A Hon, 1872. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1872-01-16 / 12. szám
12. szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás: Pest, 1872. Kedd, január 16. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz.földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..............................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ...... 5 r 50 „ 6 hónapra .......................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 95 kr. ÜST Az előfizetési és hirdetményi díj a lap kiadóhivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás: „A HIV“ X-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész évre . . . 33 ft — kr. Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 5 ft fS— kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre, a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tiz frtig csak 5, 10 írton felül pedig tizárba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ szerkesztősége. FEST, JANUÁR 15. Öt éves országgyűlés. A Mindinkább kezd terjedni az a hír, hogy a kormány törvényjavaslatot fog előterjeszteni, melyben az országgyűlési időszak 5 évre szabatnék meg. Annak idejében, mikor nem a kormány, hanem a félhivatalos lapok (a múlt nyáron) pengették ezt az eszmét, kifejtettük volt,hogy ez határozottan reactionárius lépés, mely amily igazságtalan, és oly indokolatlan. Kimutattuk volt akkor, hogy minél inkább meg akarja valamely ország szorítani a nép jogait, minél kevésbé uralkodik abban a szabadelvűség és alkotmányosság, annál hosszabb abban az országgyűlés. Így szerették a Napóleonok az 5—10 éves országgyűlést, a conservativ és reactionarius tory minisztérium hozta be a 7 éves ülésszakot Angliába és csak az angolok megszokáshoz való ragaszkodása tarta fenn eddig ott ezt az 1 vagy 3 éves ülésszakot követelő szabadelvű és radikális pártok ellenében. A felében 2 évenként megújuló belga kamara, a három éves schweiczi és 48-diki franczia alkotmány szerinti parlament mind arra mutatnak, hogy a hosszú országgyűléseket a szabadelvűség nem tűri. Valamint az is kétségtelen, hogy mindenütt arra törekszenek a szabadelvű pártok, hogy a törvényhozások tartamát megrövidítsék, éssehol sincs esze ágában senkinek,hogy azok meghosszabbítását követelje. Tehát az általános politikai áramlattal a kormány szándéka nem igazolható. Hát a belviszonyokkal? Azokkal épen nem. Azt mondják,kevés az idő a dologra 3 év alatt. Ez nem áll. Mert ha az 1865—8-ki országgyűlés meghozott 76 törvényt, ha a 69-ki évben 26, a 70-ikiben 60 és a 71-ik év első felében 43 törvényt voltak képesek meghozni — ez quantitásnak elég. Hogy pedig a qualitásra jobb befolyással van a rövidebb, mint hosszabb idő, arról meg leszünk győződve, ha meggondoljuk, hogy azt a kevés jót, mit törvényhozásunk hat év alatt létrehozott, a kormány és jobboldalnak a közvéleménytől való — bár nem nagy — függésének köszönhettük. Gondoljuk meg már most azt, hogy a jobboldali mamelukok nem 2, hanem 4 évig szavaznak kényelmesen —vakon,és nem a 3-ik,hanem csak az 5-ik évben kezdenek egy kissé „haza“ beszélni — meggyőződhetünk arról, hogy mennyi teher és mennyi reactió fenyeget minket akkor, ha azországgyűlés 5 évre hosszabbittatnék meg és ha — valami után módon — a jobboldal többségre jutna. E két „ha“ megsemmisítése úgy a demokratia, mint az egész ország és pártunk érdekében áll. De még törvényeink — a kiegyezési alku minősége se engedi meg azt, hogy az országgyűlés épen most hosszabbittassék 5 évre. Ugyanis mi a quotát (ha az 1867. 14. tezikket fenn is tartják,)csak 1877. decz. 31-ig vállaltuk el, — az 1867.16. t. czikk értelmében pedig a vám és kereskedelmi szerződés is lejár (ha addig nem is módosittatik) 1877-ben. Minthogy pedig e törvényczikk 32. §-a kiköti azt, hogy e szerződést egy évvel előre fel kell mondani, igy világos, hogy ha ez évben uj választás lesz is, de az országgyűlés 5 évre hosszabbíttatik meg, a felmondási határidő ez országgyűlés tartamába esnék. Már most —posito sed nonconcesso— ha a jobboldal a közelebbi választásokkor újra többségre találni jutni valami ttán módon,az ő uralma alatt köttetnék meg az új quota törvény továbbá a vám és kereskedelmi szerződés is,így kilátásunk lehetne arra, hogy sem jobb szerződés, sem jobb quotánk, illetőleg jobb viononyunk txa ooatrák tartományokkal nem jöne létre. — Igaz ugyan, hogy 1877 — 8-ban is meg lehetne e szerződéseket változtatni, de sokkal nehezebben, mint természetes lejárati határidejükkor, mikor az ország visszanyeri szabad rendelkezési jogát, és nem függ a másik fél beleegyezésétől. A mily méltánytalanság lenne tehát a jobboldaltól, ha Magyarország kezeit — párturalma érdekében — így akarná megkötni, mely méltánytalanságot legalább a jobbérzelműektől fel nem tehetjük — és oly nagy érdekében áll pártunknak és a nemzetnek e pártmanőver megsemmisítése. Mindent el kell követni e törvényjavaslat megbuktatására, és ha mégis keresztülerőszakolná azt a jobboldal — akkor, de különben is, mindent elkell követni a választásoknál a jobboldal megbuktatására. Ha e törvényjavaslat keresztül megy, érdekében áll a jobboldal megbuktatása nem csak azoknak, kik most baloldaliak, hanem azoknak is, kik bármiféle iparosok vagy kereskedők, és kik érzik a kereskedelmi és vámszerződés nyomását; érdekében áll az a földművesnek és minden adózónak, kiket a quota nyom, az iskolatanítónak, kinek állapota —nagy részben— ezért nem javulhat,szóval, az egész országnak, mely kellő mérvben e miatt nem haladhat. Legyünk éberek! — Ha a kormány e javaslatot keresztülviszi , aláírta elitéltetését. — A horvát országgyűlés, mint egy, esti kiadásunkra már elkésett, sürgönyünk jelenti, ma délelőtt 11 órakor megnyittatott. Bedekovich bán, mint király biztos, nyitá meg az országgyűlést. „Zsivó“ kevés volt. — A megnyitó feliratban, mint értesülünk, csupán csak az áll, hogy a „törvény értelmében“ ezennel megnyitom az országgyűlést.“ A zágrábi „Narodne Novine“ „Az országgyűlés küszöbén“ feliratú czikkében sajnálja ugyan, hogy a horvát törvényhozás kilenc hónapon át szünetelt, s nincs kétség benne, hogy ez irányban történnek majd felszólalások és panaszok az országgyűlésen, — más részről azonban a „nemzetiekkel“ folytatott bécsi értekezletek és alkudozások örvendetes bizonyítékul szolgálnak, hogy a hosszú kilencz havi szünet mégsem folyt le haszon nélkül, azt bizonyítván, miszerint a horvát ellenzék sokat felejtett, és tanult is egyúttal, amint azt t. i. a nemzetnek helyesen felfogott érdekei kívánják.“ Hogy az ellenzék megbízottjainak a magyar kormánynyal folytatott értekezletei mily eredményt mutathatnak fel — czikkező eddig még nem tudja. Általánosan véve fel a dolgot, egyik fő feladata az lehetett, hogy az országgyűlés sikeres működtetésének útját megtörje. Ez eredmény a bécsi conferentiák által tán el is éretett, mert az országgyűlés megnyitása az ellenzék részéről a legjobb reményekkel váratik. Ha bebizonyul, hogy e remények jogosultak — mit nevezett lap őszintén óhajt — akkor az országgyűlés eddigi elnapolásai is tényleg igazolva lesznek. — A zágrábi „Národne Novine“-ben olvassuk, hogy a megszüntetett két varasdi határőri ezred területén már ez évben ujonczozni fognak honvédeket. Az egész belovári megye két zászlóalj gyalogságot és két lovasszázadot ad. Ezen katonaság azon területeken helyeztetik el, hol azelőtt a századok parancsnokságai voltak elhelyezve, miután Belovárban és Giurgjevaczban nincs elégséges hely számukra. a „HON“ TARCZAIA. Az én színpadi életem. Jókai Mórtól. Minthogy tartok tőle, hogy ezt a részét a biográfiámnak senki sem fogja megírni, hát megírom magam. Nekem is volt értem a „deszkákon“, én is rajongtam az előfüggöny titkaiért. A legelső színi előadást, kicsiny hija, hogy három esztendős koromban nem láttam. Kis diákok rendeztek előadást, ha jól emlékezem rá, a bátyám is köztük volt, mert a productiónak épen a mi szobánkban kellett volna végbemenni,a Vitézi darab lett volna az, de siralmas lett annak — nem is a vége, de mindjárt a kezdete. A kortina két egymással szemközt álló almárium sarkaira volt keresztül kötve, azok közül az egyik olyan kettős pohárszék volt, amelyiknek a felső része lejár, az pedig felül tele volt rakva eczetes és tintás üvegekkel. Hát amint a kortinát a zsineggel felhúzták, a nagy igyekezetben bumsztt! lefordult az egész pohárszék, de a színpadra, eczetes üveg, tintás üveg a theatristák nyaka közé. Persze,hogy ezzel a csattanós kezdettel vége volt az előadásnak. Hanem a kritika, azt hiszem,hogy nem maradt el. Ez a scéna mindig eszembe jut, mikor a „Szigetvári vértanuk“ utolsó jelenetét várom: no most jön az almáviom esés, eczetes üveg, tintás üveg hullás ! Csak hogy én azt jobban rendeztem mint a bátyám, mert a végére csináltam a darabnak az almáviom-beesést, nem az elejére. így múlt el egy hajszálon, azaz hogy egy zsinegen, hogy nem három esztendős koromban láttam meg az első színi előadást. Hanem negyedfél esztendős koromban. Már ekkor csakugyan elvittek a színházba. Muszájvolt, nem maradtam el a kedves édesanyámtól, akárhova ment, a színházba is el kellett vinnie. Víg darab volt az, de még vigabb lett attól, hogy én belekiabáltam a darabba, s ami megtetszett a beszédből, miiid utána mondtam. Egy felkiáltásomra jól emlékezem „óh asszonyok , asszonyok!“ Furcsa az, hogy ez még most is eszembe jut. — Még az is, hogy valaki egy pogácsát akart adni, hogy elhallgattasson, de én nem engedtem a vélemény szabad kimondását egy pogácsával megvásároltatni, ami elég fontos adat megvesztegethetlenséged bebizonyítására. — Hanem többször nem vittek el a theatrumba. Csak később, mikor már iskolába jártam, jutott az a feledhetlen élvezet osztályrészemül, hogy elmehettem arra az előadásra, amit a kollégium nagy termében rendeztek a „belső emberek. “Csokonainak Gerson du Malheureux czímű darabját adták. Pápay uram, a káplán volt a tiszt, Harmati uram, a kántor, volt a kisértő lélek, s Szarka János urambátyám (akkor — és még most is a legszeretetreméltóbb fiatal kedélyű úr Komáromban) — ő volt a tréfás czigány. A közönség ötét tapsolta elő legtöbbször, Pápay urammal pedig nem volt megelégedve, azt mondták róla, hogy akkorát úgy játszik, mintha prédikálna. A harmadik színpadi előadás már a sajátom volt. Sajátom a színpad, a színmű és a társaság. Conjugista diákok voltunk: Benke Kálmán (most kereskedő), Vörös Benő (most ügyvéd), Goda Sándor (elesett mint huszár), Szikra Ferkó (meghalt élte világában), meg magam. Ez volt a társaság. Tíz éves volt köztünk a legöregebb. A színpadot kocsiszínben állítottuk fel, kolissákat is magunk festettük. A színdarabot én írtam. A czíme volt „Hohenheimi Fridisk, vagy a meggátolt gyilkosság !“ szomorújáték öt felvonásban. Meg akarja abban egy gonosz nagybátya minden módon gyilkoltatni az unokaöcscsét, hogy a vagyonát örökölje , de őrködik a fölötti egy kegyes remete, s végre kiderül, hogy az a meggyilkolandónak elveszett apja, a gonoszság kiderül, az ártatlanság diadalmaskodik, a gonosz intrikus maga eszi meg a megmérgezett ételt, amivel az öcscsét el akarta veszíteni. Mind benne volt ez abban a darabban. El is játszottuk mi azt szépen. Nem is volt semmi egyéb baj, mint hogy Vörös Béni a remete szerepét egy álló helyében mind az öt felvonásra valót végig elmondta. Az se lett baj , aztán még egyszer el kellett neki mondani — felaprózva. Minket azután megdicsértek, s nem vertek meg. Innentől aztán hosszú idő telt bele, míg újra színpadot láttam. — Kecskeméten jogász voltam már akkor. Műkedvelő társaságot ütöttünk össze; előadtuk a főiskolai könyvtár javára először a „Szerelem és champagneit“, azután egy másik darabot, minek a neve nincs már a fejemben, hanem azt tudom, hogy én egy Selicour nevű bonvivant játszottam benne. Igazán mondom, jól játszottunk ! Olyan pompás komikust, mint Sas volt, olyan ügyes szerelmest, mint Zabolay Pista, olyan szeleburdit, mint Hartman (később Keményfy), igazi színészeknél is ritkán látni; magamat nem dicsérem, mert az nem illik, de mit szóljak primadonnáinkról ? Az egyiket egy gyönyörű festői mintaképnek való karcsú alakot, aki a menyasszonyt játszotta, kiváló kellemmel és női finomsággal, az előadás után rögtön nőül kérette gróf B. olasz nevű chevauxlegeri ezredes, de nem adhattuk hozzá, mert a szép hölgyalak szinte jogász pajtásunk volt. Szegény Gál Józsi! Ha leánynak született volna, milyen hamar úrrá lett volna ; de mert férfinak született, nagy észszel, leleményes mechanicai talentummal, még most is más szolgálatában keresi sanyarú kenyerét. — A harmadik előadásunk Koczebue „zűrzavara“ volt. Ott már én voltam a primo amoroso. És abban már igazi delnők voltak primadonnáink. Az én hódolatom tárgya Simonyi Antal nagyhírű pesti fényképész nővére volt. Tele színház, taps és koszom volt elég. Mire nézve saját magunk hetilapot is adtunk ki — előfizetés nélkül! — s abban magunk iránt kellő elismeréssel viseltettünk. Mily nagy lehetett a siker, melyet kecskeméti szanadi szerepléseimmel arattam, azt onnan is meg lehet ítélni, hogy mikor a „Hahó tekintetes karok és rendek“ czímű híres kortes verset elszavaltam, a hallgatóság közt jelen volt Petőfi többek előtt kinyilatkoztatá, hogy ezt a verset rajtun kívül csak egy ember tudja még jobban szaválni az egész országban, —ő saját maga. S nem rég találkoztam egy kecskeméti tisztes öreg úrral, akinek mikor bemutattak, egyszerre visszaemlékezett a nevemre: „abán, az,aki a „hahó tekintetes karok és rendek !“-et szavalta 1841-ben. — Azóta nem hallott felőlem semmit. Negyedik színpadi fellépésemnek már a pesti nemzeti színház volt tanúja. Az az nagyszerű előadás volt. Olyan drámát sem azelőtt nem adtak soha, sem ezután nem fognak adni soha. 1848. mártius tizenötödike volt. A nép széttörte lánczait, a nemzet felszabadná a földet és a szellemet. A minden halottak feltámadásának napja volt ez! Censura nélkül jelentek meg a lapok; népbizottmány vette át a közrendre felügyelést; s a souverain nép óriási tömegben vonult át Budára, kiszabadítani börtönéből a sajtó mártyrját Táncsicsot, s úgy hozta haza Pestre nagy diadallal, mint egy hőst. A friss szabadság újborától mámoros volt minden lélek. A nemzeti színház is kitett e napon magáért. Színre hozták a censura által rég eltemetett nagyszerű Bánk bánt s ingyen előadást nyitottak a közönségnek. Képzeljen valaki ilyen látványt! Ingyen előadás, Bánk bán, örömtől ittas, szabadságtól idvezült nép, a színház minden zuga tömve, szép hölgyek,és kufárnők, elegáns nrfiak és mesterlegények összekeverve, és valamennyien oly sárosak, mint akik egész nap barrikádokat ostromoltak. Aztán megrendült a Rákóczy induló.Még csak ez hiányzott! az embernek kedve támadt az egész publikumot sorba csókolni. Aztán felhúzták a függönyt, a nemzeti színház egész személyzete teljes díszben állt a színen s rá kezdé a „Hazádnak rendületlenült.“ Drámai tagok is énekeltek, ki hogy tudta. Utoljára a publikum is együtt énekelt velük. Végig az egész szózatot. Dehogy lehetett aztán szó Bánk bánról. Előbb kívánhatott volna egy kétségbeesett népszónok csendet a Niagara zuhatagtól, mint ettől a lelkesedésében határt nem ismerő közönségtől. Nem kellett annak sem Bánk bán, se Petur bán; nem volt türelme őket kihallgatni. Abba kellett hagyni a darabot. Ekkor Egressy Gábor, a nagy nap egyik hőse, arra az ötletre jött, hogy kiállt a színpadra, fekete attilában, görbe karddal az oldalán s elkezdé szavalni a Petőfi lángszavu versét : „talpra magyar, hl a haza!“ Erre egy kicsit elcsendesültek a karzatok, de mikor odaért Egressy, hogy „Kárhozottak ősapáink!“ lekiált egy hang a kakasülőről , „ha kárhozottak, maradjanak a pokolban.“ S azontúl nem tudom én mit szavalt Egressy Gábor, csak azt tudom, hogy minden ember kiabált, én is kiabáltam, de a magam szavát sem hallottam. Végre kitalálta a felizgatott közönség, hogy mi kell neki? — „Lássuk Táncsicsot!“ S azzal elkezdte a lelkesült nép hangoztatni Táncsics nevét. Táncsicsot akarták a színpadon látni. Hasztalan volt minden józan ellenvetés , hogy szegény Táncsics most odahaza van a családjánál, pihen, ne háborgassuk , nem is illik, hogy egy nemzeti martyrt most ide a színpadra czepeljünk,mint valami hires concertistát s az itt hajtogassa magát a publikumnak. — Nem használt semmit. — A nép Táncsicsot akarta, s addig nem mozdult a helyéröl mig azt meg nem kapta; a zaj egyre növekedett. A nép vezérei zavarban voltak, hogy mint szabaduljanak meg az ünnepélyes napnak e derültté lenni fenyegető befejezésétől ? Hasztalan szónokolt Petőfi a zártszék tetejéről; hasztalan állt ki Irinyi a tudósok páholyának mellvédére a népet barangukrozni; elveszett még Vasváry szava is a zajban, pedig a legfelső kakasülőről kisérte meg a tengercsillapító szónoklatot. A közönség a színházat szétbontani készült. Sokan már arra a gondolatra jöttek, hogy valakit fel kell öltöztetni Táncsicsnak s bemutatni helyette a színpadon, ami nagy sérelem lett volna a nép jóhiszeműségén. Ekkor nekem egy mentő gondolatam támadt. Felnegyek a színpadra, s szólok a néphez a prosceniumból. S azzal térdig sárosan, mint más, vállamon a carboni köpönyeggel, behorpadt czilinder kalapom mellett egy óriási veres tollal, oldalamon egy jurátus karddal, felrontok a színpadra. Ott találkoztam legelőször is Laborfalvy Rózával , ki saját nemzeti szinű kokárdáját vette le . A pénzügyi bizottság tegnapelőtt tartott ülésében számos oly kérvényt és javaslatot vitatott meg, melyek a cultusminister budgetjével függnek össze. Mindenekelőtt megszavazta a miniszter által a budai polytechnicumnak Pestre áttétetésére kért 24111 frtnyi póthitelt. Ezután Szathmáry Károly indítványa vétetett tárgyalás alá, mely szerint a pesti egyetemen fönálló hasonszenvi tanszék mellé a gyakorlati gyógyítás tanfolyama is csatolandó volna. A bizottság elhatározta, hogy a ház azon határozatához képest, mely szerint a hasonszenvi tanszék mellé ilyen kórház is állítandó , indítványozni fogja egy, a gyakorlati homeopathiát előadó tanár alkalmazását is. Az egyetemi hallgatók által az egyetemi olvasókör segélyezésére kért 1500 frtot a bizottság Kautz pártfogoló s meleg felszólalására megszavazta. A középtanodai tanárok kérvénye elégtelen fizetésük fölemelését illetőleg a kultuszministerhez tétetett át azon utasítással, hogy a jövő évi budgetben ezen a fizetések fölemelésére legyen figyelemmel. A belényesi görög-katholikus gymnázium kérvénye, évi 4000 frt segélyért, elejtetett, mert az tisztán felekezeti intézet. A belényesi gymnázium különben is segélyeztetik már a tanügyi alapból, évi 3700 írttal. — Paczolaynak a ház pénteki ülésében beterjesztett azon határozati javaslata, mely szerint egy Ipolyságban állítandó polgári iskola 45.000 frttalt segélyeztessék, a cultusz ministerhez utasíttatott, hasonlag oda utasíttatott Molnár György makfalvai lakos kérvényeis, melyben a szobrászatra hajlammal s tehetséggel bíró fiának kiképeztetésére államsegélyt kér. Puszky Ágoston indítványát, hogy oly karok magántanárainak, kiknek vagy nincs tanszékük, vagy kiknek tanszéke nincs betöltve, azon idő alatt, mig alkalmazást nem nyernek, államsegélyek adassanak, melyek azonban együttvéve nem haladhatják meg az 5000 forintot — a pénzügyi bizottság helyesli, de azon hozzáadással, hogy ily segélyek csak oly magántanároknak adathatnak, kiknek megtartását úgy a tudomány mint a közoktatás ügye megköveteli. — Lázár Ádám indítványa, mely szerint a Romániában s Bukovinában élő csángó magyaroknak Déván, Székely-Kereszturon és Székely-Udvarhelyen tanuló fiaira 25 új ösztöndíj alapittassék — elvehetett, miután a csángó magyarok bármely intézetben egyenlő jogokkal bírnak a többi tanulókkal s igy az ösztöndíjakból is részesülhetnek. — Adóbehajtás. A pénzügyminister Pest városához következő rendeletet intézett: A múlt 1871. év végével lezárt számvevőségi kimutatások Pest városának adóviszonyait a kö-V viKv/iV QEikxnéé t’vlvL.Lc'U iuuImiiJmiL • Lowt. 1*1 Dl» • vlt 1870. év végével 2,020,206 ft ‘/s kr, ehhez jön az 1871. évi előírás 4,564,541 ft 20 ‘/a kr; tesz az összes tartozás 6,584,747 ft 21 krt. Erre befizettetett 1871. decz. végéig: a) készpénzben 3,472720 ft 35 kr, h) leíratott 403,680 ft 41 V0 kr,3,876,400 ft 762 kr. maradt hátralék 1871. végével 2,708,346 ft 44 l/2 kr. E szerint Pest városának törvényhatósága az adóbeszedés körül őt megillető kötelességnek kellőképen eleget nem tett, a mennyiben nemcsak a hátralékokból előirányzott 21/2 milliónak reá eső összegét nem szedte be, de az 1871. évre kivetett összegből is hátramaradt 688,140 ft 44 krral, s igy a múlt évről fenmaradt tartozása ez összeggel emelkedett. Ha ilyként Pest városa, mely az ország általános fejlődésével folyvást növekedő előnyökben részesül, a közterhek lerovásában az országban átlag elért eredményeknek is messze mögöttük marad, s ha e hátramaradást jóvá tenni nem sietne, úgy nem maradna más hátra, mint az 1868: XXI. t. sz. 62. §-ának törvényhozásilag eszközlendő módositásával oda hatnám, hogy az adóbehajtás sikeresebb eszközlése a pénzügyre ruháztassék. A t. törvényhatóság érteni fogja, mily kevéssé örömest tenném e lépést,s egyszersmind osztani azon nézetemet,mely szerint akkor, midőn az ország leggazdagabb vidékeit ért elemi csapások a kincstárra úgyis nagy súlylyal nehezednek, nem nézhetem nyugton, hogy annak fővárosa az ily időben elért átlagos eredménynek is mögötte maradjon. Elvárom ennélfogva, hogy a beállott hátramaradás mielőbb, mindenesetre pedig a folyó évnegyed végéig tökéletesen kiegyenlítessék. — Kelt Budán 1872. január 13-án Kerkapoly m. k. Országgyülési tudósítás. A képviselőház ülése jan. 15-kén. Alig volt az országgyűlés jelen folyama alatt egy nap is,amelyen annyi különféle személyes kérdések forogtak volna fenn, mint a közoktatásügyi költségvetés mai tárgyalásán. Nem értjük ez alatt Dobsa hosszú beszédét Pulszky ellen, habár ez is telve volt személyeskedésekkel, hanem inkább azon feltűnő momentumot, miszerint e napon egyes élő hazafiak sokszoros kitüntetéssel emeltettek ki. Horváth Mihály Toldy Ferencz felett tartott dicsbeszédet, Szathmáry Károly Xantus Jánost magasztalta, talán kárpótlásai azért, hogy a legközelebb múlt gyűlésen az ethnographiai gyűjteményt museumunkból ki akarta zárni, s végül Helly egész sorozatát adta elő kitűnő tudósainknak, még akik jelen is voltak. A költségvetés azonban csaknem változatlanul minden pontjában meg lön szavazva, sőt még ott is, ahol a pénzügyi bizottság ellenkezőt indítványozott. Különösen elismeréssel kell e tekintetben felemlítenünk, hogy a budai nő-tanító képezde építésére előirányzott 75,000 ftot, amelyet a pénzügyi bizottság a népnevelési szükségletekre megszavazott, 703.000 forintból akart fedeztetni, külön tételként szavazta meg. Az egyházi czélokra előirányzott költséget még most is megszavazták, jóllehet az országgyűlés már több ízben kimondta, hogy a felekezeti ügyekkel csak ideiglenesen akar foglalkozni. Az egyház és állam szétválasztásának nagy elvét senki sem említette fel, egyedül Irányi szólott ezen auyomásal egy jelentéktelenebb tárgyról: az ünnepek rendezéséről. Nevezetes volt még a nemzetiségi tanintézetekre vonatkozó vita. Babes és Pauler harczoltak egymással. Az előbbeni az absolutizmusra törekvés vádját igyekezett a kormányra hárítani, mert ezen tanintézetek bel- Ügyébe is be akar avatkozni. Pauler a szobatudós bámulatos alaposságával védte magát, de mégis elkerülni igyekezett, hogy e tárgy itt tüzetesebb vita alá jusson. Mindenki azt hitte, hogy ezúttal a közoktatásügyi miniszter költségvetése befejezve leend, azonban a visegrádi várromok tételénél Henszlmann meleg érdekeltséggel támadta meg a pénzügyi bizottság javaslatát, amely szerint az előirányzott 15000-nyi összeg 5000-re szállttassék le. S csakugyan elérte czélját — hosszú beszéde által, amely egy fél óráig