már csak opportuni­­tási szempontból sem lehet még jó darab ideig megadni. „Azonban a románok között távol sem létezik az egyértelműség. Egy része az intelligentiának, mely épen annyira megérdemli a figyelembevételt, mint a Saguna püspök úr által egybehívott bi­zalmi férfiak, tartózkodás nélkül a szebeni conferentia illetősége sőt törekvései ellen is nyilatkoztak. Még a gyűlésben sem uralkodott azon egyetértés, melyet a táv­iratok hirdettek. Azokon kívül, a­kik Sa­guna úrral egy érzelmet vallottak, voltak ott független férfiak is, a­kik legalább a színfalak mögül mondtak olyasmiket, melyhez hasonlók majd az országgyűlé­sen szabatosabban formulázva, elékerü­lendnek. ,,A létező nézetkülönbség tehát, mely többé el nem tagadható, azon kötelességet idézi elő, hogy a szebeni postulátumok még egyszer fontolóra vétessenek. Mert nemcsak a románok kielégítéséről van szó, hanem oly kérdések megoldása forog fönn, melyek a monarchia jóllétével és szenvedéseivel vannak egybekötve. „A centralisták részéről nagy az igye­kezet, a postulátumoknak csak fényolda­lát tüntetni elő : megérdemli tehát a fá­radságot, ha más valaki az árnyoldalak­ról is lerántja a fátyolt. S miután eddig egész terjedelmében csak Saguna püs­pök úr beszédét ismerjük, észrevételeink­ben csak is e nyilatkozatra szi­ra­kozunk. „A távíró hirdeté, hogy e beszéd nagy lelkesedéssel fogadtatott. Részünk­ről nem találjuk el, miben rejlik ezen be­széd lelkesítő ereje , miután e beszéd tar­talma és a formulázott postulátumok kö­zött ellenmondás van. Saguna püspök nem akarja az egyik vagy másik nemze­tiség suprematiáját, hanem ennek helyé­be az erdélyi közjog uralmát állítja; a postulatumok ellenben a hivatalok betöl­tésében a románokra nézve több figyel­met igényelnek, ő excellentiája Erdély autonómiáját kivánja, a postulatumok szerint Erdélynek nemzetiségi territóriu­mokra leendő feldarabolása kívántatik. Saguna püspök nyíltan kimondja , hogy 1848-ban az Uniót maga a korona is bevégzett ténynek nyilatkoztatta ki; a gyűlés azon­ban mellőzi e tényt , mintha az so­ha végbe sem ment volna.­­ A püs­pök úr ismételve hivatkozik a román nemzet hűségére az uralkodó­házhoz. Mi is át vagyunk hatva ezen érzelemtől, de a mi véleményünk szerint Saguna püspök szavai csak úgy bírnak értelemmel, ha e hűség alatt azt érti, hogy a románok erősen ragaszkodnak azon államokmá­nyokhoz, melyektől a felséges uralkodó­ház saját jogait Erdélyre nézve szár­maztatja. Azonban a gyűlés mellőzi ezen államokmányt, a midőn Erdélynek, mely a magyar korona alá tartozik, külön állást követel , tehát oly politikai formát, mely szakit a múlttal, s jogszerű alappal nem bir. „Ez alkalommal tehát a szebeni gyülekezet egyik hiányára hívtuk fel olvasóink figyelmét. Lesz alkalmunk a várható következményekről is bővebben szólani.“ A „Presse“ apró hírei. Mint e lap értesül, a legközelebbi napon meg fog je­lenni azon császári rendelet , mely a Reichsrathot máj. 28-ra összehívja. Hir szerint dr. Hein helyett, a­ki igazságügy­­miniszter lett, doktor Hasner a mostani másodelnök lenne az elnöki székbe kine­vezendő. A m­ásodelnökségre Gleispach gróf és Hopfen ur bírnak legtöbb kilátás­sal. Ezeken kívül még gróf Mazzuchelli Brabel és Litwinowicz püspökről is be­szélnek.­­ Egy másik hír szerint, azon hos­­­szas tárgyalások, melyek a közoktatás ügyében tartottak, végüket érték. Az ered­mény, hogy nem az eddig felállittatni szándékozott közoktatási tanács, hanem e helyett közoktatási miniszter fogna kine­veztetni. A hír szerint Levinsky ur, ki az államminiszteriumban osztályfőnök, volna e magas állásra kiszemelve. — Feszler püspök ur, a ki a concor­­datum-párt legjelesebb írói közé tartozik, Rómába menend, a concordatum módosí­tása tárgyában alkudozandó. Az újra vizsgálat alá veendő pontok közöl leglé­nyegesebb az, mely a katholikusok és nem katholikusok közötti viszonyt ala­pítja meg. Erdélyi ügyek. St. Sulucz érsek beszédének vége.*) A román tehát oly nemzet lévén, mely nem annyira a méltatlanságokat, mint a jótetteket tudja emlékezetében megtartani, nem feledheti s nem lehet elégedetlen a fgs monarcha s az ural­kodó háztól nyert oly nagyszerű atyai gondosság s jótétemények iránt. A románok 1848-ban a szabadság meze­jén ünnepélyes, örök és változhatlan hűséget és ragaszkodást esküdtek az uralkodó osztrák ház trónusának, — most is megragadják és felhasz­nálják az alkalmat azon ünnepélyes és őszinte esküjök megújítására. A román soha sem fog megszűnni óhajtani s az együtt lakó nemzetekkel közreműködni a czélra, hogy ö fige atyai intézményei érvényre jussanak, s hogy a trón és uralkodó ház dicsősé­ge consolidáltassék; mert ő exja meg van győ­ződve, hogy erre az európai hatalmakkali vi­szonynál fogva szükség van, s csak igy reméli, hogy ő flge kormánya alatt a birodalom minden népei oltalmat, nyugtot és boldogságot fognak találni. Azért a román nemzet lelke egész hevé­vel óhajtja, várja és nem szün meg kérelmezni azon törvényes tért, t. i. az erdélyi országgyűlést, melyen mint törvényesen elismert és kihirdetett nemzet az 1860-diki oct. diploma értelmében a több nemzetekkel egyetértőleg, mint politikai nemzet szabadon és önállóan működhessék ő Felsége intézményei foganatosításán. Íme uraim e rövid szavakban a mi nemzeti tanácskozmányunk tárgyának megoldása, mely kitűnő értelmet, a jelen és jövőre kiható meg­fontoló ítéletet, s az előadásnak megválogatását, továbbá hideg vért és oly tapintatot kíván, me­lyek által megmutatjuk, hogy nemzetekkel érde­mes politikai állására, s méltán követelheti, hogy saját hazájában a több nemzetek sorsa s jogai­ban egyenlően részesüljön. Kérjük az istent, hogy oly gondolatokat, ítéleteket adjon szent lelke által szivünkbe és szavakat szánkba, hogy általuk a trón dicsősége s a közös haza boldogságára munkálhassunk. (Éljen.) Okmányok a lengyel kérdésről. (K.) Azon pillanatban, midőn Orosz­ország válaszát a három hatalom sürgönyé­re feszülten várjuk, **) valamint a „Journ. de St. Petersbourg“ úgy az angol lapok e­ész sorát közlik a lengyel kérdésre vo­natkozó okmányoknak. A sz.-pétervári újság azon régibb okmányokat közli, melyeket Angolország már két hónap előtt intézett az orosz kor­mányhoz. Russel lord kezdte meg a dipl. hadjáratot marcz. 2­ ki sürgönyében, melyről akkor sokat beszéltek,»melynek teljes szövegét hozza most a „Journ. de St. Petersbourg“ angol és franczia nyel­ven. Az angol kormány a sürgönyben sajnálja a legújabb eseményeket, emlé­keztet, hogy a lengyelországhozi viszonyt az 1816-diki szerződések szabályozták, s Angolországnak joga van azok megtartá­sát kivánni. Utal az I. Sándor czár által adott alkotmányra, melynek fölforgatása nincsen igazolva, s ezután a jelen viszályt fejtegeti, melyet az ujonczozás idézett elő. A sürgöny végén e szók állanak : „Mért ne akarna ö cs. fölsége, kinek jóin­dulata általánosan el van ismerve, egyszer min­denkorra véget vetni e véres összeütközésnek, azonnal nagylelkű és föltétlen amnestiát adva fölkelt lengyel alattvalóinak s kijelentve abbeli szándékát, miszerint lengyel királyságát azonnal azon politikai és polgári jogokba helyezi vissza, melyeket I. Sándor az 1815-ki szerződések foly­tán megadott ? Ha ez megtörténnék, a nemzeti képviselet és nemzeti közigazgatás hihetőleg kielégítené Lengyelországot s megnyugtatná Európát.“ Különös fontosságú Napier lord sz. pétervári angol követ mart. 9-ki sürgönye mely a Gorcsakoff hgnek tett előterjesz­tésekre nyert választ, tartalmazza. Azon körülmény, hogy a ,Journ. de St.-Pe­­tersbourg“ e sürgönyt épen most közli, arra látszik mutatni, hogy a hatalmak­nak adandó válasz nem igen fog attól kü­lönbözni. A felhiv. „Gen. Korr.“ utján nyilvánosságra jött elemzése a válaszok­nak ezt szintén megerősíteni látszik. Napier lord jelentése igy szól: *) Lásd a „Hon“ máj. 2-ki számát. alább. *“) Az osztrák kabinethez intézet feleletet lásd Szerk. „Sz. Pétervár, mart. 9. 1863. Kegyelmességed parancsa folytán ma reg­gel Gortsakoff herczeghez menve, kegyelmessé­ged mart. 2­ ki sürgönyét átadtam neki, mely ő felsége kormányának nézeteit tartalmazza a lengyel kérdésben. Az alkanczellár csak magá­ban olvasta el a sürgönyt. Kijelenté, hogy mivel békés szellemben akar eljárni, a sürgönyre írá­sos választ adni nem fog; rám hagyja, hogy az ügyrök­ nézeteit átszolgáltassam s megkért, mutassam meg neki jelentésemet, mielőtt el­küldöm. Azt is óhajtotta, hogy jelentésemet császár ő fölségével közölhesse, valamint ön uta­sításait is, hogy császár ő felsége a két kor­mány eszmecseréjét teljesen megismerje. Én megegyeztem az alkanczellár ur kivonatában. Ezután fönhangon olvasta el Gortsakoff hg kegyelmességed sürgönyét. Az első és máso­dik mondat ö fölsége kormányának mély rész­vétét nyilvánítja, melylyel a jelen körülmények közt annyira szomorú sorsát tekinti Lengyelor­szágnak, valamint azon kevéssé kielégítő ered­ményeket mely az orosz fegyverek egyszerű győzelmétől várható a fölkelőkön. Itt kijelenté az alkanczellár, hogy a császár és kormánya teljesen osztják a kifejezett sajnála­tot. Ő felsége szivét fájdalmasan érinti a vér­ontás, mely a szerencsétlen lázadás következmé­nye; nem különben az anyagi jólétnek a pol­gári nyugtalanságok által megrongálá­s azon mély gyűlölet előrelátása, mely az események után fönmarad, miért azonban a császári kormány nem vállal felelőséget. Kegyelmességed sürgönyének további szö­vege Lengyelország helyzetét tárgyalja az 1815-ki szerződésekkel szemben. E pontra néz­ve föntartotta magának az alkanczellár, hogy to­vábbi meghányás után válaszoljon. Most a sürgöny nyolczadik mondatát ol­vassa , melyben a­zt mondja kegyelmességed, hogy a fölkelést a legközelebbi erőszakos ujon­czozás okozta. Gortsakoff hg állítja, hogy a ka­tonai ujonczozás csak ürügye volt a forradalom­nak, nem kihívása. A lengyel fölkelés a külföld fővárosaiban elágazott s mélyen gyökerző össze­esküvésnek következménye ; e fővárosok sorá­ból Londont sem veheti ki. A kitörést az ujon­czozás csak siettette. A cs. kormány az összeesküvés keletkez­­téről, fejlődéséről és czéljairól teljesen volt érte­sülve. Ez democrata, antisocialis mozgalom, mely­nek kezdője és jelvénye Mazzini. A lengyeleket fölbátorította az, hogy megcsontosodott ábrán­dokban ringatják magukat, s melyek egészen más tervekre irányoznak, mint minőket az angol ál­lamférfiak gyakorlati politikája tart szem előtt; azok el akarják szakasztani Lengyelországot az orosz koronától, nemzeti függetlenséget kíván­nak s 1772-ki határaikat. Nem hogy oka lenne a jelen kitörésnek a katonai ujonczozás, ellenkezőleg a belőle folyó következmények elhárítására rendeltetett el, hogy a zavarok makacs kezdeményezői eltávo­líttassanak, s hogy a császár szándékolta jóindu­latú rendszabályoknak kedvező ösvény nyíljék. A fölkelés leginkább a városok munkásait, a ki­sebb nemességet és vidéki papságot ragadta meg. A nagybirtokosok s a főnemesség a varsói c­ita­­della ágyúi alatt kerestek menedéket, a parasztok határozottan a kormány mellett állanak, eltelve azon jótétemények érzetétől, melyeket a császári kormány rájuk áraszt s megunva a zsarolásokat, melyeket a csavargó fölkelőcsapatok rajtok elkövetnek. Egyesek a felsőbb osztályból kétség­telenül csatlakozni készek a Lengyelország vis­­­szaállitására vonatkozó hazafiui ábrándokhoz; ezeket idegen kormányok gyámolítása erősí­i meg törekvéseikben. Néhányan ezek közöl sze­retnének részt venni a mozgalomban , de az ide­gen kormányok, kik bizta­tják őket, később még megbánhatják az olyan politikát, mely a szenvedések és nyomor körét még bővítheti. (Vége következik.) mind ezen, mind a többi szomszéd államoknak szüksége van. „Meg vagyunk győződve, hogy annak ide­jében a bécsi kabinet megtartandja azon állás­pontját, melyet a mostani zavarok kezdetével föl­vett, s a­mennyire tőle telik, semmit sem mulasz­tana el ezen veszélyes összeesküvéseknek oly rendszabályok által elejét venni, melyek mind saját érdekének, mind Oroszországhoz való nem­zetközi viszonyainak megfelel. „Ön fel van hatalmazva, ezen sürgöny má­­solatát Rechberg grófnak átadni. Fogadja stb. Az orosz válasz az osztrák sürgönyre. Több bécsi lap azon helyzetben van, hogy az orosz válasz szövegét, egész ter­jedelmében közölheti. Ezen okmány Gorcsakoff herczegtől aláírva, s Balabine úrhoz, Bécsbe intézve igy hangzik: Szentpétervár, ápr. 14. „Az osztrák ügyvivő ur ápr. s/17-én reggel közölte velem azon sürgönyt, mely a lengyel ki­rályság jelen helyzetére vonatkozik. Mellékletben küldöm ezen okmány másolatát, valamint azon hasonló tartalmú közleményeket is , melyek ugyan e tárgyban a párisi és londoni udvarok­tól érkeztek, továbbá azon sürgönyt is, melyet felséges uram parancsára, ezen két udvarhoz in­téztem. Adja ön át ezen mellékleti okmányokat Rechberg grófnak. „Brunnow báróhoz intézett sürgönyöm fel­ment azon szükségtől, hogy felséges uram szán­dékairól bővebben írjak. Azon sürgönyben az állítások oly terjedelemben vannak megczáfolva, a­mint csak a kérdés igényli. Mégis hozzá­ten­ném, hogy az ausztriai külügyminiszter úr egé­szen helyesen ítélt azon szándékról, mely ő felsé­gét a császárt vezeti, a midőn felteszi, hogy a jelentékenyebb számú felfegyverzett csapatok elszélesztése után, felséges urunknak alkalma leend a kegyelem sugallataira hallgatni, mely előtt Ő felsége szive soha sem volt elzárva. A császár épen ezelőtt, marcz. 31-ki manifestumá­­ban, ezen érzelmeinek bizonyítványát adá: „Felséges urunk felfogja azon aggodalma­kat,melyeket a közvetlenül Ausztria szomszédsá­gában történt sajnálatos események a bécsi ka­binetben okoztak, s tudja minő érdekkel bír az Ausztriára nézve, hogy ezen helyzet minél előbb véget érjen. „Ezen tekintetben Ausztria gondjai nem haladhatják túl azon figyelmet, melyet felséges Urunk a tárgynak szentel. „Mindenesetre pedig elismerendő az osz­trák külügyminiszter úr, hogy a lengyel király­ságban a visszatérés a dolgok rendes folyamára és a tartós nyugalomra, nem egyedül a benső rendszabályok alkalmazásától függ. Nem most kell először utalnunk azon szakadatlan összees­küvésekre, mik kívülről a cosmopolita forradalmi párt által előidéztetnek, s a­melyek ezen fondor­latok fökut forrását képezik. „A külföldi kormányok, melyek Lengyel­­ország megnyugtatását, azon tekintetből kíván­ják, mert ezen ország állapota Európa nyugal­­mára is befolyással bír, szintén közre munkál­hatnak azon rendetlenség okainak legyőzésében, melyeknek visszahatása elvégre őket is talá­­­­landja. Mig ezen ok létezik, addig csak akadá­­­­lyozni fogja azon erőlködéseket, melyek a nyu­­­­galom helyreállítását czélozzák, melyre pedig­­ Lengyel mozgalmak. (K.) A l­engyel felkelők ismét nagyobb csa­patokba k­ezdenek tömörülni. A kalisi kormány­zóság északi részén s a radomi kormányzóság­ban két nagyobb csapat működik majd egybe­­gyülve, majd szétoszolva alcsapatokra. Az előb­bit több ezerre teszik, 6—8000-ről beszélnek: ez Peisern vidékén áll Jung Blankenheim, Sey­­fryd és Taczonowszki vezérlete alatt. Konin el­foglalása a felkelők első teendője lesz, mihelyt az orosz csapatok ártalmatlanokká tétettek. Újab­ban ismét jelentik, hogy egy 1000 főnyi orosz csapatot átüztek a határon, de meglehet ez a musikorival azonos, mely Pietrokowonál történt. E csatában újabb tudósítások szerint a lengye­lek 19 halottat vesztettek s 27 sebesült közülök ; orosz 50 esett el, ugyanannyi sebesült; valószí­nű , hogy sokkal nagyobb a szám a bevallott­nál. A francziák rendkívüli vitézséggel harczol­­tak. Jung a vezető, zászló hiányában fevegét tűzte kardjára s ezzel állva a kaszások élére, ro­hamra vezette őket. Győzelem után a lengye­lek egy része Jung vezetése alatt Konin felé in­dult, hogy az ellenök e városból érkezhető oro­szokat megtámadja. A „W. Zig“ az oroszok nagy győzelmét je­lenti, melyet Kostando tbnok vivott volna ki az osowk­i erdőségben 3000 fölkelő fölött. Az orosz tudósítás szerint, mely Varsóból jön, négy órai harcz után a fölkelők közöl 400 elesett, 85-öt el­fogtak, köztök 2 lelkészt, s 200 fegyvert zsák­mányoltak. A napot, melyen e győzelmet aratták, nem mondja meg a varsói távirat, sőt a magán­­táviratok a lengyelek győzelmét hirdetik ugyan­azon vidéken. A Pelsern melletti ütközetről különböző jelentések érkeznek,valamennyi az oroszok vere­ségét látszik megerősíteni. Az „Ost. See Ztg.“ azt mondja, a győze­lem kétes mindkét fél magának tulajdonítja; a veszteség mindkét félnél nagy volt. A felkelők vezetőiből több elesett, maga Taczanowski meg­sebesült. Csata után Berlinből Langenbeck és Posenből Matecki orvosok rendeltettek a csata­térre távirat utján. A „Dzien. Poz.“-nak írják Wreschenből, hogy Taczonowski csapatát, mely a Slupce mel­lettivel egyesült, az oroszok megtámadták. A lengyelek keményen megverték az oroszokat s Kalis felé üldözik őket. A halottak és sebesültek száma még nem tudható. A felkelők közöl 29-én 5 halott volt, köztök 1 franczia. Taczanowski 6b két más lengyel tiszt sebesült. Az „Ost. Deutsche Ztg.“-nak írják a len­gyel határról ugyanez ütközetről 29-ki kelettel: „Ma Peisernben nagy ütközet volt. Az oroszok támadtak. Peisern felé nyomultak; a fölkelők eléjök mentek. Peisern mögött nyolcz óráig tartó kemény harcz következett. Az oroszok teljesen megverettek , részben szétüzettek, részben elfogattak. Több ágyujokat elhagyták. Épen most, 5­­2 órakor a fölkelők zeneszóval Peisernbe vonulnak. Veszteségük csekély. Az oroszok sietve vonulnak Miszakoff és Kalis felé. A felkelők közöl Faucher ezredest mellbe lőtték. Taczanowski nem kapott sebet, 23 sebesült közöt­t már kimúlt. A „Posener Zig“ is megerősíti, hogy az oroszok visszavonultak, de ezen hiv­ lap szerint az ütközet nem volt komoly; az oroszok csak a fölkelők erejével akartak megismerkedni. Bini­­szevonál is visszavonultak az oroszok. Legkö­zelebb elhatározó ütközet várható. A fölkelők elhatározták, hogy nem hátrálnak s porosz terü­letre nem szorittatják magukat.A Peisern melletti hidat szalmával és kátrán­nyal fedték be, hogy szükség esetén fölégessék. A második nagyobb fölkelő csapat a rado­mi kormányzóságban áll Kielce­s a Visztula között Czachowski vezénylete alatt. Alparancs­­nokai Kononowitz, Grelinski és Lopacki, kik hol egyesülnek a főcsapattal, hol elhagyják, hogy külön működjenek. — Számuk 5—6000 azon Kielce és Varsó táján működő apróbb csa­patok nélkül, melyek önállón járják be a tája­kat. Összesen 10000 felkelő állhat a radomi kormányzóságban fegyver alatt. Újabb összecsapásokról nem érkeztek rész­letek, de tény, hogy Polonicebe 40 szekérrel hoztak sebesült oroszokat; a csata Stopnica körül lett volna. Litvániában Narbutt egy portyázó orosz csapatot kisért szemmel s épen akkor érte el, midőn raboltak; a lengyeleket meglátva eldobál­ták zsákmányukat s megfutamodtak; lovasság hiányában nem üldözhette őket, 15 mégis elesett s 12 sebesült meg, a lengyelek csak 1 halottat s 3 sebesültet vesztettek. Minsk kormányzóságban az oroszok egy a Niemen partján még fegyvertelenül szervezkedő fölkelő csapatot, körülfogtak s megadásra szólí­tották föl. Ezek azon kiáltással: Mig élünk, a muszkának nem adjuk meg magunkat 1“ megro­hanva az oroszokat, fegyver és ágyútűz között keresztül vágták magukat az azmiani kerületbe, elvesztettek 30 embert, köztök egy derék lelkészt, kit 7 golyó talált. Ennek haldokolva végszavai ezek voltak: „Én meghalok, de Lengyelország élni fog!“ A „Nat. Ztg“ írja, hogy a porosz területre szorított oroszok Alexandrowoba mennek 2—3 mértföldet haladva naponkint; a porosz tisztek etetik, itatják és megáldomásozzák orosz kolle­­gáikat. Mindazok, mik itt történnek — mondja e lap — a február 8-ai egyezmény épségben állá­sát mutatják s új alapul szolgálhatnak a külföld reclamatióinak. Ez orosz csapat (400 ember és 100 kozák) Od­otzinba ment, hogy ott a királyságba vissza­térjenek. Nagyon nyomorúságosan néznek ki, ellátásuk lesz, a porosz étel nagyon ízlik ne­kik. Sok tiszt is szenved a fegyelmetlenség miatt. Hiteles egyének beszélik,hogy ha a rablásban és mészárlásban akadályozni akarja a tiszt a le­génységet, ez feltámad ellene és „bontowniki“ felkelőnek mondja. Az Ost. D. Ztg“ állítása szerint, Dzialyn­­ski grófnál semmit sem találtak; a „Posener Zig“ még most is terhelő irományokat emleget. A „Gaz. Nar.“ egy orosz napiparancsot közöl azon hozzáadással, hogy jó forrás útján jutott hozzá s jót áll valódiságáról.

Next