A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-08 / 106. szám

­ és Tisza miniszterek által annak idejében a képvi­selőház elé terjesztett egyezmény értelmében a ki­­sevnda-pancsovai vasútvonal engedélyezését is kérte s ezen fölül az arad-temesvári vasútvonal tulajdon­jogának átruházását, mely vasút részvényei úgy is az állami vasuttársulat birtokában vannak. A Bittó- Ghyczy-kormány az előbbi minisztériummal létesült megállapodásokat mellőző s új alapokon egyedül az orsova-temesvári vasút ügyét tárgyalta. És pedig e vasút az osztrák államvasut társulatnak engedélyez­tetett, mely társulat magyar vonalainak garantia­­általánya egy millióval fölebb emeltetik. Mi a régóta függőben tartott kérdésnek ilye­tén megoldását vasúti politikánk egyik legnagyobb hibájának tekintjük. Belátással bíró magyar kor­mányférfiról fel sem tételeztük volna azt, hogy haj­landó legyen nemzetközi forgalmunk egyik fő erét egy idegen társulatba kebelezni. A temesvár-orsovai csatlakozásnak az osztrák államvasutra történt át­ruházása azt jelenti, hogy Magyarország eladta a Rumániából jövő forgalom után remélhető jövedel­met egy külföldi társulatnak s azt még egy millió garantiával toldja meg. Ehhez hasonló botrányos esetet más nemzetek vasúti történelmében nem talá­lunk , de Magyarországon már van ennek mása s ez a Szentpéter-fiumei vasút engedélyezése a déli vasút részére, mely a hazai forgalom érdekei ellené­re érsült, s mely után az ország egy külföldi társu­latnak még­is kamatgaranciát fizet. De ne csodál­kozzunk : míg a kormány körében az az irányadó elv, hogy Magyarország anyagi érdekeit alá kell rendelni a monarchia vagyis Bécs érdekeinek, addig nem is szabad bűnnek bélyegezni azt, hogy hazán­kat az osztrákok kedvéért minden téren rendszere­sen tönkre tenni igyekeznek. 106. szám, XII. évfolyam.A Kiadó­hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épü­let földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva rejceli és sti kiadás együtt: 5 hónapra........................................ 6 frt — dr. 6 hónapra............................ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseárt felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek­ bármely napján történik is, min­denkor a hó első títápiától számitta­tik r­eggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1874. Péntek, májús 8 füzerk­e­sztési ir­oda­­ Barátok-tere, Athenaeum-épület I. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. N­ÍRDETÉSEfi szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barát-'* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: ite : au a­napsereg uyolxcze 4 ív a XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre...................0 írt Egy hóra........................a hrt­ggr* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenn­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krb­­kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athen­icum-ép­ület küldendők. A „HON” kiadóhivatala. Budapest, május 7. A külügyi vita elött. (V.) Andrisay grófnak a magyar dele­­gatio albizottságában azon érve talált legna­gyobb Helyeslésre, hogy a hadsereg létszá­mát leszállítani azért nem lehet, mert habár bé­kénk fenyegetve nincs, épen haderőnk teszi becsessé a kfd­hatalmakra nézve szövetségün­­ket.isz az érv kiegészíté , a külpolitika szem­pontjából. Kuhn bárónak katonai szempont­ból felhozott azon érvét, hogy sem­ 14, sem 50 ezer embert elbocsátani nem lehet, mert az elbocsátás fenyegetné, megrontaná a had­sereg szervezetét. Mind a két állítást oly könnyen meg lehet c­áfolni, hogy kötelessé­get mulasztanánk el, ha ezt meg nem termeli, azon üdvös és szükséges eszme érdekében, melyért lapunk régen küzd és mely most va­­lahára a delegátióban is viszhangra talált. Tagadhatatlan igaz, hogy minden állam erejét a haderő képezi, legalább­­ a külpo­litikában és nemzetközi állásában. A haderő képzettsége és száma képezi az európai­­fegy­veres békét koncertjében minden állam szö­vetségének becsét. De a 2 évig kiképzett katonának a harmadik évben való haza bo­csátása, béke idején, nem gyengíti sem a haderőt, sem az államnak szövetségesei előtt való tekintélyét. Mert ezek nem azt né­zik, hogy hány katonája eszi a kaszárnyában a »komis« kenyeret; nem azt mérik, hogy hány ezred »ruckkol ki a gyakorlatokra és parádé­s defil­rázások«-hoz, hanem azt, hogy háború esetén hány és milyen felszerelt ezre­det képes az illető állam kiállítani.És e tekintet­ben az ideiglenesen haza bocsátott ki­képzett katona, kit bármikor behívni lehet, és úgy számit, mint az, a ki idejét kaszár­nyában vesztegeti el. Ha ez nem állana, akkor a béke létszám és hadi létszám közötti különbségnek értelme nem lenne , akkor mo­narekiánknak nem.QOÖ,QÖO hanem 259 ezer közös katonája lenne. Már pedig ez nem áll. Ezért mondhatjuk Andrássy gróf állítását tévedésnek. Épen ezt mondhatjuk a közös hadügy­miniszter beszédére is. A hadsereg szerveze­van számhoz való­ aránya összefüggésben ugyan, de egyátaljában nincs oly szoros kap­csolatban, hogy a már kiképzett katonának bizonyos szolgálati idő múlva, ideigle­nes elbocsátása azon legkisebbet rontana, ha ez szigorú határok közt van tartva, (mi pl. 50 ezer harmad éves katona elbocsátásával nincs áthágva) és így ez veszély nélkül fo­ganatosítható is. Mert ha csak részben­ is felel meg a látszat a valónak, már akkor is nem tarthatunk attól, hogy a vasút és távírda je­len korszakában, oly gyorsan törjön ki há­ború, hogy az ideiglenesen elbocsátott, kiképzett katonák behívására és hadképessé tételére idő ne lenne. A­ki ezt nem tagadhat­ja, annak el kell ismernie, hogy a hadsereg szervezetét ép úgy nem veszélyeztetné, mint a­hogy nem, csökkentené külpolitikai bizton­ságunkat és szövetségünk értékét 50 ezer ember elbocsátása. És ennek pénzügyi hasz­na több lenne, mint tegnapelőtti czikkünk­­ben számítók, mert az ellátási költségekhez véve a napidíjt és az altisztek fizetését, leg­alább 135 főt évi megtakarítást nyújtana fe­­jenként és ez 50 ezer ember után 7.750.000­ forint, mihez hozzá­adva a magyar delegativ bizottságai által törölhetőnek ismert 3 és fél milliót, körülbelül 11 és egy negyed millió megtakarítást mutatna fel, úgy hogy quotánk nem 29 millió, hanem legfeljebb 25 és fél millió lenne. Azt hisszük, hogy ez elég az­ eszme szükséges voltának bebizony­tására. . Azonban mondott Andrássy gróf vala­mit, a mire fel kell hivnunk a delegátiók figyelmét és ez az, hogy szövetségünk értékét kell fent.Ar tanurik/TIAJláril­stT most van­nak-e szövetségeseink, kikért ez áldozatot kivánja a külügyminiszter, vagy pedig ezután akar kötni vagy felajánlani értékes szö­vetségünket ? És ha vannak, kikkel, mily irányból, mi czélból jött létre a szövet­ség? E kérdések, melyeket a delegátiók An­drássy grófhoz intézhetnek, nem csak az ő szavából folynak természetszerűen, de az angol parlamentben legközelebbről történt le­leplezések is feltolják azokat. Russel lord ugyanis , Derbyhez intézett interpelláció­­jában azt engedé sejtetni, hogy voltak alku­dozások egy békeszövetség érdekében. Jó lenne tudni monarchiánk állását e kérdésben. Annyival is inkább, mert a »Times« egyik közelebbi számában furcsa dolgokat beszél a Francziaország és Németország közti viszonyt­ról és Bismarcknak azon czéljáról, hogy Sajt­­oyát és Nizzát Eris almájául dobja fel Frann­­cziaország és Olaszország között. Hogy az európai szövetség, sőt határo­zottan egy n­é­g­y­e­s szövetség eszméje fenn­­forgott, az nem csak Sándor czár szentpéter­—-"A képviselőház osztályai ma a nyilvános ülés után összeülvén,tárgyalás alá vették a honvédelmi hivatalházról s az erre megkívántató költségek fedezéséről, a hamis vagy vétkes gondat­lanságból származott bukás eseteiben követendő el­járásról és a középtanodai oktatásról szóló törvény­javaslatokat. Az első­­javaslat tárgyalását befejezték és el­fogadták : az I. II. III. IV. VII és IX. osztályok, a II osztályt kivéve, egyhangúlag fogadtatott el a ja­vaslat, a II. osztályban 21 közül 10—10 ellenében az elnök szavazata döntött az elfogadás mellett. Ugyanis az ellene szavazóknál azon kétely merült­­ fel, hogy vajon a honvédelmi hivatalhoz a jelenlegi tervezet mellett a megállapított 400 ezer ftnyi költ­séggel fel lesz-e építhető s nem kellend-e majd a túl-­­ kiadásokat pótolni, melyek előre láthatólag az épü­­­­let befejezéséig az előirányzott költséget tetemesen­­ túlhaladják A hamis bukás eseteiben követendő eljárásról­­ szóló törvényjavaslatot csak a IV. és VII. osztályok­­ végezték el és csekély styláris módosításokkal elfo­gadták. A középtanodai oktatásról szóló­­javaslat tár­gyalását mindenütt megkezdték s átalánosságban elfogadtatott. A II. és IV. osztályok a részletes tárgyalás megkezdését holnap d. e. 10 órára halasz­tották. A részletes tárgyalásnál az I. osztály az 53. §. haladt s legnagyobb részt a deákpárti módosítások fogadtattak el eddig; a görög csupán facultative fo­gadtatott el. A III. osztály a 18. §-ig haladt, a görög nyel­vet csak a VII. osztálytól kezdve mondta ki kötele­zőnek ; az állami nyelv azonban átalában kötelezővé tétetett. Az V. osztály a görög nyelvet átalában csak facultative fogadta el, különben a Illik fejezetig haladt. A VI. osztály a görög nyelv tanítását a minisz­teri javaslat szerint fogadta el, mely szerint a tan­tárgy facultativ tétele mellett ösztöndíjak tűzetnek ki; a német nyelv csak III. osztálytól kezdve taní­­tassék, különben a 19. §-ig haladt. A VIII. osztály az egész­­javaslatot elvégezte s csekélyebb módosításokkal elfogadta. A VII. osztály a 7. §-ig haladt; a görög nyelv facultativ fogadtatott el ösztöndíj kitűzésével; a né­met nyelv a III. osztálytól kezdve, a 3. §. Paczolay azon módosítványával fogadtato­tt el, hogy a fele­kezetekre nézve a jelenlegi statusquo fentartatik. A IX. osztály a 3. §-ig haladt, s az eddigi részt a tanügyi bizottság szövegezése szerint fogadta el.­­ A magyar delegátiv hadügyi albizottságá­nak tegnapi ülésében, mint hiteles forrásból értesü­lünk, Széll Kálmán azon indítványa mellett, hogy­­ a rendes kiadásokból 2 millió -100 ezer­éőt töröltes­sék, szavaztak: Bánó József, Éber Nándor, Ernust Sándor, Hollán Ernő, Paczolay János, Muzslay Sán­­­­dor, Wahrmann Mór és Bujanovich Sándor; ellene: Beöthy Ákos, Ürményi Miksa, Pólya József Pulszky Ágost, Wodianer Albert b. és a főrendi tagok. — A magyar delegítió külügyi albizottságának mai ülésében — a »Pesti Napló« serint — gr. Keglevich Béla ismétlé indit­­ányát a »vörös könyv« megszüntetésére. Andrássy feról azt feleli, hogy a közszolgálat iránti tekintetek­ből lehetetlen volt bizonyos okmányok közlése. — Téves azon nézet, mintha a vörös könyv a külügy­minisztérium összes működését kivánná feltüntetni, hanem csak arra hivatott, hogy a­mi közzétehető, az közzététessék. Különben mint alkotmányos minisz­ter kötelességének tartja a delegációban történő in­­terpellációkra válaszolni. Akár elhatározzák a vö­rös könyv megszüntetését, akár nem , arra ő súlyt nem fektet. — A bizottság m­e­g­­­ő­z­i az in­dítványt. A rendelkezési alapra nézve azon kérdés intéztetest a külügyminiszterhez, nem lehetne-e a már százezer írttal reducált alapból töb­bet törölni. Andrássy azt feleli, hogy ez ügyet nem tekinti bizalmi kérdésnek, az általa előirányzott ösz­­szegre különben szükség van. A bizottság azt meg­szavazta. A persa követség eltöröltetni óhaj­tatván, gróf Andrássy azt felelé, hogy a követség eddig is jó szolgálatokat tett, s kéri meghagyatását. A bizottság megszavazá. A spanyol követségre nézve gr. Andrássy kijelenté, hogy eddig Madridban csak ügynökünk volt, közelebb azonban a követ is ki fog neveztetni. Végül Falk arra hívta fel a külügyminisz­tert : használja fel befolyását a német kormánynál, hogy a németországi sajtóban az erdélyi szász ügyre nézve folytatott agitatiónak vége vettessék. Andrássy külügyminiszter erre kijelen­ti, hogy mathematikus biztonsággal állíthatja, hogy a német kormánynak ez agitatióra semmi befolyása nincs. Ezzel az ü­lés véget ért, a jelentés a jövő hét első napjainban fog hitelesíttetni.­­ A II­-dik osztály május hó 8. nap­ján d. e. 10 órakor az országházban ülést tart. Tár­gya : A középtanodai ügy. — A romániai vasúti csatlakozás­ra vonatkozólag ezt írja a »P. Napló« . A temesvár-orsovai vasút, iletőleg vasúti csat­lakozás kérdése eldöntetett s ma délben írják alá a tárgyalásokról fölvett jegyzőkönyveket. Mint érte­sülünk, az osztrák állami vasut-társulat a Kerkapoly ste , áll a hadsereg ujonczozási, képeztetési, s vári toastjából tűnik ki, de más variatio­­­n­ft­b­a­n a közv­élemény­ vita tárgyát képez­i az­ Angliában is, így a »Fortnightly Review legközelebbi füzetében Harrison fejtegeti An­glia önvédelmének és a német hegemónia el­lensulyozásának sürgős érdekében, egy négye szövetség szükségét. Kérünk világot a külpolitika e hát­terében igyemért hátba igy Andrássy gróf több argummentumot lesz képes felhozni a nagy békelétszám érdekében. Mig ezekkel meg nem győz, addig követeljük a leszállítást. Nekünk a delegátió intézménye ellen sok kifogásunk van, de a míg fennállt jól ki akarjuk azt zsákmányolni pénzügyi és alkot­mányos érdekeink védelmére. Ezért hívjuk fel a fenebbi irányban tevékenységre és ezért tiltakozunk a »Reform« azon állítása el­len, hogy Ke­glevich gróf baloldali felfogást képvisel akkor, mikor a »Vöröskönyv« meg­szüntetését követeli. Ezzel az alkotmány­elle­­­nes felfogással semmi közünk. Nekünk akti - ügyek alkotmányos ellenőrzése kell! J Ahfim­ánfin ic Trr­r o *U­rvrmni.rlitlfr közigazgatási rend­hadilét­, A „HON“ TÁRCZAJA. A .fehér elefánt, hnzája. Irta: Sámi Lajos. II. M a n d e l a y, az Irrawaddy mellett, még egészen újváros. 1855-ben a jelenleg sűrűen lakott vidék csupa szántóföld volt. Az építkezéseket a követ­kező évben kezdették meg s már 1857-ben a város fejdelmi székhelylyé lett. A külvárosok házai sem­mit sem különböznek a folyó mentén látható falvak kunyhóitól. Egyszerű, törékeny bambusz karóépit­­mények azok, szőnyegfalakkal és szalmatetőkkel és a földszine fölött 4—5 lábnyi magasságban geren­dákra vannak építve, hogy az árvizek, nedvesség s az ezekből származó lázak ellen védve legyenek. A ház alatt, illetőleg az oszlopgerendák közt levő alsó tért többnyire istállóul használják a házi állatok szá­mára. Az év jó nagy részében Mandelay környéke víz alá van merülve, mikor aztán a vidékbeli falusi lakosság csónakokon és tutajokon menekül egyik helyről a másikra. A tulajdonképeni belváros négyszög alakú, melynek mindenik oldala egy ang.­mild hosszú s magas és igen vastag vályog-(égetetlen tégla-) fallal és tiszta vizzel telt széles, mély árokkal van körül­véve. Minden oldalon három kapu van s ezektől ki­indulva 100 láb széles, macadamisált utczák szelde­­lik át a várost derékszögekben; ezek között pedig apróbb szabálytalan mellékutczák és sikátorok van­nak. A főutczák két oldalánál tisztán tartott kis csa­tornák hordják szét a vizet, melyet a folyóból egy 15 mfld hosszú főcsatorna vezet a városba. Minden kapu fölött magas gúla alaku fabástya emelkedik az itt szokásos ferrás­­-szerü fedelekkel s szabálytalan körökben több kisebb torony van épitve a fal tete­jére, a melyeken szintén fapavillonocskák emel­kednek. Mac delay­tól négy vagy öt mértföldnyire egy nagy harang van, mely a moszkvai kivételével a vi­lág legnagyobb harangja. Mondják, hogy 12 láb magas és átmérője, nyílásánál, több 16 lábnál s húsz ember kényelmesen megfér benne. Ütője nincsen, mert hajdanában kivülről kongatták. Most nem ad hangot. Hajdanában egy hatalmas rézkapocsnál fog­va egy erős gerendán függött; de később a kapocs megereszkedvén, a harang leesett s most néhány igen különös alakokat ábrázoló faragványokkal bo­rított fatömbön áll. A harang érertömegének vastag­sága 6—12 hüvelyk közt változik s jelenlegi súlya körülbelül 90 tonna (1890 mázsa.) E harang külső nagysága nem haladja meg a pekingi nagy harangét, mert az utóbbi 13 láb átmérőjű és 14 láb magas, de csupán 53 és fél tonnát nyom, minthogy a birmainál jóval vékonyabb. Mandslayban Vincentet a királynak is bemu­tatták, ki eleinte kémnek nézte őt, vagy legalább is valamelyik külhatalmasság politikai ügynökének s alig tudták elhitetni vele, hogy egy egészen idegen úr ép, józan elmével csupán azért utazott be 12,000 (ang.) mértföldet, hogy Ava királyánál tiszteleghes­sen és a hires fehér elefántot megláthassa s mikor Vincent köszönettel visszautassa a királytól neki fölajánlott házat, ellátást s annyi birmai nőt, a meny­nyire épen szüksége van, — természetesen azon fel­tétel alatt, hogy álljon az ő szolgálatába, ő felsége még inkább megerősödött abbeli meggyőződésében, hogy az amerikainál »nincsenek mindnyájan oda­haza.« Mikor a fogadtatás bevégződött, a király egyik neje (vagy ágyasa), ki — bár a közönség nem láthatta — egy hatalmas páva-toll legyezővel az elfogadás alatt folytonosan legyőzte ő felségét, nem állhatván ellene asszony­ kandiságának, kikuk­kantott a függönyök megöl az idegenre és egyszers­mind ő maga is láthatóvá lett. »Oly gyönyörű te­remtést,« — írja Vincent — »aligha láttam azelőtt s hihetőleg nem is fogok látni soha. Valóságos para­dicsomi huzi volt ő, a leirhatatlan kedvességnek és bájnak egyik legritkább keleti gyöngye. Leírását nem is­merem megkísérlem, hanem annyi szent igaz, hogy a király bőkezű ajánlata rögtön eszembe jutott s ekkor éreztem, hogy mily nagy áldozat leend tő­lem hazámba visszatérni és visszautasítani — majd­nem gúnyosan visszautasítani — az avai fejedelem ő felsége pávatoll zászlója és arany napernyője alatt nekem fölajánlott rangot, gazdagságot és szép­séget.« Az érdekes kihallgatás bevégződése után Vin­cent az úgy nevezett fehér elefántot látogat­ta meg. Ava királyának egyik legbüszkébb czíme: »A Fehér Elefánt Ura« — ámbár a Bangkokban székelő siami király szintén több ily szent állatot ne­vezhet tulajdonának. A mandelay-i állat, miként Vin­cent írja, egy közép termetű hím elefánt, fehér szemekkel és fehéren pettyezett homlokkal és fülek­kel s olyan formán néz ki, mintha toll fehér nyével (stone-allum, németül Federweisz) vagy fehér tajték­kővel kenték volna be, hanem a test többi része szén fekete volt. Veszedelmes, gonosz egy állat, melynek első lábait erős gerendához kellett kötni, de máskü­lönben »királyi jelvényekkel« volt körülvéve, arany­nyal és fehér vászon napernyőkkel s feje fölött hím­zett csaflangos menynyezet volt kifeszitve s a terem szögleteiben lándzsakötegek voltak fölállítva. A szolgák mondották, hogy közelebbről egy fiatal állat­­múlt ki* — melyet B­it-Birma északkeleti részé­ben Tungbu mellett fogtak és a fejdelem azóta »egé­szen ki van lőve a sodrából« bánatában. Az állatot tizenkét nő szoptatta, kiket e czélra fogadtak föl drá­ga pénzen. Egyébiránt ezek az »elefánt-dajkák« nagy megtiszteltetésnek tartották, hogy a szent állatot saját mellükből táplálhatják. A fehér elefánt, melyet méltán nevezhetünk a buddhaisták Apis­ ának, és időktől fogva kiegészítő részét képezi a birmai fejedelmi udvartartásnak. Ralph Fitch, ki 1582 körül Birmát beutazta, az ak­kori fejdelemről beszélvén azt mondja, hogy ma töb­bek között négy fehér elefántja is van, melyek igen különösek és ritkák, mert az egész világon csak neki vannak ilyen állatai. Ha véletlenül más királynak is lenne, azonnal érette küld. Mikor aztán egy ily fehér elefánt a királyhoz érkezik, a város összes ke­reskedői előparancsoltatnak látására s egy félara­nyat tar­toznak neki ajándékul hozni, a­mi persze nagy összegekre megy, mert a városban igen sok a kereskedő. Miután ajándékodat lefizetted, oda me­hetsz hozzá és bámulhatod a meddig szemednek, szádnak tetszik, ámbár a bestiát mindig a király pa­lotájában őrizik. A király magát a fehér elefántok királyának czímezi. Ha más királynak is volna egy és nem küldené el neki, hadat indít ellene, mert in­kább királyságának egy részét veszíti el, hogysem a fehér elefántot meg ne szerezze magának. Nagy tiszteletben tartják ezeket a fehér elefántokat. Mind­egyikük aranyozott házban lakik s ezüst és arany edényekből eszik és iszik. Mikor egyenként a folyó­hoz viszik füröszteni, a mi naponként megtörténik, aranynyal himzett selyem mennyezett alatt megy odáig, a melyet hat-nyolcz ember visz; nyolcz vagy tiz ember megy előtte dobokon shawmokon (trombitákon) s más hangszer­eken játszva ; s mikor már megfürgesztötték s a folyóból kilép, egy úri em­ber lábait ezüst medenezében megmossa, a mi nagy hivatal, melyet a kir­ály ad neki.« Sangermano atyának a »Birmai birodalom leírá­sa« czímű munkájában, valami kétszáz évvel későb­ben, szintén igen érdekes dolgok vannak ,följegyezve a fehér elefánt elfogásáról, elszállításáról a fővárosba és ama több mint fejdelmi bánásmódról, melyben azt részeltetik. Az említett pater leírja, hogy miután Pegu erdőségeiben vagy egyet megfoghattak, hogyan kötö­zik meg bíbor kötelekkel s hogy őrizik a birodalom legnagyobb mandarinjai; azután, minthogy az a vi­dék, a­hol a szent állatot elfogták, tele van mosquitok­­kal, hogyan vonják be selyem szúnyoghálóval, hogy őt ez alkalmatlan bogarak ellen megvédhessék; ho­gyan szállitották el Amerapurába egy aranyhimzetü selyemszövettel bevont s a királyi palotákéhoz ha­sonló tetőzetű hajóban ; mekkora ünnepet csaptak megérkezésekor a fővárosban, három napon át — egy oktalan állat tiszteletére s végre, hogy a főfo­mandarinok milyen értékes ajándékokat hoztak szá­­már­a, egyikök egy 480 unézia súlyú arany vázát aján­dékozván ő Fehérségének. Ez állat nem kevesebb tisz­­teletben­ részesült halála után is. Ha nőstény volt, teme­tése épen olyan szertartások közt ment végbe, mint egy királynőé szokott. Hulláját sassafvasból, sandái­ból s más efféle jóillatu, fűszeres fákból rakott mág­lyán égették meg, melynek négy szegletén a tüzet négy óriási aranyozott fúvó segélyével élesztették folytonosan. Hár­om nappal ezután a főmandarinok összegyűjtötték hamvait, arany urnákba helyezték s a királyi temetőben temették el. Azután sírja fölé gazdagon festett és aranyozott színes téglából nagy­szerű, gigta alakú mauzóleumot emeltek. Ha pedig az elefánt hím volt, épen oly nagy tisztességtudással temették el, mint egy fejedelmet szokás. Sőt a »mennybeli« fehér elefántok még nap­jainkban is a legnagyobb tiszteletnek, királyi kegy­nek és figyelemnek képezik tárgyait. Nem is említ­ve isteni jellegöket, a­mennyiben azokat Budha át­változott alakjának képzelik, a fehér elefántok bir­­hatása, tisztelőiknek babonás hiedelme szerint, bol­dogságot szerez az illető or­szágnak béke idején s biztos győzelmet hoz háború esetében ; ez okból ha­lálukat legnagyobb nemzeti veszteségnek tekintik. Olyankor az egész nemzet apraja, nagyja lenyirja, sőt legtöbbször leborotváltatja minden haját s oly bus­­lakodást és gyászolást visznek véghez, a milyet csak legközelebbi és legkedvesebb rokonaik halála esetén szoktak tanúsítani. Vincent könyvének legér­dekesebb részét az Angkor nagyszerű romjainál tett látogatásának leírása képezi. Az utazást odáig, Déli Siamon ke­resztül, részint apr­ó ponykán, részint pedig elefánto­kon vagy bivalyok által vont utazó kocsikon tették meg. E furcsa fogatok dereka meglehetősen hasonlít egy óriási hordóhoz; pálmalevelekkel belátott bam­­buszveszszőkből van fonva, de belől oly keskeny, hogy az utazó cs­ak keresztbetett lábakkal ülhet ben­ne s akkor is teljes lehetetlenség kalapját fején tar­tania (— kivált ha cilindere van! — tehetnék hozzá erre mi felénk). A kocsis a szekér elején kiszökellő kis bakon ül s a bivalyokat orrszimpájokba húzott vékony kötéllel igazgatja és ostor helyett vashegyü rudat használ. A bivalyok nyakán csengetyükkel­­ tele aggatott öv van s mikor ügetnek, oly csilinge­­­­lést csapnak, mely a mi téli szánkázásainkra emlé­­­­keztet. Síkságon és tűrhető után ez utazásmód nem­­ épen kellemetlen, hanem az átutazott vidékből , sokkal kevesebbet láthat az utazó, mintha lovagolna­­ vagy elefánton menne. Siamrap vár­osában, mely a romoktól há­­­­rom és fél mérföldnyire van, Vincentet és társait az­­ ottani kormányzó igen szívesen fogadta s pompásan mulattatta. Az elfogadás alatt a kormányzó saját ze­nekarát játszata a látogatók mulattatásár­a; e zene­kar tizennégy zenészből állott. A kambodzsai zene, épen mint a siami, főleg lármából áll — ama r­ikoltozó, éles hangokból, melyeket a fagótok s más különösnél különösebb nádhangszer­ek s a tam­tamok pergése, dübörgése és döngése, czim hal­mok, réztányérok (különböző alakú és vastagságú érczedények, melyeket kalapácsosai ver­nek) csen­gése, bongása és bambuszbotocskák (szintén külön­böző nagyságúak és vastagságúak és kalapácsosai üttetnek) kopogása és kelepelése idéz elő — mert a zenészek mindnyájan teljes erejökből működnek félóráig minden félbeszakíts nélkül Mindazáltal a zene jellege néhol szelid, olvadékony, majd még pa­naszos, gyászdallamokhoz hasonlít, noha mindig a leggyorsabb tempóban játszik. Maguk a hangszerek képesek a legdallamosabb hangokat is létrehozni, ha a zenész az összhangzatra, ütemekre, hangváltoza­tokra és kifejezésre némi gondot fordít. A r­éztányé­­ron és bambusz falhangszeren játszók legtöbb ügyes­séget mutattak művészetekben. A zenészek, mikor játszanak, a földön ülnek szorosan egymás mellett. Karmesterük nincsen s igy a zeneszerek miként való hangolása kinek-kinek tetszésétől függ. Építészeti styl és csin, úgy­szintén az építkezés tömörsége és szilárdsága s végre a szobr­ászati mű­vek és más faragványok szépsége és gondos kidol­gozása tekintetében a nagy Nagkonba­t-ot nem csak hogy felül nem múlja, de még meg sem köze­líti a föld­kerekségen jelenleg létező épületek közül egyetlen egy sem. A romok első látása majdnem szédítő hatást gyakorol a szemlélőre. Egy író azt mondja: »Angkor r­omjai oly impozánsak, mint a száz kapuja Thebae vagy Memphis romjai, de sok­kal titokszerű­bbek«; — egy másik író pedig, Mouhot, úgy véli, hogy »e templomok egyike (N a g­­k o n W a t) — Salamon templomának vetélytársa, melyet valamelyik hajdankori Michael Angelo épít­hetett — méltán helyet foglalhatna legdíszesebb épületeink mellett is. Sokkal nagyobb és nagyobb­­szerü, mint bármelyik épület, melyet Görögország és Róma hagyott az utókorra.« Első tekintetre az uta­zót egészen meglepi, bámulatba ejti s majdnem ká­bulttá teszi e templom nagysága, finoman­ kidolgozott apró részleteinek elegancziája s művészi tökélylyel pár­osult nemes ízlése; azután a bámulatából magá­hoz tért szemlélő lelkében titokszerű utógondolatok keletkeznek : ki építette azt ? — mikor építették ? — s hol vannak jelenleg építői? -- De nagyon va­lószínű, hogy e kérdésekre sohasem fogunk kielégítő feleletet kapni. Megbízható hagyományok ez óriás művekről nem maradtak fenn, minden a­mit azok­ról tudunk, hihetetlen, valószínűtlen mese vagy le­genda. Az egyházi javak. Budapest, máj. 5. (V.) Napirendre került e javak kérdésé­­nek vitatása is. A vita azonban egyelőre csak az elmélet terén marad. Valószínűleg még sokára. De bármint legyen is, bizonyos, hogy e tekintetben tájékoztatnia kell a közvéle­ménynek, mert a ferde fogalmak egész özöne támadt föl már is. Hát még ezután, akkor. ha e kérdés a­ positi­vitás s a gyakorlati ki­vihetőség szempontjából kerül színre. Meggyőződésem, hogy rendkívüli hibát követnek el azok, kik minden oly politikai kérdésben, mely tényleges birtokviszony­okat­ érint, a tulajdon szentségének nevében emelik föl szavukat.: " Távol van tőlem a tulajdont támadni meg. Az egyéni tulajdon eszméje egyike mo­dern czivilizácziónk alapelemeinek; oly elem, mely nélkül az létre nem jöhetett volna, fönn nem is állhatna, nem is fejlődhetnék. De a tulajdonjog korántsem önczél korlátozása sem ismeretlen. Minden adóhi­vatal, minden monopólium, az ipar­i tansza­badságot megszorító minden törvényes in­tézkedés, mely a vagyon élvezetét megtize -­deli, a képesség érvényesíthetését föltételek-­ hez köti, megszorítása a tulajdon jogának. S a­kik a tulajdonjog nevében emelnek szót a törvényhozások egyes intézkedései el­­len — a­mint erre nálunk is volt eset a tele-

Next