A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)

1868-01-15 / 11. szám

11-ik sz. Szerda, jan. 15. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra.....................................1 frt 75 kr. 6 hónapra . . . . 5 frt 25 kr. 3 hónapra..................................10 frt 50 kr. Az Estilappal együtt egy hónapra 2 frt 1 kr. Az Estilappal együtt negyedévre 6 frt — kr. Az Estilappal együ­tt, félévre . 12 frt — kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pén­ztáruit­ k bérmentesítve kéretik beküldetni. zerkesztési iroda : Ferencziek tere 7 ik szám 1-so emaid, zerkesztő lakása: m­agyar-utca, 8 dik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ES KZŐGAZDÁSZATI NAPILAP. Hatodik­ évfolyam 1868. Beiktatási díj: 7 k­asábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. S®’’'' Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalához küldendő' (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérm­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetés «PVu»A&»NJL lapjaira. évnegyedre ......................6 ft 25 kr. estilapjával együtt . . . ti ft — kr. az estilap kü­lönküldésével 6 ft 90 kr. A HON ESTILAPJA évnegyedre 1 ft 70 kr. kik a főlapot is járatják évnegyedre — 75 kr. egész évre fél évre évnegyedre . . 4 ft. . . 2 ft. . 1 ft. . 6 ft — kr . 3 ft — kr . 1 ft 50 kr-egész évre félévre . évnegyedre PEST, JANUÁR 14. Pest, jan. 14. Midőn ma reggel elolvastam a „Nap­ló“-t, s láttam, hogy abban sok, czikkeim­­ből vett, idézettel fűszerezett, jó részt személyeskedő polémiával kedveskednek a t. olvasó közönségnek, elmentem igen t. barátomhoz, b. Kemény Zsigmondhoz , mert eszembe jut­ott azon adoma, hogy a „Pesti Napló“ szerkesztődig s meg akartam kérdezni, a köztünk fennálló jó barátságos viszonynál fogva, bizalmasan, olvasta-e a mai „Napló“-t? azt fel sem tételezvén felőle, hogy tegnap, mielőtt ki­szedték, tudomása lehetett volna mind­arról, a­mi lapjában meg, vagy meg nem jelent ! De — ha mégis tudta, mi több, maga írta? Nem, az irály nem az övé. Nem ta­láltam honn. És ime előttem a kellemetlen alma, bele kell harapnom. Az ő iránta való tisztelet, s azon körülmény, mely szerint megszoktuk, hogy a politikai la­pokban vezérczikk alakban aláírás nélkül adott közleményeit, a szerkesztő, avagy a pártorgánum nyilatkozata gyanánt kell elismernünk, azon, bevallom, általam nem örömest teljesített kötelesség betöltésére késztet, hogy ezen, az anonym megtámadá­sokkal egy színvonalon álló polémia elle­nében, nyilatkozom , a lapjában tett köz­lésére, a­melynek mentségét csak abban találom, hogy tisztelt barátom Kemény Zsigmond „Napló“-ja szerkesztődik. El­várom pedig tőle,hogy a mi abban ráfogás, helyre fogja igazítani ; ezért becsületes lo­­vagias jelleme kezeskedik nekem ; s hogy meg fog bocsátani, ha különben válaszom­ban azon hangra leszállanom kell, vagy legalább azon színvonalra jutni igyek­szem, a­mely ama czikkben uralkodik, mely hang nem a tisztelt barátomé, de az enyém sem, s kételkedem, váljon annak, bár gyenge utánzására képes vagyok-e ? Mindenek előtt tehát — nem annak az ismeretlen mennyiségnek, a­mely a szex*­­kesztődiknek egyik factora — h­anem a t. közönségnek, és igen tisztelt barátom­nak Ken­ény Zsigmondnak, annyit, hogy én a dunai confederatiót soha, sem nyíl­tan sem eltakartan, nem helyeseltem, nem is akarhattam tehát azt helyeselni lát­szani, avagy ha ily komoly kérdésben szívós szóval élhetünk, nem kaczérkodtam soha, sem azon eszmével, sem bárkivel, a­ki azt helyeselni csak távolról is látsz­hatnék. Ismer engem igen­­, barátom Ke­mény Zsigmond jól, s tudja, hogy ha meggyőződésem követelné, nem a füg­göny mögött félénken sejtetném, ha­nem minden critica, sőt veszély ellené­ben is, nyíltan, felh­ordott fővel valla­­nám be azt, a­mit helyesnek, követendő­nek tartok ; bocsásson tehát meg, ha is­mét arra kell hivatkoznom, hogy „Nap­ló “-ja szer­kesztődik, mert ő ily állításra ellenemben nem képes, először mert sen­kire nem szokott olyat r­áfogni, a­mit az illető nem tett, vagy nem állított;­­másod­­szor azért, mert azt is tudja, hogy a­z, a­ki ellen az anonymus­ok kényelmes hely­zetükből ilyet állíthatni czélszerű eljárás­nak, és illőnek tartanak, nem szorult soha az ő eszközeikre, mert soha sem ta­karja el elveit kétértelmű függönyök mögé, hanem nyiltan és becsületesen szo­kott küzdeni. Tudja ezt b. Kemény Zsig­mond barátom jól! hanem hát a „Napló“ szerkesztődik! Legyen elég felemlíteni, hogy a kérdé­ses hely czikkemben, mely félremagya­­­ráztatott, az, a­hol én a dynastia uralko­dása alatt ekként álló államcsoportra hi­vatkozván, ezen szavaimat : „mert ezen combinátiót vagy nem veszik figyelem­be, vagy létesítésén kételkednek“ nem a dunai confederatióra értettem, hanem ér­tettem a fentebbire. Kérem tehát tisztelt barátomat Kemény Zsigmondot, hogy irányomban eddig soha el nem tévesztett barátságos és igazságos indulatát meg ne tagadja ez alkalommal sem, hanem ezen szerkesztődik-féle eljárást lapjában, annak helyén és rendén kiigazítatni szíves­kedjék. Ez iránt egyszer tisztázván a helyzetet és fogalmakat hosszasan nem fogok po­lemizálni, csak itt-ott egy pár helyreiga­zítással tartozom. Mi gyenge ezen „Napló“-s czikk,látszik abból ,hogy engem felk­i ugyan a többre, s az által, hogy figyelmére méltat,udvarias­ságának véli jelét adni, — mert, eddig nem ért sem kiindulás sem a végüzés szempontjából , de a jóhiszeműségnek annál csekélyebb jelét adja, mert c­áfol­­gatásomban elmerülten végre is bevallja az ellenkezőjét, hogy kit értettem én azt uram, hanem nem helyeslem. A­mi pedig észrevételeit — személyem­­­re vonatkozólag — illeti, csak annyit, hogy én a „Hon“-ban saját nézeteimet teszem közzé, azoknak a sajtó útján, a toll hegyével érvényt szerezni igyekszem, de legyen meggyőződve, a t. közönség — tudja azt Kemény Zsigmond barátom is — hogy azért még, ha csak kezdő párt­vezérről is szó nincs, nem is lehet józa­non, mert — azt­ hiszem, azok, kik jelen­leg a „Hon“ köré sorakoztak, s remélem mások is, szakítottak politikai életünk azon kór kinövésével, hogy pártokat, nézete­ket , egyének neveihez kössék, pártokat, ha azok jövőben alakulni fog­nak, egyének kedvéért alkossa­nak, s bárki azért, mert­­ például egy nagyobb lapban, a­nélkül hogy ki lenne hivatalosan nevezve munkatársnak, dol­gozik azon ügy ér­dekében, melyért küz­deni, munkálkodni legszer­tebb kötelessé­gének tartja, komolyan vagy gúnyké­­pen, párt­vezérnek decretáltassék mások által, avagy magát annak tartaná, egy­részt rész­akaratra mutat az ellenfélnél, másrészt kiskorúság lenne bárki részéről sőt — tapintatlanság ! S most visszatérve egyes tételekre, vi­szonozom , hogy mulathatja magát egyik is, másik is, névtelenül írni, gúnyo­lódni, a „Napló“ hasábjain, s állam­eszmények alkotásának czél­­szerűségével, mint mulatsággal vá­dolni engem, csak el ne feledje, hogy könnyen meg lehet e tételt fordítani és azt mondani : ti pedig a magyar állam abstract fogalmát, melyet eddig Ausztr­ia ellenében kivinni nem lehetett a gyakor­latban, oly új állam­eszmény al­kotásában véltétek czélszerűen érvé­nyesíthetni , mely eszmény csakugyan nem egyéb eszménynél, mert alapföltétele az, hogy a német elem soha ne egyesül­hessen, vagy ha akarna egyesülni, azt meg kell gátolnunk ! Ugy­e­bár ez aztán nem eszmény? vagy talán ez a mulatság? Még egyet: amit én idéztem más la­pokból azt ellenem felhozni mint saját állításomat, ismét oly fegyver, melylyel — szelíd kifejezéssel élek — mivel a jour­­nalista nem szokott élni; ha teszi, nem jól cselekszik. Kemény Zsigmond barátom nem is szokta azt tenni, hanem hát a „Napló“ régi baja az, hogy nem ő szer­keszti, hanem szerkesztődik ! S ép azért, mig a mai czikk eredete fe­lől nem jövök tisztába, nem is válaszolok mindenre, hanem ebbeli elhatározásomat a jövőre bizom, s azon reménynyel fejezem be sorsaimat, hogy t. barátom Ke­mény Zsigmond, fentebb jelzett felszólli­­tásomnak eleget fog tenni, s a kivánt, kö­teles helyreigazítást, lapjában közöltetni szives leend , mely kérésem teljesítésére újólag felkérem. Keglevich Béla: szerethetjük úgy a mint szeretnők, h­a csak tőlünk függne expedete és valósításai nem kételkedhetünk azt magunk részéről is helyeselni. Mert mi is azt tartjuk — és hirdetjük folytonosan — hogy nekünk mindenek­előtt az európai béke fenállására van szük­ségünk, és hogy ez a reánk nézve szük­séges béke csak úgy tartható fenn, ha az osztrák birodalom magatartása Berlin irá­nyában a barátság, Róma iránt pedig „a közönyösségig szigorú semlegesség“ felől teend tanúbizonyságot. Ezen magatartás összefér a hajlammal Páris iránt, a­nélkül, hogy ennek hábo­rús terveit bátorítaná. Ha Ausztriának kedve telik abban, hogy ne haragudjék többé se Solferinoért, se Mexicóért, s Na­póleont jobb szemmel nézze mint Bismar­ckot — ez az ő dolga, s ízlés dolga. Nekünk elég lenne, ez irányban, a biz­tosíték , hogy az előszeretet, Napóleon iránt utoljára sem olyan hatalmas és vak, hogy Ausztria magát általa orránál fogva hurczoltassa bele a Tuiler-fák urának ka­landos terveibe. S h­a e biztosítékot megnyerjük a ha­di költségvetés tetemes­­­e s­z­ál­­lításában, akkor a „Pesti Napló“ bé­csi levelezőjének szép ígéreteit mi sem fogjuk pusztán csak a delegationális ha­tározatok megnyerésére számító udvarlás üres szavainak venni. De m­á­s biztosíték ez irányban nem létezhetik. S ha, e helyett, épenséges az történnék, hogy a haderőre nem kevesebb de több pénz és ember k­öveteltetik mint eddig, akkor engedelmet kérünk tovább­ra sem adni hitelt azon béke­program­­moknak, melyeket Bécs, midőn szüksége van valamire, hangoztatni mindig tud, de valósítni soha sem bír. A­mi az osztrák külügyi politika má­sik irányban előár­nyalt részét illeti, ennek, megvalljuk, inkább hiszünk, mert meg vagyunk győ­ző­dve , hogy maga Bécs is belátta végre, mennyi kárt oko­zott neki az Itáliában való uralkodás, s minő őrültség lenne — ha lehetne is — újra kezdenie azt, a­mi okvetlenül bu­kásra vezetné megint, előbb utóbb. Bár mint álljon is egyébiránt Bécs önleczkéz­­tetése, örömmel halljuk, hogy „minden­félekép szem előtt tartandó és é­­vényesí­­tendő azon komoly és őszinte törekvés, hogy az olasz királysággal a leg­jobb szomszédi viszonyt fenn­tartsuk.“ Ez a politika számíthat az egész ma­gyar szabadelvű­ség támogatásáig. S számíthat nem csak azért, mert ez­zel a politikával a 28 milliónyi olasz nemzet állami egyesülését és függetlensé­gét segítjük elő barátilag, hanem számít­hat azért is, mert az olasz királysággal szomszédi legjobb viszonyban élő Ausz­tria a német állami egyesülés irányában is jól viselné magát, s így az európai háború eshetőségeit tetemesen csökken­tené. Mert soha sem kell a helyzet főkérdé­­séről megfeledkezni , s olvasóinkat kér­jük, ezúttal is, hogy ne engedjék figyel­müket, aggodalmaikat, számításaikat zár alá vétetni sem a pápai, sem a török baj­­banlét mindenféle hívei által, hanem tartsák szem előtt folytonosan a németkérdé­s­t, a­mely háttérbe szorított s illetőleg­ maga alá rendelt minden más kérdést Európá­ban. A Chasse pót bizony nem a szent­szék iránti szeretetből öldökölt Mentana mellett, s az a muszka mumus sem igen jelent volna még meg Sadova nélkül. Ha Napoleon rohant elzár­ni Rómába az utat Garibaldi előtt, s ha az orosz diplomácia ismét kötekedni kezd Szambulban, az csak onnan van, mert Napóleon császár is, Sándor czár is a franczia-német há­borúra készíti elő positjóit. De ez a háború nagy részben attól függ, hogy a Tuileriák politikája el­szigetelve marad-e vagy sem, azaz, képes leend­­e Ausztriát, Ígéretek vagy fenyegetés által, szövetségessé tenni vagy nem. Ha hivatalosnak s egyszer’smind való­dinak is vehetjük az értesítést mely a „Napló“ bécsi levelében foglaltatik , Ausztria nincs még sem elcsábitva, sem megszeppenve, sőt a legjobb bar­átságban akar élni Rábával, melyről tudja, hogy Németország ellenével szövetkezni nem fog. A H­o­n már hónapok előtt kifejezte óhajtását, hogy a magyar kormány oda működjék, miszer­int Ausztria lépjen neu­tralitá­si szövetségre Rábával. Nekünk tehát nem lehet közömbös a „Napló“ híte. De mielőtt bíznánk benne, látni akarjuk, valljon nek­i csupán kecsegtetés-e az egész szép história a delegatio számára. Hanem ad hoc hit, örvendeni fogunk neki őszintén, s jobb kedvvel nézendjunk ez esztendő ködébe, melyből mindenki vár valami kellemetlen vagy borzasztó meg­lepetést, épen mert senki sem látja, mi van előtte két­ lépésnyire sem. Ily ködben a nagy tenger gőzhajói szüntelen ha­rangoznak s ágyaznak, hogy egymásba ne ütközzenek. S mégis megtör­ténik, hogy egyik orra felhasítja a másiknak oldalát, így veszett el­ az Arctic né­pestől. Mi is csengetünk és lődözünk, mert benne vagyunk a szürkületben, s szegény bárkánk ide s tova vettetik. Adja isten, hogy a most jelzett fény­ben napvilágot s ne jéghegyet találjon Hungária. Csernáton­y. Brüssel, január 5. Nézet­különbségből nem­ következik még válóper, sőt a mindennapi életben gyakrann jó alkalom a szívesebb csat­lakozásra, egyetértésre s szorosabb össze­­tartásra. Fontos kérdés fekszik a m­agyar publi­kum előtt. Bem­enjen-e a bal közép a de­­legatióba vagy ne menjen? Úgy látszik, a megválasztottak a jobb oldaltól kapott e missiót elfogadják, de az ne akadályozzon a közös összetar­zástól s közreműködéstől. Van arra a delegatio kisérletkörén kívül is tér s közös eszköz is. A delegationális képviseletre az ország legnagyobb fontosságú ügyei bizattak. A balközépnek épent oly kevés része van benne mint a szélső balnak. E miniature­­reichsrathot a magyar nemzet s a világ­nak bármelyik politikusa legjobb szán­dékkal sem tekintheti mnás­nak, mint a h­istoriailag, területileg, államilag önálló s maga természeti határai által egygyé alkotott királyi Magyarország a császári Ausztriába való beolvasztási symbolumá­­nak. Ez már magában hordja azon követ­keztetést , hogy mindazoxi képviselők, kik a közös ügyi törvényxxek delegationá­lis ajándéka ellexx küzdöttek, az ezer évi alkotmány sánczaiba beszállított trójai ló experimnentumának következményeiért xna­­gxxkat a jobb oldalt terhelő felelőségbe bevoxmtni nem engedhetik. De valamixit a nemzet ixn axxjában a bemenés a delegatióba nem jelenthet elvá­lást a balközéptől, mert az egyik fél épexi oly oppositio és protestaxxs xxxixxt a másik, mind a mellett hogy nem együtt mexinek az ur vacsorájához ; de nexxx is elég moxx­­dani: bemegyü­xk a delegatióba, misze­­rinit azt megingassuk s a közös ügyi poli­tika káros eredményeit meggátoljuk; mert az ellenzék a delegatioban többségre jut­ni nem fog; hanem inkább már a szüle­tésekor haldokló jxntézménynek az elle­n­­zéki élénkséggel életingert kölcsönözni; úgy viszont a delegatióba való részvét­nek következésteljes elutasítása a nemze­tet ki x­em elégítheti. Miután a közösügyi delegatio - intéz­­ménynek megb­xktatása a közös elv, kell egy cselekvési közös tér s közös eszköz is. Maga a delegatio nem a közös tér. Engedjék tehát elvtársaim, hogy elm­ond­­jank én is véleményemet, melylyel tartóz­kodás nélkül azok nézetéhez csatlako­zom, kik xxiixiden részvétet s vele minden felelőséget azon kiszámithatlan bonyo­­dalmakért határozottan visszautalának, melyek a delegationalis experimentatiók következtébe­n elébb utóbb okvetlenül be fognak állni. A közös ügyi delegatio hasonmása a myth­ologia labyrinthjének, melyet Dédal épitett, nemn gyanítván, hogy ő fogja ben­ne szabadsága bör­tönét találni. Azon többség,mely Dédal példájára a közösügyi delegatio labyrinthjét elkészítette, nem képes saját művét sem megváltoztatni, sem belőle magát s magával az országot kiszabadítani. Újabb meg újabb áldozat keilend, attól pedig csak azon Thesei is menthet, ki a nép akaratjában s válasz­tói voksában nyilatkozik. Azon többség, amely a magyar or­szággyűlésből voksoló curiát csinál, és amely emlékét a milliárdnyi terhek s a delegatio mesterművével megörökítette, nem fog a delegatióba bemenő balközéppel saját gyermeke, a delegatio ellen küzde­ni, kinek javára az országgyűlés főattri­­bxxtxxmait ruházta, s kit mintegy átalános örökösévé tett, sőt „inter vivos“ az örök­séget, noha ő csak bizományosa s három évi gondnoka volt, át is adta. Már pedig bajos annak azt megperelni, ki maga is a delegátusokhoz ül. Ha nincs a balközépben a delegatio ki­­sérletbeni részvétre n­ézve nézetegység, m megvan az a czélra nézve. A delegatióba való bemenés sem nem czél, sem nem kö­zös eszköz, következőleg az egységes köz­­i­em­ű­ködést s ostx’oxxxlást megszakítja. De ez még szükségképen válságot elő nem idéz s előidézni nem fog, ha egy közös működési eszközben s térben vélemény­egy­séget létesítnek. Erre pedig az angol alkot­mány kimutat egy jó tér’t s eszközt is. Azt fogják netalán mondani, tudjuk, hogy e közös tér a meetingek és a választási xxm­a. S részemről hozzáteszem, hogy Gl­y­­czy Kálmán államférfim iránya azon hor­gony lehet, mely az államhajót a balkö­zép tévében xij szélvész ellen biztosíthatja. Mikor a quota ügyében a középbal tag­jait felküldték, akkor íxeixi volt szakadás s igy remélem mostan sem lesz. A jobb ol­dal épen úgy lehetlenné vált, mint annak idejében­ a Sennyei-Majláth kormány, s miért ne lehetne Ghyczy Kálmán nyilat­kozata azoly átmeneti kapocs, mely Ghy­­czy-Tisza minisztérium felé vezethet? Szakítani kell a jobb­oldal politikájával, de nema úgy, hogy a bal közi szakadás tá­madjon s ix megszünjék irányadó lenni. De nincs-e a közösügyi delegátiónak adott végtelen hatalma elleit a meetinge­­ken s a követválasztási szavazatokoxx kí­vül más eszköz s tér, mint egy ellenzéki részvét a delegatióban, hol sikeres exx küz­deni s az ország alkotmányos önállását addig is xxxig a delegationális i­ntézmény magától a kör­ülmények súlya alatt ösz­­szedől, megvédeni lehessen? Igen­ is van eszköz s tér, s ezen eszköz egy kis törvény megalkotása, s az arra való tér maga az országgyűlés ; nem kell elfoglalására több mi mint az angol alkotmá­nyos gyakor­latot saját törvénykönyvünk­be is befogadni ; mindenkit öncselekmé­­nyeiért felelőssé te­­ni. A közösügyi törvény a magyar hadse­reget a magyar kormányzati felelőség alól az által kivette, hogy azt az osztrák birodalmi hadsereg kiegészítő részének decretálta, s a hadi költségek megszava­zását a közös delegátióra bizta. Avval a béké­s háború kérdése, következőleg a nemzeti szuverenitás legsarkalatosabb attribútumai, sőt az or­szág létele az or­szág határain kívül ülésező delegatio ke­zeibe tétettek le. A nemzeti korm­iány kezében nem­ ma­rad semmi hatalom, akár a közös delega­tio, akár a közös kormány visszaélései el­lenében, ha a hadkiegészítés s a pudget­­szavazás is megtörtént. Az angol alkotmány a „muting bill“­­ben találta fel a garantiát ; ezt a magyar törvényben is meg kell honosítani, s a fe­lelősséggel a delegátiótól elvenni, mit a közös ügy reá ruházott. Angolhonnak valamennyi lakosa pol­gári törvény s bitó alatt áll, a katonatör­vény csak kivételes s a katona is csak úgy van alávetve, ha a „mutiny bill“ meghosszabbitt­atott, meghosszabbítása pe­dig mindig csak egy évre terjed. Mxxtiny bill nélkül xxincs sexu katonai törvé­­ny, sexxx katonai törvényszék. A kormá­n an­­nálfogva ha akarná is az alkotmányt megsérteni, arra sem ereje sem hatalma , mert xniting bili nélkül a katona egy perczig sem maradna a zászló alatt. Van tehát a delegatión kivüil is eszköz, ephemer hatalmát megingatni. A kormány oly esetben mást nem te­hetne, mint a polgári törvényszék előtt a szökött katonát bevádolni. A törvényszék pedig muting bill nélkül, ha az időközben meg is hosszabbíttatott volna, fa a szökést nem veheti szökésnek, hanem miután az angol katonák bizonyos hadfogadási som­máért, tehát alku szerint a hadseregbe önként beállnak, csak a szegődtetési alku megtörését láthatná benne épen úgy, mint ha gyári munkás gyárát, vagy vala­melyik szolga urát elhagyta volna. A kor­mány a szökevények ellen erő­szakot nem alkalmazhat, mert muting bill nélkül a zászló csendes elhagyása nem „h­ot“ nem lázadás, és ha maradna is katona a zászló alatt, ki a katonai pa­rancsnak szökő társai ellen engedelmes­kedni kívánna, nem teheti, mert minden egyes katona tetteiért még akkor is fele­lős, ha törvényes elöljárójának parancso­latára cselekszik. Az angol katona tudja, hogy ha tisztje a „h­ot act“ felolvasása előtt — úgy mix­t Ungvártt történt — rohamot vagy tüzet parancsolna , s ő e parancsnak engedelmeskednék, a tiszti parancs etet az akasztófától meg nem Ha a „Pesti Napló“ legközelebbi levele Bécsből nem csak azért íratott, hogy a delegátiók határozatainak ter­mészetére elő­­leges befolyást gyakoroljon, praeliminá­­ris kedélyletet teremtsen, hanem valóban az osztr­ák birodalmi külpolitika irányát és akarat­át jelzi : mi részünkről nagyon örvendünk rajta. Magától értetik, hogy mi és elvbará­taink ez esetben sem áramoltatjuk örö­münket túl azon határon, melyet adott vi­szonyaink közt érezni lehet; vagyis, nem azon örvendünk, hogy Magyarországnak azt kell tenni mi Bécsből ráparancsolta­­tik-­ hanem örvendünk azon, hogy a mi ráparancsoltatik, ezúttal nem rész. Feltéve tehát, hogy nem csupán a kö­zös költségvetés szép színbeni feltünteté­sére hirdettetik békésnek báró Beust kül­­ügyi politikája, é­s előre bocsátva, hogy mi ezen, szer­intü­nk is helyes politikát sem

Next