A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-15 / 11. szám

Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, athenaeum-épü­let földszint. Előfisserési dij: Postát­ küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sír kiadás együtt: Shér­­ra . . . . . . . . 6 frt — kr. 6 hói . .i . . . . . » .12» » Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülűzetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­vv kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó élás­ napjától arányttatik. 11 w mmwag—Bl—g—a—— r 11. szám. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Csütörtök, jan. 15. T T­­VT HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szei’b­esac’téten­ iroda * Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIEMAEL szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Baritok tere, Ath­enaeum-épület) küldendők­. XIX dik évi folyamára. Előfizetési felhivás: „ A HOH“ Előfizetési árak: jw*“TM............gm Egy hóra.............................2 frt IJ^T" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Ath­enaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Bud­apest, jan. 14. A feladat érdekében. (1.) A huszonegyes bizottság működé­sére nagyon lankasztólag hathat az a fagyos hidegség, melylyel a jobboldali sajtó fogad­ja, az a szándékos készületlenség, mely­lyel a kormány áll előtte és az iránta —­­— nem tagadjuk részünkről is — mutatkozó általános bizalmatlanság. De ha már együtt van, ha már munkához fogott, legalább ne zavarjuk hivatását és ne ferdítsük az eszmé­ket. Pedig a jobboldali sajtónak a kormány­hoz legközelebb álló része ezzel a nemes mesterséggel foglalkozik, mert valahányszor megcsendül e szó: »rendszer­változtatás­ mindannyiszor az ártatlan tudatlanság kö­penyébe burkolódzik és azt mondja, hogy ez nem lehetséges, mert azok, kik ezt köve­telik, a parlamentarizmust vagy a várme­gyei önkormányzatot akarják megbénítani, megsemmisíteni. Pedig, hát tudniok kellene, hogy, ha van is egy pár conservatív, kinek törekvése, mely még hátgondolatai mellé van rejtve, erre van irányozva: az egész ellenzék és a jobboldal az a része, mely, az eddigi eredményekből okulva, elítélte a mos­tani kormányrendszert, épen a Parlamenta­rismus és önkormányzat veszélyeit, a költsé­ges, rész politikai és közigazgatási kormány­zást, a terméketlen, könnyelmű pénzügyi gazdálkodást akarja megszüntetni a rendszer­­változtatással ; és ha a deficitet budgetünk­­ből ki akarjuk törölni, akkor még nem tá­madjuk meg alkotmányunkat, mint egyik jobboldali laptársunk olvasóival elhitetni szeretné. Jó és szükséges lesz tehát a szójá­tékokkal felhagyni és a rendszer­változás eszméjét egyszerűen arra a térre szorítani, melyet maga a pénzügyi bizottság jelölt ki, midőn a pénzügyi gazdálkodást ítélte el eredményeiben és a közigazgatás gépezetét akkor, midőn annak tanulmányozását és re­formálását tűzte ki czélul. Azt hisszük, hogy a huszonegyes bi­zottságnak épen arra kellene felszólítani a kormányt, hogy mutassa ki, mennyiben tett eleget két év előtt nyert megbízásá­nak? Mily alapon és mennyire halad­tak elő a közigazgatási reform tárgyában tett tanulmányok az egyes minisztériumok­ban? Mert jól tudjuk ugyan, hogy csak a nyáron gondolt erre a kormány és csak ek­kor küldött ki egyes miniszteri bizottságokat e kérdések tanulmányozására, tehát a mun­ka előre nem haladhatott, de mindaz, mi e bizottságok működéséből a nyilvánosságra jutott (így pl. a pénzügyi szervezetről szóló alapeszmék) arról győztek meg minket, hogy e munkálatok rész irányban, hamis alapon indultak meg és kételyt keltettek bennünk azok hasznossága iránt. Bármi kész te­hát e munkákból, ha csak az összehalmozott anyag, a feleslegesnek vagy károsnak bizo­nyult közigazgatási szervek és költségek ösz­­szeállítása is, jó lesz mindazt a bizottság elé hozni, hadd szolgáljon annak részben irány­­adásul, részben bírálati alapul­­ a kor­mánynyal szemben. És bármint álljanak az előtanulmányok, maga a kormány csak tisztában lehet saját reform terveinek alapeszméire nézve, és ha elmondja, hogy a törvénykezésben pl. a szóbeliséget, békebíróságot, bagatell ügye­ket, a folyamodási eljárás egyszerűsítését mikép akarja behozni, úgy hogy ez­által szép pénzügyi eredményt is mutathasson fel a törvényszékek számának apasztása követ­keztében ; már akkor tájékozást nyújtott az igazságügyi szer­vezetben általa elérhető javításra és megtakarításra nézve. Hason­lóan elmondhatja a közigazgatási gépezetre nézve is, hogy a miniszteri személyzetet hogy véli egyszerűsíthetni: a szakosztályok egy­szerűsítése, a fogalmazó személyzet önállósí­tása és apasztása, a segédszemélyzet csök­kentése által — ebben is felmutathatja a pénzügyi és közigazgatási eredményt, tekintet­tel a “vármegyékkel való újabban reformá­landó kapcsolatra, így lehetne a pénzügyi szervezetre nézve is : az adókivetés és behaj­tás egyszerűsítése,­­ illetőleg annak az ön­­kormányzatra bízása , a pénzügyi és jog­ügyi igazgatóságok költséges és bonyolult szervezetének egyszerűsítése, apasztása, a közvetett adók bérleti rendszere és elvi re­formja által feltüntetni a lehető reformokat és megtakarításokat. Nem kell nekünk már most kész terv — csak irány, alapeszme és megköze­lítő számvetés , és a­mint a kormány a bi­zottságnak megígérhette, hogy több évre hoz­závető előirányzati tervet készít budgetünk­­ben, és úgy előadhatná „in nuce” reform­terveit is, hadd legyen a bizottság és közvé­lemény tájékozva már végre valahára e k­o­r­mány eszméiről és reformtervei­ről is, mert ez mostanig mindig csak törvény­­javaslat ez im­eket vagy másodrangú tör­vényjavaslatokat ígért vagy adott nekünk. Holott mi a reform fő alapirányait és elveit akarjuk ismerni; e nélkül sem a kormány életet nem érdemel, sem a parlament munká­hoz nem láthat, sem a huszonegyes bizottság tervét el nem készítheti. Mert, mit ér a leg­szebb terv is, ha nem indul ki a meglevő ada­tokból, ha nem támaszkodha­tik a fennálló kormányra és, ha ennek sem czélja, sem aka­ratja annak minél előbbi valósítása , ha­nem csak halogatása. Minthogy a huszon­egyes bizottság hivatása úgy is az, hogy a kormány életképességét és a parlament tetterejét kipróbálja: jó lesz, ha ennek érzetében számon venja a kormányt minden fontosabb kérdésben és megbízható adatokra fekteti tervét, megbíz­ható kormányra ruházza annak kidolgozását, végrehajtását! — Az állam és egyház közti viszonyok szabályozására kiküldött bizottság folyó hó 16-kán pénteken délelőtt 11 órakor a képviselőházban ülést tart.­­ A képviselőház osztályai ma dél-­­­előtt 10 órakor ismét folytatták a tárgyalást a föld-­­ adó szabályozásáról szóló törvényjavaslat iránt. Ma az I. II. IV. VI. és IX. osztályok végezték el a tárgyalást, s igy csak a VII. osztály van hátra, mely különben csak ma kezdi meg munkálatát s valószínűleg holnap be is fogja azt fejezni. Miután a törvényjavaslat elvi kérdésein már az osztályok nagy része az előbbi tárgyalásokon túlesett, ma nagy részt csak befejező tárgyalás volt, a még hátra levő §§ okon csak­is alaki tekintetben történtek némely módosítások. Az I. osztály a tegnapi, a tarifákrozásra vonat­kozó határozata folytán a III-ik fejezetet, t. i. az 52-től a 71-ik §§-okat ezen határozat érelmében alakította át. Az V. fejezetben foglalt nyilvántartást pedig a miniszter eredeti javaslata szerint fogadta el a bizottság azon javaslatával szemben, hogy a nyil­vántartásra nézve, úgy a­mint az a katasteri fölmé­réseknél történt, külön földadó katasteri nyilvántar­tási törvény hozatalát véli szükségesnek, és így az V. fejezet egyéb §§-ai pedig jelen törvény illető fe­jezeteibe iktatásával az V. fejezet egészen kiha­gyandó lenne. Az osztály különben a 64-ik §-tól vé­gig tárgyalta a törvényjavaslatot. A II-ik osztály szintén befejezte munkálatát. A reclamatiókra nézve a­hol az a községi elöljáró­ság képtelensége folytán meg nem történhetik, a közjegyzőket kívánja ezen teendőkkel megbizatni. A nyilvántartásra nézve a kát. bizottság nézetéhez csatlakozik az osztály és előadója által a központban külön törvényt fog sürgetni. A IV. o. ma kezdte ugyan a tárgyalását, mely azonban oly simán folyt, hogy az egész javaslaton keresztül ment, s azt a kát. bizottság szövege sze­rint el is fogadta. A VI­I. ma a 45. §-tól végig tárgyalta a ja­vaslatot, más módosítást mint az V. fejezet szétvá­lasztását, nem tett, e tekintetben a bizottság nézeté­hez csatlakozik, s szintén külön nyilvántartási tör­vényt kíván. Leghosszabb ideig 10-től d. u. 2 óráig tartott a tárgyalás a VII. osztályban, mely csak ma fogott hozzá. Igen élénk vita forgott a 30 millió adóalap és a 20 évi időtartam körül, nemkülönben a jöve­delmi fokozatok megállapításánál. A 80 millió alap megállapítása elfogadtatott 2­0 évre, de azon kikö­téssel, hogy ezen idő alatt az feljebb nem emelhető. A jövedelmi fokozatok megállapításánál, váj­jon az végleges, vagy csak ideiglenes legyen-e, mint már említek, élénk vita folyt. A kormány álláspont­ját, mely Kerkapolynak az I. osztályban elfogadott indítványával azonos — Dobner miniszteri titkár keményen védelmezte. A vitában többen, de külö­nösen Sennyey, Horváth Lajos és Tavaszy vettek részt. Végre is a bizottság javaslata fogadta­tott el, mely szerint a jövedelmi fokozatok megálla­pitása már az osztályozás előtt végleges. Különben az 54. §-ig haladt a tárgyakká. A k­özponti bizottság tagjaivá megválasztottak az I­. osztályban P­u­­­s­z­k­y Ágost, II. o. H­e­d­r­y Ernő, a IV. o. Szmrecsányi László, a VI. o. Bittó Béni, a IX. o. Dániel Ernő. — A bécsi lapok azon különös elő­szeretettel, melyet a magyar kereskedővilág iránt éreznek, vagy nyolc­ nap óta nagy tőkét ütnek ab­ból, hogy azon 540,0­00 forintból, melyet váltókban a nemzeti bank a múlt év folytán elvesztett, 500,000 forint esik Magyarországra, tehát­­tizenkétszer any­­nyi, mint Ausztriára«, s jóllehet Ausztria váltótár­­czája ötször akkora. Ebből azután azt a következte­tést vonják, hogy a banknak féltékenyen kell őriz­nie osztrák jellegét, s nem szabad semmit engednie, Bécsbe való c­entralizálásából. A »Lloyd« ehez a következő megjegyzést teszi: »A tényállásból rög­tön kiderül a centralisatio hangsúlyozásának helyte­len volta , sőt inkább az derül ki abból, hogy oly kedvezőtlen években, mint a tavali, még a legc­ent­­ralizáltabb kezelés mellett sem, mert hisz ilyen exis­­tál, kerülhetők el a veszteségek.« Fölveti még a »Lloyd« azt a kérdést is, magyar fiókoknál escomp­­t­roztattak-e mindazon veszett váltók, vagy hogy azok nagy részének elértéktelenedését nem épen osztrák czégek bukása okozta-e. buzgalommal, mely az egyház és az állam közti vitában a bécsi liberális journalistikát jellemzi. A »X. Fr. Presse« különösen kitűnik azon határozott­sága által, melylyel a »Germania« c­áfolata daczára is hiszi a »K. Ztg.« közleményének hitelességét, valamint azon élénkség által, melylyel óhajtja, hogy Bismarck­ig ez ügyben teendő minden lépései a mi külügyi miniszterünk hü támogatásában részesül­jenek. Ezzel szemben kettőt mondhatunk: első az, hogy a »K. Ztg.« közleményének hitelessége ko­rántsem oly kétségbevonhatatlan, mint a­hogy Bécs­­ben sokan állítják ; második az, hogy Andrássy gróf mind a monarchia méltóságát, mind az ügy fontosságát remélhetőleg jobban ismeri, semhogy ily kérdésben akár más állam eljárásától, akár az oly esetlegtől tegye függővé magatartását, a­mi­lyennek az említett közlemény megjelenését, legyen az valódi vagy koholt, tekintenünk kell. Valóban úgy áll a dolog, hogy külügyi kormá­nyunk ez ügyben már jó régen és függetlenül fog­lalt állást, a­mennyiben Rómában, mind a Vaticán­­ban, mind a Quirinalén­­kifejezte a leendő pápavá­lasztás módja iránti óhajtását. Kijelenti pedig egész világossággal, hogy nagy súlyt helyez arra, hogy a választásnak helye, ideje és módja tekintetében a kanoni jogtételek és a hagyományos szokás minden pontja a legszigorúbban megtar­tassanak; s megértette mind a két helyen azt is, hogy e tekintetben netalán mutatkozó eltérést igen sajnosnak kellene tekinteni azon okból, hogy az esetleg — arra kényszeríthetné A­usztria-Magyar­ország kormá­nyát, hogy a nem rendes után tör­tént választás érvényét el ne is­merj­e. Ez kabinetünk rég megállapított magatartása, mely a monarchia érdekének és méltóságának szint­úgy megfelel, mint a­hogy támogatásul szolgálhat minden barátságos hatalomnak, mely velünk hasonló álláspontra helyezkedik. — Egyéb tekintetben is — különösen a mi a vétó jogát illeti —­ remélhető, hogy Andrássy gróf ura lesz a delegátiókban adott szavá­nak, mely szerint soha sem fogja ő felségének taná­csolni, hogy valamely jogról, mely őt megilleti, le­mondjon. Ez irány helyes, ha Bismarck her­­czegével azonos, de helyes volna akkor is, ha nem találna azonos lenni a német cancellár eljárásával, s ezt azért szeretjük különösebben kiemelni, mert ellensúlyra szorul némely bécsi lap azon furcsa ma­gatartása, mely monarchiánk külpolitikájának min­denféle súlypontot szeret adni, csak egyet nem, a mely a legtermészetesebb : a saját magunk érdekét és elhatározási szabadságát.« A „HON“ TARCZAJA. Nemzeti színház. »Csók.« Vígjáték négy felvonásban. Az akadémia által a Teleky-alapítványból 100 aranynyal kitüntetett pályamű. írta Dóczy Lajos. Először adatott a nemzeti színpadon január 14-kén. A nemzeti színházban ma este előadásra került pálya-vígjátéknak már előre nagy híre volt. Egy év óta foglalkoztak vele a lapok, mutatványokat közöl­tek belőle s midőn közelebb nyomtatásban megje­lent, egész fejtegetéseket és tanulmányokat írtak ró­la. Ritka irodalmi termék, mely ily kiváló előleges figyelemben részesült, ugyannyira, hogy nagyon kö­zel állott az a gyanú, mely szerint a herold tisztjét nost is a megszokott cotteria teljesiti. Mi nem tudjuk, teljesiti-e vagy nem; de ha ha, akkor épen ellenkezőjét érte el annak, a­mit ar­t. Mind azt a dicséretet, mind azt az elismerést, milyel jó baráti tollak halmozták az új vígjátékot, egadta volna neki az elfogulatlan bírálat is, mertegérdemli. — Fonák szolgálat a hozzánk kö­­ze*. 'tól az olyan, hogy praeoccupálni igyekeznek Vljfí’ komoly ítéletet s terrorizálni, vagy leg­­alabb ^vesztegetni annak igazságérzetét. S ha el­­fia !f.cz.A ha csakugyan sikerül az igy előre tel mse*1,rabnak általános méltánylatban része­sülni, -­­ raond­hatják-e a kéretlen jó barátok, hogy a sirigj­eket jó rész jletj s a siker. nem lett o,y ”*sz ,van azoknak semmi érdeme, az ér-Szép munka, mely számot tenne bármely nem­zet irodalmában; sok költészet, emelkedettség a nyelvben, élet és egészséges humor, valódi költe­mény, mely részletekre szedve is értékes lenne. Igazi tehetségről tanúskodik s ha számba veszszük, hogy a szerző még fiatal ember, és még azt, hogy hat-hét év előtt alig tudott magyarul: valóban keresnünk kell azt a szót, mely őszinte méltány­latunk­at eléggé kifejezze iránta. Annyira természetesen nem ragadtatjuk ma­gunkat, hogy e művet mintaszerűnek, hibátlannak tekintsük. Sőt inkább a compositio, a drámai cselek­­vény ellen nagyon is van kifogásunk. A compositio gyönge, az egész egy ötleten alapul, melytől még az eredetiséget is el kell vitatnunk. Igen emlékeztet Schauffert »Sakk a királynak« czímű vígjátékára, melyben II. Jakab harczot vív a szerinte kárhozatos szokás, a dohányzás ellen. E darabban ugyanazt ta­láljuk, csakhogy az ifjúság természeti törvényeinek alávetett király itt a szerelmeskedést üldözi. A comi­­cus kifejtés mind a kettőnél ugyan­az : az üldözők maguk is bele­esnek abba a hibába, melyet üldöznek. A hasonlóság tehát meglepő s nagyon eszébe juttatja az embernek, hogy Schauffert érintett vígjátékának fordítója — a »Csók« szerzője. Mindez azonban nem csorbítja a szerző tehet­sége iránti jó véleményünket, ámbár szerintünk az eredeti ötlet sokkal szerencsésebb, mint az utánzóit, mert míg amabban az angol király oly elharapód­zott szokás ellen küzd, mely valóban levelez­hető s midőn maga is rabjává lesz , kész a comicum. Itt azonban egy nagyon is a természetből folyó szükség ellen ágaskodik a király, melynek hogy szinte rabjává lesz, önmagában véve nem comicum, hanem előrelátható szükségszerű következmény. A­mi még a darabban ki nem elégít, az, hogy comicuma nem marad azon a niveaun, melyet várni a néző a darab elemeinél és indulásánál fogva jogo­sítva van, hanem sok helyütt alászáll a leg is leg­vastagabb u. n. alacsony­ komikumba s megszűnik vígjáték lenni és bohózattá válik, a mi a közbeszórt emelkedettebb helyekkel éles és kellemetlen ellenté­tet képez. Ez általános megjegyzéseken kívül felemlít­­hetnék még a valószínűség ellen elkövetett számos botlást, azt a lélektani képtelenséget, hogy valaki szerelmi felhevülése közben elaludjék s több ily apró, könnyen kijavítható defectus ellen; továbbá az ellen, hogy a jelképes beszéd, mely sűrűn van alkalmazva, nagyon is elveszti hatását a színpadon, hol világos, azonnal felfogható beszédet várunk, néhol az életek erőszakoltsága ellen stb. de nem akarjuk magunk­ban csökkenteni azt a jó hatást, melyet e gonddal kidolgozott, sok költészetet rejtő mű »nagyban és egészben« támaszt, — hanem röviden előadjuk a mű meséjét. Sever, Navarra ifjú, de szigorú erkölcsű, rideg filozóf királya száműzte törvénytelen ágyból szárma­zott bátyját, Adolárt azért, mert ez a király kincs­tartója, Fidelio leányának, Angélának házasságot ígért, de megtartani nem akarta. A száműzött a ca­­taloniai bonvivant herczeg udvarába menekül s épen vadászaton vannak, midőn Carlo és Maritta üldöz­­tetve a herczeg lábaihoz borulnak s oltalmát kérik. Szeretik egymást, de a lány mostohája a házasságot ellenzi s Navarra földén, hol szigorú az erkölcs, nem kapnak papot, a ki szülői engedély nélkül összeadná. A herczeg visszaküldi a párt a navarrai királynak s melléjök adja Adolárt, ki álruhában meg is jelen öcscse udvaránál. A király, neje és az átöltözött Adolár kérel­mére megkegyelmez a párnak s udvaránál tartja, de úgy, hogy egy évig ne közelítsenek egymáshoz. Ha szigorún követik parancsát, akkor egy év múlva összeadja őket. Persze, alig fordul a király egyet, már­is meg van szegve a parancs, s nem csak Ma­ritta csókolózik Carloval, hanem Adolár is Angélá­val, kinek fölfedezte magát. Adolár a királyt rábeszéli, hogy tegyen úgy, mintha elutaznék, de térjen vissza ismeretlenül, majd meglássa akkor, hogy az ő szigorú erkölcsű udvara maga is milyen ? A király beleegyez a tervbe s Adolárt hagyja maga helyett a királyné és udvara mulattatójául. A második felvonásban Adolár mesét regél a királynőnek. Elmondja, hogy van egy rút bolygó zsidó, a­kinek sikerült megszerezni a világ legna­gyobb gyémántját. Ez az egész földet bebarangolja most, keresve a legszebb asszonyt, hogy annak egy csókjáért a gyémántot felajánlja. A királynénak ez a mese, mely befejezését még nem találta meg, nagy izgatottságba hozza s hallva, hogy a rut zsidó már a szomszéd Cataloniában jár s miután őt tartják a világ legszebb asszonyának, előre sejti, hogy a szegény szerencsétlen ember keserves bujdoklásának csak ő vetheti végét. Akkor jelentenek egy idegent, kit a királynő a zsidónak vél és eltávozik. Az pedig nem más, mint maga a király, kit Adolár egy kerti lakba bujtat, hogy onnan udvarát lesse meg. Csakugyan jön a kincstárnok leánya, Carlo karján s miután azt sejti, hogy a csapodárnak vélt Adolár hallgatódzik, — elkezd a porfiának in opti­ma forma udvarolni, a leskelődő király nagy meg­botránkozására. Majd előjön Adolár s az udvarol An­gélának, még pedig sikeresen, mert ölelkezés a vége, a király még nagyobb megbotránkozására , kit ő hűnek gondolt a, szerinte, távollevő, száműzött Ado­­lárhoz. A tét á tér­t a leány atyj­a szavarja meg, ki oda ígéri az általa szinte fel nem ismert Adolarnak a leányt, ha beelégszik a száműzött Adolartól elvett s neki adott jószágok felével, hozományul. És a király mindezt hallja. Lassankint beesteledik. Akkor jön az udvari pater, Sobrinus, Marittával. A páter erkölcsi tanítá­sokat oszt a leánynak, a­minek vége az, hogy csá­bítani kezdi. Még az almafára is felmászik a kedvé­ért, hogy lehozza neki a kívánt almát. De már a k­­irály nem tűrheti ezt, előront és feldönti a lábtót Maritta, azt hive, hogy Carlo, a ki­rály nyakába ugrik és megcsókolja. Mire észreveszi tévedését, ájulást tettet. A függöny legördül. A harmadik felvonás ott folytattatik, a­hol az előbben­ megszakadt. Maritta a király karjaiban. Sobrinus az almafán. Maritta magához tér s nagyon szomorú. A király vigasztalja. Igen szép párbeszéd keletkezik köztük, melyben Maritta megmagyarázza a királynak az igazi csók természetét. Az egész da­rabnak ez az egyik legszebb helye, s így hangzik : M a r i 11 a : Rendes csókhoz érthetsz, meglehet; De édes csókhoz édes keveset. Király. Hát az milyen? M a r i 11 a: Jer hát közel egészen, Nem illik azt kiáltani merészen. Nem értik azt meg, csak a suttogok, Hogy mi az édes, az igazi csók. Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék, Nem csere az, de kölcsönös ajándék, Szüli a perez, váratlan, hirtelen, Midőn egy szikra gyújt, két födélén. Édes a csók, ha alszik kedvesed S mit önkényt adna, lopva elveszed ; Édesb a csók, ha durczás ajakat Megrablasz csókért, melyet az nem ad, Legédesb csók, ha minden szomju fél A csókot adva, csókot lopni vél, Ha vágyát érzi csak, de nem jogát, Csak venni vágy s nem érzi azt, hogy ád. Am ilyen csókot is százat tevőm Nem házasság, de édes szerelem, De a mi ennek is még mézet ad­ . • Ha a világ, az irigy, mostoha, Mint őrszem leskelő­dik rá s reád, S jön perez, hogy érzed ; Mostan vagy soha ! — Az új pápai constitutiora s illetőleg közös külügyi kormányunk­nak a pápa­választással szemben elfoglalt állás­pontjára vonatkozólag a »Pesti Naplódban a követ­kező félhivatalos közleményt olvassuk: »A pápai breve ügyéhez a bécsi lapok is hoz­zászólnak, legtöbb közülök ismét azzal a kiváló A 21-es bizottság második ülése. Budapest, január 14. délután 5 órakor. Ha jobb kedvem volna, szeretnék tréfálni, de úgy érzem magamat a második ülés után, mint mi­kor az ember az »einundzwanzig«-ban a nyolczasra egy hetest kap. Rósz »guszta!« Bajos rá »bevágni,« » még bajosabb »maradni.« — Aztán még eszembe jutott az a magyar közmondás is, hogy »elé ültünk, semmi nincs, feltálaltak senki nincs.« Ma a felett tanácskozott a tisztelt bizottság, hogy tulajdonképen »more patria« mi felett tanács­kozzék ? ■— Igaza volt Tisza Kálmánnak, mikor meglepetését fejezte ki a felett, hogy azok, kik a bi­zottság kiküldésének eszméjét javasolták és a kor­mány maga is, most nem tudnak semmi javaslattal előállani.­­ Kiküldöttek tehát egy albizottságot, hogy az mondja meg, mi felett tanácskozzanak. Mindamellett a mai ülés nem volt egészen ér­dektelen. No, kivéve két ex-minisztert, kiken semmi változás sem tapasztalható. Gorove most is csak az a vörös széken végig nyújtózkodó »spiel magnat« ki­nek még máig is mindenki előtt ott lebeghetnek az interpellatiokra kidüllesztett mellel adott következő stereotip feleletei: »A kormány jól érzi magát, a kormány mindent meg fog tenni.« — Horváth Bódi meg összehúzza a nyakát és körömszakadtáig ra­gaszkodik a helyzethez, sőt a bírák rendezésének mintájára akarna minden más administrationális ágat is szervezni. Szerinte a takarékos állam, nem életképes. Éljen a régi zászló! Magasra fel! Oka 48 ások. — Az sem nagy változás, hogy Péchy Ma­nó, ha el nem tudja mondani azt, a­mit előtte el­mondtak, hát akkor az elnök tisztelettel megjegyzi, hogy »zsákot méltóztatik mosni uram.« Ő meg ha­marjában csatlakozik az indítványhoz s leül. Hanem tempora mutantur et nos in illis! Bez­zeg alig ismer most ott rá az ember némely urakra. Tökéletes okos emberek, józan emberek, újraszüle­­tett emberek. Csak ne tessék megijedni, elég ha ma­gunk ámultunk és bámultunk. De úgy van ezzel az ember, mint mikor valami nagy változásra elő kell készíteni az illetőket. Deák már eléggé meglepett, mikor »józan« politikát ajánlott. A »takarékosság« kimondása is elég meglepő volt. Hanem mindez csak veréb azon »túzokhoz« képest, a­mit most kaptunk, még­pedig olyan túzok, hogy magát Tiszát is túl akarja szárnyalni Csak képzeljék önök: Zsedényi, Somssiok és Sennyei . . . kárhoztatják az átkos centralisatiót és bürokratiát, s torokszakadtából kiabálják a de­cent­ralisatiót és önkormányzatot egész azon végső határig, hol aztán az állam veszélyeztetve lenne. Hogy erre ilyen két év kellett! Csakhogy e ne­mes lárma nehogy a »józan« politika és »takarékos­ság« ismert sorsára jusson. — Bújd el magad Ma­darász ! S hogy már benne vagyok, nem hallgathatom el azon érzékeny családi jelenetet sem, mely Szlávy és Somssich közt felmerült. Somssich a tyúkszemére lépett Szlávynak azzal, hogy kérte tőle azon javas­latot, melyre a ház a kormányt, a közigazgatás re­formjára vonatkozólag, még a 78-iki költségvetés tárgyalásakor utasította s melyet a nyári hosszú szünet alatt el lehetett volna készíteni. — Szlávy azt mondja, hogy ha később az effélékre nem felel, ne higyjék azt, hogy jól esett neki, azért hallgat. Kereken visszautasítja mintha a kormány a nyáron semmit sem végzett volna, s majd megmutatja, mit végzett. Erre Somssich nem azzal az adomával fe­lelt, mikor a czigány mutatta az öklét, hogy »uram ! ekkora arany mit érne ?« — s aztán mikor jóre­mény fejében a merét jól tartották és kérdezték tőle hogy hát, hol az arany? — azt felelte: »hisen suram de vóna, de vóna.« Nem ezzel felelt Somssich, hanem tárgyilagosan kifejezte, hogy nem tehet róla, ha a tények constatálása érzékenyen érinti az oko­zókat. Igen. Majd el is feledem. No, de már az nem meglepetés, hogy Lónyay gróf most mily nagy buzgalmat fejt ki a pénzügyek tisztázására. — Még két év i­s annyi okos és nagy államférfia növe­­kedik Magyarországnak, hogy nem bírja ki. Elnök: Csengery Antal. Jegyző: Széll Kálmán. A kormány részéről jelen vannak: Szlávy Jó­zsef, Trefort Ágoston, Szapáry Gyula gr., Pauler Ti­vadar, Pejácsevics gr., Zichy József gr. A múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Elnök azt ajánlja, hogy a bizottság kisebb választmányt küldjön ki, mely a bizottság feladatát képező tárgyakra nézve a kérdéseket rendszeresen kitűzze és így a tanácskozás sorrendjét megállapítsa, Lónyay Menyhért gróf általában helyesli, hogy az érdemleges tanácskozás előkészítése végett akár egy, akár több szőkebb albizottság kiküldes­sék ; kívánatosnak tartja azonban, hogy a főbb el­vek előre megállapítva utasításul adassanak az al­bizottságoknak. Enre nézve határozati javaslatot terjeszt elő, melynek első pontja így szól: »Minthogy a bizottság azon nézetben van, hogy az államháztartás egyensúlyát a jelenleg fen­­álló pénzügyi rendszer mellett helyreállítani és jö­vőre is biztosítani nem lehet, és így a gyökeres vál­toztatás keresztülvitele nélkülözhetetlen szükséggé vált; továbbá, mert mindenek felett a nemzet anyagi ereje, azaz adóképessége mérvadó az államháztartás megállapításánál: egy több tagból álló albizottságot

Next