A Hon, 1872. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1872-04-08 / 81. szám

81 szám, X. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra........................... 1 frt 85 kr. 8 hónapra............................6 , 50 , 6 hónapra............................11» — • Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint .... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Vasárnap, ápril 7. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dij t 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ■ • 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­­lett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 5 hasábos petitsorért . . . 28 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak viaszt. Előfizetési felhívás: „A H 0 N­ XL-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész évre . . . 13, ft — kr. Fél­ évre . . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 5 ft 80 kr Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig tiz krba kerül. Az előfi­zetések a „Kon kiadó-hivatala" czim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hi­vatala. PEST, APRIL 6. Pártalakulásunk jellemzéséhez. Legtöbbször az a kérdés merült föl, hogy mi választja el a jobb és baloldalt? Csak a közjogi álláspont-e vagy más egyéb is? E kérdésre leghatározottabban úgy le­het felelni, ha a közjogi állásponttól elte­kintve, vizsgáljuk a két párt elemeit, mert akkor meggyőződhetünk arról,hogy e két párt nézete igen kevés kivétellel lé­nyegesen eltér egymástól, nem csak a köz­jogi, hanem a jogi, közigazgatási és köz­­gazdasági kérdésekben is. Bizonyítja ezt a múlt és bizonyítni fogja a jövő is , ha az eszmék logikájá­ban hiszünk. Kinevezett vagy választott legyen-e a bíró ? Demokratikus alapon vagy virilis szavazatokkal legyen-e szervezve a me­gye? Mily mértékben legyen szabad a szó? Legyen-e hirlaocautio vagy nem? Fentartassék-e a dohány­monopólium vagy nem? Vámrendszerünk és hazai iparunk mily viszonyban legyen ? E kérdések semmi összefüggésben a közjogi állásponttal nincsenek, és így azok megoldásánál a jobboldal nem félthette a kiegyezési alkut, és mégis: mi történt ? A jobboldal a kinevezett, a bal a válasz­tott bíró mellett volt; a jobboldal a virilis megyét teremté meg, a bal demokratikust akart; a jobboldal Böszörményit, s több srót vád alá fogatott a kormány által, a baloldal védelmezte a szólás­szabadságot. A jobboldal a cantiót, szentszékeket, do­hány monopóliumot megtartá, a baloldal mindezt meg akará szüntetni. A jobboldal oly vámrendszert tart fenn, mely iparun­kat kiteszi a világ versenyének, és mégis az országos munkákat (vasutakat, kato­nafelszerelést stb.) is külföldieknek adja, míg másfelől a selyem és szövetáruk ma­gas vám­a által nagyban megadóztatja az országot, a czukor, szesz-adó által meg­rontja ez iparágakat. A baloldal a szabad­kereskedelem elvét az önálló vámterület­tel úgy akarja combinálni, hogy iparunk fejlődésképes legyen. Mindez nem közjogi kérdés, és mégis lényeges különbség van a két párt állás­pontja közt. Miért ? Mert a conservativ és clericalis elemek, és az állami centralismus hívei természetszerűen és nem a közjogi álláspont által kényszerítve egyesültek a kormány­pártban, akkor, midőn a másik párttól még kevesebbet remélhettek. Erről meggyőződhetik mindenki, ha el­képzeli az egész közjogi kérdést, és azt vizsgálja, ha ekkor felszólítná Apponyit, Szécsent, Simort és az ó-conservativo­­kat, vagy a régi centralista iskola híveit és tanítványait, vagy a nagy földbirtoko­sokat és­ azokat, kik a vagyon és születés majdnem túlnyomó uralmát, vagy leg­alább kizárólagos álláspontját vitatják az államéletben — ha tehát — ismétlem — felszólítaná akár az ó conservativokat, akár a clericalisokat, akár a centra­listákat, akár az ex professo aristokra­­tákat , hogy kikkel kívánnak szövet­kezni, kikkel kívánnak egy pártot ké­pezni: azokkal-e, kik most az országgyűlé­sen és az országban az ellenzékhez tar­toznak, vagy azokkal-e, kik a jobboldal hívei ? Bizonyára habozás nélkül az utób­biakhoz csatlakoznának , ha közjogi kérdésről szó sem lenne. Ez igen természetes. Mert a politikai pártokat nem az egyes kérdések, hanem az irány és érdekek egyenlősége, vagy legalább hasonlósága képezi. Már­pedig az ultramontán és a conser­vativ nem szereti ugyan sem a parlamen­­tarismust, sem a miniszteri rendszert, de ha már megvan , inkább csatlakozik ez alapon ahoz a párthoz, mely a kor­mány hatalmát növeli, mint ahoz, a­me­lyik decentralisal, inkább csatlakozik ahoz, a­melyik a vagyonnak és aristokra­­tiának az államéletben nagyobb szere­pet ad, mint ahoz, mely elismeri ugyan e tényezők fontosságát, de kiváltságokkal azokat nem ruházza fel. Mert a kormány­­hatalom növekedésével, a bureau cratia szaporodásával, a virilisekkel és a mosta­ni felsőházzal több eszköz és tényező áll a clerikalis ó-conservativ párt rendelkezésé­re, hogy érdekeit előmozdítsa, és, ha lehet, uralomra jusson — mint egy oly párt uralma mellett, mely a megyét és bírót a kormánytól függetlenné teszi, a demo­­cratiát a választói jogban, és megye, város rendezésben érvényesíti. Mert természet­szerűen következik, hogy a felsőház-ren­­dezésben, polgári házasságban, katholikus autonómiában stb. is kevesebbet remél­het ettől a párttól. Hiába mondják azt, hogy a pártok köz­jogi álláspontja megrontotta nálunk a pártok ter­m­é­s­z­e­t­e­s fejlődését és ala­kulását. Nem áll. Tagadhatlan igaz, hogy mindenik párt­ban sok különböző véleményű ember van, de ez minden országban, minden pártban így van. De az is tagadhatatlan, hogy a pártok különböző elemei irányuk és tö­rekvéseik, érdekeik és czéljaik szerint egészen természetszerűen vannak csopor­tosulva. Eőt attól lehet tartani, hogy minden más csoportosulás, úgy az alkotmányos­ságra, mint szabadelvű­ségre nézve, roszabb lenne, mint a mostani. Mert, ha például, a jobboldalon katho­likus párt keletkeznék, és ez, mint activ párt kezdene működni, akkor több reac­­tionárius elemet vinne be a jobboldalra az országházba, és ez (legyen a jobboldal kor­mányon bár vagy az ellenzék) ártana al­kotmányos fejlődésünknek és a szabad­­elvűségnek. Épen így lett volna kár, ha a baloldal­ról néhány­an átmentek volna a jobbol­dalra, mert ezekben vesztett volna nem csak a közjogi ellenzék, de a szabadelvű­­ség is, miután a kormánypárt elemei közt elvesztek volna. És nemcsak az alkotmányosság és sza­­badelvűség, de maga a Parlamentarismus is vesztene az által, ha a két nagy párt felzavarodnék és a pártárnyalatok szapo­rodnának, mert a parlamentarismust min­denütt a sok apró párt vontá meg, bizo­nyítja Franczia- és Spanyolország törté­nete, és csak az angol két nagy párt foly­tonos uralma biztositá azt. Ne ámitsuk hát magunkat — valljunk szint. Hegedűs Sándor. Mai­­ számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. MEGFOLYÁS: Pest Terézváros tisztelt választópolgáraihoz. Tisztelettel meghívom Pest-Terézváros tisztelt választó­polgárait, hogy jövő hétfőn, ápril 8-án délután 3 órakor szíveskedjenek a polgári lövöl­de termében összegyűlni, a­midőn a tisztelt vá­lasztók előtt a befejezéséhez közelitő jelen ország­gyűlési szak alatt történtekről képviselői jelen­­i­tésemet elé fogom terjeszteni. Pest, 1872. ápril 3-án. JÓKAI MÓR, Fent Terézvárosi craz. képviselő. — Kossuth és a csehek. A cseh lapok határozottan utasítják vissza a pesti kormány­lapok által gyártott koholmányokat. A Národni Listy“ egy eredeti levelet hoz Pestről, melyben szintén a cseh-horvát conspira­­tióról értekezvén, állítja, hogy ezen egész con­­spiratió nem egyéb, mint a hivatalos lapok ko­holmánya, mely lapok a húsvéti héten más tár­gyakban hiányt szenvedvén, különböző történe­­­­teket költöttek a „csehek küldöttségéről Zág­­­­rábba“ stb. Czikkíró ezután különösen kiemeli a­­ „P. Lloyd“ és „Heti Krónikádnak ezen ügyre , vonatkozó jelentéseit, s ezekre nézve azt jegyzi meg, hogy az ostobaság ellen magok az istenek is hiában küzdenek, de ha az ostobasággal még a hetykeség is szövetkezik, mely hazugságok­­ban nyilatkozik, akkor legjobb egészen elhall­gatni s nem gondolni a fent említett két lap tré­fáival. A „Posel z Proky“ szintén foglalkozik ezen üg­gyel, a hivatalos lapok koholmányának ne­vezvén el a horvátok és csehek összeesküvését s az állítólag Kossuthhoz menesztett küldöttsé­get. Czikkíró véleménye szerint ezen koholmá­nyoknak az a czélja, hogy befolyással legyenek a cseh választásokra, mint ezt a „Bohemia“ is bevallotta. Hanem végre is az igazságos ügy fog győzni s a becstelenség önmagát fogja büntetni. Latifundium és farm. (M.) A politikai jogokért a törvényhozó tes­tületben folytatott küzdelem még folytonosan le­kötve tartja az egész ország figyelmét. És ha ma e helyen mégis egy oly tárgyat hozunk szóba, melynek a politikával semmi vagy csak nagyon távol köze van, azért tesszük ezt, mivel egy oly gazdasági és társadalmi baj jelenségeit látjuk, mely vérünket emészti, s melynek csak úgy le­het elejét venni, ha arra a nagy­közönség figyel­met fordít s minden alkalmas eszközt felhasznál hogy e bajt orvosolja. Már a nemzetgazdasági gyűlés alkalmával szó volt arról, hogy a jelen gazdasági és bérleti rend­szer a nagyobb uradalmakban kevés kivétellel oly földzsarolássá fajul, mely egyrészt szemláto­mást csökkenti a földtermő képességét s másrészt, megzavarja az egészséges­­ gazdasági versenyt Hogy ebben nagy társadalmi baj rejlik, azt csak azok tagadhatják, kik,nem ismerik a magy. föld­birtokviszonyok fejlődését.Tény,hogy a közép­bir­tokos osztály már már alig állhatja ki a versenyt a latifundiak bérlőivel. A középbirtokosok száma egyre fogy, míg a mezőgazdasági proletariátus tartósan növekedik s a latifundiumok gyara­podnak. A földbirtokviszonyok ezen helytelen alakulá­sát lényegesen elősegíti azon tény, hogy az egy­házi javak igen roszul kezeltetnek. Egy kápta­lan vagy szerzet soha sem volt hires arról, hogy a birtokában tartott nagy uradalmat mintagaz­dasággá alakította volna, pedig bizon ez urak a túlvilági gondok mellett nagyon ráérnének ilyes­mivel foglalkozni... A papi kezekben levő jó­szágokon majdnem kivétel nélkül a lehető leg­­helytelenebb gazdálkodás divatozik. Rendszerint vagy egy gondatlan gazdatiszt,­vagy egy föld­­nyúzónak ismert bérlő kezeli e jószágokat, me­lyek nagy kiterjedésüknél fogva ily gondatlan művelés mellett is jövedelmeznek annyit, hogy az illető urak abból elég jól kijöhetnek. Különben e jószágokról még statistikai felvé­tel sem történt. Kőnek csak annyit említ, hogy azok terjedelmének és jövedelmezőségének meg­ítélésére minden támpontok hiányoznak. Köztu­domású dolognak csak azt lehet­­ tekinteni, hogy földtehermentesítés fejébe 20 millió jutott a papi jószágokra, miből sejteni lehet,­­hogy mily óriási kiterjedésüek e javak, s hogy azok mily sokat jövedelmezhetnének, ha okszerű kezelés alatt állnának. Időközönkint azonban érdekes adatok kerül­nek e javakról a nyilvánosság elé. A P. N. teg­napi száma pl. ezt írja: „Az egri káptalan csak az imént haszonbérbe bocsátó egyik legszebb, s legterjedelmesebb birtokát, a 40,000 holdas Mar­­­gitai pusztát, Hartig és társai külföldi consorti­­­­umnak. Legújabban pedig az esztergomi főkáp­­talan összes birtokaira nézve hasonlóval bízta meg gr. Forgách Ágoston urat, ki e czélból szintén külföldi bankokkal és consortiumokkal áll összeköttetésben.“ A Napló hozzá­teszi, hogy „ha külföldi consortiumokat mint General päch­­tert helyeznek be e nagy terjedelmű birtokba, ez által nem igen fogják előmozdítani a magyar bérlő osztály megszilárdulását, azt nem is tekint­ve, hogy ezzel sok derék magyar gazdatiszt csa­ládot tesznek tönkre.“ A Napló meg van győ­ződve, hogy gr. Forgách Antal az itt említett körülményre tekintettel lesz. E gyengéd figyelmeztetés elismerést érdemel, de annak aligha lesz foganatja. Ily dolgokban nyomatékosabban kell felszólalni. A káptalanok által életbeléptetendő bérleti rendszer elég fon­tos tárgy arra, hogy azt komoly figyelemre mél­tassuk. A nagy kiterjedésű egyházi, az állami és köz­­alapítványi javak vannak első­sorban arra hi­vatva, hogy rajtuk a magyar farmrendszer meg­­honositassék. Külföldi consortiumok ezt soha nem fogják feladatuknak tekinteni. Ezért na­gyon helytelenül jár el egy káptalan, ha magá­nak még annyi fáradságot sem vesz, hogy ama nagy jószágokat oly birtoktestekre osztva adja bérbe, melyeknél albérletet nem kell eszközölni. A külföldi consortium rendszerint csak köz­vetítő szerepre vállalkozik, mint a belga bank tette; átveszi a nagy jószágot s azt kisebb ré­szekre szakítva nyereséggel másnak adja. A nemzeti jószágoknak ilyetén kizsákmányolása élhetetlenségre mutat; megkárosittatik a bérbe­adó, de még inkább a földmives osztály, mely a nagy jószágot albérletbe veszi s a külföldi tőke­pénzesnek kétszeres árt fizet. Azt sem lehet tagadni,hogy kormányunk is hibá­­zott,midőn a külföldi vállalkozók előtt szabad ver­­seny tért nyitott a nélkül,hogy a hazai közönség szá­mára azon előfeltételekről gondoskodott volna, melyek nélkül a magyar sem ezen téren, sem másban, (pl. az iparban), a külföldiekkel ver­senyképes nem lehet. Ily­ feltétel­ mindenek­­felett az oly mezőgazdasági hitelügy, melyből a belföldi képzett és becsületes bérlő ép oly könnyű szerrel pénzt nyerjen, mint azon külföldi, kinek ily czélokra könnyen lehet pénzt szerezni. A bérleni óhajtó magyar gazda közönségnek és főleg a gazdatiszti osztálynak pedig nagyon érde­kében fekszik, hogy az önsegély és önbiztosítás elvére létesíteni szándékolt szövetkezést mielőbb életbe léptessék. Míg a nagybirtokosoknak egyen­­ként kell összekeresgélni az alkalmas kis és kö­zép­bérlőket, csakugyan nem lehet csodálkozni, hogy ha előnyösebbnek vélik inkább külföldön valami bankár konsortiumhoz fordulni, s nem bízzák, hogy ez keresse fel az albérlőket. A gazdasági szövetkezés vagy magyar farm*­­társulat gyors megalakulásának fő akadályát a pénzhiány képezi. A legtöbb életrevaló­ törekvés ezen szenved hajótörést. És e hiányon nem is leend segítve mindaddig, míg Magyarországnak önálló pénzügye nem lesz. Lám, a bécsiek és más külföldiek minden haszontalanságra annyi tőkét egybehozhatnak, hogy az ember valóban elbámult honnan teremnek­­ elő e milliók. A rej­télyt nem nehéz megfejtetni. Bécs pénzpi­­acz, azzá lett az osztr. nemzeti bank által. Sem Pest, sem az országnak más nagyobb városa még nem pénzpiacz. Egész Magyarország a bécsi pénzpiaczra van utalva. Innen a tőkék vajmi ne­hezen juthatnak le hozzánk. Hitellel Magyaror­szágon vállalatot létesíteni még nem tanácsos. A hitel itt nincs és nem is lehet biztosítva. Ki arra számít,épen­ akkor csalatkozhatik,midőn a pénzr­ e „HON“ TÁRCSÁUL Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Harmadik kötet: A senki szigete. Tavaszvirány. (54. Folytatás.) Mintha kicserélték volna lelkét, mikor e sziget pázsitos útjára lépett! Méla nyugalom van itt, andalító egyedüllét. A paradicsom gyümölcsfái most virágoznak, fehér és rózsaszín virág pyramidok, köztük vi­rág­barlangok földig hajló csipkerózsákból; s a faszőnyeg pompás zöldje kihimezve ibolyák­kal, szifonták-aranynyal; az arany napsugár kihívja a virág szerelmét, az illatot, attól terhes a lég; az ember minden lélekzetvételnél aranyat és szerelmet leheli be. A virágok erdejét méh­­zsongás rúgja át, s e titokszerü zsongásban, a virágok szemeiben Isten beszél, Isten néz . .. Templom ez ... . S hogy énekese is legyen a templomnak, a fülemile énekli szent Dávid zsoltáraiból a pa­naszt, a pacsirta a dicséretet; — csakhogy szeb­ben, mint Dávid király! Mikor a sürü orgonabokrok lila szinnel koszo­­ruzott lombjai egy helyütt szétnyílnak s meg­látszik a kis szigeti lak; Mihály önkénytelenü­l megáll, mintegy leigázva. A kis lak lángban áll; de nem tűzlángban, ha­nem rózsa lángban: felfutó rózsa borítja egész tete­jéig, s körülötte két holdnyi területen csupa rózsa minden. Ezernyi bokor, öles fa,gúla, sövény, lugas csapa rózsából. Liget az, kerek, labyrinth rózsa­fákból, miknek pompája elvakit, s már messzi­ről terjed üdítő illatárja, mint egy túlvilági légkör. Alig lépett be a rózsaliget tekervényes útjába Mihály, midőn egy hangos örömkiáltás hangzott eléje; nevét kiálták. — Ah, Tímár úr! S a­ki nevét kiáltá, eléje futott. Tímár a hang­járól is ráismert : Noémi volt az. A kis Noémi, a­kit már harmadfél év óta nem látott. Azóta milyen szépen megnőtt, kifejlett, átala­kult. Arczán egészséges pir ragyog át, szemei mélyében szelíd oltártűz lobog. Viselete nem pongyola többé, de otthoniasan csinos; arany­színű gazdag hajzatába egy festő rózsabimbó tűzre. — Ab, Timár úr ! kiált a lyánka az érkező elé szaladva, s messziről nyújtja eléje kezét, és az­tán őszintén, igazán, meleg kézszoritással ü­dvöz­­lé az érkezőt. Mihály viszonozza a kézszoritást s szemeit egy perczig ott feledi a leány arczán. íme egy arcz, a melyen öröm sugárzik akkor, ha őt jönni látja. — Milyen régen láttuk önt, szól a leány. — Mint megszépült ön azóta. Szól Timár, s nyilatkozatában ép oly természetes a gyöngéd­ség, mint a durvaság. A leány valóban sokat nyert az elmúlt évek alatt. Sajátszerü physiologiája az a leányarczoknak, hogy némely ideálszép gyermeknek, mikor a haja­­doni átalakuláson átmegy, vonásai elszélesed­nek, elvastagodnak, tömör kifejezést nyernek, míg más arcz ugyanazon idő alatt az észrevétlen bájakat nem sejtett tökélyre festi s ideálszéppé lesz. Talán van ennek egy természetes magyaráza­ta ? Talán a fejlő érzelmek idomítják át a fejlő arczot, s a tartós jó és rosz­indulat, a bánat és az öröm, a nyugtalanság és a béke idomítja át a vonásokat, mint a tengeri csiga a csigaházat. i Noémi arczáról sugárzott a rokonszenv. — Hát emlékezik ön még rám ? kérdezé Ti­már, kezében felejtve az oda nyújtott kis kezet. — Mi önt nagyon sokat emlegettük. — Teréza mama egészséges ? — Ott jön elénk. Teréza asszonyt Almira idézte elő a házikó­ból, hová előre szaladt a rábízott puskával, a miről Teréza megtudta azt, hogy valami kedves vendég érkezett s aztán ő is elősietett a házból. A mint Mihályt meglátta, kettőztető sietését, messziről ráismert a hajdani hajóbiztosra, ki most is egy szürke kabátban, vállára vetett ta­risznyával közelitett gunyhójához, miként hajdan. — Hozta Isten! De rég vártuk ! — Kiálta a nő vendége elé. — Még­is megemlékezett ön ró­lunk ! — S azzal minden czeremónia nélkül meg­ölelte Mihályt, mi­közben szemébe tűnt a do­bász tarisznya. „Almira!“ kiálta az utána som­­polygó kutyának, — fogd ezt a táskát és vidd be a házba. — Holmi sültféle van benne, — jegyzé meg Mihály. — Az-e ? Hát akkor jól vigyázz rá Almira, hogy a Narczissza ne bántsa. Ezért megint Noemi duzzadt fel. — Ah bizony, Narezis­sza nem oly neve­letlen. Teréza asszony azután megcsókolgatta a le­ányát, hogy megengesztelje. Az meg hagyta ma­gát engesztelni. — No már most jelünk be hozzánk, — monda Teréza, bizalmasan megfogva Mihály karját. — Jöjj Noemi te is. — Mindjárt, a kosaramat is beviszem, már teli van. Egy óriási nagy csónaknyi fehér vesszőkosár volt az útban, fehér lepedővel leterítve az, a­mi benne tetézve állt. Noemi annak állt neki, hogy majd két fülénél fogva felemeli. Mihály odaugrott hozzá.Ő lesz.— Majd én segítek bevinni, hisz az nehéz Noémi kaczagott, vidám, gyermeteg, csat­togó kaczaj volt az, s aztán felhajtá a fehér le­pelt a kosár tartalmáról. Tele volt az rózsale­véllel. Hanem azért Mihály mégis csak megfogta a kosár egyik fülét, b úgy vitték együtt a nagy ko­sarat,tetézve rózsalevéllel a levendulávalj szegély­­zett után végig. — Önök rózsavizet főznek ebből ? Kérdé Timár. Teréza odavágott a szemével Noémi szemébe. — Lám hogy kitalál mindent. — Nálunk, Komáromban is nagy divatja van a rózsavizfőzésnek. Sok szegény asszonynak az a keresete. — No ugy­e ? Hát másutt is Isten áldása a rózsa ? Ez a drága szép virág, a­mi maga elég arra, hogy az emberrel a világot megszerettesse. Aztán nemcsak gyönyörűséget ad, hanem még kenyeret is. Lássa ön, tavaly rész esztendőnk volt ; a késői fagy elvett gyümölcsöt, szőlőt, mind­ a nedves, hideg nyár megrontotta a mé­­heket, baromfi, lábas jószág elhullott , a kész megtakarítotthoz kellett­­ volna nyúlnunk, ha ki nem segített volna bennünket a rózsa. De a ró­zsa minden évben virágzik, az mindig hű marad hozzánk. Nekünk tavaly a rózsafáink adtak en­ni. Háromszáz itcze rózsavizet főztünk, mind el­vitték Szerbiába, búzát adtak érte. Oh ti áldott szép rózsáim, életadó virágaim ! A kis házikó megszaporodott azóta, hogy Ti­már utoljára itt járt,egy aszaló lett hozzá toldva, azután meg egy rózsaviz-főző konyha. Abban volt a tűzhely a rézüsttel, melyből csendesen hullott cseppenkint az elsőffőzet, a tűzhely mel­lett nagy kádban a már összecsomaszolt rózsa­törköly, egy széles padon pedig a friss rózsaszü­ret, melynek előbb meg kell fülledni ott. Mihály segíté Noéminak kidönteni a nagy öblös kosár tartalmát a padra; — oht az része­geskedés, az dobzódás volt az illatárban. Noémi letette a fejét a puha rózsa halomra s azt mondá: — [Ah milyen jó volna egy ilyen rózsalevél ágyban egyszer aludni. — Te bébé! feddé őt Teréza; soha sem éb­rednél fel többé: a rózsaillat megölne. — Hát az szép halál volna. Erre aztán Teréza szemrehányást tett neki: — Hát te meg akarnál halni ? Hát te itt hagy­nál engem, te rósz leány! Akkor aztán Noémi átkarolta az anyját és csókolá, kérlelé. — Nem, nem, te drágám, te szerelmem. Nem téged soha. Te egyetlenem! — No hát minek tréfálsz velem így? Ugy­e Timár úr, nem illik egy kis leánynak így tré­fálni az anyjával ?­Egy ilyen kicsi kis leánynak, a­ki még tegnap babával játszott. Mihály igazat adott­­ Terézának, hogy az bi­zony semmi körülmény között nem menthető, ha egy fiatal leány azt­­ mondja az anyjának, hogy valami halál nemét szépnek találja. — No már most te maradj itten és őrizd a lombikot; vigyázz szépen, hogy kozmát ne kap­jon a zucsma; én megyek a konyhába vendé­günknek jó lakomát főzni. Ugy­e itt marad ön nálunk ma egész nap ? — Itt maradok ma is, holnap is, ha adnak valami dolgot, a­miben segítsek. A­míg dolgot adnak, addig itt maradok. — Óh akkor itt marad ön egy hétig, szólt bele Noémi, mert én önnek annyi dolgot adok. — Oh ugyan mi dolgot tudnál te adni Timár úrnak, te bohó ? szólt nevetve Teréza asszony. — Hát a rózsaleveleket összetörni a kölyüben. — Ah! Talán nem is tudja, hogyan kell? —■ Hogy ne tudnám ? mondá Timár, sokszor végeztem én ezt odahaza az anyám házánál. — Ugye, az ön anyja is olyan jó asszony volt? Kérdé Noémi. — Nagyon jó. — Ön is nagyon szerette ? — Igen nagyon. — Él még ? — Régen meghalt. — Hát már most önnek senkije sincs? Timár elgondolkozott s aztán szomorúan le­eső­ggesztés fej­ét: — Senkim....... .......Igazat mondott.... (Folytatása következik.)

Next