A Hon, 1874. május (12. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-08 / 106. szám
és Tisza miniszterek által annak idejében a képviselőház elé terjesztett egyezmény értelmében a kisevnda-pancsovai vasútvonal engedélyezését is kérte s ezen fölül az arad-temesvári vasútvonal tulajdonjogának átruházását, mely vasút részvényei úgy is az állami vasuttársulat birtokában vannak. A Bittó- Ghyczy-kormány az előbbi minisztériummal létesült megállapodásokat mellőző s új alapokon egyedül az orsova-temesvári vasút ügyét tárgyalta. És pedig e vasút az osztrák államvasut társulatnak engedélyeztetett, mely társulat magyar vonalainak garantiaáltalánya egy millióval fölebb emeltetik. Mi a régóta függőben tartott kérdésnek ilyetén megoldását vasúti politikánk egyik legnagyobb hibájának tekintjük. Belátással bíró magyar kormányférfiról fel sem tételeztük volna azt, hogy hajlandó legyen nemzetközi forgalmunk egyik fő erét egy idegen társulatba kebelezni. A temesvár-orsovai csatlakozásnak az osztrák államvasutra történt átruházása azt jelenti, hogy Magyarország eladta a Rumániából jövő forgalom után remélhető jövedelmet egy külföldi társulatnak s azt még egy millió garantiával toldja meg. Ehhez hasonló botrányos esetet más nemzetek vasúti történelmében nem találunk , de Magyarországon már van ennek mása s ez a Szentpéter-fiumei vasút engedélyezése a déli vasút részére, mely a hazai forgalom érdekei ellenére érsült, s mely után az ország egy külföldi társulatnak mégis kamatgaranciát fizet. De ne csodálkozzunk : míg a kormány körében az az irányadó elv, hogy Magyarország anyagi érdekeit alá kell rendelni a monarchia vagyis Bécs érdekeinek, addig nem is szabad bűnnek bélyegezni azt, hogy hazánkat az osztrákok kedvéért minden téren rendszeresen tönkre tenni igyekeznek. 106. szám, XII. évfolyam.A Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva rejceli és sti kiadás együtt: 5 hónapra........................................ 6 frt — dr. 6 hónapra............................ 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseárt felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első títápiától számittatik reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1874. Péntek, májús 8 füzerkesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület I. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. NÍRDETÉSEfi szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barát-'* tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: ite : au anapsereg uyolxcze 4 ív a XII dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre...................0 írt Egy hóra........................a hrtggr* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmenntesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krbkerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenicum-épület küldendők. A „HON” kiadóhivatala. Budapest, május 7. A külügyi vita elött. (V.) Andrisay grófnak a magyar delegatio albizottságában azon érve talált legnagyobb Helyeslésre, hogy a hadsereg létszámát leszállítani azért nem lehet, mert habár békénk fenyegetve nincs, épen haderőnk teszi becsessé a kfdhatalmakra nézve szövetségünket.isz az érv kiegészíté , a külpolitika szempontjából. Kuhn bárónak katonai szempontból felhozott azon érvét, hogy sem 14, sem 50 ezer embert elbocsátani nem lehet, mert az elbocsátás fenyegetné, megrontaná a hadsereg szervezetét. Mind a két állítást oly könnyen meg lehet cáfolni, hogy kötelességet mulasztanánk el, ha ezt meg nem termeli, azon üdvös és szükséges eszme érdekében, melyért lapunk régen küzd és mely most valahára a delegátióban is viszhangra talált. Tagadhatatlan igaz, hogy minden állam erejét a haderő képezi, legalább a külpolitikában és nemzetközi állásában. A haderő képzettsége és száma képezi az európaifegyveres békét koncertjében minden állam szövetségének becsét. De a 2 évig kiképzett katonának a harmadik évben való haza bocsátása, béke idején, nem gyengíti sem a haderőt, sem az államnak szövetségesei előtt való tekintélyét. Mert ezek nem azt nézik, hogy hány katonája eszi a kaszárnyában a »komis« kenyeret; nem azt mérik, hogy hány ezred »ruckkol ki a gyakorlatokra és parádés defilrázások«-hoz, hanem azt, hogy háború esetén hány és milyen felszerelt ezredet képes az illető állam kiállítani.És e tekintetben az ideiglenesen haza bocsátott kiképzett katona, kit bármikor behívni lehet, és úgy számit, mint az, a ki idejét kaszárnyában vesztegeti el. Ha ez nem állana, akkor a béke létszám és hadi létszám közötti különbségnek értelme nem lenne , akkor monarekiánknak nem.QOÖ,QÖO hanem 259 ezer közös katonája lenne. Már pedig ez nem áll. Ezért mondhatjuk Andrássy gróf állítását tévedésnek. Épen ezt mondhatjuk a közös hadügyminiszter beszédére is. A hadsereg szervezevan számhoz való aránya összefüggésben ugyan, de egyátaljában nincs oly szoros kapcsolatban, hogy a már kiképzett katonának bizonyos szolgálati idő múlva, ideiglenes elbocsátása azon legkisebbet rontana, ha ez szigorú határok közt van tartva, (mi pl. 50 ezer harmad éves katona elbocsátásával nincs áthágva) és így ez veszély nélkül foganatosítható is. Mert ha csak részben is felel meg a látszat a valónak, már akkor is nem tarthatunk attól, hogy a vasút és távírda jelen korszakában, oly gyorsan törjön ki háború, hogy az ideiglenesen elbocsátott, kiképzett katonák behívására és hadképessé tételére idő ne lenne. Aki ezt nem tagadhatja, annak el kell ismernie, hogy a hadsereg szervezetét ép úgy nem veszélyeztetné, mint ahogy nem, csökkentené külpolitikai biztonságunkat és szövetségünk értékét 50 ezer ember elbocsátása. És ennek pénzügyi haszna több lenne, mint tegnapelőtti czikkünkben számítók, mert az ellátási költségekhez véve a napidíjt és az altisztek fizetését, legalább 135 főt évi megtakarítást nyújtana fejenként és ez 50 ezer ember után 7.750.000 forint, mihez hozzáadva a magyar delegativ bizottságai által törölhetőnek ismert 3 és fél milliót, körülbelül 11 és egy negyed millió megtakarítást mutatna fel, úgy hogy quotánk nem 29 millió, hanem legfeljebb 25 és fél millió lenne. Azt hisszük, hogy ez elég az eszme szükséges voltának bebizonytására. . Azonban mondott Andrássy gróf valamit, a mire fel kell hivnunk a delegátiók figyelmét és ez az, hogy szövetségünk értékét kell fent.Ar tanurik/TIAJlárilstT most vannak-e szövetségeseink, kikért ez áldozatot kivánja a külügyminiszter, vagy pedig ezután akar kötni vagy felajánlani értékes szövetségünket ? És ha vannak, kikkel, mily irányból, mi czélból jött létre a szövetség? E kérdések, melyeket a delegátiók Andrássy grófhoz intézhetnek, nem csak az ő szavából folynak természetszerűen, de az angol parlamentben legközelebbről történt leleplezések is feltolják azokat. Russel lord ugyanis , Derbyhez intézett interpellációjában azt engedé sejtetni, hogy voltak alkudozások egy békeszövetség érdekében. Jó lenne tudni monarchiánk állását e kérdésben. Annyival is inkább, mert a »Times« egyik közelebbi számában furcsa dolgokat beszél a Francziaország és Németország közti viszonytról és Bismarcknak azon czéljáról, hogy Sajtoyát és Nizzát Eris almájául dobja fel Franncziaország és Olaszország között. Hogy az európai szövetség, sőt határozottan egy négyes szövetség eszméje fennforgott, az nem csak Sándor czár szentpéter—-"A képviselőház osztályai ma a nyilvános ülés után összeülvén,tárgyalás alá vették a honvédelmi hivatalházról s az erre megkívántató költségek fedezéséről, a hamis vagy vétkes gondatlanságból származott bukás eseteiben követendő eljárásról és a középtanodai oktatásról szóló törvényjavaslatokat. Az elsőjavaslat tárgyalását befejezték és elfogadták : az I. II. III. IV. VII és IX. osztályok, a II osztályt kivéve, egyhangúlag fogadtatott el a javaslat, a II. osztályban 21 közül 10—10 ellenében az elnök szavazata döntött az elfogadás mellett. Ugyanis az ellene szavazóknál azon kétely merült fel, hogy vajon a honvédelmi hivatalhoz a jelenlegi tervezet mellett a megállapított 400 ezer ftnyi költséggel fel lesz-e építhető s nem kellend-e majd a túl- kiadásokat pótolni, melyek előre láthatólag az épület befejezéséig az előirányzott költséget tetemesen túlhaladják A hamis bukás eseteiben követendő eljárásról szóló törvényjavaslatot csak a IV. és VII. osztályok végezték el és csekély styláris módosításokkal elfogadták. A középtanodai oktatásról szólójavaslat tárgyalását mindenütt megkezdték s átalánosságban elfogadtatott. A II. és IV. osztályok a részletes tárgyalás megkezdését holnap d. e. 10 órára halasztották. A részletes tárgyalásnál az I. osztály az 53. §. haladt s legnagyobb részt a deákpárti módosítások fogadtattak el eddig; a görög csupán facultative fogadtatott el. A III. osztály a 18. §-ig haladt, a görög nyelvet csak a VII. osztálytól kezdve mondta ki kötelezőnek ; az állami nyelv azonban átalában kötelezővé tétetett. Az V. osztály a görög nyelvet átalában csak facultative fogadta el, különben a Illik fejezetig haladt. A VI. osztály a görög nyelv tanítását a miniszteri javaslat szerint fogadta el, mely szerint a tantárgy facultativ tétele mellett ösztöndíjak tűzetnek ki; a német nyelv csak III. osztálytól kezdve tanítassék, különben a 19. §-ig haladt. A VIII. osztály az egészjavaslatot elvégezte s csekélyebb módosításokkal elfogadta. A VII. osztály a 7. §-ig haladt; a görög nyelv facultativ fogadtatott el ösztöndíj kitűzésével; a német nyelv a III. osztálytól kezdve, a 3. §. Paczolay azon módosítványával fogadtatott el, hogy a felekezetekre nézve a jelenlegi statusquo fentartatik. A IX. osztály a 3. §-ig haladt, s az eddigi részt a tanügyi bizottság szövegezése szerint fogadta el. A magyar delegátiv hadügyi albizottságának tegnapi ülésében, mint hiteles forrásból értesülünk, Széll Kálmán azon indítványa mellett, hogy a rendes kiadásokból 2 millió -100 ezeréőt töröltessék, szavaztak: Bánó József, Éber Nándor, Ernust Sándor, Hollán Ernő, Paczolay János, Muzslay Sándor, Wahrmann Mór és Bujanovich Sándor; ellene: Beöthy Ákos, Ürményi Miksa, Pólya József Pulszky Ágost, Wodianer Albert b. és a főrendi tagok. — A magyar delegítió külügyi albizottságának mai ülésében — a »Pesti Napló« serint — gr. Keglevich Béla ismétlé inditányát a »vörös könyv« megszüntetésére. Andrássy feról azt feleli, hogy a közszolgálat iránti tekintetekből lehetetlen volt bizonyos okmányok közlése. — Téves azon nézet, mintha a vörös könyv a külügyminisztérium összes működését kivánná feltüntetni, hanem csak arra hivatott, hogy ami közzétehető, az közzététessék. Különben mint alkotmányos miniszter kötelességének tartja a delegációban történő interpellációkra válaszolni. Akár elhatározzák a vörös könyv megszüntetését, akár nem , arra ő súlyt nem fektet. — A bizottság megőzi az indítványt. A rendelkezési alapra nézve azon kérdés intéztetest a külügyminiszterhez, nem lehetne-e a már százezer írttal reducált alapból többet törölni. Andrássy azt feleli, hogy ez ügyet nem tekinti bizalmi kérdésnek, az általa előirányzott öszszegre különben szükség van. A bizottság azt megszavazta. A persa követség eltöröltetni óhajtatván, gróf Andrássy azt felelé, hogy a követség eddig is jó szolgálatokat tett, s kéri meghagyatását. A bizottság megszavazá. A spanyol követségre nézve gr. Andrássy kijelenté, hogy eddig Madridban csak ügynökünk volt, közelebb azonban a követ is ki fog neveztetni. Végül Falk arra hívta fel a külügyminisztert : használja fel befolyását a német kormánynál, hogy a németországi sajtóban az erdélyi szász ügyre nézve folytatott agitatiónak vége vettessék. Andrássy külügyminiszter erre kijelenti, hogy mathematikus biztonsággal állíthatja, hogy a német kormánynak ez agitatióra semmi befolyása nincs. Ezzel az ülés véget ért, a jelentés a jövő hét első napjainban fog hitelesíttetni. A II-dik osztály május hó 8. napján d. e. 10 órakor az országházban ülést tart. Tárgya : A középtanodai ügy. — A romániai vasúti csatlakozásra vonatkozólag ezt írja a »P. Napló« . A temesvár-orsovai vasút, iletőleg vasúti csatlakozás kérdése eldöntetett s ma délben írják alá a tárgyalásokról fölvett jegyzőkönyveket. Mint értesülünk, az osztrák állami vasut-társulat a Kerkapoly ste , áll a hadsereg ujonczozási, képeztetési, s vári toastjából tűnik ki, de más variationftban a közvélemény vita tárgyát képezi az Angliában is, így a »Fortnightly Review legközelebbi füzetében Harrison fejtegeti Anglia önvédelmének és a német hegemónia ellensulyozásának sürgős érdekében, egy négye szövetség szükségét. Kérünk világot a külpolitika e hátterében igyemért hátba igy Andrássy gróf több argummentumot lesz képes felhozni a nagy békelétszám érdekében. Mig ezekkel meg nem győz, addig követeljük a leszállítást. Nekünk a delegátió intézménye ellen sok kifogásunk van, de a míg fennállt jól ki akarjuk azt zsákmányolni pénzügyi és alkotmányos érdekeink védelmére. Ezért hívjuk fel a fenebbi irányban tevékenységre és ezért tiltakozunk a »Reform« azon állítása ellen, hogy Keglevich gróf baloldali felfogást képvisel akkor, mikor a »Vöröskönyv« megszüntetését követeli. Ezzel az alkotmányellenes felfogással semmi közünk. Nekünk akti - ügyek alkotmányos ellenőrzése kell! J Ahfimánfin ic Trrr o *Urvrmni.rlitlfr közigazgatási rendhadilét, A „HON“ TÁRCZAJA. A .fehér elefánt, hnzája. Irta: Sámi Lajos. II. M a n d e l a y, az Irrawaddy mellett, még egészen újváros. 1855-ben a jelenleg sűrűen lakott vidék csupa szántóföld volt. Az építkezéseket a következő évben kezdették meg s már 1857-ben a város fejdelmi székhelylyé lett. A külvárosok házai semmit sem különböznek a folyó mentén látható falvak kunyhóitól. Egyszerű, törékeny bambusz karóépitmények azok, szőnyegfalakkal és szalmatetőkkel és a földszine fölött 4—5 lábnyi magasságban gerendákra vannak építve, hogy az árvizek, nedvesség s az ezekből származó lázak ellen védve legyenek. A ház alatt, illetőleg az oszlopgerendák közt levő alsó tért többnyire istállóul használják a házi állatok számára. Az év jó nagy részében Mandelay környéke víz alá van merülve, mikor aztán a vidékbeli falusi lakosság csónakokon és tutajokon menekül egyik helyről a másikra. A tulajdonképeni belváros négyszög alakú, melynek mindenik oldala egy ang.mild hosszú s magas és igen vastag vályog-(égetetlen tégla-) fallal és tiszta vizzel telt széles, mély árokkal van körülvéve. Minden oldalon három kapu van s ezektől kiindulva 100 láb széles, macadamisált utczák szeldelik át a várost derékszögekben; ezek között pedig apróbb szabálytalan mellékutczák és sikátorok vannak. A főutczák két oldalánál tisztán tartott kis csatornák hordják szét a vizet, melyet a folyóból egy 15 mfld hosszú főcsatorna vezet a városba. Minden kapu fölött magas gúla alaku fabástya emelkedik az itt szokásos ferrás-szerü fedelekkel s szabálytalan körökben több kisebb torony van épitve a fal tetejére, a melyeken szintén fapavillonocskák emelkednek. Mac delaytól négy vagy öt mértföldnyire egy nagy harang van, mely a moszkvai kivételével a világ legnagyobb harangja. Mondják, hogy 12 láb magas és átmérője, nyílásánál, több 16 lábnál s húsz ember kényelmesen megfér benne. Ütője nincsen, mert hajdanában kivülről kongatták. Most nem ad hangot. Hajdanában egy hatalmas rézkapocsnál fogva egy erős gerendán függött; de később a kapocs megereszkedvén, a harang leesett s most néhány igen különös alakokat ábrázoló faragványokkal borított fatömbön áll. A harang érertömegének vastagsága 6—12 hüvelyk közt változik s jelenlegi súlya körülbelül 90 tonna (1890 mázsa.) E harang külső nagysága nem haladja meg a pekingi nagy harangét, mert az utóbbi 13 láb átmérőjű és 14 láb magas, de csupán 53 és fél tonnát nyom, minthogy a birmainál jóval vékonyabb. Mandslayban Vincentet a királynak is bemutatták, ki eleinte kémnek nézte őt, vagy legalább is valamelyik külhatalmasság politikai ügynökének s alig tudták elhitetni vele, hogy egy egészen idegen úr ép, józan elmével csupán azért utazott be 12,000 (ang.) mértföldet, hogy Ava királyánál tiszteleghessen és a hires fehér elefántot megláthassa s mikor Vincent köszönettel visszautassa a királytól neki fölajánlott házat, ellátást s annyi birmai nőt, a menynyire épen szüksége van, — természetesen azon feltétel alatt, hogy álljon az ő szolgálatába, ő felsége még inkább megerősödött abbeli meggyőződésében, hogy az amerikainál »nincsenek mindnyájan odahaza.« Mikor a fogadtatás bevégződött, a király egyik neje (vagy ágyasa), ki — bár a közönség nem láthatta — egy hatalmas páva-toll legyezővel az elfogadás alatt folytonosan legyőzte ő felségét, nem állhatván ellene asszony kandiságának, kikukkantott a függönyök megöl az idegenre és egyszersmind ő maga is láthatóvá lett. »Oly gyönyörű teremtést,« — írja Vincent — »aligha láttam azelőtt s hihetőleg nem is fogok látni soha. Valóságos paradicsomi huzi volt ő, a leirhatatlan kedvességnek és bájnak egyik legritkább keleti gyöngye. Leírását nem ismerem megkísérlem, hanem annyi szent igaz, hogy a király bőkezű ajánlata rögtön eszembe jutott s ekkor éreztem, hogy mily nagy áldozat leend tőlem hazámba visszatérni és visszautasítani — majdnem gúnyosan visszautasítani — az avai fejedelem ő felsége pávatoll zászlója és arany napernyője alatt nekem fölajánlott rangot, gazdagságot és szépséget.« Az érdekes kihallgatás bevégződése után Vincent az úgy nevezett fehér elefántot látogatta meg. Ava királyának egyik legbüszkébb czíme: »A Fehér Elefánt Ura« — ámbár a Bangkokban székelő siami király szintén több ily szent állatot nevezhet tulajdonának. A mandelay-i állat, miként Vincent írja, egy közép termetű hím elefánt, fehér szemekkel és fehéren pettyezett homlokkal és fülekkel s olyan formán néz ki, mintha toll fehér nyével (stone-allum, németül Federweisz) vagy fehér tajtékkővel kenték volna be, hanem a test többi része szén fekete volt. Veszedelmes, gonosz egy állat, melynek első lábait erős gerendához kellett kötni, de máskülönben »királyi jelvényekkel« volt körülvéve, aranynyal és fehér vászon napernyőkkel s feje fölött hímzett csaflangos menynyezet volt kifeszitve s a terem szögleteiben lándzsakötegek voltak fölállítva. A szolgák mondották, hogy közelebbről egy fiatal állatmúlt ki* — melyet Bit-Birma északkeleti részében Tungbu mellett fogtak és a fejdelem azóta »egészen ki van lőve a sodrából« bánatában. Az állatot tizenkét nő szoptatta, kiket e czélra fogadtak föl drága pénzen. Egyébiránt ezek az »elefánt-dajkák« nagy megtiszteltetésnek tartották, hogy a szent állatot saját mellükből táplálhatják. A fehér elefánt, melyet méltán nevezhetünk a buddhaisták Apis ának, és időktől fogva kiegészítő részét képezi a birmai fejedelmi udvartartásnak. Ralph Fitch, ki 1582 körül Birmát beutazta, az akkori fejdelemről beszélvén azt mondja, hogy ma többek között négy fehér elefántja is van, melyek igen különösek és ritkák, mert az egész világon csak neki vannak ilyen állatai. Ha véletlenül más királynak is lenne, azonnal érette küld. Mikor aztán egy ily fehér elefánt a királyhoz érkezik, a város összes kereskedői előparancsoltatnak látására s egy félaranyat tartoznak neki ajándékul hozni, ami persze nagy összegekre megy, mert a városban igen sok a kereskedő. Miután ajándékodat lefizetted, oda mehetsz hozzá és bámulhatod a meddig szemednek, szádnak tetszik, ámbár a bestiát mindig a király palotájában őrizik. A király magát a fehér elefántok királyának czímezi. Ha más királynak is volna egy és nem küldené el neki, hadat indít ellene, mert inkább királyságának egy részét veszíti el, hogysem a fehér elefántot meg ne szerezze magának. Nagy tiszteletben tartják ezeket a fehér elefántokat. Mindegyikük aranyozott házban lakik s ezüst és arany edényekből eszik és iszik. Mikor egyenként a folyóhoz viszik füröszteni, a mi naponként megtörténik, aranynyal himzett selyem mennyezett alatt megy odáig, a melyet hat-nyolcz ember visz; nyolcz vagy tiz ember megy előtte dobokon shawmokon (trombitákon) s más hangszereken játszva ; s mikor már megfürgesztötték s a folyóból kilép, egy úri ember lábait ezüst medenezében megmossa, a mi nagy hivatal, melyet a király ad neki.« Sangermano atyának a »Birmai birodalom leírása« czímű munkájában, valami kétszáz évvel későbben, szintén igen érdekes dolgok vannak ,följegyezve a fehér elefánt elfogásáról, elszállításáról a fővárosba és ama több mint fejdelmi bánásmódról, melyben azt részeltetik. Az említett pater leírja, hogy miután Pegu erdőségeiben vagy egyet megfoghattak, hogyan kötözik meg bíbor kötelekkel s hogy őrizik a birodalom legnagyobb mandarinjai; azután, minthogy az a vidék, ahol a szent állatot elfogták, tele van mosquitokkal, hogyan vonják be selyem szúnyoghálóval, hogy őt ez alkalmatlan bogarak ellen megvédhessék; hogyan szállitották el Amerapurába egy aranyhimzetü selyemszövettel bevont s a királyi palotákéhoz hasonló tetőzetű hajóban ; mekkora ünnepet csaptak megérkezésekor a fővárosban, három napon át — egy oktalan állat tiszteletére s végre, hogy a főfomandarinok milyen értékes ajándékokat hoztak számára, egyikök egy 480 unézia súlyú arany vázát ajándékozván ő Fehérségének. Ez állat nem kevesebb tiszteletben részesült halála után is. Ha nőstény volt, temetése épen olyan szertartások közt ment végbe, mint egy királynőé szokott. Hulláját sassafvasból, sandáiból s más efféle jóillatu, fűszeres fákból rakott máglyán égették meg, melynek négy szegletén a tüzet négy óriási aranyozott fúvó segélyével élesztették folytonosan. Három nappal ezután a főmandarinok összegyűjtötték hamvait, arany urnákba helyezték s a királyi temetőben temették el. Azután sírja fölé gazdagon festett és aranyozott színes téglából nagyszerű, gigta alakú mauzóleumot emeltek. Ha pedig az elefánt hím volt, épen oly nagy tisztességtudással temették el, mint egy fejedelmet szokás. Sőt a »mennybeli« fehér elefántok még napjainkban is a legnagyobb tiszteletnek, királyi kegynek és figyelemnek képezik tárgyait. Nem is említve isteni jellegöket, amennyiben azokat Budha átváltozott alakjának képzelik, a fehér elefántok birhatása, tisztelőiknek babonás hiedelme szerint, boldogságot szerez az illető országnak béke idején s biztos győzelmet hoz háború esetében ; ez okból halálukat legnagyobb nemzeti veszteségnek tekintik. Olyankor az egész nemzet apraja, nagyja lenyirja, sőt legtöbbször leborotváltatja minden haját s oly buslakodást és gyászolást visznek véghez, a milyet csak legközelebbi és legkedvesebb rokonaik halála esetén szoktak tanúsítani. Vincent könyvének legérdekesebb részét az Angkor nagyszerű romjainál tett látogatásának leírása képezi. Az utazást odáig, Déli Siamon keresztül, részint apró ponykán, részint pedig elefántokon vagy bivalyok által vont utazó kocsikon tették meg. E furcsa fogatok dereka meglehetősen hasonlít egy óriási hordóhoz; pálmalevelekkel belátott bambuszveszszőkből van fonva, de belől oly keskeny, hogy az utazó csak keresztbetett lábakkal ülhet benne s akkor is teljes lehetetlenség kalapját fején tartania (— kivált ha cilindere van! — tehetnék hozzá erre mi felénk). A kocsis a szekér elején kiszökellő kis bakon ül s a bivalyokat orrszimpájokba húzott vékony kötéllel igazgatja és ostor helyett vashegyü rudat használ. A bivalyok nyakán csengetyükkel tele aggatott öv van s mikor ügetnek, oly csilingelést csapnak, mely a mi téli szánkázásainkra emlékeztet. Síkságon és tűrhető után ez utazásmód nem épen kellemetlen, hanem az átutazott vidékből , sokkal kevesebbet láthat az utazó, mintha lovagolna vagy elefánton menne. Siamrap városában, mely a romoktól három és fél mérföldnyire van, Vincentet és társait az ottani kormányzó igen szívesen fogadta s pompásan mulattatta. Az elfogadás alatt a kormányzó saját zenekarát játszata a látogatók mulattatására; e zenekar tizennégy zenészből állott. A kambodzsai zene, épen mint a siami, főleg lármából áll — ama rikoltozó, éles hangokból, melyeket a fagótok s más különösnél különösebb nádhangszerek s a tamtamok pergése, dübörgése és döngése, czim halmok, réztányérok (különböző alakú és vastagságú érczedények, melyeket kalapácsosai vernek) csengése, bongása és bambuszbotocskák (szintén különböző nagyságúak és vastagságúak és kalapácsosai üttetnek) kopogása és kelepelése idéz elő — mert a zenészek mindnyájan teljes erejökből működnek félóráig minden félbeszakíts nélkül Mindazáltal a zene jellege néhol szelid, olvadékony, majd még panaszos, gyászdallamokhoz hasonlít, noha mindig a leggyorsabb tempóban játszik. Maguk a hangszerek képesek a legdallamosabb hangokat is létrehozni, ha a zenész az összhangzatra, ütemekre, hangváltozatokra és kifejezésre némi gondot fordít. A réztányéron és bambusz falhangszeren játszók legtöbb ügyességet mutattak művészetekben. A zenészek, mikor játszanak, a földön ülnek szorosan egymás mellett. Karmesterük nincsen s igy a zeneszerek miként való hangolása kinek-kinek tetszésétől függ. Építészeti styl és csin, úgyszintén az építkezés tömörsége és szilárdsága s végre a szobrászati művek és más faragványok szépsége és gondos kidolgozása tekintetében a nagy Nagkonbat-ot nem csak hogy felül nem múlja, de még meg sem közelíti a földkerekségen jelenleg létező épületek közül egyetlen egy sem. A romok első látása majdnem szédítő hatást gyakorol a szemlélőre. Egy író azt mondja: »Angkor romjai oly impozánsak, mint a száz kapuja Thebae vagy Memphis romjai, de sokkal titokszerűbbek«; — egy másik író pedig, Mouhot, úgy véli, hogy »e templomok egyike (N a gk o n W a t) — Salamon templomának vetélytársa, melyet valamelyik hajdankori Michael Angelo építhetett — méltán helyet foglalhatna legdíszesebb épületeink mellett is. Sokkal nagyobb és nagyobbszerü, mint bármelyik épület, melyet Görögország és Róma hagyott az utókorra.« Első tekintetre az utazót egészen meglepi, bámulatba ejti s majdnem kábulttá teszi e templom nagysága, finoman kidolgozott apró részleteinek elegancziája s művészi tökélylyel párosult nemes ízlése; azután a bámulatából magához tért szemlélő lelkében titokszerű utógondolatok keletkeznek : ki építette azt ? — mikor építették ? — s hol vannak jelenleg építői? -- De nagyon valószínű, hogy e kérdésekre sohasem fogunk kielégítő feleletet kapni. Megbízható hagyományok ez óriás művekről nem maradtak fenn, minden amit azokról tudunk, hihetetlen, valószínűtlen mese vagy legenda. Az egyházi javak. Budapest, máj. 5. (V.) Napirendre került e javak kérdésének vitatása is. A vita azonban egyelőre csak az elmélet terén marad. Valószínűleg még sokára. De bármint legyen is, bizonyos, hogy e tekintetben tájékoztatnia kell a közvéleménynek, mert a ferde fogalmak egész özöne támadt föl már is. Hát még ezután, akkor. ha e kérdés a positivitás s a gyakorlati kivihetőség szempontjából kerül színre. Meggyőződésem, hogy rendkívüli hibát követnek el azok, kik minden oly politikai kérdésben, mely tényleges birtokviszonyokat érint, a tulajdon szentségének nevében emelik föl szavukat.: " Távol van tőlem a tulajdont támadni meg. Az egyéni tulajdon eszméje egyike modern czivilizácziónk alapelemeinek; oly elem, mely nélkül az létre nem jöhetett volna, fönn nem is állhatna, nem is fejlődhetnék. De a tulajdonjog korántsem önczél korlátozása sem ismeretlen. Minden adóhivatal, minden monopólium, az ipari tanszabadságot megszorító minden törvényes intézkedés, mely a vagyon élvezetét megtize -deli, a képesség érvényesíthetését föltételek- hez köti, megszorítása a tulajdon jogának. S akik a tulajdonjog nevében emelnek szót a törvényhozások egyes intézkedései ellen — amint erre nálunk is volt eset a tele-