A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)
1868-01-15 / 11. szám
11-ik sz. Szerda, jan. 15. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra.....................................1 frt 75 kr. 6 hónapra . . . . 5 frt 25 kr. 3 hónapra..................................10 frt 50 kr. Az Estilappal együtt egy hónapra 2 frt 1 kr. Az Estilappal együtt negyedévre 6 frt — kr. Az Estilappal együtt, félévre . 12 frt — kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénztáruit k bérmentesítve kéretik beküldetni. zerkesztési iroda : Ferencziek tere 7 ik szám 1-so emaid, zerkesztő lakása: magyar-utca, 8 dik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ES KZŐGAZDÁSZATI NAPILAP. Hatodik évfolyam 1868. Beiktatási díj: 7 kasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. S®’’'' Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalához küldendő' (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetés «PVu»A&»NJL lapjaira. évnegyedre ......................6 ft 25 kr. estilapjával együtt . . . ti ft — kr. az estilap különküldésével 6 ft 90 kr. A HON ESTILAPJA évnegyedre 1 ft 70 kr. kik a főlapot is járatják évnegyedre — 75 kr. egész évre fél évre évnegyedre . . 4 ft. . . 2 ft. . 1 ft. . 6 ft — kr . 3 ft — kr . 1 ft 50 kr-egész évre félévre . évnegyedre PEST, JANUÁR 14. Pest, jan. 14. Midőn ma reggel elolvastam a „Napló“-t, s láttam, hogy abban sok, czikkeimből vett, idézettel fűszerezett, jó részt személyeskedő polémiával kedveskednek a t. olvasó közönségnek, elmentem igen t. barátomhoz, b. Kemény Zsigmondhoz , mert eszembe jutott azon adoma, hogy a „Pesti Napló“ szerkesztődig s meg akartam kérdezni, a köztünk fennálló jó barátságos viszonynál fogva, bizalmasan, olvasta-e a mai „Napló“-t? azt fel sem tételezvén felőle, hogy tegnap, mielőtt kiszedték, tudomása lehetett volna mindarról, ami lapjában meg, vagy meg nem jelent ! De — ha mégis tudta, mi több, maga írta? Nem, az irály nem az övé. Nem találtam honn. És ime előttem a kellemetlen alma, bele kell harapnom. Az ő iránta való tisztelet, s azon körülmény, mely szerint megszoktuk, hogy a politikai lapokban vezérczikk alakban aláírás nélkül adott közleményeit, a szerkesztő, avagy a pártorgánum nyilatkozata gyanánt kell elismernünk, azon, bevallom, általam nem örömest teljesített kötelesség betöltésére késztet, hogy ezen, az anonym megtámadásokkal egy színvonalon álló polémia ellenében, nyilatkozom , a lapjában tett közlésére, amelynek mentségét csak abban találom, hogy tisztelt barátom Kemény Zsigmond „Napló“-ja szerkesztődik. Elvárom pedig tőle,hogy a mi abban ráfogás, helyre fogja igazítani ; ezért becsületes lovagias jelleme kezeskedik nekem ; s hogy meg fog bocsátani, ha különben válaszomban azon hangra leszállanom kell, vagy legalább azon színvonalra jutni igyekszem, amely ama czikkben uralkodik, mely hang nem a tisztelt barátomé, de az enyém sem, s kételkedem, váljon annak, bár gyenge utánzására képes vagyok-e ? Mindenek előtt tehát — nem annak az ismeretlen mennyiségnek, amely a szex*kesztődiknek egyik factora — hanem a t. közönségnek, és igen tisztelt barátomnak Kenény Zsigmondnak, annyit, hogy én a dunai confederatiót soha, sem nyíltan sem eltakartan, nem helyeseltem, nem is akarhattam tehát azt helyeselni látszani, avagy ha ily komoly kérdésben szívós szóval élhetünk, nem kaczérkodtam soha, sem azon eszmével, sem bárkivel, aki azt helyeselni csak távolról is látszhatnék. Ismer engem igen, barátom Kemény Zsigmond jól, s tudja, hogy ha meggyőződésem követelné, nem a függöny mögött félénken sejtetném, hanem minden critica, sőt veszély ellenében is, nyíltan, felhordott fővel vallanám be azt, amit helyesnek, követendőnek tartok ; bocsásson tehát meg, ha ismét arra kell hivatkoznom, hogy „Napló “-ja szerkesztődik, mert ő ily állításra ellenemben nem képes, először mert senkire nem szokott olyat ráfogni, amit az illető nem tett, vagy nem állított;másodszor azért, mert azt is tudja, hogy az, aki ellen az anonymusok kényelmes helyzetükből ilyet állíthatni czélszerű eljárásnak, és illőnek tartanak, nem szorult soha az ő eszközeikre, mert soha sem takarja el elveit kétértelmű függönyök mögé, hanem nyiltan és becsületesen szokott küzdeni. Tudja ezt b. Kemény Zsigmond barátom jól! hanem hát a „Napló“ szerkesztődik! Legyen elég felemlíteni, hogy a kérdéses hely czikkemben, mely félremagyaráztatott, az, ahol én a dynastia uralkodása alatt ekként álló államcsoportra hivatkozván, ezen szavaimat : „mert ezen combinátiót vagy nem veszik figyelembe, vagy létesítésén kételkednek“ nem a dunai confederatióra értettem, hanem értettem a fentebbire. Kérem tehát tisztelt barátomat Kemény Zsigmondot, hogy irányomban eddig soha el nem tévesztett barátságos és igazságos indulatát meg ne tagadja ez alkalommal sem, hanem ezen szerkesztődik-féle eljárást lapjában, annak helyén és rendén kiigazítatni szíveskedjék. Ez iránt egyszer tisztázván a helyzetet és fogalmakat hosszasan nem fogok polemizálni, csak itt-ott egy pár helyreigazítással tartozom. Mi gyenge ezen „Napló“-s czikk,látszik abból ,hogy engem felki ugyan a többre, s az által, hogy figyelmére méltat,udvariasságának véli jelét adni, — mert, eddig nem ért sem kiindulás sem a végüzés szempontjából , de a jóhiszeműségnek annál csekélyebb jelét adja, mert cáfolgatásomban elmerülten végre is bevallja az ellenkezőjét, hogy kit értettem én azt uram, hanem nem helyeslem. Ami pedig észrevételeit — személyemre vonatkozólag — illeti, csak annyit, hogy én a „Hon“-ban saját nézeteimet teszem közzé, azoknak a sajtó útján, a toll hegyével érvényt szerezni igyekszem, de legyen meggyőződve, a t. közönség — tudja azt Kemény Zsigmond barátom is — hogy azért még, ha csak kezdő pártvezérről is szó nincs, nem is lehet józanon, mert — azt hiszem, azok, kik jelenleg a „Hon“ köré sorakoztak, s remélem mások is, szakítottak politikai életünk azon kór kinövésével, hogy pártokat, nézeteket , egyének neveihez kössék, pártokat, ha azok jövőben alakulni fognak, egyének kedvéért alkossanak, s bárki azért, mert például egy nagyobb lapban, anélkül hogy ki lenne hivatalosan nevezve munkatársnak, dolgozik azon ügy érdekében, melyért küzdeni, munkálkodni legszertebb kötelességének tartja, komolyan vagy gúnyképen, pártvezérnek decretáltassék mások által, avagy magát annak tartaná, egyrészt részakaratra mutat az ellenfélnél, másrészt kiskorúság lenne bárki részéről sőt — tapintatlanság ! S most visszatérve egyes tételekre, viszonozom , hogy mulathatja magát egyik is, másik is, névtelenül írni, gúnyolódni, a „Napló“ hasábjain, s állameszmények alkotásának czélszerűségével, mint mulatsággal vádolni engem, csak el ne feledje, hogy könnyen meg lehet e tételt fordítani és azt mondani : ti pedig a magyar állam abstract fogalmát, melyet eddig Ausztria ellenében kivinni nem lehetett a gyakorlatban, oly új állameszmény alkotásában véltétek czélszerűen érvényesíthetni , mely eszmény csakugyan nem egyéb eszménynél, mert alapföltétele az, hogy a német elem soha ne egyesülhessen, vagy ha akarna egyesülni, azt meg kell gátolnunk ! Ugyebár ez aztán nem eszmény? vagy talán ez a mulatság? Még egyet: amit én idéztem más lapokból azt ellenem felhozni mint saját állításomat, ismét oly fegyver, melylyel — szelíd kifejezéssel élek — mivel a journalista nem szokott élni; ha teszi, nem jól cselekszik. Kemény Zsigmond barátom nem is szokta azt tenni, hanem hát a „Napló“ régi baja az, hogy nem ő szerkeszti, hanem szerkesztődik ! S ép azért, mig a mai czikk eredete felől nem jövök tisztába, nem is válaszolok mindenre, hanem ebbeli elhatározásomat a jövőre bizom, s azon reménynyel fejezem be sorsaimat, hogy t. barátom Kemény Zsigmond, fentebb jelzett felszóllitásomnak eleget fog tenni, s a kivánt, köteles helyreigazítást, lapjában közöltetni szives leend , mely kérésem teljesítésére újólag felkérem. Keglevich Béla: szerethetjük úgy a mint szeretnők, ha csak tőlünk függne expedete és valósításai nem kételkedhetünk azt magunk részéről is helyeselni. Mert mi is azt tartjuk — és hirdetjük folytonosan — hogy nekünk mindenekelőtt az európai béke fenállására van szükségünk, és hogy ez a reánk nézve szükséges béke csak úgy tartható fenn, ha az osztrák birodalom magatartása Berlin irányában a barátság, Róma iránt pedig „a közönyösségig szigorú semlegesség“ felől teend tanúbizonyságot. Ezen magatartás összefér a hajlammal Páris iránt, anélkül, hogy ennek háborús terveit bátorítaná. Ha Ausztriának kedve telik abban, hogy ne haragudjék többé se Solferinoért, se Mexicóért, s Napóleont jobb szemmel nézze mint Bismarckot — ez az ő dolga, s ízlés dolga. Nekünk elég lenne, ez irányban, a biztosíték , hogy az előszeretet, Napóleon iránt utoljára sem olyan hatalmas és vak, hogy Ausztria magát általa orránál fogva hurczoltassa bele a Tuiler-fák urának kalandos terveibe. S ha e biztosítékot megnyerjük a hadi költségvetés tetemese szállításában, akkor a „Pesti Napló“ bécsi levelezőjének szép ígéreteit mi sem fogjuk pusztán csak a delegationális határozatok megnyerésére számító udvarlás üres szavainak venni. De más biztosíték ez irányban nem létezhetik. S ha, e helyett, épenséges az történnék, hogy a haderőre nem kevesebb de több pénz és ember követeltetik mint eddig, akkor engedelmet kérünk továbbra sem adni hitelt azon békeprogrammoknak, melyeket Bécs, midőn szüksége van valamire, hangoztatni mindig tud, de valósítni soha sem bír. Ami az osztrák külügyi politika másik irányban előárnyalt részét illeti, ennek, megvalljuk, inkább hiszünk, mert meg vagyunk győződve , hogy maga Bécs is belátta végre, mennyi kárt okozott neki az Itáliában való uralkodás, s minő őrültség lenne — ha lehetne is — újra kezdenie azt, ami okvetlenül bukásra vezetné megint, előbb utóbb. Bár mint álljon is egyébiránt Bécs önleczkéztetése, örömmel halljuk, hogy „mindenfélekép szem előtt tartandó és évényesítendő azon komoly és őszinte törekvés, hogy az olasz királysággal a legjobb szomszédi viszonyt fenntartsuk.“ Ez a politika számíthat az egész magyar szabadelvűség támogatásáig. S számíthat nem csak azért, mert ezzel a politikával a 28 milliónyi olasz nemzet állami egyesülését és függetlenségét segítjük elő barátilag, hanem számíthat azért is, mert az olasz királysággal szomszédi legjobb viszonyban élő Ausztria a német állami egyesülés irányában is jól viselné magát, s így az európai háború eshetőségeit tetemesen csökkentené. Mert soha sem kell a helyzet főkérdéséről megfeledkezni , s olvasóinkat kérjük, ezúttal is, hogy ne engedjék figyelmüket, aggodalmaikat, számításaikat zár alá vétetni sem a pápai, sem a török bajbanlét mindenféle hívei által, hanem tartsák szem előtt folytonosan a németkérdést, amely háttérbe szorított s illetőleg maga alá rendelt minden más kérdést Európában. A Chasse pót bizony nem a szentszék iránti szeretetből öldökölt Mentana mellett, s az a muszka mumus sem igen jelent volna még meg Sadova nélkül. Ha Napoleon rohant elzárni Rómába az utat Garibaldi előtt, s ha az orosz diplomácia ismét kötekedni kezd Szambulban, az csak onnan van, mert Napóleon császár is, Sándor czár is a franczia-német háborúra készíti elő positjóit. De ez a háború nagy részben attól függ, hogy a Tuileriák politikája elszigetelve marad-e vagy sem, azaz, képes leende Ausztriát, Ígéretek vagy fenyegetés által, szövetségessé tenni vagy nem. Ha hivatalosnak s egyszer’smind valódinak is vehetjük az értesítést mely a „Napló“ bécsi levelében foglaltatik , Ausztria nincs még sem elcsábitva, sem megszeppenve, sőt a legjobb barátságban akar élni Rábával, melyről tudja, hogy Németország ellenével szövetkezni nem fog. A Hon már hónapok előtt kifejezte óhajtását, hogy a magyar kormány oda működjék, miszerint Ausztria lépjen neutralitási szövetségre Rábával. Nekünk tehát nem lehet közömbös a „Napló“ híte. De mielőtt bíznánk benne, látni akarjuk, valljon neki csupán kecsegtetés-e az egész szép história a delegatio számára. Hanem ad hoc hit, örvendeni fogunk neki őszintén, s jobb kedvvel nézendjunk ez esztendő ködébe, melyből mindenki vár valami kellemetlen vagy borzasztó meglepetést, épen mert senki sem látja, mi van előtte két lépésnyire sem. Ily ködben a nagy tenger gőzhajói szüntelen harangoznak s ágyaznak, hogy egymásba ne ütközzenek. S mégis megtörténik, hogy egyik orra felhasítja a másiknak oldalát, így veszett el az Arctic népestől. Mi is csengetünk és lődözünk, mert benne vagyunk a szürkületben, s szegény bárkánk ide s tova vettetik. Adja isten, hogy a most jelzett fényben napvilágot s ne jéghegyet találjon Hungária. Csernátony. Brüssel, január 5. Nézetkülönbségből nem következik még válóper, sőt a mindennapi életben gyakrann jó alkalom a szívesebb csatlakozásra, egyetértésre s szorosabb összetartásra. Fontos kérdés fekszik a magyar publikum előtt. Bemenjen-e a bal közép a delegatióba vagy ne menjen? Úgy látszik, a megválasztottak a jobb oldaltól kapott e missiót elfogadják, de az ne akadályozzon a közös összetarzástól s közreműködéstől. Van arra a delegatio kisérletkörén kívül is tér s közös eszköz is. A delegationális képviseletre az ország legnagyobb fontosságú ügyei bizattak. A balközépnek épent oly kevés része van benne mint a szélső balnak. E miniaturereichsrathot a magyar nemzet s a világnak bármelyik politikusa legjobb szándékkal sem tekintheti mnásnak, mint a historiailag, területileg, államilag önálló s maga természeti határai által egygyé alkotott királyi Magyarország a császári Ausztriába való beolvasztási symbolumának. Ez már magában hordja azon következtetést , hogy mindazoxi képviselők, kik a közös ügyi törvényxxek delegationális ajándéka ellexx küzdöttek, az ezer évi alkotmány sánczaiba beszállított trójai ló experimnentumának következményeiért xnagxxkat a jobb oldalt terhelő felelőségbe bevoxmtni nem engedhetik. De valamixit a nemzet ixn axxjában a bemenés a delegatióba nem jelenthet elválást a balközéptől, mert az egyik fél épexi oly oppositio és protestaxxs xxxixxt a másik, mind a mellett hogy nem együtt mexinek az ur vacsorájához ; de nexxx is elég moxxdani: bemegyüxk a delegatióba, miszerinit azt megingassuk s a közös ügyi politika káros eredményeit meggátoljuk; mert az ellenzék a delegatioban többségre jutni nem fog; hanem inkább már a születésekor haldokló jxntézménynek az ellenzéki élénkséggel életingert kölcsönözni; úgy viszont a delegatióba való részvétnek következésteljes elutasítása a nemzetet ki xem elégítheti. Miután a közösügyi delegatio - intézménynek megbxktatása a közös elv, kell egy cselekvési közös tér s közös eszköz is. Maga a delegatio nem a közös tér. Engedjék tehát elvtársaim, hogy elmondjank én is véleményemet, melylyel tartózkodás nélkül azok nézetéhez csatlakozom, kik xxiixiden részvétet s vele minden felelőséget azon kiszámithatlan bonyodalmakért határozottan visszautalának, melyek a delegationalis experimentatiók következtében elébb utóbb okvetlenül be fognak állni. A közös ügyi delegatio hasonmása a mythologia labyrinthjének, melyet Dédal épitett, nemn gyanítván, hogy ő fogja benne szabadsága börtönét találni. Azon többség,mely Dédal példájára a közösügyi delegatio labyrinthjét elkészítette, nem képes saját művét sem megváltoztatni, sem belőle magát s magával az országot kiszabadítani. Újabb meg újabb áldozat keilend, attól pedig csak azon Thesei is menthet, ki a nép akaratjában s választói voksában nyilatkozik. Azon többség, amely a magyar országgyűlésből voksoló curiát csinál, és amely emlékét a milliárdnyi terhek s a delegatio mesterművével megörökítette, nem fog a delegatióba bemenő balközéppel saját gyermeke, a delegatio ellen küzdeni, kinek javára az országgyűlés főattribxxtxxmait ruházta, s kit mintegy átalános örökösévé tett, sőt „inter vivos“ az örökséget, noha ő csak bizományosa s három évi gondnoka volt, át is adta. Már pedig bajos annak azt megperelni, ki maga is a delegátusokhoz ül. Ha nincs a balközépben a delegatio kisérletbeni részvétre nézve nézetegység, m megvan az a czélra nézve. A delegatióba való bemenés sem nem czél, sem nem közös eszköz, következőleg az egységes közieműködést s ostx’oxxxlást megszakítja. De ez még szükségképen válságot elő nem idéz s előidézni nem fog, ha egy közös működési eszközben s térben véleményegységet létesítnek. Erre pedig az angol alkotmány kimutat egy jó tér’t s eszközt is. Azt fogják netalán mondani, tudjuk, hogy e közös tér a meetingek és a választási xxma. S részemről hozzáteszem, hogy Glyczy Kálmán államférfim iránya azon horgony lehet, mely az államhajót a balközép tévében xij szélvész ellen biztosíthatja. Mikor a quota ügyében a középbal tagjait felküldték, akkor íxeixi volt szakadás s igy remélem mostan sem lesz. A jobb oldal épen úgy lehetlenné vált, mint annak idejében a Sennyei-Majláth kormány, s miért ne lehetne Ghyczy Kálmán nyilatkozata azoly átmeneti kapocs, mely Ghyczy-Tisza minisztérium felé vezethet? Szakítani kell a jobboldal politikájával, de nema úgy, hogy a bal közi szakadás támadjon s ix megszünjék irányadó lenni. De nincs-e a közösügyi delegátiónak adott végtelen hatalma elleit a meetingeken s a követválasztási szavazatokoxx kívül más eszköz s tér, mint egy ellenzéki részvét a delegatióban, hol sikeres exx küzdeni s az ország alkotmányos önállását addig is xxxig a delegationális intézmény magától a körülmények súlya alatt öszszedől, megvédeni lehessen? Igen is van eszköz s tér, s ezen eszköz egy kis törvény megalkotása, s az arra való tér maga az országgyűlés ; nem kell elfoglalására több mi mint az angol alkotmányos gyakorlatot saját törvénykönyvünkbe is befogadni ; mindenkit öncselekményeiért felelőssé teni. A közösügyi törvény a magyar hadsereget a magyar kormányzati felelőség alól az által kivette, hogy azt az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részének decretálta, s a hadi költségek megszavazását a közös delegátióra bizta. Avval a békés háború kérdése, következőleg a nemzeti szuverenitás legsarkalatosabb attribútumai, sőt az ország létele az ország határain kívül ülésező delegatio kezeibe tétettek le. A nemzeti kormiány kezében nem marad semmi hatalom, akár a közös delegatio, akár a közös kormány visszaélései ellenében, ha a hadkiegészítés s a pudgetszavazás is megtörtént. Az angol alkotmány a „muting bill“ben találta fel a garantiát ; ezt a magyar törvényben is meg kell honosítani, s a felelősséggel a delegátiótól elvenni, mit a közös ügy reá ruházott. Angolhonnak valamennyi lakosa polgári törvény s bitó alatt áll, a katonatörvény csak kivételes s a katona is csak úgy van alávetve, ha a „mutiny bill“ meghosszabbittatott, meghosszabbítása pedig mindig csak egy évre terjed. Mxxtiny bill nélkül xxincs sexu katonai törvény, sexxx katonai törvényszék. A kormán annálfogva ha akarná is az alkotmányt megsérteni, arra sem ereje sem hatalma , mert xniting bili nélkül a katona egy perczig sem maradna a zászló alatt. Van tehát a delegatión kivüil is eszköz, ephemer hatalmát megingatni. A kormány oly esetben mást nem tehetne, mint a polgári törvényszék előtt a szökött katonát bevádolni. A törvényszék pedig muting bill nélkül, ha az időközben meg is hosszabbíttatott volna, fa a szökést nem veheti szökésnek, hanem miután az angol katonák bizonyos hadfogadási sommáért, tehát alku szerint a hadseregbe önként beállnak, csak a szegődtetési alku megtörését láthatná benne épen úgy, mint ha gyári munkás gyárát, vagy valamelyik szolga urát elhagyta volna. A kormány a szökevények ellen erőszakot nem alkalmazhat, mert muting bill nélkül a zászló csendes elhagyása nem „hot“ nem lázadás, és ha maradna is katona a zászló alatt, ki a katonai parancsnak szökő társai ellen engedelmeskedni kívánna, nem teheti, mert minden egyes katona tetteiért még akkor is felelős, ha törvényes elöljárójának parancsolatára cselekszik. Az angol katona tudja, hogy ha tisztje a „hot act“ felolvasása előtt — úgy mixt Ungvártt történt — rohamot vagy tüzet parancsolna , s ő e parancsnak engedelmeskednék, a tiszti parancs etet az akasztófától meg nem Ha a „Pesti Napló“ legközelebbi levele Bécsből nem csak azért íratott, hogy a delegátiók határozatainak természetére előleges befolyást gyakoroljon, praelimináris kedélyletet teremtsen, hanem valóban az osztrák birodalmi külpolitika irányát és akaratát jelzi : mi részünkről nagyon örvendünk rajta. Magától értetik, hogy mi és elvbarátaink ez esetben sem áramoltatjuk örömünket túl azon határon, melyet adott viszonyaink közt érezni lehet; vagyis, nem azon örvendünk, hogy Magyarországnak azt kell tenni mi Bécsből ráparancsoltatik- hanem örvendünk azon, hogy a mi ráparancsoltatik, ezúttal nem rész. Feltéve tehát, hogy nem csupán a közös költségvetés szép színbeni feltüntetésére hirdettetik békésnek báró Beust külügyi politikája, és előre bocsátva, hogy mi ezen, szerintünk is helyes politikát sem