A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1874-01-15 / 11. szám
Kiadóhivatal: Barátok tere, athenaeum-épület földszint. Előfisserési dij: Postát küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sír kiadás együtt: Shérra . . . . . . . . 6 frt — kr. 6 hói . .i . . . . . » .12» » Az esti kiadás postai különküldéséért felülűzetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megvv kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó élás napjától arányttatik. 11 w mmwag—Bl—g—a—— r 11. szám. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Csütörtök, jan. 15. T TVT HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szei’besac’téten iroda * Barátok tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIEMAEL szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Baritok tere, Athenaeum-épület) küldendők. XIX dik évi folyamára. Előfizetési felhivás: „ A HOH“ Előfizetési árak: jw*“TM............gm Egy hóra.............................2 frt IJ^T" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, jan. 14. A feladat érdekében. (1.) A huszonegyes bizottság működésére nagyon lankasztólag hathat az a fagyos hidegség, melylyel a jobboldali sajtó fogadja, az a szándékos készületlenség, melylyel a kormány áll előtte és az iránta —— nem tagadjuk részünkről is — mutatkozó általános bizalmatlanság. De ha már együtt van, ha már munkához fogott, legalább ne zavarjuk hivatását és ne ferdítsük az eszméket. Pedig a jobboldali sajtónak a kormányhoz legközelebb álló része ezzel a nemes mesterséggel foglalkozik, mert valahányszor megcsendül e szó: »rendszerváltoztatás mindannyiszor az ártatlan tudatlanság köpenyébe burkolódzik és azt mondja, hogy ez nem lehetséges, mert azok, kik ezt követelik, a parlamentarizmust vagy a vármegyei önkormányzatot akarják megbénítani, megsemmisíteni. Pedig, hát tudniok kellene, hogy, ha van is egy pár conservatív, kinek törekvése, mely még hátgondolatai mellé van rejtve, erre van irányozva: az egész ellenzék és a jobboldal az a része, mely, az eddigi eredményekből okulva, elítélte a mostani kormányrendszert, épen a Parlamentarismus és önkormányzat veszélyeit, a költséges, rész politikai és közigazgatási kormányzást, a terméketlen, könnyelmű pénzügyi gazdálkodást akarja megszüntetni a rendszerváltoztatással ; és ha a deficitet budgetünkből ki akarjuk törölni, akkor még nem támadjuk meg alkotmányunkat, mint egyik jobboldali laptársunk olvasóival elhitetni szeretné. Jó és szükséges lesz tehát a szójátékokkal felhagyni és a rendszerváltozás eszméjét egyszerűen arra a térre szorítani, melyet maga a pénzügyi bizottság jelölt ki, midőn a pénzügyi gazdálkodást ítélte el eredményeiben és a közigazgatás gépezetét akkor, midőn annak tanulmányozását és reformálását tűzte ki czélul. Azt hisszük, hogy a huszonegyes bizottságnak épen arra kellene felszólítani a kormányt, hogy mutassa ki, mennyiben tett eleget két év előtt nyert megbízásának? Mily alapon és mennyire haladtak elő a közigazgatási reform tárgyában tett tanulmányok az egyes minisztériumokban? Mert jól tudjuk ugyan, hogy csak a nyáron gondolt erre a kormány és csak ekkor küldött ki egyes miniszteri bizottságokat e kérdések tanulmányozására, tehát a munka előre nem haladhatott, de mindaz, mi e bizottságok működéséből a nyilvánosságra jutott (így pl. a pénzügyi szervezetről szóló alapeszmék) arról győztek meg minket, hogy e munkálatok rész irányban, hamis alapon indultak meg és kételyt keltettek bennünk azok hasznossága iránt. Bármi kész tehát e munkákból, ha csak az összehalmozott anyag, a feleslegesnek vagy károsnak bizonyult közigazgatási szervek és költségek öszszeállítása is, jó lesz mindazt a bizottság elé hozni, hadd szolgáljon annak részben irányadásul, részben bírálati alapul a kormánynyal szemben. És bármint álljanak az előtanulmányok, maga a kormány csak tisztában lehet saját reform terveinek alapeszméire nézve, és ha elmondja, hogy a törvénykezésben pl. a szóbeliséget, békebíróságot, bagatell ügyeket, a folyamodási eljárás egyszerűsítését mikép akarja behozni, úgy hogy ezáltal szép pénzügyi eredményt is mutathasson fel a törvényszékek számának apasztása következtében ; már akkor tájékozást nyújtott az igazságügyi szervezetben általa elérhető javításra és megtakarításra nézve. Hasonlóan elmondhatja a közigazgatási gépezetre nézve is, hogy a miniszteri személyzetet hogy véli egyszerűsíthetni: a szakosztályok egyszerűsítése, a fogalmazó személyzet önállósítása és apasztása, a segédszemélyzet csökkentése által — ebben is felmutathatja a pénzügyi és közigazgatási eredményt, tekintettel a “vármegyékkel való újabban reformálandó kapcsolatra, így lehetne a pénzügyi szervezetre nézve is : az adókivetés és behajtás egyszerűsítése, illetőleg annak az önkormányzatra bízása , a pénzügyi és jogügyi igazgatóságok költséges és bonyolult szervezetének egyszerűsítése, apasztása, a közvetett adók bérleti rendszere és elvi reformja által feltüntetni a lehető reformokat és megtakarításokat. Nem kell nekünk már most kész terv — csak irány, alapeszme és megközelítő számvetés , és amint a kormány a bizottságnak megígérhette, hogy több évre hozzávető előirányzati tervet készít budgetünkben, és úgy előadhatná „in nuce” reformterveit is, hadd legyen a bizottság és közvélemény tájékozva már végre valahára e kormány eszméiről és reformterveiről is, mert ez mostanig mindig csak törvényjavaslat ez imeket vagy másodrangú törvényjavaslatokat ígért vagy adott nekünk. Holott mi a reform fő alapirányait és elveit akarjuk ismerni; e nélkül sem a kormány életet nem érdemel, sem a parlament munkához nem láthat, sem a huszonegyes bizottság tervét el nem készítheti. Mert, mit ér a legszebb terv is, ha nem indul ki a meglevő adatokból, ha nem támaszkodhatik a fennálló kormányra és, ha ennek sem czélja, sem akaratja annak minél előbbi valósítása , hanem csak halogatása. Minthogy a huszonegyes bizottság hivatása úgy is az, hogy a kormány életképességét és a parlament tetterejét kipróbálja: jó lesz, ha ennek érzetében számon venja a kormányt minden fontosabb kérdésben és megbízható adatokra fekteti tervét, megbízható kormányra ruházza annak kidolgozását, végrehajtását! — Az állam és egyház közti viszonyok szabályozására kiküldött bizottság folyó hó 16-kán pénteken délelőtt 11 órakor a képviselőházban ülést tart. A képviselőház osztályai ma dél-előtt 10 órakor ismét folytatták a tárgyalást a föld- adó szabályozásáról szóló törvényjavaslat iránt. Ma az I. II. IV. VI. és IX. osztályok végezték el a tárgyalást, s igy csak a VII. osztály van hátra, mely különben csak ma kezdi meg munkálatát s valószínűleg holnap be is fogja azt fejezni. Miután a törvényjavaslat elvi kérdésein már az osztályok nagy része az előbbi tárgyalásokon túlesett, ma nagy részt csak befejező tárgyalás volt, a még hátra levő §§ okon csakis alaki tekintetben történtek némely módosítások. Az I. osztály a tegnapi, a tarifákrozásra vonatkozó határozata folytán a III-ik fejezetet, t. i. az 52-től a 71-ik §§-okat ezen határozat érelmében alakította át. Az V. fejezetben foglalt nyilvántartást pedig a miniszter eredeti javaslata szerint fogadta el a bizottság azon javaslatával szemben, hogy a nyilvántartásra nézve, úgy amint az a katasteri fölméréseknél történt, külön földadó katasteri nyilvántartási törvény hozatalát véli szükségesnek, és így az V. fejezet egyéb §§-ai pedig jelen törvény illető fejezeteibe iktatásával az V. fejezet egészen kihagyandó lenne. Az osztály különben a 64-ik §-tól végig tárgyalta a törvényjavaslatot. A II-ik osztály szintén befejezte munkálatát. A reclamatiókra nézve ahol az a községi elöljáróság képtelensége folytán meg nem történhetik, a közjegyzőket kívánja ezen teendőkkel megbizatni. A nyilvántartásra nézve a kát. bizottság nézetéhez csatlakozik az osztály és előadója által a központban külön törvényt fog sürgetni. A IV. o. ma kezdte ugyan a tárgyalását, mely azonban oly simán folyt, hogy az egész javaslaton keresztül ment, s azt a kát. bizottság szövege szerint el is fogadta. A VII. ma a 45. §-tól végig tárgyalta a javaslatot, más módosítást mint az V. fejezet szétválasztását, nem tett, e tekintetben a bizottság nézetéhez csatlakozik, s szintén külön nyilvántartási törvényt kíván. Leghosszabb ideig 10-től d. u. 2 óráig tartott a tárgyalás a VII. osztályban, mely csak ma fogott hozzá. Igen élénk vita forgott a 30 millió adóalap és a 20 évi időtartam körül, nemkülönben a jövedelmi fokozatok megállapításánál. A 80 millió alap megállapítása elfogadtatott 20 évre, de azon kikötéssel, hogy ezen idő alatt az feljebb nem emelhető. A jövedelmi fokozatok megállapításánál, vájjon az végleges, vagy csak ideiglenes legyen-e, mint már említek, élénk vita folyt. A kormány álláspontját, mely Kerkapolynak az I. osztályban elfogadott indítványával azonos — Dobner miniszteri titkár keményen védelmezte. A vitában többen, de különösen Sennyey, Horváth Lajos és Tavaszy vettek részt. Végre is a bizottság javaslata fogadtatott el, mely szerint a jövedelmi fokozatok megállapitása már az osztályozás előtt végleges. Különben az 54. §-ig haladt a tárgyakká. A központi bizottság tagjaivá megválasztottak az I. osztályban Puszky Ágost, II. o. Hedry Ernő, a IV. o. Szmrecsányi László, a VI. o. Bittó Béni, a IX. o. Dániel Ernő. — A bécsi lapok azon különös előszeretettel, melyet a magyar kereskedővilág iránt éreznek, vagy nyolc nap óta nagy tőkét ütnek abból, hogy azon 540,000 forintból, melyet váltókban a nemzeti bank a múlt év folytán elvesztett, 500,000 forint esik Magyarországra, teháttizenkétszer anynyi, mint Ausztriára«, s jóllehet Ausztria váltótárczája ötször akkora. Ebből azután azt a következtetést vonják, hogy a banknak féltékenyen kell őriznie osztrák jellegét, s nem szabad semmit engednie, Bécsbe való centralizálásából. A »Lloyd« ehez a következő megjegyzést teszi: »A tényállásból rögtön kiderül a centralisatio hangsúlyozásának helytelen volta , sőt inkább az derül ki abból, hogy oly kedvezőtlen években, mint a tavali, még a legcentralizáltabb kezelés mellett sem, mert hisz ilyen existál, kerülhetők el a veszteségek.« Fölveti még a »Lloyd« azt a kérdést is, magyar fiókoknál escomptroztattak-e mindazon veszett váltók, vagy hogy azok nagy részének elértéktelenedését nem épen osztrák czégek bukása okozta-e. buzgalommal, mely az egyház és az állam közti vitában a bécsi liberális journalistikát jellemzi. A »X. Fr. Presse« különösen kitűnik azon határozottsága által, melylyel a »Germania« cáfolata daczára is hiszi a »K. Ztg.« közleményének hitelességét, valamint azon élénkség által, melylyel óhajtja, hogy Bismarckig ez ügyben teendő minden lépései a mi külügyi miniszterünk hü támogatásában részesüljenek. Ezzel szemben kettőt mondhatunk: első az, hogy a »K. Ztg.« közleményének hitelessége korántsem oly kétségbevonhatatlan, mint ahogy Bécsben sokan állítják ; második az, hogy Andrássy gróf mind a monarchia méltóságát, mind az ügy fontosságát remélhetőleg jobban ismeri, semhogy ily kérdésben akár más állam eljárásától, akár az oly esetlegtől tegye függővé magatartását, amilyennek az említett közlemény megjelenését, legyen az valódi vagy koholt, tekintenünk kell. Valóban úgy áll a dolog, hogy külügyi kormányunk ez ügyben már jó régen és függetlenül foglalt állást, amennyiben Rómában, mind a Vaticánban, mind a Quirinalénkifejezte a leendő pápaválasztás módja iránti óhajtását. Kijelenti pedig egész világossággal, hogy nagy súlyt helyez arra, hogy a választásnak helye, ideje és módja tekintetében a kanoni jogtételek és a hagyományos szokás minden pontja a legszigorúbban megtartassanak; s megértette mind a két helyen azt is, hogy e tekintetben netalán mutatkozó eltérést igen sajnosnak kellene tekinteni azon okból, hogy az esetleg — arra kényszeríthetné Ausztria-Magyarország kormányát, hogy a nem rendes után történt választás érvényét el ne ismerje. Ez kabinetünk rég megállapított magatartása, mely a monarchia érdekének és méltóságának szintúgy megfelel, mint ahogy támogatásul szolgálhat minden barátságos hatalomnak, mely velünk hasonló álláspontra helyezkedik. — Egyéb tekintetben is — különösen a mi a vétó jogát illeti — remélhető, hogy Andrássy gróf ura lesz a delegátiókban adott szavának, mely szerint soha sem fogja ő felségének tanácsolni, hogy valamely jogról, mely őt megilleti, lemondjon. Ez irány helyes, ha Bismarck herczegével azonos, de helyes volna akkor is, ha nem találna azonos lenni a német cancellár eljárásával, s ezt azért szeretjük különösebben kiemelni, mert ellensúlyra szorul némely bécsi lap azon furcsa magatartása, mely monarchiánk külpolitikájának mindenféle súlypontot szeret adni, csak egyet nem, a mely a legtermészetesebb : a saját magunk érdekét és elhatározási szabadságát.« A „HON“ TARCZAJA. Nemzeti színház. »Csók.« Vígjáték négy felvonásban. Az akadémia által a Teleky-alapítványból 100 aranynyal kitüntetett pályamű. írta Dóczy Lajos. Először adatott a nemzeti színpadon január 14-kén. A nemzeti színházban ma este előadásra került pálya-vígjátéknak már előre nagy híre volt. Egy év óta foglalkoztak vele a lapok, mutatványokat közöltek belőle s midőn közelebb nyomtatásban megjelent, egész fejtegetéseket és tanulmányokat írtak róla. Ritka irodalmi termék, mely ily kiváló előleges figyelemben részesült, ugyannyira, hogy nagyon közel állott az a gyanú, mely szerint a herold tisztjét nost is a megszokott cotteria teljesiti. Mi nem tudjuk, teljesiti-e vagy nem; de ha ha, akkor épen ellenkezőjét érte el annak, amit art. Mind azt a dicséretet, mind azt az elismerést, milyel jó baráti tollak halmozták az új vígjátékot, egadta volna neki az elfogulatlan bírálat is, mertegérdemli. — Fonák szolgálat a hozzánk köze*. 'tól az olyan, hogy praeoccupálni igyekeznek Vljfí’ komoly ítéletet s terrorizálni, vagy legalabb ^vesztegetni annak igazságérzetét. S ha elfia !f.cz.A ha csakugyan sikerül az igy előre tel mse*1,rabnak általános méltánylatban részesülni, - raondhatják-e a kéretlen jó barátok, hogy a sirigjeket jó rész jletj s a siker. nem lett o,y ”*sz ,van azoknak semmi érdeme, az ér-Szép munka, mely számot tenne bármely nemzet irodalmában; sok költészet, emelkedettség a nyelvben, élet és egészséges humor, valódi költemény, mely részletekre szedve is értékes lenne. Igazi tehetségről tanúskodik s ha számba veszszük, hogy a szerző még fiatal ember, és még azt, hogy hat-hét év előtt alig tudott magyarul: valóban keresnünk kell azt a szót, mely őszinte méltánylatunkat eléggé kifejezze iránta. Annyira természetesen nem ragadtatjuk magunkat, hogy e művet mintaszerűnek, hibátlannak tekintsük. Sőt inkább a compositio, a drámai cselekvény ellen nagyon is van kifogásunk. A compositio gyönge, az egész egy ötleten alapul, melytől még az eredetiséget is el kell vitatnunk. Igen emlékeztet Schauffert »Sakk a királynak« czímű vígjátékára, melyben II. Jakab harczot vív a szerinte kárhozatos szokás, a dohányzás ellen. E darabban ugyanazt találjuk, csakhogy az ifjúság természeti törvényeinek alávetett király itt a szerelmeskedést üldözi. A comicus kifejtés mind a kettőnél ugyanaz : az üldözők maguk is beleesnek abba a hibába, melyet üldöznek. A hasonlóság tehát meglepő s nagyon eszébe juttatja az embernek, hogy Schauffert érintett vígjátékának fordítója — a »Csók« szerzője. Mindez azonban nem csorbítja a szerző tehetsége iránti jó véleményünket, ámbár szerintünk az eredeti ötlet sokkal szerencsésebb, mint az utánzóit, mert míg amabban az angol király oly elharapódzott szokás ellen küzd, mely valóban levelezhető s midőn maga is rabjává lesz , kész a comicum. Itt azonban egy nagyon is a természetből folyó szükség ellen ágaskodik a király, melynek hogy szinte rabjává lesz, önmagában véve nem comicum, hanem előrelátható szükségszerű következmény. Ami még a darabban ki nem elégít, az, hogy comicuma nem marad azon a niveaun, melyet várni a néző a darab elemeinél és indulásánál fogva jogosítva van, hanem sok helyütt alászáll a leg is legvastagabb u. n. alacsony komikumba s megszűnik vígjáték lenni és bohózattá válik, a mi a közbeszórt emelkedettebb helyekkel éles és kellemetlen ellentétet képez. Ez általános megjegyzéseken kívül felemlíthetnék még a valószínűség ellen elkövetett számos botlást, azt a lélektani képtelenséget, hogy valaki szerelmi felhevülése közben elaludjék s több ily apró, könnyen kijavítható defectus ellen; továbbá az ellen, hogy a jelképes beszéd, mely sűrűn van alkalmazva, nagyon is elveszti hatását a színpadon, hol világos, azonnal felfogható beszédet várunk, néhol az életek erőszakoltsága ellen stb. de nem akarjuk magunkban csökkenteni azt a jó hatást, melyet e gonddal kidolgozott, sok költészetet rejtő mű »nagyban és egészben« támaszt, — hanem röviden előadjuk a mű meséjét. Sever, Navarra ifjú, de szigorú erkölcsű, rideg filozóf királya száműzte törvénytelen ágyból származott bátyját, Adolárt azért, mert ez a király kincstartója, Fidelio leányának, Angélának házasságot ígért, de megtartani nem akarta. A száműzött a cataloniai bonvivant herczeg udvarába menekül s épen vadászaton vannak, midőn Carlo és Maritta üldöztetve a herczeg lábaihoz borulnak s oltalmát kérik. Szeretik egymást, de a lány mostohája a házasságot ellenzi s Navarra földén, hol szigorú az erkölcs, nem kapnak papot, a ki szülői engedély nélkül összeadná. A herczeg visszaküldi a párt a navarrai királynak s melléjök adja Adolárt, ki álruhában meg is jelen öcscse udvaránál. A király, neje és az átöltözött Adolár kérelmére megkegyelmez a párnak s udvaránál tartja, de úgy, hogy egy évig ne közelítsenek egymáshoz. Ha szigorún követik parancsát, akkor egy év múlva összeadja őket. Persze, alig fordul a király egyet, máris meg van szegve a parancs, s nem csak Maritta csókolózik Carloval, hanem Adolár is Angélával, kinek fölfedezte magát. Adolár a királyt rábeszéli, hogy tegyen úgy, mintha elutaznék, de térjen vissza ismeretlenül, majd meglássa akkor, hogy az ő szigorú erkölcsű udvara maga is milyen ? A király beleegyez a tervbe s Adolárt hagyja maga helyett a királyné és udvara mulattatójául. A második felvonásban Adolár mesét regél a királynőnek. Elmondja, hogy van egy rút bolygó zsidó, akinek sikerült megszerezni a világ legnagyobb gyémántját. Ez az egész földet bebarangolja most, keresve a legszebb asszonyt, hogy annak egy csókjáért a gyémántot felajánlja. A királynénak ez a mese, mely befejezését még nem találta meg, nagy izgatottságba hozza s hallva, hogy a rut zsidó már a szomszéd Cataloniában jár s miután őt tartják a világ legszebb asszonyának, előre sejti, hogy a szegény szerencsétlen ember keserves bujdoklásának csak ő vetheti végét. Akkor jelentenek egy idegent, kit a királynő a zsidónak vél és eltávozik. Az pedig nem más, mint maga a király, kit Adolár egy kerti lakba bujtat, hogy onnan udvarát lesse meg. Csakugyan jön a kincstárnok leánya, Carlo karján s miután azt sejti, hogy a csapodárnak vélt Adolár hallgatódzik, — elkezd a porfiának in optima forma udvarolni, a leskelődő király nagy megbotránkozására. Majd előjön Adolár s az udvarol Angélának, még pedig sikeresen, mert ölelkezés a vége, a király még nagyobb megbotránkozására , kit ő hűnek gondolt a, szerinte, távollevő, száműzött Adolárhoz. A tét á tért a leány atyja szavarja meg, ki oda ígéri az általa szinte fel nem ismert Adolarnak a leányt, ha beelégszik a száműzött Adolartól elvett s neki adott jószágok felével, hozományul. És a király mindezt hallja. Lassankint beesteledik. Akkor jön az udvari pater, Sobrinus, Marittával. A páter erkölcsi tanításokat oszt a leánynak, aminek vége az, hogy csábítani kezdi. Még az almafára is felmászik a kedvéért, hogy lehozza neki a kívánt almát. De már a király nem tűrheti ezt, előront és feldönti a lábtót Maritta, azt hive, hogy Carlo, a király nyakába ugrik és megcsókolja. Mire észreveszi tévedését, ájulást tettet. A függöny legördül. A harmadik felvonás ott folytattatik, ahol az előbben megszakadt. Maritta a király karjaiban. Sobrinus az almafán. Maritta magához tér s nagyon szomorú. A király vigasztalja. Igen szép párbeszéd keletkezik köztük, melyben Maritta megmagyarázza a királynak az igazi csók természetét. Az egész darabnak ez az egyik legszebb helye, s így hangzik : M a r i 11 a : Rendes csókhoz érthetsz, meglehet; De édes csókhoz édes keveset. Király. Hát az milyen? M a r i 11 a: Jer hát közel egészen, Nem illik azt kiáltani merészen. Nem értik azt meg, csak a suttogok, Hogy mi az édes, az igazi csók. Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék, Nem csere az, de kölcsönös ajándék, Szüli a perez, váratlan, hirtelen, Midőn egy szikra gyújt, két födélén. Édes a csók, ha alszik kedvesed S mit önkényt adna, lopva elveszed ; Édesb a csók, ha durczás ajakat Megrablasz csókért, melyet az nem ad, Legédesb csók, ha minden szomju fél A csókot adva, csókot lopni vél, Ha vágyát érzi csak, de nem jogát, Csak venni vágy s nem érzi azt, hogy ád. Am ilyen csókot is százat tevőm Nem házasság, de édes szerelem, De a mi ennek is még mézet ad . • Ha a világ, az irigy, mostoha, Mint őrszem leskelődik rá s reád, S jön perez, hogy érzed ; Mostan vagy soha ! — Az új pápai constitutiora s illetőleg közös külügyi kormányunknak a pápaválasztással szemben elfoglalt álláspontjára vonatkozólag a »Pesti Naplódban a következő félhivatalos közleményt olvassuk: »A pápai breve ügyéhez a bécsi lapok is hozzászólnak, legtöbb közülök ismét azzal a kiváló A 21-es bizottság második ülése. Budapest, január 14. délután 5 órakor. Ha jobb kedvem volna, szeretnék tréfálni, de úgy érzem magamat a második ülés után, mint mikor az ember az »einundzwanzig«-ban a nyolczasra egy hetest kap. Rósz »guszta!« Bajos rá »bevágni,« » még bajosabb »maradni.« — Aztán még eszembe jutott az a magyar közmondás is, hogy »elé ültünk, semmi nincs, feltálaltak senki nincs.« Ma a felett tanácskozott a tisztelt bizottság, hogy tulajdonképen »more patria« mi felett tanácskozzék ? ■— Igaza volt Tisza Kálmánnak, mikor meglepetését fejezte ki a felett, hogy azok, kik a bizottság kiküldésének eszméjét javasolták és a kormány maga is, most nem tudnak semmi javaslattal előállani. Kiküldöttek tehát egy albizottságot, hogy az mondja meg, mi felett tanácskozzanak. Mindamellett a mai ülés nem volt egészen érdektelen. No, kivéve két ex-minisztert, kiken semmi változás sem tapasztalható. Gorove most is csak az a vörös széken végig nyújtózkodó »spiel magnat« kinek még máig is mindenki előtt ott lebeghetnek az interpellatiokra kidüllesztett mellel adott következő stereotip feleletei: »A kormány jól érzi magát, a kormány mindent meg fog tenni.« — Horváth Bódi meg összehúzza a nyakát és körömszakadtáig ragaszkodik a helyzethez, sőt a bírák rendezésének mintájára akarna minden más administrationális ágat is szervezni. Szerinte a takarékos állam, nem életképes. Éljen a régi zászló! Magasra fel! Oka 48 ások. — Az sem nagy változás, hogy Péchy Manó, ha el nem tudja mondani azt, amit előtte elmondtak, hát akkor az elnök tisztelettel megjegyzi, hogy »zsákot méltóztatik mosni uram.« Ő meg hamarjában csatlakozik az indítványhoz s leül. Hanem tempora mutantur et nos in illis! Bezzeg alig ismer most ott rá az ember némely urakra. Tökéletes okos emberek, józan emberek, újraszületett emberek. Csak ne tessék megijedni, elég ha magunk ámultunk és bámultunk. De úgy van ezzel az ember, mint mikor valami nagy változásra elő kell készíteni az illetőket. Deák már eléggé meglepett, mikor »józan« politikát ajánlott. A »takarékosság« kimondása is elég meglepő volt. Hanem mindez csak veréb azon »túzokhoz« képest, amit most kaptunk, mégpedig olyan túzok, hogy magát Tiszát is túl akarja szárnyalni Csak képzeljék önök: Zsedényi, Somssiok és Sennyei . . . kárhoztatják az átkos centralisatiót és bürokratiát, s torokszakadtából kiabálják a decentralisatiót és önkormányzatot egész azon végső határig, hol aztán az állam veszélyeztetve lenne. Hogy erre ilyen két év kellett! Csakhogy e nemes lárma nehogy a »józan« politika és »takarékosság« ismert sorsára jusson. — Bújd el magad Madarász ! S hogy már benne vagyok, nem hallgathatom el azon érzékeny családi jelenetet sem, mely Szlávy és Somssich közt felmerült. Somssich a tyúkszemére lépett Szlávynak azzal, hogy kérte tőle azon javaslatot, melyre a ház a kormányt, a közigazgatás reformjára vonatkozólag, még a 78-iki költségvetés tárgyalásakor utasította s melyet a nyári hosszú szünet alatt el lehetett volna készíteni. — Szlávy azt mondja, hogy ha később az effélékre nem felel, ne higyjék azt, hogy jól esett neki, azért hallgat. Kereken visszautasítja mintha a kormány a nyáron semmit sem végzett volna, s majd megmutatja, mit végzett. Erre Somssich nem azzal az adomával felelt, mikor a czigány mutatta az öklét, hogy »uram ! ekkora arany mit érne ?« — s aztán mikor jóremény fejében a merét jól tartották és kérdezték tőle hogy hát, hol az arany? — azt felelte: »hisen suram de vóna, de vóna.« Nem ezzel felelt Somssich, hanem tárgyilagosan kifejezte, hogy nem tehet róla, ha a tények constatálása érzékenyen érinti az okozókat. Igen. Majd el is feledem. No, de már az nem meglepetés, hogy Lónyay gróf most mily nagy buzgalmat fejt ki a pénzügyek tisztázására. — Még két év is annyi okos és nagy államférfia növekedik Magyarországnak, hogy nem bírja ki. Elnök: Csengery Antal. Jegyző: Széll Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Szlávy József, Trefort Ágoston, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Pejácsevics gr., Zichy József gr. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök azt ajánlja, hogy a bizottság kisebb választmányt küldjön ki, mely a bizottság feladatát képező tárgyakra nézve a kérdéseket rendszeresen kitűzze és így a tanácskozás sorrendjét megállapítsa, Lónyay Menyhért gróf általában helyesli, hogy az érdemleges tanácskozás előkészítése végett akár egy, akár több szőkebb albizottság kiküldessék ; kívánatosnak tartja azonban, hogy a főbb elvek előre megállapítva utasításul adassanak az albizottságoknak. Enre nézve határozati javaslatot terjeszt elő, melynek első pontja így szól: »Minthogy a bizottság azon nézetben van, hogy az államháztartás egyensúlyát a jelenleg fenálló pénzügyi rendszer mellett helyreállítani és jövőre is biztosítani nem lehet, és így a gyökeres változtatás keresztülvitele nélkülözhetetlen szükséggé vált; továbbá, mert mindenek felett a nemzet anyagi ereje, azaz adóképessége mérvadó az államháztartás megállapításánál: egy több tagból álló albizottságot